Ki még nem tette meg, az legyen szíves válaszolni a jobboldali oldalsáv tetején feltett kérdésemre!
Köszönööööm! ![]()
Ki még nem tette meg, az legyen szíves válaszolni a jobboldali oldalsáv tetején feltett kérdésemre!
Köszönööööm! ![]()
Ferde tekintetek, az utca másik oldalára átmenő ismerősök. A homoszexualitás ugyan már jóval kisebb tabu, mint pár évtizeddel ezelőtt, a társadalom jelentős része még mindig bűnösnek, betegnek, ferde hajlamúnak tekinti a saját nemükhöz vonzódókat. Nem csoda, ha a legtöbben titkolni próbálják szexuális beállítottságukat.
Manapság évente legalább egy-két színészről, énekesről vagy politikusról kiderül, hogy homoszexuális. Nem tudhatjuk, hogy családjuk, szeretteik, barátaik tudtak-e erről, vagy még előttük is titokban tartották másságukat. Valóban nagy, súlyos titok lehet ez a szívükön, hiszen ha nem akarják beavatni családjukat, akkor nem elég hallgatni erről, hanem álkapcsolatokat is fent kell tartaniuk az ellenkező nemmel - különben jön a pletyka.
Ha ugyanis egy férfi már évek óta egyedül van, sem állandó, sem pedig futó kapcsolata nincs, arról gyorsan elterjedhet, hogy meleg. Főleg akkor, ha az átlagosnál többet törődik a külsejével. Pedig ez utóbbi kategóriát nem homoszexualitásnak, hanem metroszexualitásnak hívják, amelynek semmi köze nincs a szerelmi kapcsolatokhoz.
De vissza a titokhoz, és annak kiderüléséhez. Talán a legnehezebb helyzetben azok a szülők vannak, akiknek gyermekéről kiderül, hogy meleg. Akiket így soha nem fognak megajándékozni egy unokával, és a szomszédoknak sem dicsekedhet aranyos menyével vagy vejével. Nagyon sokakban erős fájdalmat okoz ez, főleg akkor, ha az anyuka vagy apuka egyébként sem toleráns a homoszexuálisokkal szemben.
Szenteh Mária És ha a te gyereked lenne homoszexuális? címmel könyvet is írt a témáról, miután egyik fiáról kiderült, hogy a saját neméhez vonzódik. Tapasztalatai alapján - ő ugyanis több mint tíz éve telefonos, és ha kell, személyes segítséget nyújt a hasonló helyzetbe került szülőknek - sok szülő kitagadja a családból a meleg gyereket, mondván, hogy csak szégyent hoz rá. Ez elsősorban a kisebb településeken jellemző, ahol gyorsan terjed a hír. Sokan soha nem adják fel a reményt, hogy fiúk vagy lányuk egyszer csak majd "kigyógyul" a homoszexualitásból. Hiába...
Ám azoknak a nőknek sem könnyebb, hanem inkább nehezebb a helyzete, akiknek férjéről derül ki, hogy a fiúkhoz vonzódik. A legfrissebb kutatások szerint a meleg férfiak fele nős! A coming-out, vagyis a másság felvállalása így sok esetben csúszik, akár évekig is, mire a családban már van egy-két gyerek. Akinek az ura ilyen vallomást tesz, annak már több internetes oldal és segélyhívószám segít a feldolgozásban.
Ám lássuk be, legnehezebb helyzetben maguk az érintettek vannak, akik éveket élnek le úgy, hogy soha nem mesélhetnek senkinek a szerelmükről, akivel titokban kell találkozniuk. Sokan valóban belebetegednek a hazudozásba, Szenteh Mária szerint gyakran menekülnek a drog, az alkohol világába. A homoszexuális fiatalokat az iskolában, munkahelyen is gyakran éri atrocitás: egy amerikai tanulmány szerint a melegek háromszor nagyobb eséllyel vannak kitéve társaik agressziójának.
Természetesen mindenkinek a saját döntése, hogy elfogadja-e, hogy vannak olyanok, akik különböznek tőlünk - ebből a szempontból. Ám, hogy ez egy ember életében a legnagyobb titok lehet, az nem kétséges.
A program céljai:
Milyen konkrét ismereteket, attitűdöket közvetítünk a programban?
Olyan fogalmak tisztázása, mint sztereotípiák, homofóbia, hetero-, bi-, homoszexualitás, transznemű, transzvesztita, nemi identitás, nemi orientáció, szabadságjogok, coming out/előbújás. A melegséggel kapcsolatos tévhitek és előítéletek (mint pl.: a homoszexualitás bűn, betegség, nem természetes állapot, társadalomromboló; a meleg férfiak mind nőiesek, a meleg nők mind férfiasak; a „buzizás” nem is bántó; a felvonulás provokáció stb.) megvitatása és eloszlatása, valamint pozitív attitűdök és a segítőkész magatartás előmozdítása a résztvevőkben. Konkrét érdekvédő szervezetek tevékenységének bemutatása, elérhetőségük megadása. A program célja az érzékenyítés, és nem a direkt meggyőzés. Így természetesen tiszteletben tartjuk a miénktől eltérő (pl. vallási) nézeteket a melegséggel kapcsolatban, miközben kifejtjük bizonyos nézetek, előítéletek hogyan hatnak személyes és társadalmi szinten, s jelentenek problémát a meleg embereknek.
Módszerek:
A foglalkozásokat (amelyek lehetnek 45–60 vagy 90 percesek, esetleg többórások is) két, erre a feladatra speciálisan felkészített, képzett vezető tartja, egy meleg férfi és egy leszbikus nő.
Legjellemzőbb módszereink: személyes történeteken keresztül megmutatni a meleg, leszbikus embert a maga valójában, érzéseivel, gondolataival, problémáival, valamint az ezekkel való szembesülésnek is teret adó érzékenyítő gyakorlatokkal (beszélgetés, vita, filmrészletek, szerepjátékok, kiscsoportos feladatok).
Egy tipikus óravázlat:
| Vélemények: |
Idézet mára:
“A nő a férfi elhülyülésének isteni forrása!”
Augusztus 29. Hétfő:
Melóban nem volt semmi kül. Annyi csak ami említésre méltó, h beszéltem az egyik manageremmel az óraszámokról. Szeretnék fentebb menni, mert csak heti 25 órát dolgozom a 40 helyett. 5 órát szeretnék csak egyelőre, mert a heti 30 órával majdnem annyit keresnék itt, mint 40 órában a H&M-nél. 40 órásnak meg az esetek 80%-ban csak olyanokat vesznek fel, akiket már el is kezdenek fő kasszásnak, v managerrnek tanítani.
Szo változások lesznek nálunk, s mondtam, h ha úgy adódik, akkor én átmennék szívesen másik üzletünkbe is, csak had legyek 30 órás. Mondta, h megérti, de nem engednek el.
Én s egy másik srác van akire igényt tartanak, s akik az elsők közt fogják megkapni az óraszám növelést, amint lehetőség adódik rá központilag is, csak legyek türelemmel. Jobban éreztem magam a beszélgetés után, még annak ellenére is, h kizárt annak a lehetősége, h másik üzletbe mehessek át magasabb óraszámmal…
A délutánt Rosszfiúval töltöttem. Elmentünk hozzánk, majd hozzájuk, majd az Arénába, majd a Vörösmarty térre.
Este Rosszfiú elvitt egy kis hangulatos olasz pizzériába vacsorázni a Hársfa közben, ami a Váci utcáról nyílik. Szép, hangulatossss ésss kelemesss isss volt.
![]()
Am még délután nálam elmeséltem neki, az otthoni pince buliban történt kis storym. Mosolygott, pislogott majd kinevetett, h egy lánnyal csókolóztam egy röpke pillanat erejéig.
Először nem értettem, de aztán mondta, h miért vicces. Igaza is van. Aki engem ismer, tudhatja, h tényle3g vicces, mondhatni röhejes, h pont ÉÉÉÉÉN egy lánnyal???? ( “Osssstoba nők” és társai…
)
Persze kérdezősködött, h mint, hogy, s milyen volt, éreztem e valamit stb…
Aranyos volt. ![]()
Ma szabadnapos vagyok, s mindjárt dzsalunk is ki pihizni Erzsire.
Nah!
Csók!
Rion
![]()
| Vélemények: |
| Vélemények: |
Idézet mára:
Amikor a mama arra tanítja az unokáját, hogy a férfiak szívéhez az út a gyomrukon át vezet, kicsit túl magas helyet nevez meg. ![]()
Augusztus 26. Péntek:
Délután egykor találkoztam a volt lakótársammal, s kiültünk az Erzsébet térre egy kicsit beszélgetni. Jó sok minden történt mindkettőnkkel, szo volt téma bőven. Nagyon örültem a találkozónak. Jó volt.
3-kor pedig már indult a vonatom a Keletiből, s hazautaztam.
Itthon anyum szokásához híven elkezdett megint kötözködni. “HHHHÖ. Hogy nézel ki?! Milyen a hajad? ISTENEEEEM! Néztél már tükörbe?!”
Mert most éppenséggel ilyesmi hajam van, mint a képen látható jobboldali srácnak.
..
Na mind1. Otthagytam. nem érdekel, az állandó sipíkolása. Egy örök pesszimista, s néha már úgy érzem, h energiavámpír is, akiket pedig erősen kerülök.
Augusztus 27. Szombat:
Falunap, fesztivál. Már reggel 9-kor ébren voltam, mert olyan geccci meleg volt az emeleten, főleg az én nyugatra néző szobámban, h nagyon nehezen aludtam el este, s sokszor felébredtem.
12-kor jelenésem volt, s kezdetét vette a konferansziés projekt. Biztos lesz egy kis telószámlám, mert elég sokat telefonáltunk, mivel nagy lett a felfordulás. Baleset volt, késtek, siettek, szinte alig volt olyan program, amely ne változott volna meg a tervezetthez képest…. –.-‘”
Olyan kemény pergés volt, s délután 6-lett mire észbe kaptam, h lementek a progik, s már csak az egy órás fellépők/ előadások jönnek.
Nagyon elfáradtam, s eléggé nyűgös is lettem, mert már ragadtam is, s mentem volna már haza tusolni, s bulizni. Szerencsére nem volt olyan kánikula, mint pénteken, s fújt a szél is, de a zárt öltözékben így is szétrohadtam, de ügyeltem mindene, így vittem magammal dezodort, parfümöt, tükröt, s váltó inget.
A “konferanszié” kolléganőmtől meg is kaptam, h milyen piperkőc vagyok. Meg használt még egy másik szót is, minek hasonló a jelentése, de az nem jut most eszembe… ![]()
Na mind1…
Az este!
Mikor vége lett 21 körül a műsoroknak, akkor gyorsan hazadzsaltam, tusoltam, s mentem is vissza bulizni. Jóu mulatós, lagzis zene “szót”, s annyira élveztem, h egy rakat mindenkivel táncoltam!
Pont 1 éve utoljára a tavalyi fesztiválon táncoltam ilyen zenékre. Fájt a lábam, de szartam rá! Elkezdtünk már itt “tőteni” a haverokkal. Fiúk, lányok vegyesen. Aztán elmentünk egy közeli haver lakására piákért, s szintén töltöttünk, s kimentünk a pincesorra, mert ott volt a fiataloknak buli. Sok-sok pince van Kertváros hegyoldalában, s most 2 helyen volt buli. Az elsőnél voltunk mi, a másodiknál, meg rock, metál, s egyéb számomra érdektelen zenék szóltak. Az első helyen meg, disco, popp stb. Itt jó sokan is voltak, mert vagy 40-60 ember tuti volt. Volt “tábor” tűz is, padok, székek, szo kicsit ilyen amerikai tóparti teenage party féle volt. Jó bebszatunk! ![]()
Absint, pezsgő, bor, sör, s 1 fél házi pálesz is lecsusszant, de a másik felét nem tudtam meginni, mert annyira gecccci erős volt, s így az a csaj itta meg, aki az este folyamán velem volt.
Ez a csaj volt az a második lány, aki este nagyon megakarta dugatni magát velem. Az első még nem volt vészes, mert ő a volt általános iskolai osztálytársam volt, s sokat beszélgettünk, s nem mondta ki, de egyértelmű jeleket, utalásokat küldött, h bejövök neki. Ja! Nem mondtam, h délután a fesztiválon sokan odajöttek hozzám. Én korosztályom, s idősebbek, volt tanáraim stb, h h megváltoztam. Lényege az volt – s ezt az esti pince buliban is mondták páran – h; “Meg se ismernélek, ha nem mondták volna, h te vagy az!” “Bazz, de megváltoztál!” “Te vagy aaaaz?!” és a többi… ![]()
A többségnek bejött a Pesti stílusom, s a nagy változásom, de voltak, akiknek nem tetszett, mert nem vidékre való, túl pesties, buzis, illetve az SP, Fluor Tomis jelzőt is megkaptam. ![]()
Sima rövid farmergatyóban voltam, fehér feszes bordázott trikó kockás ing, lazán (szinte teljesen) szétgombolva, s az elmaradhatatlan, jellegzetes zöld siltes sapim. Szo a szokásos laza, deszka feelingű nyunyis szerkó.
Voltak páran, akik furcsálták, megcsodálták (értsd lekapták a sapim, beletúrtak, markolászták) a frizum, mert erre nincs ilyen senkinek. ![]()
![]()
Szo az első csaj, a volt osztálytársammal nem volt gond. De a második csaj egész este velem volt. Ami nem volt baj, mert am nagyon egymásra találtunk, s lelkiekben nagyon megegyezünk. Rengeteget beszéltünk. Ő nem Kertvárosi, csak környékbeli, s azelőtt Pesten laktak, s most is Pestre költözik, mert kezd a BGF-en.
Volt szó melegekről, is s annyira belemelegedtünk, a beszélgetésbe, h néha észrevettem, h a körülöttünk lévők, összesúgnak, s fülelnek, h h védjük a melegeket. Persze nem bújtam elő neki, s ennek is köszönhető volt, h úgy beindult. “Végre egy pasi, aki nem akar egyből dugni velem!” Később rájöttem, vagy legalábbis az a ejtésem, h ez is közrejátszott abban, h felizgattam… :/
Telt az idő, folyamatosan iszogattunk, cigiztünk, közben beszélgettem másokkal. Ittam egy hivatali dolgozó csajjal is, akivel sokat dolgoztam együtt a fesztivál miatt az elmúlt hetekben. Nem akart inni, de bennem már volt pia, s akaratoskodtam – konkrétan a kezébe nyomtam az üveg boros kólát, h márpedig, de ISZOL!!!
- de elértem a célom,
s emlékszem még, h láttam később már ő is jobb hangulatban volt. ![]()
Talán Ő a legfiatalabb lány a hivatalban, de így is kb.: 30 körüli lehet, de nagyon szimpi csaj ő is. ![]()
Szo. Aztán visszatértem az én “második csajomhoz”, aki közben szépen megcsapolt pár palackot, s hát a nyakamba borult, h végre már, h visszamentem, s h milyen jó illatom van, mmmm, s milyen mellem van, jó alakom van, s “úúúúúgy örülök nekeeeed!”
S paff! Szájon csókolt! Na itt hirtelen férfias mozdulattal eltoltam magamtól, h what are you doing???
Hosszas beszélgetés következett, s összehordtam minden hülyeséget, h miért nem akarok semmit, lelki válságban vagyok, csalódtam, szerelemes vagyok másba, beszéltem mindent már. Majdnem megmondtam, h van párom, de szerencsére időben leesett, h nem jó, mert akkor megint agyalhatok, s találgathatok ki hülyeséget, h h néz ki, mi a neve mutassak képet róla stb…
Aztán szegény összetört, s még én éreztem magam kellemetlenül…. :/
De aztán mondta, h semmi baj, megérti, csak maradjunk meg barátoknak. Jelöljem be fb-n, stb…![]()
Aztán beszélgettem még újabb, régen látott ismerősökkel, s hallottam olyat is, h megvagyok emberesedve!!!!!
Mondom mi vaaaan? Hát h régebben, milyen kis nyegle gyerek voltam, most meg megnőttem, megvagyok izmosodva, vállasodva. Részegen kinevettem, h te hülye vagy bazdmeg, pont h nyunyó féle vagyok, de vidékre jó van akkor ez is ezek szerint. ![]()
Jah! Ugye a buliban ott volt Bátyám is, mert a pince soron minden féle korosztály volt. 15-től kezdve 40-ig .
S pont jött szembe velem Bátyám a haverjával, kinek szintén a kezébe nyomtam valami piát, h igyon – bátyámat nem kínáltam, mert volt neki is pia a kezében
- s mondta a srác, h valóban megváltoztál. S elkezdtünk beszélgetni ott 4-en, s kiderült, h bátyám elmesélte félelmeit a srácnak, h megfordult a fejében, h meleg vagyok, meg h nem tetszik neki, h így elpestiesedtem, meg h pestiesen öltözködöm, viselkedem, s itt felháborodott a “második csaj”, h na jó gyerünk innen, nem bírom az ilyen begyepesedett konzervatív, embereket. Kezen fogott, s elhúzott, én meg mérgemben kikaptam a srácnak a kezéből a piám, s otthagytuk
őket.
:/
Szo voltak események. De amin kiakadtam, voltak, akik még azt hitték rólam, h politizálok, s Jobbikozok! –.-‘” Mondom nem baj, h annak már több éve, de mindeeeeeegy! ![]()
Meglepett az is, h nem volt olyan vészes a helyzet, mint amire számítottam, mert sok volt a Jobbikos, szélsőséges nézetet valló egyén, de szép számmal voltak liberális beállítottságúak is, s lénygében az ő társaságukban töltöttem el az est nagy részét.
Úgyhogy a Kicsi Riont megcsodálták a hétvégén, h miiily nagy változásokon ment áááát. ![]()
Csók!
Rion ![]()
![]()
| Vélemények: |