Holiday the end;

Mivel nem volt időm befejezni a nyaralás beszámolót, s azóta, h visszajöttünk csak rohannak a napok,  így most megpróbállom a néhány szavas jegyzeteimmel összecsapni és lezárni a beszámolót, mert itthon munkahely váltáson megyek keresztül, amiről majd a kövi bejegyzésben szeretnék írni, s ha most nem zárom le ezt a témát, akkor soha. 

Jún 30 - kedd;

A 9 fős csapatból 6an leutaztunk Corfu town városnézésre. 

Szép volt,  jó volt, csodás volt. Számomra tipikus olaszos, Nápolyra hajazó az óvárosa.

Júl 1  - szerda;

Elutazott az egész csapat a Sidaritól nem messze lévő Aquaworld-be.

Ez is jó volt, de én sose voltam ilyenért oda. Ráadásul az első csúszda fel is horzsolás a fenekem, s az új Ausztráliából rendelt drága Marcuse fecském is kiszakította,  meg Norbiét is.

Viszont kipróbáltam a legmagasabb és legmeredekebb csúszda is.
A tetején állva nem sok híja volt, h vissza ne forduljak, de aztán kb; 3-5 másodperc alatt lent voltam. Életemben először s szerintem utoljára csináltam ilyet. Úgy remegtem utána, h tovább tartott felállnom, mint leérkeznem. Kisebb sokkban voltam.

Július 2 - Csütörtökön;

Első és egyetlen napunk, mikor nem kellett korán kelni, s 
Albánia helyett parton döglés volt. Kivolt mindenki merülve...

Július 3 - Péntek;

Paleokasztrica. Nem nagy durr. Szép lagúnás terület. 
Béreltünk 2 vizibiciklit s kimentünk a halál faszára egy szép tengerparti civilizáción kívüli valahova. Hát én nagyon kivoltam oda úton, s annyit morogtam, h h lehetünk ennyire hülyék, gyerekesek és felelőtlenek, h kitekerünk a nyílt tengerre! Na meg aztán mikor megtudtam, h nincs mentőmellényünk?!
Veszekedtem a többiekkel, h forduljunk vissza, de ők neeeeeem!

Hab volt a tortán, mikor félúton voltunk a céltól, s konkrétan a nyílt tenger kellős közepén voltunk, mikor ötünk közül egyvalaki észrevette s hangosan felolvasta nevetve (!), h 300 (!) méternél beljebb ne menjünk! Hát mi már akkor legalább 3000 méterre voltunk!

Nah itt fogtam magam, vettem elő a telefonom, h legooglizom a görög partiőrség

telefonszamát, de hát térerőm nemvolt a nyílt tengeren, nemhogy netem! Sírás határán voltam!

Szidtam a görögöket is, h azok is mennyire felelőtlenek, h sehol egy vízi rendőrség sehol, bezzeg nálunk a Dunán is meg a Balatonon is látok mindig, akárhányszor elmegyek a partra!
Szétbaszott  az ideg!

Aztán mivel mindenki leoltott, kénytelen voltam elnyomni magam hátul. 
A hosszú hallgatásomban elkezdtem mantrázni,  ami segített lehiggadni, s elengedni mérgelődésem. 

Ahová elvittek a többiek,  szép volt, megérte elmenni.  Visszafelé már kussoltam, bár volt

bőven így is para. A túlélésen kívül még azért szorongtam, h a hazavivő buszunk elérjük.

Július 4 - Szombat;

Zsófi, ki Angliából jött Korfura, reggel 7kor indult Korfura a reptérre. Kelt hajnalban az egész csapat, s a buszmegállóban elköszöntünk tőle.

Reggel 9kor kellett elhagyni a szállasunk, viszont a buszunk csak 16 kor indult. Addig szuveníreket vettünk, s beültünk utoljára a törzshelyünkre, ahol a személyzet szomorúan vette tudomásul, h ez az utolsó napunk, s a reggelink végeztével készítettünk közös csoport képet velük. Majd pihiztünk és pancsiztunk egy utolsót a tengerparton, s páran a könyeinkkel küzdve hagytuk hátra a tengerpartot és a törzshelyünk.

16 után felszálltunk a buszra, s elrobogtunk Korfu városába. A buszon Norbinak és nekem eléggé padlón volt a hangulatunk. Pityeregtünk is egy kicsit lelki buzik hoz méltóan. :)
Korfuban még  4 órát megint dekkolhattunk, s ismét róttuk az óváros utcáit.

Felmerült, h megúszhatnánk a kb; 24 órás hazabuszozást, ha repülővel mennénk haza, de nem volt járat, amivel leléphettünk volna.

Július  5 - Vasárnap;

Nem volt annyira komfortos a hazautunk mint odafelé, viszont gyorsabban hazaértünk.

Már Szerbiában voltunk, közel a magyar hatarhoz, mikor bekapcsolták az M1-et. Hát jópáran kiégtünk,  mert az első 3 percben másról sem hallottunk csak a Rákóczi, Kossuth, Hunyadi és egyéb nagymagyarságokról. 
Nem is ezzel van a baj, hanem inkább azzal, hogy csak eddig terjed a vilaguk.
Ezekkel hatalmas korlátokat, falakat emelnek maguk elé.

De végül beláttam, h ez a szép a demokráciában, hogy mindenki megkaphatja, ill élhet úgy, abban a világában, ami a számára ideális.

Igen szép és jó,  mindaddig amíg nem akarják mindenkire rákényszeríteni a saját szűklátókörű, buta vilaguk másokra is. (Lásd; Fidesz-KDNP - Jobbik; Mivel mi nem szeretjük a csokit, ezért mindent megteszünk azért, h más se szeresse!)

Elég hosszú időt voltam távol ahhoz, hogy hiányozzon a karmalám. Többször "kattant az agyam" s elkeztem mormolni a nadin tanult mantrák valamelyikét. Nyugodtabb is vagyok, h velem, rajtam van a karmala, de tanultam ebből a "journey"-ből is...

Közben többször hol azt kívántam, h bárcsak ilyen jó és nyugodt lenne alapból minden ember élete, hol pedig azt, h minden ember megtehesse azt, h megtapaasztalja ezeket a jó dolgokat, melyekben mi is részesültünk ezekben a napokban.

Csók 

:*

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Nyaralás csapó 3;

Sidarin az első hely ahová beültünk eléggé kicsapta a biztosítékot többünknél.
Szép kis hangulatos tengerparti étterem volt, de hát ugye, ahogy a mondás is tartja; a látszat néha csal.
Nagyon amatőr,  gyatra volt a kiszolgálás, minek a részletezésébe most nem mennék bele.

Ezen kívül volt még egy hely, ami tiltólistára került,  de a 3. nap sikerült megtalálnunk az igazit. :)

Június 28 - Vasárnap;

Reggel egy ír bárba ültünk be reggelizni. Finom angol reggelit ettünk, s pár perc alatt beleszerettem a gyönyörű brit akcentusukba, s a szerelem az elkövetkezendő napokban tovább mélyült.

Aztán kiterítettük hab testünk az "each-each let's go to the beach"-reee. Pár óra múlva pedig Londonból repülővel megérkezett hozzánk Zsófi, aki a görög "ráérünk" mentalitásnak köszönhetően kb 4 órával azután érkezett meg hozzánk,  h leszállt a gépe. (Amúgy 1,5 óra alatt kellett volna hozzánk érnie Sidarira.)

Itt tennék is 2 kitérőt;

Az egyik Zsófi, a másik Sidari.

Zsófi... ...Kissé körülményes nagyvárosi lány, aki kb; 3 éve vándorolt ki Londonba. Ő fogta magát és kijött 10 (!) euróval egy olyan országba, amiről állandóan mindenhol, minden formában zengi a sajtó, h válságban van. Gondolta , hogy majd vesz le pénzt reptéren a legközelebbi automatából, ami persze üres volt. Végül Sidariban sikerült automatát találnia, s megoldódott ez a probléma.

A szállásfoglalása sem volt egyszerű, mert Sidariba kacskaringós hegyi úton lehet csak eljutni, ahol nincs térerő, jelezni meg nem jelzett mikor elindult a reptérről. Így nem tudtuk, h hol van, csak néha tudtuk elérni 1-2 szóváltás erejéig, miből annyit sikerült megtudnunk,  h "itt vagyok."

Mi épp a tengerparton döglöttünk, mikor itt Norbival és Nikivel (aki Zsófival iskolás koruk óta barinők, s egyben a mi fodrászunk.) felpattantuk, s elindulunk a szálláshelyunkre, ahol ... Nem volt Zsófi... Bolyongtunk a környéken, hívogattuk, de ki sem csörgött neki. Sms váltások után végre sikerült megtalálni. Vicces volt, mert mondta a sofőrnek, a busz végállomásán, hogy melyik szállót keresi, s ő elindult, csakhogy több épülete van a szállónak, s rossz helyre ment. :D De végül sikerült beazonosítani, h hol leledzik, s kimentettük.

Nagyon jó volt újra látni, vele lenni. Ez most egy olyan fajta találkozás és együttlét volt, amikor rádöbbenünk, h mennyire is hiányzik az illető, akivel hosszabb idő után újra találkozunk...

Sidari; 
Lényegében egy fő útból álló kisebb falucska, ami Korfu sziget északi partján található, kb 1,5 órás buszútra a sziget Korfu nevű "fő"városától. A üdülőfalu tele van szuvenír boltokkal és éttermekkel, mik este a átalakulnak szórakozóhelyekké.

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)