2023. május 14., vasárnap

Az előző részek tartalmából

 

A koreai szerelem már teljesen ellohadt. Kb 3 hónapig tartott. Ahogy beköszöntött a tavasz, úgy el is múlt az érdeklődés. 

...

Az elmúlt 1-2 évben észrevettem magamon, hogy vannak olyan reakcióim, ami felett nem tudok kontrollt tartani. 

Nem tartom magam gyerekbarátnak, s valószínű, hogy szigorú, de ugyanakkor szerető, óvó szülő lennék. Szóval többször fordult már elő velem, hogy ha veszélyben lévő, vagy beteg, sérült gyerekeket látok (legyen az csak egy szimpla film), elkezdek bőgni! (Az idei adóm 1%-át is pl szellemileg sérült beteg gyerekekekkel foglalkozó szervezetnek, illetve az egyházit is a Fidesz által üldözött Iványi Gábor felé Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek ajánlottam fel.) Szóval az a nagyon durván, erősen kitörő, patakokban folyó bőgés tör rám, amikor több papírzsepit eláztasz, s folyamatosan fújod az orrod. 

Emlékszem anno, mikor Gáborral randizgattunk, s elmentünk moziba megnézni a Jojo Rabbit-ot, s a végén amikor a gyerekek harcoltak a romok között is bőgtem mint a kurva élet. Legutóbb pedig a Narvik filmnél tört ki belőlem, amikor hazáért az apuka s nagyon durvát mondott a gyereke életének megmentésével kapcsolatban, mikor veszekedett a feleségével, mert az Náci segítséget kért. 

De volt több ilyen más is, csak ezek nagyon belém égtek valamiért. 

Én úgy hiszem, h ezeket a kontrolálatlanul felszínre törő mély, tudatalatti sebek, az előző életemből vannak velem, csak elvannak zárva még itt vagyunk lent a földön. De az ilyen drasztikus események, kicsit megkapirgálják a sebeket, amikről nem tudok, s ezért is váltanak ki belőlem ilyen megmagyarázhatatlanul erős fájdalmakat, reakciókat. 

...

Nosztalgia a '90-2000-es évek iránt. 

Gáborral elkezdtük nézni az Indiana Jones filmeket, ami egyszerre volt örömteli, nosztalgikus és egyben szomorú is. Utoljára gyermekkoromban láttam ezeket a filmeket. 

Nagyon hiányoznak azok az idők, s rossz látni Harrison Ford öregedését, mert ez nekem egyfajta szembenézés az idő múlásával, s az elmúlással. Milyen izgalmas volt anno nekem látni ezeket a filmeket! S milyen jókat játszottam utána! Imitálva a filmben látottakat! 

Milyen helyes pasi volt! Legjobban az első 1981es filmje tetszett; "Az elveszett frigyláda fosztogatói." Legkevésbé pedig a második 1984 filmje; "A végzet temploma" jött be. 

Nagyon szeretem John Williams zenéit is. 

Majd idén nyáron jön ki az új Indiana Jones, amit majd még is nézünk. Több mint valószínű, hogy ez lesz sajnos az utolsó Harrison Ford utolsó Indi filmje. 😪

Kár hogy ilyen gyorsan elsuhan az élet! 😒😔

...

Egyik agyszellőztetésem során elgondolkodtam azon, hogy az ember mindig gürizik valamiért. Vagy jobban mondva, mindig hajt/akar valamit. Ilyen az ember természete.

Én pl decemberben a ps jatékokkal kötöttem le magam. Január, februárban Korea szippantot be, mostanság meg a német köt le. 

Mondhatni, hogy nekem most ez a Ps. Úgy vártamm az órákat,  mint egy új helyszínt, egy új küldetést egy játékban. 

Jelenleg (májusban) heti 5 órában tanulom munka mellett a németet, ami elég kemény. 

2-2 óra kiscsoportos kurzus keretében + 1 óra magán tanár. Amikor meg nincs németem, akkor meg a (nem kevés mennyiségű) hazikat kell csinálnom. 

Nem nagyon van így emellett életem... 🙄 😒 😔 

Március, április nagyon jól volt, lelkes voltam, mert A2-B1-es szintnek megfelelően tanultunk, ami faszán ment. Tele voltam sikerélményekkel, tök jól szerepeltem az órákon, a szavak jelentésenek 90%-át tudtam, s így remekeltem az írott és hallott szövegértéseknél is. 

De májusban szintet léptünk s már a közép szintnek megfelelő B2-t tanuljuk. Jönnek az új nyelvtani szabályok, és rengeteg új ismeretlen szó. Most alig-alig tudok úgy egy mondatot elolvasni, h ne akadnék el valamin, mert vagy a komplex hosszabb mondatokba csempészett passzív wurde, werde, würde geworden zavar meg, hogy mire a mondat végére érek már keresztbe áll a szemem, h ez most milyen igeidőbe is és miféle mondat volt, + megspékelve az ismeretlen szavakkal. 🙈🙉🙊

Szóval mostanság (május) kissé fásultnak, s kimerültnek érzem magam. 

De legalább jókat s egyben elég sokat is alszom. (Átlag napi 9 órákat.) 

... 

(Áprilisi jegyzetek)

Elég intenzív és mély érzések törtek elő belőlem, amit ki kell írnom magamból. 

Most néztük "A NŐ" című filmet. 

Amúgy is sokat merengek az életen, s gondolok az elmúlásra, az életünkkel járó állandó változásra. 

Mennyire szép, és egyszerre mennyire fájó az élet, s vele együtt az folyamatos formálódás. Ami egyszerre jó és rossz. 

Belegondoltatok már, hogy mennyi embert ismertetek meg az életetek során, mennyi, ismerős, barát, párod volt már része életednek? Hány helyen éltél?

S az a hely, lakás, ház, ahol most élsz, ami mindennapjaid természetes része, az valószínűleg azután is ott lesz, hogy te eltávozol innen. 

Csak átutazók vagyunk egymás életében, ideiglenes lakói a háznak, a földnek. 

Volt már részed az adott pillanat megélésében?

Egy friss példa nekem tegnapról; A baráti társasággal iszogattunk együtt nálam, s egyik pillanatról a másikra, egyszer csak lelassul körülötted minden, s külső szemlélőként látod magad és a környezeted, ahogy ott ültök iszogattok, beszélgettek, s jól érzitek magatokat. Látni a másik nevetését, mosolyát, hallgatni a beszédeket. 

Elönt a hála érzés, hogy de jó megragadni, megélni ezeket a pillanatokat! De jó így együtt lenni, s nem csinálni semmit, csak érezni, s élvezni ezt a flow-t, amiben vagyunk!

A többiek egy idő után észre is vették ezt rajtam, s elkezdtek beszéltetni, h mi van, bepunnyadtam? Unom a banánt? Fellőtték a pizsit? Menjenek haza? 

Kellett jó pár perc, mire "kiszakadtam az objektív megfigyelésből" és visszatudtam rázódni a társaságba. Jó volt megfigyelni őket,  megélni a pillanatot. Gáborral is sokszor élek meg ilyeneket. 🥰❤️

Aztán a film az előző 8 éves kapcsolatom emlékeit is felkavarta egy kissé. Abban is 8 év után vált szét a pár, ahogy mi is Norbival. Nagyon szép volt az a levél, amivel a végén elbucsúzott tőle! (Ah! Annyira, hogy még mindig könnyeket csal ki belőlem, s nem győzöm törölni őket!) 

Szóval furcsa ez az élet! Olyan mint egy komolyabb hosszantartó kapcsolat. Tele szép és kevésbé szép dolgokkal. 🙂 🙃

De egy idő után (jobb esetben) mégis csak szép és kedves emlékként tekintünk rá vissza. Én legalábbis (szerencsére) így vagyok vele, s nagyon hálás vagyok, hogy megélhettem mindazokat, amiket, s kimondhatatlanul hálás vagyok Gáborért is, s hogy mennyi szép emlékünk van már most az elrepült 3,5 évünkről.... 🥲 Remélem sok-sok ilyen szép emlekkel fogunk még gazdagodni. 🤗❤️

Nah jó! Faszom! Elég a pityergésből! 

Elterelve a múltat a hála felé... 

Már nem is emlékszem, hogy minek köszönhető nálam ez a mély, erős hála érzet gyakorlat, de ha lehetne egy tippem, akkor a pránanadira tippelnék, hogy amikor jártam a tanfolyamokra, akkoriban alakulhatott ez ki nálam. 

Szóval, kiszakadtam egy kicsit a mókuskerékből. Pontosabban rámszakadtak, ezek a mély szunnyadó érzések és gondolatok, amit én meg terápiaszerűen ki is adok/írok magamból. 

Visszatekintveaaz eddigi életemre, rendkívül hálás vagyok mindennek és mindenkinek, aki részese volt, s nem bántam meg semmit. Minden úgy volt jó, ahogy. 

Köszönöm. 😊🙏❤️🤗


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)