2015. augusztus 4., kedd

!


18+ Gazdik, állatbarátok figyelmébe!

MÉGIS HÁNY ILYEN ESET KELL MÉG, HOGY A GAZDÁK KOMOLYAN VEGYÉK A MOZGÓLÉPCSŐZÉS VESZÉLYEIT???
Most elmesélném Nektek a sztorit a saját szemszögemből:
Soha nem hittem volna, hogy egyszer tanúja leszek annak, ahogy egy kutya lábát bedarálja a mozgólépcső. Ma erre is sor került. Egy teljesen normális reggelnek indult...
Ülök a 3-as metrón, olvasok, mint mindig. Az egyik megállónál felszáll egy kedves fiatal pár egy helyes kis fehér alapon fekete foltos Jack Russell kutyussal. A kutyus nézelődik, figyel mindenkit maga körül. Nekem még a lábszáramat is megszaglássza, meg megnyalogatja (gondolom megérezte rajta a saját kutyus, meg cica szagát), ami állat- de főleg kutyabolond révén a legkevésbé sem zavar.
Következő megálló a Kálvin tér. Ők is itt szállnak le. Nagy a tömeg ezért a mozgólépcsőnél lemaradnak. Van egy furcsa-, már-már rossz érzésem, ezért hátra-hátra pillogatok. Tényleg rá kéne szólnom minden egyes kutyával közlekedőre, hogy "Ugye fel fogod emelni a mozgólépcsőn??? Vagy ha nem akkor ugye a leállítotton mentek???" ? Én se kultiválnám túlzottan, ha ok nélkül okoskodnának, de tény, hogy nekem SOHA nem fordult meg a fejemben, hogy ne vegyem ilyenkor az ölembe. Még ha nagy táskával vagyok is, akkor is végig szorongatom a huszonegynéhány kilós kis testét, amíg teljesen fel nem értünk. Szóval vissza a sztorihoz... rossz érzésem volt, de végül betudtam paranoiának, és mentem fel. Épp hogy kiléptem a BKK területét leválasztó üvegajtókon meghallottam a sikítást. Soha nem hallottam még ilyet, és nagyon remélem, hogy SOHA TÖBBÉ nem is kell, de valahogy rögtön tudtam mi történt. Káromkodva rohantam vissza életem legszörnyűbb élményéhez. A hölgy 'gazda' csapkodta a vészleállítót, közben próbálták kirángatni a kutyát a hámjánál fogva, szerencsétlen meg csak visított kínjában, ahogy a mozgólépcső egyre beljebb húzta a lábát. Nagy nehezen leállt a lépcső, és míg én is felocsúdtam az első sokkból csak azt látom, hogy a többi lépcsőn rekedt ember futtában jön föl, sokan sírva. Közben még valahogy 1x vagy 2x elindul a lépcső és még jobban bedarálja. Odarohanok a ''gazdákhoz', hogy hívtak-e már segítséget a kutyához, vagy mit fognak vele csinálni? Teljes sokkban vannak. Még nem hívtak senkit. Nem idevalósiak, nem tudják... Mondom oké, akkor azonnal kerítek valami segítséget. A BKK-sok futnak minden felől, hogy segítsenek de a kutyus annyira beszorult, hogy nem tudják kiszedni. Nem is tudom hogy, de szinte 1-2 perc alatt megjelennek a Katasztrófamentők, és közösen dolgoznak a kiszabadításon. Közben én remegő kézzel próbálom előkeresni az Újpesti Állatmentők telefonszámát. Tudom, hogy nem Újpesten vagyunk, de kétségbe vagyok esve, és segítséget akarok szerezni a kutyának. Leszólítok egy sokkosan ott ácsorgó fiatal párt is, hogy ha le kéne írni egy másik telefonszámot, írják már be a telefonjukba. Ott kellett feljönniük nekik is mellette a már leállított lépcsőn. A lány a barátja vállán zokogott a sokktól, de azonnal segítenek. (Köszönöm nektek!) Sikerül elérni őket telefonon, és bár a sokktól és dühtől többnyire végigbőgöm a telefonbeszélgetést, azért szerencsére rögtön próbálnak segíteni kocsit szerezni. Sajnos mindkét autó épp helyszínen van, így nem tudnak jönni, de rögtön mondják, hogy vigyék a kutyát taxival a Lehel úti Állatkórházba. Visszaszaladok a gazdikhoz, gyorsan mondom nekik mi a helyzet. A hapsi azonnal veszi is a telefonját, hogy taxit hívjon. Közben végre sikerült kiszedni a kutyát. Borzasztó a látvány. Tiszta vér minden, láthatóan roncsolódott az egész lábfeje. Rohannak kötszerért, hogy ellássák amennyire ott tudják. Próbálnám lefényképezni, hogy legyen ez is egy 1001. elrettentő példa a felelőtlen gazdáknak, de a Katasztrófavédők már rázzák a fejüket, és körbeállják szegény kicsikét. Szívem szerint ordítanék a gazdákkal, de tudom, hogy avval nem segítek a kutyának, és most CSAK EZ számít. Nyomatékosan mondogatom még nekik, hogy azonnal menjenek a kórházba.
Távolról azért csináltam egy képet, bár ezen tényleg semmi nem látszik. Muszáj elindulnom. Már többet nem tehetek, és így is már elkéstem a munkahelyemről.
Délután felhívtam az Állatkórházat, hogy érdeklődjek. Egy nagyon kedves - a hangjából ítélve - fiatal hölggyel beszéltem. Igen bevitték a kutyust, és a hölgy gazdi kétségbe volt esve. Több órás műtétet végeztek el a kutyuson. Az egyik lábáról 1 lábujjat-, a rosszabbul járt lábáról 2 lábujjat amputáltat, plusz erről még egy talppárnát is. Meg fog gyógyulni, de nyilván soha nem lesz olyan, mint azelőtt. Beszélgettünk a hölggyel arról, hogy heti több ilyen esetük van, és tehetetlenek ők is. Hiába volt már rengeteg figyelemfelhívás, a gazdák továbbra is felelőtlen és nemtörődöm módon viselkednek. Ha egy kisgyereket önkéntelenül is megemelünk a mozgólépcsőnél, mert nem feltételezzük róla, hogy magától át tudja ugrani, akkor egy kutyáról - aki nincs tisztában avval, hogy egyszer csak eltűnik a lába alól a talaj - hogy feltételezhetjük, hogy automatikusan tudni fogja, hogy át kell ugrania??? IGENIS TESSÉK ÖLBE VENNI A KUTYÁT, VAGY HASZNÁLNI A LEÁLLÍTOTT MOZGÓLÉPCSŐT. NEM LEHET ERRE SEMMILYEN KIFOGÁS. HA MEG EZT NEM TUDJA MEGOLDANI, AKKOR IGENIS FELSZÍNI KÖZLEKEDÉSSEL KELL MENNI!!!
A dühöng nem elég kifejező most a lelkivilágomra. Nem tudnám szavakba önteni...
Kérlek, ha vettétek a fáradtságot, és végigolvastátok ezt akkor osszátok is meg! Próbáljuk meg minél több ember figyelmét felhívni rá, hogyan is KELL a kutyákkal a mozgólépcsőn utazni! Még annak is hasznos lehet, aki nem közlekedik kutyával, de lát olyan esetet, ahol az állat veszélyben foroghat. Figyelmeztetheti időben a gazdát.
Ezek után, még ha mindenlében kanál okoskodónak is fognak nézni akkor is inkább beszólok mindenkinek. Utáljanak érte, de az fontosabb, hogy ne történjenek ilyen, és ehhez hasonló balesetek.

2015. augusztus 2., vasárnap

Egy korszak vége:




Mint az előző bejegyzésemben is emlitettem, bekövetkezett az, amiről az elmúlt hónapokban mélyen hallgattam. Tudjátok mindig annyit írtam melóval kapcsolatban, h változások vannak. Csak, h hű maradjak önmagamhoz, továbbra se megyek bele a részletekbe,  h mik történtek. Akik informáltabbak, úgy is olvashattak róla a sajtóban...

A lényeg, h július 17ig dolgoztam az Il Bacioban. Imádtam itt dolgozni! Ezen életem ötödik és egyben az eddigi legjobb munkahelye volt. Számomra mindig szép,  kellemes érzés visszagondolni a "karrier utamra". Nagyon szépen látható az önéletrajzomban is,  h egy olyan utat tapostam ki magamnak, melynek fokozataiban egyre feljebb és feljebb lépdeltem. (Nem fogom őket felsorolni, hisz a blogom is egyfajta "önéletrajz", melyben visszatekinthető, látható "életpályám". )

Szo Bacio...

Nincs nap, h ne gondolnék rá. Nagy fanatikusa voltam...
S talán maradok is a szívem mélyén... Sok minden csorbult bennem e 2 év alatt, mert  hát persze voltak ám rossz időszakok, s ért jó pár csalódás, de bennem így utólag végül is csak a szép és jó dolgok maradtak meg.

Sajnálom, h nem tudom (mindenkinek) igazából átadni, azt az érzést, élményt, ami bennem van mit átélhettem, de valamelyest segítségemre lehet a fentebb belinkelt sorozat ajánló, amely a londoni Selfridges áruház indulásába, mindennapjaiba enged betekintetni.

Ilyesmi volt a mi életünk is a Il Bacio di stile "áruházban". :)

Nem mondom, h nem pityeregtem el magam az első részben, amelynek tartalma annyira jellemző volt a mi üzletünk nyitására is.... :')

Megmosolyogtat az is, h milyen nagyokat sóhajtotozok most is, e sorokat irva.

...Nagyon vegyesen és egyben erősen kavarognak bennem az érzések...

20 évesen fogadtam el magam, s álltam a sarkamra és léptem ki a nagybetűs életbe, s annyi minden történt velem az elmúlt 6 évben, olyan intenzív hullámvasútra ültem fel, ami nagy hatással van rám.

1 hónap múlva elfogok menni ismét a tisztánlátóhoz, (szeptemberre kaptam időpontot) akihez szoktam járni.
Általában akkor megyek, ha elértem az életem egy olyan fontosabb állomásra, amit ő megjósolt. Kissé olyan, mint mikor a szakdolgozati konzultációmra jártam a tanáromhoz anno megbeszélni,  h na hogyan tovább.

A másik fontosabb tényezők még amik szoktak ösztönzi, h na menjek a látóhoz, az a bizonytalanság és a "nemvagyokjelen" érzés.

Az utóbbit nem is tudom teljesen elmagyarázni,  de kissé olyan feeling, mint mikor álmodozunk,  merengünk, és/vagy csak szimplán bambulunk ki a fejünkből.

Szóval ezek az érzések mostanában sokszor előjöttek....

Továbbá, h még nagyobb legyen a bennem kavargó érzelmek káosza, azért is akarok elmenni még a látóhoz, mert minden egyes alkalommal elmondta a jövőmet illetően, h külföldön fogok élni. Aminek nem örültem,  s azt gondoltam, h ezt benézte,  mert eszem ágaban sincs külföldre menni.
Legalább is akkor nem volt. De az utóbbi fél - 1 évben kezdett megváltozni külföldet illetően a véleményem.

De visszatérve a Baciora...

Július 31.én volt utoljára nyitva a ház.
Az utolsó 1 órára bementem, leróttam az utolsó tiszteletköröm, ami nagyon nehéz, s fájó volt... ... Oly annyira, h el is kellett mennem a mosdóba összeszedem magam... ...de csak jobban kihozta, mondhatni robbantotta belőlem a keserűséget, s fájdalmat, ami bennem volt, gyülemlett az elmúlt hetekben, hónapokban.

A mosdó tükörje előtt állva úgy felkavarodtak az emlékeim és érzelmeim, mintha egy tornádó csapot volna le.
Emlékeztetett, h hányszor készülődtem ott nyitás előtt, ügyelve öltönyömre, h minden szépen álljon rajtam, hányszor izgultam ott, h mi lesz az nap, miket kell majd csinálnom és a többi...

Telve voltam büszkeséggel, örömmel, izgalommal, reménnyel...

...Ah... Most is bekönyezzek, h ezt írom...

Szerelmem volt a Bacio. S mondhatom, h sokunk szerelme.
Otthonról hazajártam, gyakran feltöltött energiával, s bár voltak borús időszakok, kellemetlenségek, viták, nézeteltérések, de melyik családban nincsenek?

Nem csak szimpla munkahelyet veszítettem el, hanem életem legszebb és egyben legjobb munkahelyét, kapcsolatokat, barátokat, egy életérzést, egy családot...

Néha hálás vagyoka fentieknek, h részese lehettem ennek az egésznek, olykor pedig haragszom és dühös vagyok, h a jó dolgok miért tartanak oly rövid ideig?!

...

Zárás után mondtak eg kis rövid köszönő záróbeszédet, s aztán átmentünk az Ankertbe, ahol a leghátsó helység levolt foglalva a számunkra.
Az elején a keseredettségtől gyorsan felhajtottam a garatra, de kb éjféltől leálltam az ivással, s teljesen magamba zuhantam. Fokozatosan elcsendesedtem, visszahúzódtam, s végül megállapodtam egy pultnál, s hol a kivetítőn néztem az elmúlt 2 év képeit és videó felvételeit, hol a társaságot néztem, mikor épp nem jött oda hozzám senki, s egyedül tudtam maradni egy kicsit.

Megmagyarázhatatlan érzések és gondolatok keveredtek anno bennem, de h mégis megértessem, kb szerintem ilyesmi lehet, a halál beálltakor az életed lepergése, visszanézése, átélése...

...

2 hete már, h nem dolgozom a Baciónál, de azóta lelkileg kómában vagyok...

Élek, de a szivem nagyon lassan üt, ritkán látni az élet jelét azon a gépen, ami a kórházakban van rákötve a betegre, s ami jelzi a szívdobogását.

Amikor üt egyet, akkor bentvgyok az új munkahelyemen, s éppen egy olyan pillanat van, mikor megnevettetnek a kollégák, kiket szintén szeretek, s jól megvagyok velük, meg jó az új melóhely, minden okés meg minden, de a bacio okozta üresség elég nagy bennem.

De ez egy röpke kis pillanatnyi idő 1 napszakból. Ez az állapot rosszabb, mint amire számítottam, s jelenleg úgy érzem, h hosszabb ideig fog eltartani a gyász időszak, mint amire számítottam.

Mindenki aztmondja, h majd idővel könnyebb és jobb lesz... ...Lehet... Hiszek nekik, de amit ez a kibaszott rendszer elvett tőlünk, azt már akkor sem kaphatjuk vissza...



A fájdalom, a gyász idővel elmúlhat, de aminek részese lehettem az elmúlt 2 évben, az örökre velem marad...

Köszönettel és szeretettel búcsúzom a háztól, kollégáktól és a vásárlóktól, a családtól.

Köszönök nektek mindent!

Csók!

:*

Rion


A fenti sorozat megnézhető ezen a linken.







(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2015. július 22., szerda

Pillanat;

Ma egy új fejezet vette kezdetét életemnek, s pont éjfélre ért véget ez a film, melynek hatására 6 éve szintén új fejezet indult életemben...


2015. július 17., péntek

Holiday the end;

Mivel nem volt időm befejezni a nyaralás beszámolót, s azóta, h visszajöttünk csak rohannak a napok,  így most megpróbállom a néhány szavas jegyzeteimmel összecsapni és lezárni a beszámolót, mert itthon munkahely váltáson megyek keresztül, amiről majd a kövi bejegyzésben szeretnék írni, s ha most nem zárom le ezt a témát, akkor soha. 



Jún 30 - kedd;

A 9 fős csapatból 6an leutaztunk Corfu town városnézésre. 
Szép volt,  jó volt, csodás volt. Számomra tipikus olaszos, Nápolyra hajazó az óvárosa.

Júl 1  - szerda;

Elutazott az egész csapat a Sidaritól nem messze lévő Aquaworld-be.

Ez is jó volt, de én sose voltam ilyenért oda. Ráadásul az első csúszda fel is horzsolás a fenekem, s az új Ausztráliából rendelt drága Marcuse fecském is kiszakította,  meg Norbiét is.

Viszont kipróbáltam a legmagasabb és legmeredekebb csúszda is.
A tetején állva nem sok híja volt, h vissza ne forduljak, de aztán kb; 3-5 másodperc alatt lent voltam. Életemben először s szerintem utoljára csináltam ilyet. Úgy remegtem utána, h tovább tartott felállnom, mint leérkeznem. Kisebb sokkban voltam.

Július 2 - Csütörtökön;

Első és egyetlen napunk, mikor nem kellett korán kelni, s 
Albánia helyett parton döglés volt. Kivolt mindenki merülve...

Július 3 - Péntek;

Paleokasztrica. Nem nagy durr. Szép lagúnás terület. 
Béreltünk 2 vizibiciklit s kimentünk a halál faszára egy szép tengerparti civilizáción kívüli valahova. Hát én nagyon kivoltam oda úton, s annyit morogtam, h h lehetünk ennyire hülyék, gyerekesek és felelőtlenek, h kitekerünk a nyílt tengerre! Na meg aztán mikor megtudtam, h nincs mentőmellényünk?!
Veszekedtem a többiekkel, h forduljunk vissza, de ők neeeeeem!

Hab volt a tortán, mikor félúton voltunk a céltól, s konkrétan a nyílt tenger kellős közepén voltunk, mikor ötünk közül egyvalaki észrevette s hangosan felolvasta nevetve (!), h 300 (!) méternél beljebb ne menjünk! Hát mi már akkor legalább 3000 méterre voltunk!

Nah itt fogtam magam, vettem elő a telefonom, h legooglizom a görög partiőrség
telefonszamát, de hát térerőm nemvolt a nyílt tengeren, nemhogy netem! Sírás határán voltam!

Szidtam a görögöket is, h azok is mennyire felelőtlenek, h sehol egy vízi rendőrség sehol, bezzeg nálunk a Dunán is meg a Balatonon is látok mindig, akárhányszor elmegyek a partra!
Szétbaszott  az ideg!

Aztán mivel mindenki leoltott, kénytelen voltam elnyomni magam hátul. 
A hosszú hallgatásomban elkezdtem mantrázni,  ami segített lehiggadni, s elengedni mérgelődésem. 

Ahová elvittek a többiek,  szép volt, megérte elmenni.  Visszafelé már kussoltam, bár volt
bőven így is para. A túlélésen kívül még azért szorongtam, h a hazavivő buszunk elérjük.

Július 4 - Szombat;

Zsófi, ki Angliából jött Korfura, reggel 7kor indult Korfura a reptérre. Kelt hajnalban az egész csapat, s a buszmegállóban elköszöntünk tőle.

Reggel 9kor kellett elhagyni a szállasunk, viszont a buszunk csak 16 kor indult. Addig szuveníreket vettünk, s beültünk utoljára a törzshelyünkre, ahol a személyzet szomorúan vette tudomásul, h ez az utolsó napunk, s a reggelink végeztével készítettünk közös csoport képet velük. Majd pihiztünk és pancsiztunk egy utolsót a tengerparton, s páran a könyeinkkel küzdve hagytuk hátra a tengerpartot és a törzshelyünk.

16 után felszálltunk a buszra, s elrobogtunk Korfu városába. A buszon Norbinak és nekem eléggé padlón volt a hangulatunk. Pityeregtünk is egy kicsit lelki buzik hoz méltóan. :)
Korfuban még  4 órát megint dekkolhattunk, s ismét róttuk az óváros utcáit.
Felmerült, h megúszhatnánk a kb; 24 órás hazabuszozást, ha repülővel mennénk haza, de nem volt járat, amivel leléphettünk volna.

Július  5 - Vasárnap;

Nem volt annyira komfortos a hazautunk mint odafelé, viszont gyorsabban hazaértünk.

Már Szerbiában voltunk, közel a magyar hatarhoz, mikor bekapcsolták az M1-et. Hát jópáran kiégtünk,  mert az első 3 percben másról sem hallottunk csak a Rákóczi, Kossuth, Hunyadi és egyéb nagymagyarságokról. 
Nem is ezzel van a baj, hanem inkább azzal, hogy csak eddig terjed a vilaguk.
Ezekkel hatalmas korlátokat, falakat emelnek maguk elé.

De végül beláttam, h ez a szép a demokráciában, hogy mindenki megkaphatja, ill élhet úgy, abban a világában, ami a számára ideális.

Igen szép és jó,  mindaddig amíg nem akarják mindenkire rákényszeríteni a saját szűklátókörű, buta vilaguk másokra is. (Lásd; Fidesz-KDNP - Jobbik; Mivel mi nem szeretjük a csokit, ezért mindent megteszünk azért, h más se szeresse!)

Elég hosszú időt voltam távol ahhoz, hogy hiányozzon a karmalám. Többször "kattant az agyam" s elkeztem mormolni a nadin tanult mantrák valamelyikét. Nyugodtabb is vagyok, h velem, rajtam van a karmala, de tanultam ebből a "journey"-ből is...

Közben többször hol azt kívántam, h bárcsak ilyen jó és nyugodt lenne alapból minden ember élete, hol pedig azt, h minden ember megtehesse azt, h megtapaasztalja ezeket a jó dolgokat, melyekben mi is részesültünk ezekben a napokban.

Csók 

:*

Rion


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Így terjedt el a melegházasság – VIDEÓ

http://pinkpuli.com/2015/07/15/2828/

2015. július 15., szerda

A homofóbia a sikertelen emberek szegénységi bizonyítványa;



http://nyugatifeny.blog.hu/2015/07/07/a_homofobia_a_sikertelen_emberek_szegenysegi_bizonyitvanya?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

2015. július 13., hétfő

Hogyan bújjak elő? 5 kérdés és 5 válasz a coming outról;

Magyarországon sok LMBTQI gyerek és felnőtt nem coming outol (bújik elő) soha senkinek, ami elsősorban a társadalmi kirekesztettséggel, előítéletekkel és elutasítással, vagy az ezektől való félelemmel függhet össze. A felmérések szerint ugyanakkor, már 14-18 év között tudatosul a például a leszbikus és meleg identitás lehetősége, egy magyar kutatás alapján fiú gyerekeknél ez átlagosan 13 éves korban, lányoknál 14 éves kor körül történik, maga a coming out pedig általában 18 éves kor utánra marad, ha egyáltalán megtörténik.
Holott az elfojtás – bármiről is legyen szó – valósággal megmérgezheti az életet. Megerősíteni az identitására ráismerő személyt nem a „melegség” ösztönzését jelenti, inkább abban segít, hogy bárki információk birtokában, közösségi támogatás lehetősége mellett és saját beépített sztereotípiáit és előítéleteit, előfeltevéseit felismerve, szabadon alakíthassa ki saját identitását.
Ide összegyűjtöttünk 5 kérdést a coming outról, amit szerintünk talán feltennél.
1. Van-e jó stratégia a coming outhoz? Vagy minden egyik pillanatról a másikra történik, előzetes tervezés nélkül?
Az előbújás egy része „lebukás”, bár előfordul, hogy a szándék, vagy vágy már korábban megvan tudattalanul, és a személy akár direkt is elöl hagy olyan jeleket, amik LMBTQI identitására utalhatnak.
Ugyanakkor sokan tudatosan tervezik az előbújást, és fokozatosan teszik ezt meg. Felkészülésként kereshetnek információkat az interneten, felhívhatják a Háttér Lelkisegély Szolgálatát, coming out történeteket olvashatnak. Ilyenkor pszichológustól is kérhetnek segítséget, és nagyon fontos, hogy milyen a terapeuta reakciója.
Az első előbújás lélektani szempontból nagyon jelentős, az itt megélt reakció sokat adhat, ha pozitív, valószínűbb a szélesebb előbújás, a személy bizalma növekedhet önmagában és másokban is, önbecsülését is pozitívan befolyásolja, ha támogatást tapasztal. A negatív reakció azonban akár hosszú időre is visszavethet önmaguk elfogadásában és a további coming outokban. Egy terapeuta tekintélyszemélyként is funkcionál, és szakmai véleményt is formál, így még lényegesebb lehet, hogy támogatóan, informáltan fogadja az előbújást, tehát olyan szakembert érdemes választani, aki jártas az LMBTQI témákban, annak társadalmi fogadtatásával kapcsolatos kérdésekben is.
nobody knows who i am
2. Hogyan készüljön fel a coming outot tervező annak érdekében, hogy mindenki a lehető legkevésbé sérüljön?
Mindenképpen a legfontosabb a türelem egymás iránt, hogy mindkét fél megpróbálja észben tartani, a másik reakciója nem ellene irányul, inkább saját belső világát tükrözi. Ugyanakkor az LMBTQI személy jó, ha nehézségekre is felkészül, arra, hogy a fogadtatás nem feltétlen lesz a várakozásoknak megfelelő. És érdemes figyelembe venni: mind az előbújás, mind az esetleges negatív reakció a szeretet megnyilvánulása is, előbbi egy hitelesebb kapcsolódásra tett kísérlet, utóbbi az aggodalom, féltés, vagy család értékeit fenyegető dolog elleni védekezés. A harag, szomorúság megnyilvánulásai mögött általában valamilyen félelem, szorongás áll s a világ (benne például a szülői szeretet fennmaradása) kiszámíthatósága iránti igény.Bár eltűnhet az idealizált gyerek és idealizált szülő képe, de helyébe egy komplexebb, emberibb, valós kép léphet.
3. Hogyan és kivel érdemes megosztani a „titkot”? És kivel nem?
Erre nincs szabály. Mivel ez sok esetben egy nehéz, és mindkét fél részéről elfogadást igénylő kérdés, érdemes alaposan mérlegelni a várható következményeket. Ehhez jó, ha figyelembe veszi az előbújást fontolgató, hogy
  • mennyire van függő viszonyban a kiválasztott személlyel pl. anyagilag, fizikailag, szociálisan (pl. családja, kisközössége, etnikuma, vallási közössége).
  • az a személy vagy csoport, ahol meg szeretné osztani, veszélyes lehet-e a testi épségére. (Ha ebben valaki bizonytalan, érdemes lehet a lelkisegély szolgálattal – pl. Háttér Társaság – vagy egy szakemberrel személyesebben is közösen átgondolni a lehetőségeket, tervezni a coming out-ot).
  • szakmai segítséghez LMBTQI barát, jól informált szakembert érdemes keresni. A pszichológus a hozzá fordulónak szolgáltatást nyújt, így akár egy első beszélgetésen lehet és szabad ellenőrizni a jártasságát a területen. Ha a kliens nem érzi a bizalmat, joga és lehetősége mást keresni, váltani.
4. Vannak különbségek abban, ha egy városi vagy kistelepülésen élő, fővárosi vagy vidéki LMBTQI fiatal bújik elő?
Vidéken gyakran a kisközösségek miatt nehezebb az előbújás, jobban félhet mind a személy, mind a család a pletykától, megbélyegzéstől, Budapesten könnyebb „eltűnni”. Vidéken gyakran konzervatívabb az értékrend, mélyebb a vallásosság, amivel nehéz lehet összeegyeztetni a melegséget, biszexualitást, transzneműséget, a queer identitás pedig még kevésbé ismert.
A magyar statisztika szerint Budapesten legkönnyebb, vidéki városban már nehezebb, kistelepülésen legnehezebb előbújni. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők általában jobban fogadják, de ennek ellentmondó kutatási eredmények is vannak külföldről. Szintén külföldi adat, hogy a családi támogatás leszbikusoknál, melegeknél nagyobb, biszexuálisoknál csökken, transzneműeknél a legkisebb. Az öngyilkossági kísérletek kockázata pedig sokszor ezzel párhuzamosan nő, a transzneműek a legveszélyeztetettebbek, ami jól mutatja, mennyire fontos az elfogadó közeg. Szerencsére már néhány vidéki városban is vannak LMBTQI közösségek, akik segíthetnek, hogy az elszigeteltség érzése oldódjon.
5. Milyen különbségek vannak, ha egy lány, illetve ha egy fiú bújik elő?
A kutatások azt mutatják, a szülő általában rosszabbul éli meg a vele azonos nemű LMBTQI gyerek előbújását. A sztereotip nemi alapú elvárások, szexizmus is gondot jelenthet.
Érdemes szem előtt tartani, hogy bár az előbújás maga csak egy pillanat, de ez egy folyamatba ágyazódik, így később is újragondolásra, „identitásmenedzsmentre”, mindebben pedig segítségre lehet szükség. És ahogyan a személynek magának is soká tarthatott az önelfogadás, a környezetnek is beletelhet egy időbe, jó, ha erre is számítanak a felek.
love makes a family
Íme egy néhány lépéses coming out segédlet, amit végiggondolhatsz: 
  • Tudatosítsd a saját értékeidet, azt, hogy bátor (és nehéz) lépésre szántad el magad!
  • Előbb te magad erősödj meg, keress támogatást, elfogadó közösséget!
  • Készülj fel kérdésekre, akár vallásos/egészségügyi információkkal, attól függően, ki az, akinek a coming out szól!
  • Ne felejtsd el, hogy nem kell választanod az identitásaid között, az mind te vagy!
  • Vedd figyelembe az akadályokat, hogy biztonságos-e a környezet!
  • Körültekintően válaszd ki az első embert, akinek elmondod!
  • Kezdd a beszélgetést a saját érzéseiddel, hogy tudják, hogyan bánjanak veled. (Ugyanakkor elismerheted már ebben a beszélgetésben is a másik lehetséges érzéseit, szükségleteit is.)
  • Adj időt! Légy türelmes magaddal és másokkal is! Egyszerre inkább csak egy személyt válassz!
  • Tudatosítsd, hogy a másik reakciója nem rólad, hanem a saját félelmeiről, elvárásairól, vágyairól szól, mint ahogy a Te reakcióid is rólad.
  • Készülj fel a negatív dolgokra is – vedd figyelembe ezek lehetőségét – és gondold át, azon ki/mi tud majd átsegíteni!
És mit lép a szülő, amikor a gyerek coming outol?
A coming out természetes, hogy nem könnyű egyik félnek sem. Az elfogadásánál sokat számíthat az információhiány vagy társadalmi attitűdök okozta félelmek is, például a szülő féltheti gyermekét a magánytól, megbélyegzéstől, a karrier akadályaitól, vagy olyan szexuális úton terjedő betegségektől, mint a HIV/AIDS. Az is tényező lehet, a szülő mennyire gondolja megváltoztathatónak a szexuális irányultságot, vagy nemi identitást.
A szülői szerep lélektani szempontból igen fontos, szerep, teljesítmény értéke van, általában ezen a módon is szeretnének az emberek hagyatékot tenni, nyomot hagyni a világban, megosztani saját tapasztalataikat a következő generációval. Egy szülő gyakorlatilag befektet a gyermeke sikerességébe, boldogságába. Itt jelennek meg azok a vágyak is, hogy a gyereken keresztül lehessenek sikeresebbek, saját – akár meg nem élt – álmaik megvalósítói.
Ezek bármelyikében úgy érezheti a szülő, hogy gondot jelent a coming out, akár, mert attól fél, nem lesz unokája, akár attól, hogy a környezet őt fogja hibáztatni (és persze önmaga is hibáztathatja saját magát) a gyerek melegségéért, leszbikusságáért, transzneműségéért, vagy tarthat tőle, hogy ő maga megszégyenül. És mivel heteronormatív társadalomban élünk, tehát a legtöbb szülő heteroszexuálisnak feltételezi a gyerekét, míg az ellenkezőjéről nem szerez tudomást, így visszamenőleg is úgy érezheti, át kell írni a közös történetüket, és talán nem is ismeri úgy a gyereket, ahogyan képzelte. A heteroszexuális jövőképet el kell engednie, ami gyakran konkrét gyászmunkával jár.
love-limit-road-sign-trim-black-parts
Ugyanakkor a gyerek is lojális a szülő felé, gyermekszerepéből neki is fontos a szülője boldogsága. Ez okozza, hogy a coming out előtt álló személy úgy érezheti, hitelessége és aközött kell választania, hogy közel maradhasson, támogatást kaphasson, féltheti ő is a szülőt a környezet megítélésétől, az önhibáztatástól. Ezért sok kutatás is azt mutatja, a szülőnek való előbújást mérlegelik legtöbbet, ettől félnek legjobban.
Nemcsak a szülők, hanem az iskolatársak, barátok esetén is gondot jelenthet, hogyha úgy érzik, visszamenőleg is mindent megváltoztat a coming out: az ember, akit úgy hittek, ismernek, eltitkolt egy fontos dolgot előlük. Ez okozhat bizalmi sérüléseket, bár gyakran inkább megerősíti a kapcsolatot, elmélyíti a bizalmat, ha a barát felismeri, mennyire nehéz lehet felvállalni az előbújás kockázatát – és ezzel az esetleges elutasítást – egy érzelmileg telített, fontos kapcsolatban.
A szerző Faix-Prukner Csilla LMBTQI területre specializálódott pszichológus, az Affirmatív Pszichológia Műhely egyik vezetője. (www.affirmativ.hu).
http://lathatatlangyerekek.444.hu

2015. július 12., vasárnap

Álláspontom a prideról;




Tegnap részben részese lehettem a pridenak. Munkahelyemen előtt volt pont a gyülekező, s kb bő 2 órán keresztül álltunk kint a járdán az üzletünk előtt amíg gyűlt a nép s el nem indult a menet.

Ez az első alkalom, h "részt vettem"  a prideon, de számomra irtó jó buli, élmény volt.
Imádtam azt a sokszínű, mosolygós embertömeget!

Ajánlom, s egyúttal kívánom mindenkinek,  h legalább egyszer ezen az életében legyen részese ennek!

Na de! A kis bevezetőm után térjünk a témánk tárgyára!

Aki ismer, tudja, h kb 6-7 éve vezetek online naplót (blogot).
Tudják azt is, h mennyi, s mekkora változásokon mentem át...
Így utólag visszatekintve, talán mondhatom azt is, (egoizmus mentesen) h fejlődésen.

Aki nem ismer annak gyorsan kutyafuttában felvazolom a lépéseket.
20 éves koromig vidék, jobbikos idoszakom, buziellenesség, látensségem, önmegismerés, elfogadás, viszont televoltam továbbra is előítéletekkel, ellenszenvesek voltak a nagyon buzik, elleneztem a prideot is és még isten tudja mennyi korlátoltság és blokk volt még bennem.

Aztán ahogy teltek az évek ezeket szépen mind sikerült levetkőzni, túllépnem saját magam korlátjain. Persze vannak még, hisz még élek és emberként létezem.

De, ahogy fokozatosan vetkőztem le ezeket, úgy jutottam el oda, ahol jelenleg tartok, h már támogatom a prideot.

Igenis szükség van rá! Fontos!
Miért?
Nézzük vissza a történelmet. Szinte minden fejlődés a felkelések, forradalmak, sztrájkok által indult meg. Ez a pride története is. Persze van ennél több mondanivalója is, de hangsúlyozom, h a fejlődés, tolerancia, elfogadás, egyenlőség elérésében fontos szerepe van.

Emberek vagyunk. Nem egyformák, de egyenlőek! Senki és semmi sem helyezheti magát előbbrevalónak másoknál. Aki azt hiszi, h ő feljebbvaló másoknál színe, neme, szexuális hovatartozása miatt, az kérem..... .... finoman fogalmazva csak egy a fejlődési szinten megrekedt egyén.

Rétegződés persze van és létezik; szegény,  gazdag, ázsiai, európai, lusta, dolgos, békés, erőszakos stb. Ezek szimpla  egyéni jellemzők, amiket teljes mértékben (normális emberek legalabbis) elfogadunk.

Elfogadjuk és tudomásul vesszük, h ő olyan.
Ami azt is jelenti, h ezek az egyéniségek nem magánügyek, még akkor sem, ha azt (csak) hiszik (!) egyesek, h az!
Semmiképpen sem magánügy!
Ma már csak mosolygok ezen, h h a fenébe tudtam így gondolkodni anno?!

Betudom annak, h fiatal voltam és nem voltam még megérve erre a témára.
Viszont nagyon hálás vagyok azért mint magamnak, mint a fentieknek, h még ezen életemben sikerült ezt és még sok más leckét megértenem és megtanulnom.

Ezt az egészet én úgy látom mint egy iskolát. Vannak olyan tárgyak melyekből jók vagyunk, gyorsan tanulunk, s vannak, mely területeken kevésbé, v megáll a fejlődésünk, v akár visszamaradottabbak vagyunk a többiekhez képest.

De előbb vagy utóbb, ( ha más nem, valamelyik kövi életünkben)  megértésük és megtanuljuk azokat a leckéket, melyekből levagyunk maradva.

Ennek tudatában (is) kell tekintettel lennünk, s nem lenézni azokat az embertársainkat, kik még(!) nem rendelkeznek olyan intelligenciával, mint amivel jelenleg mi rendelkezünk.

De kissé elkanyarodtam a témától.
Ott tartottam, h nem magánügy szexuális hovatartozásunk.
Aki annak tartja, az az ember kissé olyan a számomra, mintha az illető a fél szemére vak lenne.
Véleményem szerint, ez a téma azóta nem magánügy, mióta az ember közterületen jár.

Ezzel azt akarom mondani, h ha magánügy lenne, akkor senkinek(!) semmilyen formában(!) nem lenne szabad érintkeznie a másikkal!

Pont.

Meglátásom szerint manapság mi melegek ugyan azt az időszakot éljük, mint a feketék amerikában a 19 - 20. században. Mára már végre ők is teljes jogú polgárai lehetnek a társadalomnak, s mi is ezt az utat járjuk be épp.

Továbbá hiszem, h mi magunk is sokat tehetünk azért, (coming out) h (valódi) személyünkkel pozitív(abb) irányba változtassuk társadalmunk véleményét, hozzáállását a melegeket illetően.

Tudom vannak olyanok, akik nem így gondolják, nem értenek ezzel egyet, sőt! Vannak szép számmal olyanok, kik mindennek a szöges ellentétjét kívánják!
(Róluk (is) irtam fentebb a tanulás, fejlődés,  iskolás témánál.)
Tiszteletben tartom és elfogadom, h az a korlátoltabb világ számukra jelnleg az ideális. Hiszem, h idővel ők is túllépnek saját korlátjaikon, hisz ez az életek rendje és törvénye.

A tapasztalás, tanulás és fejlődés.

S mindez a körforgás megy életeken keresztül mindaddig, amíg el nem sajátítjuk a mindenre és mindenkire kiterjedő feltétel nélküli szeretetet.

Namaste!

:*

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Gyűlölködünk - gyűlölködünk?

"Ha bedőlsz a menekültezésnek, ha bedőlsz a buzizásnak, azzal a saját sírodat, és ami még rosszabb, az országét ásod meg; amikor gyűlölöd a menekülteket és a buzikat, akikkel még sose beszéltél, sose találkoztál, pedig ugyanolyan emberek ugyanolyan gondokkal, mint a tieid, akkor pontosan a saját elnyomásodat teremted meg. Pontosan azokat az erőket erősíted, akik nem hagyják, hogy a társadalom az egészségügyről, az oktatásról, a jövőnkről beszéljen. Amikor gyűlölsz bárkit is, csupán a politikai hatalom fenntartását támogatod: a rendszer részévé és működtetőjévé válsz."
http://kettosmerce.blog.hu/2015/07/09/gyulold_a_menekulteket_gyulold_a_buzikat_es_asd_meg_a_sajat_sirod_magyarorszag

"A SZERETETET VESZEM ÉSZRE A VILÁGBÓL" - ALFÖLDI RÓBERT PRIDE-NYITÓ BESZÉDE

http://www.szinhaz.hu/plusz/61190-a-szeretetet-veszem-eszre-a-vilagbol-alfoldi-robert-pride-nyito-beszede

Fotósorozat: Budapest Pride 2015 – a legjobb pillanatok Instagramról



http://www.humenmagazin.com/fotosorozat-budapest-pride-2015-a-legjobb-pillanatok-instagramrol/

2015. július 7., kedd

A homofóbia a sikertelen emberek szegénységi bizonyítványa

Kevés téma képes annyira megbízhatóan kihozni az átlagpolgárban lakozó vicsorgó fenevadat, mint a melegek ügye. Szelíd kisnyugdíjasok, keményen dolgozó kisemberek válnak gombnyomásra lila fejű dühöngővé, ha szóba kerülnek meleg honfitársaink.
Kidagadt nyaki ütőérrel megy a buzizás a kocsmában, a vasárnapi ebédnél, meg persze a cikkek alatti kommentekben. Huszonöt év „demokrácia” után nem sokkal vagyunk elfogadóbb, felvilágosultabb ország, mint ahonnan 1989-ben indultunk.
A megismerés és az elfogadás helyett inkább gyűlölünk, fröcsögünk és népszerű tévhiteket szajkózunk. Pedig néhány egyszerű tényt kellene csak megérteni ahhoz, hogy mindannyian jobban érezzünk magunkat kicsivel az országban.
meleg-montazs.png
Minden híreszteléssel ellentétben a melegek nem akarják rákényszeríteni a saját életmódjukat a heterókra, nem akarják „megrontani” a gyermekeket, nem akarják elszeretni a heterók párjait, és általában nem akarnak semmi olyan rémséget, amit önfeledten buzizó honfitársaink nekik tulajdonítanak.
A melegszcéna nem óhajt mást, mint egyenlő jogokat, gyűlöletmentes légkört, méltányos közbeszédet és félelem nélküli életet. Csupa olyan dolgot, ami egy civilizált és tisztességes országban minden állampolgárt megilletne.
A toleráns közhangulat kialakulását nyilván nem segíti, ha a felelős politikusok az elfogadás gesztusai helyett szándékosan hergelik a társadalmat. Ha Budapest polgármestere visszataszítónak nevezi a melegfesztivált, ha a miniszterelnöknekviccelni támad kedve a téma hallatán, vagy ha Kerényi Imre buzilobbiról, Semjén Zsolt aberrációról hadovál.
Persze tudjuk, honnan fúj a szél. Egy olyan szegény, félperifériás országban, ahol a kilátástalanság, a nyomor és az emiatti frusztráció jut millióknak osztályrészül, sokkal könnyebb dolog a gyűlölet parazsát felszítani honfitársaink lelkében, mint tiszteletre és elfogadásra bírni őket. Minthogy a melegeket következmények nélkül lehet gyalázni (nem fognak visszaütni, de általában visszaszólni sem), így aztán különösen „ízléses” és „bátor” cselekedet pofozóbábuként használni őket.
A politika jobboldali fertálya ezeket az alantas állampolgári igényeket igyekszik kiszolgálni a rendre visszatérő sunyi kiszólásaival. A Fideszben és a Jobbikban úgy vélik: túl sokan vannak a homofóbok ahhoz, hogy lemondjanak róluk, mint potenciális szavazókról, ezért inkább teljes gőzzel ráálltak a megdolgozásukra.
Akinek nincs más büszkesége az életben, mint hogy magyar heteroszexuálisnak született, az könnyebben válik meleggyűlölővé. Hiszen akkor máris felsőbbrendűnek érezheti magát valami olyan tulajdonsága miatt, amiért a kisujját nem kellett megmozdítania, ami veleszületett. Nem kell erőfeszítéseket tenni, nem kell jól teljesíteni iskolában és munkahelyen, elég annyit mondani: heteroszexuális magyar vagyok, különb mindenkinél, aki nem hetero. Ez az az ingyenbüszkeség, amelynek csábítása könnyen elragadja azon honfitársainkat, akik képtelenek felmutatni egyéni teljesítményt.
Egy kiegyensúlyozott ember, aki békében él önmagával és a világgal, nem leli örömét abban, hogy nálánál védtelenebb társadalmi csoportokat szekáljon. Akinek a kommentekben való buzizás a hobbija, annak az életében jó eséllyel valami más gond is van. A sötét homofóbia a sikertelen emberek szegénységi bizonyítványa.

http://nyugatifeny.blog.hu/2015/07/07/a_homofobia_a_sikertelen_emberek_szegenysegi_bizonyitvanya

2015. július 6., hétfő

Nyaralás csapó 3;



Sidarin az első hely ahová beültünk eléggé kicsapta a biztosítékot többünknél.
Szép kis hangulatos tengerparti étterem volt, de hát ugye, ahogy a mondás is tartja; a látszat néha csal.
Nagyon amatőr,  gyatra volt a kiszolgálás, minek a részletezésébe most nem mennék bele.

Ezen kívül volt még egy hely, ami tiltólistára került,  de a 3. nap sikerült megtalálnunk az igazit. :)




Június 28 - Vasárnap;

Reggel egy ír bárba ültünk be reggelizni. Finom angol reggelit ettünk, s pár perc alatt beleszerettem a gyönyörű brit akcentusukba, s a szerelem az elkövetkezendő napokban tovább mélyült.


Aztán kiterítettük hab testünk az "each-each let's go to the beach"-reee. Pár óra múlva pedig Londonból repülővel megérkezett hozzánk Zsófi, aki a görög "ráérünk" mentalitásnak köszönhetően kb 4 órával azután érkezett meg hozzánk,  h leszállt a gépe. (Amúgy 1,5 óra alatt kellett volna hozzánk érnie Sidarira.)

Itt tennék is 2 kitérőt;

Az egyik Zsófi, a másik Sidari.

Zsófi... ...Kissé körülményes nagyvárosi lány, aki kb; 3 éve vándorolt ki Londonba. Ő fogta magát és kijött 10 (!) euróval egy olyan országba, amiről állandóan mindenhol, minden formában zengi a sajtó, h válságban van. Gondolta , hogy majd vesz le pénzt reptéren a legközelebbi automatából, ami persze üres volt. Végül Sidariban sikerült automatát találnia, s megoldódott ez a probléma.

A szállásfoglalása sem volt egyszerű, mert Sidariba kacskaringós hegyi úton lehet csak eljutni, ahol nincs térerő, jelezni meg nem jelzett mikor elindult a reptérről. Így nem tudtuk, h hol van, csak néha tudtuk elérni 1-2 szóváltás erejéig, miből annyit sikerült megtudnunk,  h "itt vagyok."

Mi épp a tengerparton döglöttünk, mikor itt Norbival és Nikivel (aki Zsófival iskolás koruk óta barinők, s egyben a mi fodrászunk.) felpattantuk, s elindulunk a szálláshelyunkre, ahol ... Nem volt Zsófi... Bolyongtunk a környéken, hívogattuk, de ki sem csörgött neki. Sms váltások után végre sikerült megtalálni. Vicces volt, mert mondta a sofőrnek, a busz végállomásán, hogy melyik szállót keresi, s ő elindult, csakhogy több épülete van a szállónak, s rossz helyre ment. :D De végül sikerült beazonosítani, h hol leledzik, s kimentettük.

Nagyon jó volt újra látni, vele lenni. Ez most egy olyan fajta találkozás és együttlét volt, amikor rádöbbenünk, h mennyire is hiányzik az illető, akivel hosszabb idő után újra találkozunk...

Sidari; 
Lényegében egy fő útból álló kisebb falucska, ami Korfu sziget északi partján található, kb 1,5 órás buszútra a sziget Korfu nevű "fő"városától. A üdülőfalu tele van szuvenír boltokkal és éttermekkel, mik este a átalakulnak szórakozóhelyekké.

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2015. július 2., csütörtök

Nyaralás csapó 2;



Július - 27; Szombat

Mikor áthajóztunk korfura, hátul álltunk s eleinte fotókat lőttünk, selfiket keszítettünk, majd teljesen lementem alfába, végtelenül nyugott lettem. Szép volt a táj, a
környezet, s különösen olyan aprónak tűnű "semmiség" ragadott meg, mint a hajó által felvert víz habjai, majd kissé távolabb a víz fodrozódása. Nah meg a víz felszínén tükröződő napsugarak csillogása, a friss tengeri levegő és a körülöttünk köröző, olykor épp egy karnyújtásnyira elsuhanó sirályok látványa....
Olyan nyugodt és boldog voltam, h azt kívántam minden ember élhesse át az élete során legalább egyszer ezt az írás által annyira nem átadható életérzést.
Többször átjárt a borzongás, kirázott a hideg, s nem azért mert hűvös, v mert fáztam volna...

Annyira passzolt minden... ... A természet, környezet, időjárás, barátok... Nyugalom, béke szeretet, egészség, boldogság.
Amik a legfontosabbak a számomra, s kellene, jó lenne ha minden más ember számára is...

Bár néha voltak persze apróbb bosszankodásaim, mikor pl Norbi bevolt sózva, s állandóan szaldgált egyik
embertől a másikig, s végigrótta a hajó minden egyes szegletét, s minden 10 méternél fotózott, fotózott, fotózott...
De aztán megmosolyogtam önmagam és a helyzetet, s valahogy ez az egész is így tűnt szépnek és jónak. Olyan amilyen, s én így szeretem.

S miután mindezeket a jegyzeteket lekörmöltem, rá pár percre odakönyökölt mellém a hajó korlátjára s megfogalmazta ő is azt, amit én az előbb róla. :')

Mérhetetlen hálát éreztem, s köszöntem a fentieknek, az univerzumnak, nevezzük ki ahogy akarja.

Az ősz óta elvégzett több (prána)nadi tanfolyam óta képes vagyok észrevenni, élvezni, meglátni a szépet és a jót minden apró, másoknak semmisnek tűnő dolgokban, s a hála érzetem oly gyakori, h az elmúlt 25 évben
összesen nem éreztem ennyit mint mondjuk az elmúlt 1
évben...

    
S mint fentebb írtam, én is ember vagyok, s olykor lesüllyedek a dörmögő dömötör szintjére, de - s most ismét hála a fentieknek - mindig emlékeztetnek ezáltal arra, h honnan jöttem, milyen voltam, s milyen úton járok éppen, milyen irányba...

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Nyaralás csapó 1;

Június 26 - Péntek;

Hajnal 4.30-kor keltünk, mert 6.30-ra mentünk az 56osok terére, ahol vártunk a buszunk érkezésére, amivel leutaztunk Görögországba 9 napra.

Volt nagy izgalom, készülődés, s kapkodás közvetlenül az indulás előtt, de csupa Kellemes emlék már ezekre is visszaemlékezni.
Kb 24 órás volt  az út, ami egy kihívás volt a számomra,  mivel nem vagyok buszozós típus.
Először utaztam így és ennyit és a Balkánon is most jártam először.... és lehet utoljára is...

Végig borongós és esős volt az idő. Tiszta ősz!
Az egész ország olyan,  mint Borsod vagy Szatmár - Bereg megye... ... Talán még rosszabb...
Totál értem már, h miért szokták a Balkánt minőségjelzőként használni...
A táj am nagyon szép, de a lakások jelentős hányada félkész állapotban van, s még több volt a vakolatlan. Ilyenekből viszont annyit láttunk, h komolyan megfordult a fejemben, h nem e tradíció ez náluk?!


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2015. június 25., csütörtök

2015. június 21., vasárnap

Konyvajánló;

Steiner Kristóf, Hajónaplók. https://play.google.com/store/books/details?id=VVShAQAAQBAJ

Vienna Pride 2015

http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/06/20/annyian_voltak_ma_a_becsi_pride-on_mint_itthon_egy_bekemeneten_15_eves_olvasonk_pedig_videozott_es_bekuldte_nekunk/

2015. június 15., hétfő

Story;

Június 13 - Szombat;

Norbival (a párommal) leutaztunk Balatonfüredre, ahol strandoltunk pár órát, majd busszal átmentünk Tihanyba, mert aznap kezdődött a szedd magad Levendula program. Nagyon jól éreztük magunk. (Azt leszámítva,  h Füreden orkán erejű szél fújt, s a balcsiban kb minden 5.lépésnél beszartam a lábamhoz erő, tekerő hínártól,  Ill a tihanyra tartó buszon kisebb Mounika show-t csináltunk. )

A mezőre menet angol és amerikai lányokkal találkoztunk,  kik szinten keresgélték az oda felé vezető utat, s együtt találtuk meg a levendula mezőt, ahol szétváltunk,  de a nap folyamán többször találkoztunk Tihanyban is és a vonaton is.

Am kritikán aluli a tömeg közlekedés! 18 kor indul vissza a közvetlen vonat Pestre,  s 19 kor megy az uccso vonat, amivel feljuthatunk Pestre,  de azzal meg át kellet szállnunk Fehérváron!
 A 19 kor Füredről induló járatot úgy értük el, h Tihanyból már nem volt busz Füredre,  így a neten utánajártunk, h van taxi, s azt rendeltünk.
Tihanyba 400 ftbol megúsztuk az utat, vissza felé meg már 4000(!) volt...

...Nem szidtuk az országot és a rendszert...

Fehérváron a "haverjaimmal" talákoztam az állomáson. Nagymagyar korlatoltagyúakkal. -.-"  Ráadásul részegek voltak...

Am csak úgy vettem észre őket, h angolul kiabáltak valami olyasmit, hogy halál a
zsidókrá. Erre felkaptam a fejem.

Szerencsére ritkán találkozom olyan emberekkel, akik zsidóznak, de akkor mindig megrökönyödöm azon. Döbbenetesnek vélem ezt. Eszembe juttatja, hogy honnan jöttem, ki voltam, s hálával és örömmel tölt el, h még ezen életemben sikerült ezen a kicsinyességen, korlatoltságon felülemelkednem.

Néha meg az egoista énem szólal meg előbb; Barbárok.
De aztán mindig felulemelkednem ezen a kicsinyességen is, hisz ha lenézem, elítéltélem őket, akkor semmivel se vagyok jobb, több, előrébb hozzájuk képest...

Am az elmúlt hetekben sokat gondolok izraelre és azon belül is főként Tel-Avivra.
Már Norbival beszéltem, h jövőre oda szeretnék kimenni.

Nem akarok belemenni a részletekbe, hogy miért. Sokan úgy is tudják, akik még nem ismerik, járjanak utána. ;)

Vasárnap pedig elutaztam vidékre az ősökhöz.
Legfőképp Papám miatt.
Mikor én nála voltam jó passzban volt, de anya mindig mesél  (mivel mindig megkérdezem,  h mi van az öreggel), h sokat alszik, sők probléma van, s nehéz vele.

Sokat gondolok rájuk szeretettel. (S itt én nem csak gondolok.)

Nadi óta erősen érzem azt, h soha nem vagyunk egyedül...

Számomra ez nagyon kellemes és megnyugtato érzés.
Az intuícióm is erősödött, de még tanulom, gyakorlom, h jobban, könnyebben eljussanak hozzám, melyek halvány, gyors gondolatok formájában suhannak át rajtam, de van utánuk egy fura érzés,  állapot is ami átmegy rajtam egyfajta "utóhatásaként" annak az adott bizonyos gondoltnak...

No.
Ennyi elég legyen!  :)

Csók!

;*

;)

Rion



(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)