2015. december 20., vasárnap

Azonosulás;

Kaptam egy karácsonyi ajándékot a hazámtól, pontosabban annak vezetőitől. Be sem csomagolták, csak úgy küldték, kopaszon, szalagok és személyre szóló üdvözlőkártya nélkül. Belekiáltották a levegőbe, ahol mint tudjuk a hang egyenesen gyorsan terjed, s így biztosak lehettek benne, hogy eljut hozzám. Eljutott! Meghallottam, s azt is, amit a sorok, akarom mondani a hangok között üzentek Kövér László házelnök becses száján keresztül:
Te, kedves (még) magyar állampolgár nem kellesz nekünk, agyő!
gift-932764_640
Nem vagyok méltó a hazám szeretetére, nem akar látni, nem akar elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Szerencsére nemcsak engem nem, hanem a férjemet sem. Ez csak nekem és neki szerencse, mert így együtt köszönhetünk vissza, agyő!
Keresünk másik országot, ahol én önmegvalósító nő lehetek gyermekek nélkül és a férjemnek sem kell szégyelnie magát, mert a fű nem gyermek formájában nő ki utána. 
Mi megpróbáltuk, tanultunk, igaz nem csak sportot, hanem magyar irodalmat, magyar történelmet, magyar felfedezőket, magyar földrajzot, majd a legkomolyabb egyetemeken a legkomolyabb tudományokat. Imádtuk, füvek, alkohol és abortusz nélkül, pedig felkínálkoztak nekünk, hiszen mi már a szabadság évtizedében voltunk fiatalok! Voltak terveink, céljaink, nemcsak a “minél több pénzt szeretnénk munka nélkül” cél lebegett a szemünk előtt, hanem, hogy építsünk egy országot, a hazánkat, érezzük jól magunkat az életben, mint két olyan ember, aki szereti a könyveket, a kultúrát, a zenét, az utazásokat, de legfőképpen egymást, s majdan gyermekeit. 
hope-660379_640
De az ország nem arra ment, mint amerre indult, s amerre mi húzni akartuk. Amely normális helyen nem lett volna akkora gond, de itt az volt. Nem volt pénz már kultúrára, zenére, könyvekre, utazásra, de nem a pénz volt a legrosszabb, hanem hogy az ország s annak vezetői nem is akarták, hogy legyen. Pontosabban, hogy nekünk kisembereknek, akik tanultunk, akik napi 12-13 órákat dolgoztunk, akiknek 3-4 munkahelyre volt szükségük, azoknak szabadságuk is legyen. 
A szabadság egyetlen kis kapuját az Európai Unió nyitotta ki, amikor munkát ajánlott, nem megalázó fizetésért, nem 13 órányi munka mellett naponta. Nem a Porsche gyárat kaptuk, s nem is 500 négyzetméteres villát a Boden-tó partján, csupán egy lehetőséget, tisztességes fizetéssel, amelyből már könyvet, kultúrát, utazást, koncertjegyeket vehetünk. 
Fizetést, amelyből még lehet nyugdíjunk, mert a magyar magánnyugdíjunk már kitudja hol lapul, s lehetőséget, hogy önmegvalósítsuk magunkat. 
Ja, a gyermek, majd el felejtem! Hogy nem tettünk meg érte mindent? Hogy többet kellett volna? Hogy bizonytalan kimenetelű eljárások alá kellett volna vetni magunkat? Hogy még több pénzt kellett volna rá áldozni? Sok hektárnyi örökség sokmilliós ára ment el a különböző beavatkozásokra, ahol már az orvosok is azt mondták, nincs remény.
Elfogadtuk, mert szeretjük egymást annyira, hogy ketten is csodálatosan élünk. Nyilván időnként rossz, de vannak gyermekek, akik szívesen jönnek hozzánk, szívesen beszélgetnek velünk, s számíthatnak ránk, a jófej nagynénire és nagybácsira. Elég sokat szenvedtem attól, hogy nem lehet azzal a férfival gyermekem, akit a világon a legjobban szeretek, de nem vagyok hajlandó elfogadni, ha valaki úgy gondolja, hogy nem tettem meg mindent, s gyermeket kellett volna szülnöm, ha kell, akkor az életem vagy az ő élete, vagy a mi életünk árán is. Nem, tisztelt hazám, nem fogok gyermeket szülni. Akkor sem, ha emiatt a hazám elítél!
Mert most el akar ítélni! Sőt el akar szakítani a saját kultúrámtól. Nem az Európai Unió, hanem a hazám. “Gyökértelen barbárok szállásterületén” élek – szerinte, szerintem meg egy olyan helyen, ahol elfogadják, hogy nem beszélem a nyelvet még tökéletesen, nem itt születtem, de tisztességesen dolgozom, amit rámbíznak azt a legjobb tudásom szerint megcsinálom, betartom a szabályokat, s tudom, hogy nemcsak jogaim, hanem kötelességeim is vannak. Cserébe írhatok, blogot és könyvet, a férjem fotózhat, utazhatunk, s magyar barátainkkal együtt tölthetjük az időt nyugodt otthonainkban. 
Nincs reményem, nincs reményem arra, hogy valaha visszatérhetek a hazámba! Nem kér belőlem, mert multikulti vagyok, mert nincs gyermekem, mert önmegvalósítok, mert elfogadom, ha valaki más, nem vagyok homofób, mert nem tudom elfogadni a hazugságot, a korrupciót, mert szabad akarok lenni, mert liberális vagyok, s mert Petőfi Sándor Ha férfi vagy légy férfi versének eme két strófáját másként értelmezem, s büszke vagyok rá, hogy a férjem még petőfis értelemben is férfi:
Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.
….
Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd,
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.
Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi
Kedves hazám! Köszönöm a karácsonyi ajándékot! Eddig még volt reményem, hogy egyszer újra a hazám leszel, de most azt is elvetted. Szerencsére vannak jelentkezők a posztra, s magyarságom nem földrajzi alapokon nyugszik, hanem az anyanyelvemen, amit már nem vehetsz el tőlem. 
Boldog Karácsonyt Magyarország!

Forrás;  
http://eletsoja.cafeblog.hu

2015. december 12., szombat

Az előző részek tartalmából;



November 2. Hetében nagy kirakat átalakítás volt az üzletünkben, s én voltam az a szerencsés, akinek zárás után ott kellett maradni segíteni, mert fiú segítségre volt szükségük, - s mivel én vagyok az egyetlen fiú, - én nyertem el ezt a feladatot.

Nagyon különleges dolog nem történt csak annyi, h örültem, élveztem s egyben izgalmas is volt egy olyan multikulturális csapattal dolgozni, ahol németek voltak a kirakatrendezők, olasz a visueles, és én egyedüli magyar.

Emlegettem is a látókat, kiknél voltam anno, mert mindketten azt mondták, intenzív tanulási és tapasztalatszerzés miatt is kerültem én jelenlegi munkahelyemre.

Természetesen nem telik el nap, h ne gondolnék a hajóra, de minden egyes ilyen gondolatot azzal zárok, h addig is megélem a jelenem, mert ez is szép,  jó és kellemes, s nem fogok abba a hibába esni, h amikor meg máshol leszek, akkor meg ez a feeling fog hiányozni.

Megvan a kellemes hangulata az itthon punnyadásnak is. A tvzésnek, a pihizéseknek, olvasásoknak, meditálásoknak, kutyasétáltatásoknak, s mostanában elkezdtem színezni is. Divatba jött a színező felnőtteknek. Imádom. Kikapcsol, relaxál, s kellemes nyugis zenéket hallgatok közben.

Nov25;

Megint elkapott az az érzés. Amikor magamon kívül vagyok, amikor úgy érzem, h a belső énem kitör belőlem, s "szörföl" egyet a mindenségben.

Ilyenkor az érzések és a gondolatok csak úgy szárnyalnak bennem/rajtam keresztül.
Mostanában egyre gyakrabban gondolok a nadira, azon belül is a 3. szintű beavatásokra, amiket átéltem anno, amikre természetesen sajnos "nem emlékszem"... :)

Szinte másodpercenként csaponganak az érzések, gondolatok, villannak be képek az elmémbe.
 Lehet ilyesmiket élnek át a beszívott emberek is. Pedig én csak egy szál cigire gyújtottam rá, s álltam ki az erkélyemre a hidegbe, s gyönyörködtem a naplementében.

Az egymást élesen váltó gondolatok közöt volt az is, h ki tudja hol leszek 1 év múlva ilyenkor?! ... Lehet ugyan úgy, ugyan itt. :D ... Lehet ... Túl sok minden lehet, csak a korlátjainkon múlik, h mit engedünk meg magunknak. :)

Aztán a remegés visszahozott megint pár másodpercre. Fázom és félek egyszerre. Mindkettő ráz.

Majd tömegével repülnek el a varjak, hangos vinnyogásuk, krákogásukat hallatva.

Aztán megint a süvítő érzések és gondolatok: Halál, döglődés, szenvedés, nyomor, csalódás, lelki sérültek, kiégettek, szürke passzív emberek tömkelege, s az a mély leszívó érzés, amit Magyarországot uralja, s minek köszönhetően sokszor a faszunk kivan ezzel az országgal!

Töröl, kuka.

Napsütés, kék, zöldes tenger, tengerpart, pálmafák, giga óceánjárók, lazaság, tolerancia, multi kulti, sokszinűség, relax, peace, mosolygós boldog emberek.
Jól megérdemelt pihenés, kikapcsolódás.

Aztán a hirtelen fájdalom érzése megint vissza ránt. Mi a fasz?! Ujjamra ég a cigi!

Újra itt. Kibaszottul remegek. Elég. Takarodjunk vissza a meleg lakásba.

Este karácsonyi zenéket hallgattam, mézeskalács illata járta be a lakásom  (illóolaj), szeretett kutyuskám pihizett szépen mellettem elterülve, miközben a hasát simiztem, amit úgy imád s közben pedig angol tanultam, készültem a jövő kihívásaira. Aztán a Coldplay Christmas lights számára elérzékenyültem.

Nagyon átéltem az adott pillanatot. Nagyon kellemes, nyugodt, harmonikus volt minden. Szinte tökéletes volt. Norbi hiányzott. (dolgozott)
Ez a helyzet is egy olyan, amiről fentebb írtam, mi hiányozni fog.

December 4;

KB 1 hete kapom a (nem bántó)  megjegyzéseket a kolléganőimtől, hogy megváltoztatam, valami van velem.
Eleinte badarságnak véltem, de ahogy teltek a napok én is éreztem magamban valami "mást".
Nem kell nagy különlegességekre gondolni.
Csupán sokkal visszafogottabb vagyok a megnyilvánulásaimat illetően.
Kevesebbet beszélek, mozgok, vevőzök és hasonlók.

Többször eszembe jut a nadi és a mesterem. Álmaimban is s nem tudom ezt hova tenni. Szívesen folytatnám a tanulást, de nincs pénzem.

Dec 12:

A nadira már szinte napi szinten gondolok, de nem fogok tudni elmenni továbbképezni magam. Képezhetném magam "mellék/kiegészítő" képzéseken is, mint pl az utaztatás (előző életek), de az is drágább.

Nem tudom, h korábban írtam e, de november végén voltam nadi masszázson, s nagyon jó volt. Pár napig úgy éreztem, h lebegek, s hihetetlenül könnyűnek éreztem magam.

Ismét napi szinten hallgatom az Om Mani Padme Hum mantrát, s szabadnapjaimon, rövidke 20-30 perces mediket csinálok. Nagyon jólesik. Ismételten egyre több időt szánok az olvasásra is.

Talán korábban írtam már, h a húst se kívánom annyira. Eszek, de sokkal kevesebbet, kisebb mennyiségben, mint általában.  Sokkal jobban vágyom mostanság a zöldségek, gyümik után. Pl.: a répa, banánt olyan mohón és élvezettel tudom enni, ( :D Jaj rosszra gondoltam... XD ;) :P ) mint a gyerekek a nutellát. 

Sok halat eszek. Imádom a ruszlit és a konzerves halakat. Na meg a vecsési savanyú káposztát. Úristen! Annyira imádom, h önmagában is képes vagyok megenni! Finom salikat csinálok ezek összekeverésével kombójával, persze még hozzáadva paradicsomot, mandarint(!), salit, édes és csípő paprikát, és saláta öntetet.

Úgy látszik télen eléggé befelé fordulok, s kissé átszellemülök, amivel nem lenne baj, pontosabban nincs is, csak a nadis része fusztrál kissé. Mennék, de a pénzt most sajnos - v nem sajnos, - de a külföldi kijutásra gyűjtöm.

Nah. A gyerek már toporzékol, h menjünk le sétállni, szo továbbállok.

Ha nem jelentkeznék addig - ami valószínű - akkor minden kedves olvasómnak ezúton kívánok Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet! :)


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2015. december 5., szombat