Kis betekintő ;

Nah! Amiről már korábban is írtam, s részét képezi a világról alkotott képemről. Itt olvasható érdekes cikk. Klikk.

Betkintő:

Július 17:

Fura ez az egyedülállóság. Bocsánat. Pontosítanék! Nem is az egyedülállóság, hanem az emberek.
Számomra döbbenetes, h mennyi az önbizalomhiánys, illetve a lelki sérült!

S itt jön ismét a - jó pár ember számára már biztos a könyökén jön ki, de a - hála érzése.

Rettentő hálás vagyok, h így lettem összerakva, s kereszülmentem azoknon, amiken, s megtanultam kezelni a helyzeteket, problémákat, s nem siránkzok, illetve nem ragaszkodom görcsösen a múlthoz, hanem megtanultam elengedni, megbocsájtani, mind magam, mind mások felé.

Sokan sajnos erre képtelenek. A múltban élnek, merengenek, v másokban keresik az exeiket, illetve kissebségi komplexusban, v önbizalomhiányban szenvednek, v csak sajnáltatják magukt, h h megcsatak, átbasztak, bla, bla, bla, v mindezek összessége...

Hálás vagyok, h olyan a személyiségem, h engem a pofonok, csalódások, veszteségek nem gyengítenek, s kövekként pakolom a hátizsákomba, s roskadok össze alattunk, s temetem magam, meg siránkozok, s válok zombivá és vámpírrá, hanem pont h megerősítenek, fejlesztenek, többé tesznek. Hálás vagyok, h megtanultam a sérelmeket elengedni, tudok a hibákból, múltból, történésekből tanulni.

Hálás vagyok, h őszintén tudok örülni mások boldogságának, hiszek abban h léteznek jó emberek, s nemcsak h megtalálom őket, de azok is vesznek körbe. Örülök, h amilyen az én benső világom, olyan akülső világom is, a környezetem. Hisz ahogy a smaragdtábla is írja;

 

"Amint fent, úgy lent. Amint belül, úgy kívül."

Viszont sajnálom, h hangsúlyoznom kell, h ezért nem ítélek el senkit. Hogy is tenném, hisz ki vagyok én, h mások felett itélkezzek?!
Tudom, h ahány ember annyi féle, s mindenkinek más az az időmennyiség, amire szüksége van ahhoz, h fejlődjön, túltegye magát dolgokon. Tudom h vannak sajnos, akiknek egy élet is kevés ehhez, s viszik magukkal a kövi életbe, s nem mindenki rendelkezik jó önismerettel, egészséges, erős jellemmel... 

De a lényeg a lényeg, s a tény az, h mindenkin csakis önmaga tud segíteni, s nem más.


Am amik az eszembe jutnak úgy írom le a gondolatim, szo lehet kicsit kesze-kusza leszek, de különösebben I don't care, s sorry érte.

Hálás vagyok még azért is, mert az egyedüllét - ami nem annyira könnyű a számomra - megerősítette bennem azt a hitet, h ha én napi szinten elmondom a reális kéréseim, s hiszek bennük, akkor megkapom azokat. Ha én hiszek a normális emberekben, akkor engem normális emberek vesznek körbe. Ha én hiszek a nyugalomban, a szeretetben, a békében, és ezt sugárzom kifelé, s így élem életem, akkor ez vesz körül, ez van a környezetemben is.

Biztos vannak, akik hippis, burkos faszásgnak gondolják ezt, meg h naiv vagyok, de azt kell h mondjam, h Dárgám! Ez nem az én bajom! Én nekem ez működik, így vagyok teljes és boldog! És te? Veled mizu?


Am ahogy az előbb is fogalmaztam finoman, az egyedüllétet nehezen viselem, viszont tudom, - s ez a másik hitem, ami sokat segít - h minden okkal történik.

Megtanulok egyedül is lenni, viszont egyúttal szembesít több mindennel önmagamat illetően. Pl ilyenekkel, amit fentebb is írtam, h milyen jó, h nekem egészsges lelki világom, öntudatom van, s mennyire nyugis, békés, normális az a világ ahol én élek, s mennyire vad(!) a külső világ! Kb számomra olyan ez, mikor a békés, csendes nyugodt meleg lakásból kilépsz, ahol hóvihar tombol, s te kissé lefagysz s kidülledt szemekkel nézel h wtf folyik idekint?!


Am ezzel nem akarok senkinek se beolvasni, kioktatni, megváltoztatni a világot és egyéb faszságok. Ez egy blog. Alias napló. 18 éve ezt csinálom... Írom lefelé szépen a tapasztalataim, érzéseim, gondolataim. S mostanában ezeket tapasztaltam meg, s most h hazajöttem egy találkozóról, erős késztetést éreztem, h ezt kiírjam magamból, mert elkapott az ihlet.

Jah! A fentiek közül kifelejtettem még azokat az ember állatokat, akiket csak az állati ösztöneik irányítanak, s embertársaikra csak mint szexuális segédeszközként tudnak tekinteni.

Rajtuk csak mosolyogni tudok. Kb úgy tekintek rájuk, mint az ovodásokra. Cukik. Majd idővel kinövik. (S az nagy valszínűséggel nem ezen életükben lesz.) ( S tudom, tökéletesen tisztában avgyok vele, h minden emberi lénynek vannak állati ösztönei, nemi vágya, de nem mindegy h mi irányít kit?!) 

+ Ami még tudatosult bennem az az a fajta gondolkodásmódom, h a hosszú táv az nálam naggggyon hoszú táv. Mondhatni ezen fizikai életem végig értendő. De minden téren! Számomra pár év olyan, mint másoknak pár perc, v max óra...

+ Még úgy érzem h kezdem elfogadni, a szőrzetet. Persze csak mértékkel. A full csupaszból engedtem, s már tolerálom a szimpla szőrt. De ha már nagyon hoszú vagy göndörödik, az még továbbra is hányingert vált ki belőlem. :/

Mit változtam még?

Jah! 

Nyugodtság! Kurvára megváltoztam iylen téren! Régen full görcs voltam, s ette a gyomromat az ideg. Ma már magam is meglepődöm, h bizonyos szitukban mennyire kurva lazán viselkedek, tudván h pl az 1 évvel ezlőtti énemet már rég szétbaszta volna az ideg...

Örülök továbbá, h találtam pár olyan embert, ai értelmes, okos, inteligens, kommunikatív és tud kérdésekre összetett mondatokban válaszolni, s még kérdez is, s ezen beszélgetések után, ha talira kerül a sor, akkor tovább csalódok... ... pozitívan... :)

Ahhoz képest, h jó páran azzal riogattak, s azért sírnak, h mennyire nincsnnek normális ember, akikkel lehet beszélgetni, találkozgatni stb...

Háááát... öööö... aha... Jóóó...

Én megint egy másik világban élek akkor... :D
De nekem megint csak jó ez. XD

Persze botlottam bele már én is köcsögökbe, de azt el kell engedni.
Nem állok le síránkozni, h; "Jaaaaj, mindenki milyen szívteleeeen     :(((("

Jelenlegi állás szerint szimplán ismerkedem. Szexre idegenekkel nem vágyom. Határozottan nem. Ha megfelelet az 1-2 napos gördülékeny kommunikatív teszten, akkor lehet tali, s majd azon úgy is sokminden kiderül a másikról, s majd alakul h oké e vagy sem, de nem fogok belerohanni/ugrani egy új kapcsolatba most. Hagyom h kialakuljon a dolog. Hiszem, h minden a lehető legjobb módon fog alakulni... ... Hisz erről szólt az elmúlt 28 évem, hisz én ebben hiszek, ez az én világom.

Persze az is, lehet h a kövi bejegyzésemben már full szerelmes leszek! :D Végül is erre vágyom... :D

Hisz ahogy minden nap elmondom a napi hála mantrámban is:
"Hálás vagyok, s köszönöm, köszönöm, köszönöm az elmúlt 28 évemet, h mindig mindenem jól alakult, h fejlődtem, tanultam, erősödtem, s h teszem ezt a jelenben is és fogom a jövőben is. Hálás vagyok az fentieknek, h velem voltak s vannak jóban, rosszban, boldogságban, keserűsgében, egészségben, betegségben.
Köszönöm, h magyarnak születtem, h fiúnak születtem, h melegnek születtem, s h oda születtem (lokálban) ahová, s h úgy alakult az életem ahogy. Köszönöm, h megismerkedtem mindazokkal akikkel, s h azok a dolgok történtek velem amik. Jók és roszak egyaránt. Köszönöm továbbá, h egészséges vagyok mind lelkileg, mind szellemleg, mind testileg, még akkor is ha vannak problémáim, min tudom h dolgoznom kell, s köszönöm h emlékeztettek erre. Kösznök mindent mi volt, mi van, s mi lesz. Köszönöm, köszönöm, köszönöm."

Ez a mantrám az elmúlt egy évben alakult ki. Először 1-2 mondat volt, de folyamtosan javítgattam, bővtettem. Egy időben le is volt írva, csak a mindannpi - van h napi többszöri - felolvasás után már azért ez berögzült. Van mikor reggel mondom el, ahogy magamhoz térek, van mikor napközben, mikor nyugi van, s van h este lefekváskor, mikor átgondolom a napom. Nagyon megud nyugtatni, s olykor van h el is érzékenyülök.

Emlékeztetem magam, h mennyi minden történt velem, s h van bőven miért hálásnak lenni. 

S itt nem csak pozitív dolgok vannak. Hálás vagyok a sebekért, hegekért, negítv történésekért, személyekért is, ahogy azért is hálás vagyok, mert már így utólag tudom azt is, h aki/ami jött, az miért következett be az életemben...

Am gyakran kívánom magamban a legjobbakat, a mihamarabbi gyógyulást, megerősödést azoknak az embereknek, akikkel találkozom, v idegenként látom rajta, h full fekete az.... ... a világa...

De nem sajnálom őket mert tudom, h tanulnak, s ez a saját keresztjük, amin előbb vagy utóbb minden ember átfog esni, s viszi magával mindaddig, még sikeresen meg nem tanulja a megtanulandót...

Ha jól emlékszem a múltkori bejegyzésemben említettem, - de az is lehet, h csak akartam -  h gyakran van ugye flow érézsem. Amikor kiszakadok magamból, s beleolvadok a környezetbe. Az áramlásba, az energiákba, a természetbe, v megfigyelem az embereket magam körül, ahogy jönnek mennek. S az ilyen flow érzések alkalmával annnyira jól átjönnek a... ...dolgok... Mintha nyitott könyvek lennének. Mármint, h minél jobban figylesz környezetedre, embertársadira, legyen az ismert, v ismeretlen személy, egy idő után egyre jobban észrefogod venni az árulkodó jeleket, amik beszédesek, s mesélnek neked az illetről, h ő milyen állapotban van épp... (Főleg ha nadizol ugye... ;)) Szo egyfajta olvasás. Flow érzés = felcsapsz egy random könyvet s elkezded olvasni, s átéled a szitut, a környezeted, a benne lévő karaktereket, s jönnek róluk az infók.

Mondjuk akik "tiszták" és "egészségesek", kiegyensúlyozott az életük, azokról én sokat nem tudok olvasni. De monjuk minél gondterheltebb, problémás lelki világgal rendelkezik valaki, annál több az árulkodó jel nála/róla.

Ide írhatom is nyugodtan azt a szép mondást is, h a szem a lélek tükre. Annyira szeretem ezt a mondást, mert annyira igaz! 

De én leginkább az energiákat szeretem érezni. Ha kiszakad az ember magából, s ellazul, beleolvad a környezetbe, akkor érzi. Ez nem sámánkodás, meg kurzslás. Erre mindenki képes. Gondolj csak arra, h milyen amikor mondjuk egy blaháról kimész egyedül egy parkba, a természetbe s elterülsz a fűbe. Vagy miyle az amikor a barátodal csinálod ezt, s milyen az amikor többen vagytok, s nem mindenki vidám épp. Érzed h xy-al valami nem stimmel, stb...

...Érzed...

Persze mindenkinek más a receptorának fejletségi szintje, de odafiygeléssel meg egyéb dolgokkal (nadi) lehet ezeken nagggyon szépen - de mondhatnám azt is, h (számomra) élvezetes módon - fejleszteni.

Julius 24;

Nah jóóóó! Faszom! Depis vagyok! Eddig még tartottam magam, de most nagyon padlót fogtam... Egyedülállóként szélsőséges módon ingazodik az állapotom! Hol nagyon jó (ha van beszélgető partner, ami ritka) hol nagyon szar (ami gyakori). 

Kurvára hozzá vagyok szokva, h mindig van valaki, akivel legyek, beszélgessek. Ha kapcsolatban vagy ugye, gondolom nem kell ecsetelnem. Hajón meg a nap 16 órájában együtt voltunk a kollégákkal a munkában meg azután is, s lényegében csak aludni voltunk külön. Szo kurvára hozzászoktam, h van valakim. De a szárazföldön más. Itt mindenki külön dolgozik, különböző időintervallumban a város különböző pontjain, s más-más elfoglaltságuk van munka után, s örülhetünk ha jobb esetben heti egyszer talizunk. 

Am egy cseppet sem hiányzik a hajó. Ha dupla annyit fizetnének se mennék vissza! Nagyon jó nekem itthon Magyarországon. Szeretek itthon lenni, csak most szimplán csak magánéleti problémáim vannak... ... Amikbe ha jobban belegondolok, azt kell h mondjam, h ettől nagyobb problémáim sose legyenek az életben!

Mert am valójában, s összességében tök fasza minden! Egészséges, értelmes, talpraesett gyerek vagyok, rendben vagyok belsőleg, külsőleg. Nem vagyok önbizalomhiányos, se beképzelt, nem roskadok össze, jó meló van, ahol szeretnek, s szeretek én is mindenkit, s szívesen túlórázom magamtól, mert annyira sajátomnak is érzem ezt az egészet.

Egyedül ez az egyedüllét, egyedülállóság ami lehúz szinte minden nap végén az életről. Menni kell haza... nah... mi a faszt csináljak... Egyedül nincs kedvem semmihez... Vegetálok.
De annyira levagyok ilyenkor jőve az életről, h se medizni, se olvasni, se filmezni, se játszani a gépen, semmmmihez nincs kedvem!

Ez esik komolyan a legjobban ha hazajövök, h letusolok,s utánna kisgatyában, kibaszom magam az erkélyre, ahol kurva jó szellős, hűs az idő, ölembe vezem az új, szeretett kis lovely laptopom és kiadom magamból, leírom az érzéseim, gondolataim!

Többször gondoltam már arra, h elkellene járni edzeni, mert lenne rá időm és energiám s amúgy hiányzik is, s eléggé leereszttem, mióta itthon vagyok, de faszom ahhoz sincs kedvem! :D :/

Ahol én dolgozom a belvárosban, attól egy köpésnyire van egy edzőterem, de mindig televan buzikkal, mert eléggé felkapott és "fancy" hely lett.(Nevet direkt nem mondok, mert szerintem sokan már ennyiből is tudják, h na melyik lehet az.) De oda én tuti nem fogok menni. Kurvára zavar ha néznek az emberek... Ott meg újként gondolhatjátok mi lenne...

Persze, az is lehet h kurvára nem, s leszarnák, h ki vagyok, de a lényeg a lényeg, h nem megyek oda!

Kökit ezért szerettem, mert persze voltak ott is buzik, de nem annyian, mint pl itt.


A két utcával alrébb lévő Opera mögötti kondival szemezek, de megnéztem a látogatottsági statisztikát, s hát untik, h 18 után vannak a legtöbben.... Én is akkor végzek, s mondom a faszooooom! Akkor nem megyek sehová bassza meg! :D :S :/ :(

Reggel kellene inkább mennem, mert akkor nincsnenek olyan sokan, de az alvás igényem elég nagy, s h azért keljek korábban?!.... ...aaaahhhh...

Utálom, amikor hisztis köcsög vagyok! :D

Szóval ez van kérem szépen!

Nyűglődés a köbön! :/

Ah! Am jobban is érzem magam, h ezt így kiadtam magamból.
Igazából nem is depis vagyok, hanem csak tényleg szokatlan, s mondhatni h nem jó ez a egyedüllétes helyzet nekem.

Am imádok egyedül lenni, s tök jól lekötöm magam, s gyakran igénylem is az egyedüllétet, de kurvára más az, ha kapcsolatban vagyok egyedül, mint ha egyedülállóként vagyok egyedül!.... :D

Minden nap, minden egyes ilyen kis szomizás után arra jutok, h csak kitartónak kell lennem. Ez egy szükséges rossz, amin keresztül kell mennem. Tudom, s biztosra veszem, h kifogok ebből jönni, h ez csak egy ideiglenes állapot, s majd persze biztos találok olyat, akivel megegyezünk, s kieleégítjük egymás vágyait igényeit minden téren, mind testileg, mind lelkileg, mind szellemileg, csak mit kell most is tanulnom, mint oly sokszor, s mondhatni h karmikus tanulásom???

A türelmeeeeet. FUCK YEAAAAAH!

Naaaah!

Oh! Annyit pofáztam, h észre se vettem, h pikk-pakk lejött a trónok harcának legújjabb 2. része! :D

Ehhez persze van kedvem! :D Imádom! *.*

Meg amúgy is végztem! Kihánytam magamból, amitől émelyegtem, s tényleg jobban vagyok. :D 

Jó kis terápia. :D
(Vállveregetés!:D)

Pusziii!!

Csók!

Rion ;)

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Az utolsó írásom indulásom elött;

Zágrábba kiruccantunk május 19.-én orvosi vizsgálatra, ugyanis itthon nem volt olyan doki, akihez elmehettünk volna a közvetítő cégünk által, mivel akivel eddig dolgoztak, az nyugdíjba vonult... 

Egész napos csoportos kirándulás volt. Kisbusszal (merci volt s nem isuzu :D ;) :P) vittek minket Norbival és még 7 főt. Viszont jóval olcsóbban megúsztuk(26e Ft), mint itthon(80e+ Ft)... 

A reggeli, hajnali álmosság után Norbi és én gyorsan összebarátkoztunk a társaság egyik felével. Ugyanis 4 crew; báros, felszolgáló és 4 staffos; értékesítőt utaztattak. 

Nagyon jól éreztük magunk a másik két lánnyal. Örülök, h velük utazhattam, s megismerhettem őket. :)

Sokat nevettünk, jókat beszélgettünk. Remélem ha hosszabb távon csináljuk, akkor összehoznak még minket a fentiek közös hajóra. :)

Hazafelé jövet a magyar autopályán, ismét elragadt az a különleges érzés, ami gyakran uralkodik el rajtam az utazások alkalmával.
Nagyon szép napsütötte időnk volt, kisbusz hátsó ülésén elnyúlva bambultam ki az ablakon, s jó volt nézni az elsuhanó fákat, a szép zöld tájat, majd egyszer csak tőlünk balra, s előttünk előbukkant a Balaton. Közben ez a szám ment a rádióban, s egyszer csak elkapott az a fura megmagyarázhatatlan érzés, amiről elég gyakran szoktam írni a blogban. A most pillanata, amikor annyira boldognak és teljesnek érzed az életed, amikor annyira összepasszol minden....
A gyönyörű idő, lovely táj, szimpatikus zene, amit akkor hallottam először, a kellemes társaság, akikkel olyan jól összerázódtatok ezen e a napon, h konkrétan sajnáltam, h csak ennyi volt... ...egyelőre... Bízok benne, h találkozunk még. :)

...

Születésnapomkor az alábbi üzenetet tettem közzé fb oldalamon, amit megosztok itt is;

Gyermekeim az Úrban! :D

Isteni sugallatra hallgatván, úgy döntöttem, h a mai nap egy remek lehetőség arra, h elmondjam nektek azt, amit már amúgy is rég szerettem volna mondani!

Időközönként csekkolgatom a profilotokat (ha ismerősöm vagy, ha nem), h kivel mi van s mindig mosolyogva emlékszem vissza a veletek való közös emlékekre. Nagyon igaznak tartom azt a mondást, mely szerint az idő mindent megszépít.

A mai nap folyamán, h ennyien írtatok, ez különösen, mondhatni intenzíven igaz. 

Ezúton is szeretném megköszönni mindannyiótoknak, hogy megismerhettelek titeket, hogy részesei voltatok/vagytok az életemnek, s annyi kedves emlékkel, élménnyel lettem gazdagabb. :)

Fontosnak tartom ezt megjegyezni, még akkor is, ha jópáratokkal egy szót nem beszélek évek óta. :D

Azért tartom fontosnak, mert hiszem, h akármilyen is volt a kapcsolatunk minősége - jó, semleges, rossz, rövid, vagy hosszútávú, mély v felszínes - de hatással voltatok rám, s hozzájárultatok ti is a személyiségem formálódásához, (jobb esetben) fejlödéséhez. :)


Szóval, köszönöm szépen mindannyiótokat! :)

Jah!... És köszönöm szépen a köszöntéseket is. :D

És köszönet a fentieknek, amiért oly hosszú hideg idő után, ezen a napon, végre normális május szép napsütötte időnk volt, s amikor kiültem az erkélyemre, s elindítottam a spotifyom akkor az; "Oh happy day" számmal indult a "lejátszás keverve" dallistám. :)

...

2 Féle világ létezik. Az én világom, ahol mindenki szeret mindenkit, kedves, békés, nyugodt, szép és jó és van a "pokol". Ahol állatokat kínoznak, embereket diszkriminálnak, gyűlölködés, öldöklés, káosz, csúnya és rossz dolgok vannak.

Erről az issue-ról azért írok, mert mostanában elég sok állatkínzásról olvastam. :(
Nagyon kitudok lenni az ilyen témákból. Gyakran hosszabb letargiába is tudok esni... :/

...

Kinéztem magamnak egy új tabletet, aminek a megjelenését már nagyon várom, s szeretnék majd rá beruházni a méregdrága ára ellenére.

Kb 400 e Ft körüli áron kapható, de nagyon megtetszett. It egy link arról a darabról, aminek remélhetőleg nyáron ki jön az új változata. Itt pedig a jelenleg elérhető verziójáról egy magyar nyelvű teszt.

Nagyon szeretem a modern kütyüket, s az olyan (majdani) vándorcigány életet élő egyénnek, mint én, jó jönne egy ilyen kütyü.
Más kérdés, h van már egy még mindig a legjobbnak mondható tabletem, amelynek leírásáról itt olvashattok, s nagyon szeretem, s ezen élem életem, de sajnos többször előfordult már, h pl androidban, nem lehet olyan gördülékenyen, 100%-osan ügyeket intézni, mint windowsban.

Továbbá nagyon fontos számomra a korral való haladás, modernitás és a mobilitás. Ez a kütyü eleget tesz a magas igényeimnek. :)

...

Május 28.-án tartottuk Norbival a születésnapi és búcsú partink az Ankertben. 
Jól éreztük magunk, s jó sokan össze is gyűltünk. Voltunk vagy húszan kb, s csak a szűk baráti kört hívtuk meg.

A társaság kb 70%-a az volt, aki az eljegyzési és lakásavató partinkon is jelen voltak.

Kaptunk sok szeretetet, ölelést, mosolyt, amiért én személy szerint nagyon hálás vagyok.

És kaptunk ajándékokat is. :)

Mindenféle szép és jó dolgokat úgy mint, nasikat, hasznos és kedves kütyüket. Napvédő krémet, pálinkát, unicumot, magyar kártyát, erős paprikát, kolbikát, úszógumit, üvegpalackot, sok-sok kedves emlékű fényképet, ragasztót, s kiragaszthatjuk őket a kabinunk falára. :)
+ Sípot, ugyanis ahogy a Titanic cimű filmen is láthattuk, jól jött... (Ezt az egy dolgot "elfelejtettem" anyumnak megmondani a felsoroláskor. :D ;) )

+ Budapestes karkötőt, h ne felejtsük el honnan jöttünk. + Még egy karkötőt kaptunk fogadott apumtól is, ami különleges készítéssel készült, s fekete karkötőben vannak "beleszőve" a szivárvány színei. :) ^.^

Délután amúgy nálunk volt Norbi anyukája és élettársa, s tőlük kaptunk még horgonyos pólót és kézi shakert is. 

Aztán Noncsiék, a volt lakótársam is eljött a párjával, elköszönni és egyben felköszönteni minket. :)
Tőlük is kaptunk páleszt és egy olyan perselyt, ami hajó és 2 kutyus van rajta. :)

Az éjszaka am úgy volt, h elmegyünk bulizni, de végül ketté szakadt a társaság, s mi végül az Erzsébet téren ültünk ki a fűbe gengelni.

Szo csodás egy nap volt s köszönünk mindenkinek mindent. :) ^.^

...

A maradék napok munkával és apróbb ügyek intézésével teltek.

Elmentünk a Navhoz, hogy a tb-t magán úton fizessük, mivel valahol biztosítottnak kell lennünk, s mivel a cégünk adómentes, így itthon kell fizetünk a tb- t.

Megnéztük a Titanicot és a Costa Concordiárol készült doksifilmeket. Mindkettőn jól kipityeregtem magam. Viszont megérte megnézni. Én a hitvilágomból kiindulva mindenképp szembe akartam nézni a félelmeimmel. + Továbbá több hasznos infót megtudtunk, amiből tanultunk.

Fogászaton is voltam. Fogkő eltávolítás, tömés. 

Egyik hétvégén bátyámékhoz mentem le búcsúzás képp.

A másik hétvégén pedig a szülői házhoz mentünk le vidékre Kittivel és Norbival. Nagyon kellemes nap volt, s szép emlékekkel lettem gazdagabb. Nagyon örültem, h 4,5 év után végre bemutathattam a környéket, ahol felnőttem. 

Aztán a telefon szolgáltatómhoz is bementem lemondatni az előfizetésem. Nem fogok telefonálgatni szo feltöltő kártyás leszek. Amit ajánlottak legkissebb előfizetéses csomag meg nem érte meg.

A magyar közvetítő cégnek a munkájával nem voltunk megelégedve. Az amerikai vízum igénylésen és az interjú helyszinének biztosításán kívül mást nem csináltak, s ezért kurva nagy összeget akartak rólunk lehúzni...

...

Képzeljétek! Indulási előtt két héttel kiderült, h mégsem egy hajóra kerülünk a Norbival!

Nem kapta meg még a szerződését, s mivel már közeledett Norbinak is az indulás időpontja, így írt nekik, h mizu. Erre kapta a választ,  h hát sajnos nagy változások történtek a hajón, s már nem tud arra jönni! Nah most gondolhatjátok! Egy világ ömlött össze bennünk! 

Ez a legszarabb dolog ami és ahogy történhetett volna velünk!  
Egy hónapig fürödtünk a nyugalomban és az örömben azzal a tudattal, h együtt maradunk, s h kegyesek a fentiek, s milyen szerencsések vagyunk.

S erre tessék! Konkrétan ez olyan, mint ha Pl.: megszuletne a gyereked, v megkapnád az oly annyira vágyott valamit, teljesülne az álmod, s egy hónap után elveszik!  

Norbi írt a cégnek levelet, h ha menet közben megüresedne azon a hajón hely, amin én is leszek, akkor tegyek őt át. 

Én az indulás előtti másfél hétben, minden reggel és minden este erősen mantráztam, kértem a fentieket, h módosítsák Norbi szerződését, s végül tegyék át arra a hajóra, amelyikre eredetileg is tették, hozzám, de nagyon úgy akarják, h külön legyünk... :(

Napokig magunk alatt voltunk. Esténként mindketten szarul aludtunk.

Mondjuk Én addig a napig nem adtam fel a reményt, még el nem jött az utolsó hétvégénk.

Am végül úgy alakult, h egy napon, egy járattal, utazunk Heathrowra, s onnan Southamptonba. Egy hotelben szállunk meg estére, s másnap reggel elválás az útjaink ...

Hiszem, h minden okkal történik, de még nem látom át, h miért kellett ennek így alakulnia. Idővel remélem megtudom, de egyelőre csak arra tudok gondolni, h kapcsolat erősítés, "újraharmonizálás" folyamata lesz ez az egész. Lelki megerősítés, v ilyesmi. Attól egy percig, egy másodpercig nem tartok, h szétfogunk menni. 

A Facebook oldal nézegetése közben akadtam rá "véletlenül" egy angyalos oldal megosztásába, amit valaki likeolt, v megosztott, nem is tudom már, de a lenyeg, h ez állt benne;

"Az angyalok úgy látják, hogy túlságosan irányítani akarod szerelmi életedet, holott így sok csodától fosztod meg magad. Ha elégedetlen az irányítás, a dolgok elkezdenek a megfelelő irányba áramlani és ez az irány az Univerzum által neked rendelt legjobb irány."

Szokasomhoz híven nyugtáztam is egy; "Nah ba.d meg!"-el. :)

Am a véletlenül-t azért tettem idézőjelbe, mert egyrészt én nem hiszek a véletlenekben, másrészt pedig anno a hajós munkára is így találtam rá. Harmadrészt pedig hiszek az ilyen üzenetekben. Mindig is hittem és vallottam azt, h az üzeneteket, jeleket észre kell tudni venni, s persze tudni kell megérteni is.

Olykor-olykor, a másokkal való beszélgetések alkalmával - legyen az élő,  v netes csevej - is van olyan érzsem, h hűha. Amit mondott az illető, olyan, mintha egy üzenet lenne a számomra. 

Ezt nem is kell tovább firtatni. Aki érti érti, aki meg nem, az úgy is hülyeségnek véli, s nem hisznek az ilyenekben. :D

...

Az Orlandói mészárlás is nagyon megviselt. Anno Párizs és Brüsszel is erősen megviselt. Pár nap depi. Sokat mantráztam az elhunytakért a hozzátartozóikért és a sebesültekért. Nagyon remélem, h ha Hillary nyer, akkor sikerül végre korlátozni a fegyvarhasználat jogát, illetve növelni fogják még egyéb módokon a biztonságot, ellenőrzéseket. 

...

Az utolsó munkanapon nagyon vegyes érzésekkel telt. Főleg a reggel... Sokszor voltam libabőrös. Hol vidám voltam, hol szomorú. 
A kollégáktól kaptam unicumot, édességet, könyvet. A mennyei próféciát vettek, de az megvan, szo visszamentunk az Alexandrába, s kicseréltem a Viskó című könyvre, ami a New York Times egyik bestsellere. Nagyon nehezen választottam könyvet, de Zsuzsi kolléganőm ezt ajánlotta. Kivi leszek rá. Viszem magammal majd a hajóra. Állítólag siratós, de viszek zsepit is. :)

(Hitvilágom szerint a sírás egyfajta fejlődési, tisztulási folyamat.)

...

Aztán az utolsó hétvégénk egyik napja azzal telt, h elmentünk Norbi anyukájához és élettársához ebédre. Kertes házban laknak, egy Pest közeli városban szo nagyon jó volt Norbival elnyúlni a kerti hintaágyban, relaxálni a napsütésben, s hallgatni a madárcsicsergéseket,amiket úgy imádok. Kutyuskánk ott sertepertélt a kertben, nagyon jól érezte magát ő is. ;)  

Vasárnap pedig ismét hazautaztam (egyedül) vidékre. 
Fájó volt elkoszonni...


Aztán a bepakolasi fázis volt még hátra, ami elég hosszú volt. Szeretek pakolni. Nem csak a ruháimat, a mindenféle neszeszer ketyeréket kellett szét és összeválogatnom, h mi kell s mi nem, hanem a szobánkban és a szekrényben is összekellett pakolni a dolgaink, s elsüllyeszteni a tárolók mélyen, h legyen helye Máténak, aki a helyünkre költözik. Vele korábban laktunk már együtt a Corvin negyednél, s mivel szerettem vele lakni,s csak pozitív emlékeim vannak róla, így nagyon örülök, h ő jön. Vannak elvárásaim a lakással kapcsolatban, de tudom, h ezek neki is olyan basic dolgok, mint nekem.

Szo 2 napon keresztül csak pakoltam, rendezgettem. Jó volt.
Természetesen többször könnybe labdát a szemem, s jó néhányszor pityeregtem, de megvolt ennek az egésznek a hangulata, varázsa...
(Akinek volt már ilyenben része, az tudja miről beszélek...)
Nagyon elfáradtam. Kimerítő volt ez a last 2 days. Nagyon nehezen fértek be a kézi bőröndömbe. Elképzelni nem tudom, h hogy fogok tudni hazajonni, ha még vásárolok meg kint is. Nagy a valószínűsége, h haza már két bőrönddel kell majd jönnöm. ...

Nem írok már többet. Nagyon kimerült és fáradt vagyok.... :S

...

Az utolsó hetekben  megnéztük az Ízek imák szerelmek című filmet is, s a benne lévő egyik gondolattal szeretnék tőletek búcsúzni;

"Szóval. Én abban hiszenk, amit a Keresés törvényének neveztem el. Egy erő, ami olyan biztosan hat, mint a gravitáció. A keresés törvénye valahogy így működik; Ha elég bátor vagy ahhoz, hogy magad mögé hagyd a régi életed, ami bármi lehet; ház, vagy keserű emlék. És elindulsz megkeresni az igazságot, legyen az külső vagy belső. És mindazt, ami utad során történik veled, jelzésnek veszed, mindenkit, akivel találkozol, tanítódnak tekintesz. És legfőképp, ha szembesülsz saját korlátaiddal, és megbocsátasz önmgadnak, akkor megtalálod az igazságot." - Ízek, imák, szerelmek.

(Igen! Ezt is egy üzenetnek fogtam fel, aminek nagyon örülök,  h észrevettem és felismertem, mert sokat jelent mindez nekem. ...)   

Nah kérem! Next time... ... a hajóról...

Csók

Peace & Love 


:*

Rion



(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

A 444 is nagyon jól összefoglalta az általam utoljára írtakat;

• A párizsi terrortámadás után alig pár órával új funkció jelent meg a Facebookon.
• Rengeteg felhasználó váltott francia zászlós képre.
• Megjelent az ellentábor is orosz, szíriai, török színekkel.
• Kinek van igaza? Szolidaritás vagy képmutatás a lobogó a profilképen?

A Facebook hivatalos oldala szombat délelőtt, fél tíz után pár perccel posztolta ki új profilképét, mellyel szolidaritást vállal a péntek este, a párizsi terrortámadásban elhunyt emberek hozzátartozóival és Párizs népével. Az új képen a logó a francia zászló színein át, egy filteren keresztül látható. Pár órán belül az egész portált ellepték a színes profilképek, amit az oldal új funkciójával minden felhasználó egy kattintással elkészíthet magának. 

Rövidesen megérkeztek az ellenvélemények, sőt az orosz, török és szíriai zászlóvá változtatott fotók is, és áradni kezdtek a kommentek, amikben a felhasználók például azt sérelmezik, hogy a néhány héttel ezelőtt lezuhant orosz utasszállító repülőgép több mint 200 utasa, és az ő rokonaik nem kapták meg ugyanazt az együttérzést, mint most Párizs. Szerintük a képcsere semmit nem old meg, semmivel sem segíti a terrorizmus elleni harcot, és nem nyújt vigaszt az áldozatok családjának sem, pusztán önbecsapás. Sokan a Facebookot is támadják, szerintük egy ekkora cégnek hatalmában állna a valódi segítségnyújtás is a látszatmegoldások helyett. Az elmúlt néhány napban történt többi támadásra hivatkoznak, a bagdadira, a bejrútira mint méltatlanul elhallgatott, a világ figyelmét és együttérzését nem kiváltó eseményekre.

A legutóbbi hasonló minialkalmazást idén nyáron indította el a Facebook, akkor az Egyesült Államokban egységesen elfogadott melegházasságot ünnepelte így a cég, és vele a fél világ. A másik fele pedig tiltakozott, nálunk például sokan magyar zászlóba bújtatták a profilképüket.

Közösségi egoizmus

Ez a mostani vita alapvetően másról szól. A nyári Ünnepeld a Pride-ot nevű szűrő ellen tiltakozók reakcióiból arra lehetett következtetni, hogy saját identitásukat féltik a melegjogoktól, és attól, hogy esetleg olyan helyen kell élniük, ahol nemtől függetlenül összeházasodhatnak azok az emberek, akik szeretik egymást. Röviden: ott a homofóbia indította a harcot. Ez a mostani helyzet nem ilyen egyszerű. Abban mindenki egyetért, hogy ami péntek éjjel Párizsban történt, az borzalmas, és tiltakozni kell ellene. Az viszont már jóval nehezebb kérdés, hogy egy átlagember mit tehet az ügyben.

A közösségnek, így a közösségi médiának hatalmas ereje van, sokszor előfordul azonban, hogy ezt az erőt nem sikerül kihasználni, a jó kezdeményezés félresiklik, és az eredeti céltól teljesen eltérő hatást vált ki. Ott van például 2014 legnagyobb online találmánya, az ALS Ice Bucket Challenge, ami az USA-ból indult és az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet az amiotrófiás laterálszklerózis (röviden ALS) nevű halálos betegségre, és segítsen adományokat gyűjteni annak kezelésére. Aki élt és mozgott, az leöntötte magát jeges vízzel itthon is, de a hárombetűs rövidítés nagyon gyorsan kikopott a kihívás neve elől, és a Magyarországon a betegséggel foglalkozó szervezet 2014-ben végül egyetlen forint különadományt se kapott, dacára a többszáz videónak. Most meg már csak egy gyenge főpolgármester-jelölti reklámfogás dereng az egészből, maga a kampány nálunk kicsit sem segítette az ALS-kezelés helyzetét.

Egyértelmű üzenetek

Valószínűleg ugyanezt a torzult hatást vélik felfedezni a zászlós profilkép ellen tiltakozók, és az egész megmozdulás mögött ugyanazt a magamutogatást és kétszínűséget látják. Van azonban egy nagy különbség. Itt sokkal egyértelműbb az üzenet, sokkal kisebb szerep jut az egónak. A jegesvödrös akcióban benne volt az egyéni exhibicionizmus, a francia trikolorról viszont most mindenki ugyanarra asszociál, félreérthetetlen, és független a felhasználótól, aki kirakta.

Az orosz repülőgép-tragédia, a bejrúti és bagdaditámadások szörnyűségét persze nem lehet elvitatni. De az európai ember számára egy Párizs elleni támadás nemzetiségtől függetlenül azt jelenti, hogy a saját közösségére támadtak, a saját világa került veszélybe, és egy ugyanilyen esemény talán holnap az ő városában is bekövetkezhet. Sokkal erősebb szolidaritást érez, mivel az áldozatok hozzá hasonló emberek voltak, ugyanahhoz a kultúrához tartoztak, ugyanazt az értékrendet vallották. 

Ehhez képest a többi támadás, bár semmivel sem kisebb tragédiák, inkább tűnhetnek távolinak.

A pénz nem elég

Biztosan vannak olyanok, akik pózolnak azzal, hogy kiteszik az új képet, és élvezik, hogy ezzel a társadalomért felelősséget vállaló, tudatos embernek mutathatják magukat, viszonylag kevés ráfordítással. De az is biztos, hogy legalább ennyien vannak azok, akik valóban szolidaritásukat szeretnék kifejezni azzal, hogy kattintanak. Hogy kinél mi a motiváció, az nem derül ki, ez lelkiismeret kérdése, de a színeket látva rögtön magamutogatásról és egoizmusról beszélni erősen előítéletes.

Az is tény, hogy egyetlen eurót, sőt még forintot sem jelent a terror elleni küzdelemben az, ha valakinek ilyen vagy olyan képe van egy közösségi oldalon. Itt azonban nem is a pénzről van szó. Ha csak az anyagiakon múlna, a nyugati civilizáció régen győzött volna a legtöbbb terrorszervezet fölött. Ebben a kampányban inkább arra van lehetőség, hogy a felhasználók egyszerű és biztonságos módon, anyagi ráfordítás nélkül is kifejezhessék, hogy együttéreznek az áldozatok családjaival

Az, hogy létezik egy ilyen egyszerű, virtuális lehetőség is a kiállásra, épp a most megtámadott nyugati világ értékrendjének egy apró lenyomata. Ez az értékrend pedig többek között sokmillió ilyen gesztusból áll, amelyek nélkül eurómilliárdok sem elegendők arra, hogy meg lehessen védeni.

Szőke Dániel

Forrás; 444.hu

Párizsi események kapcsán:

Szeretnék írni azzal kapcsolatban, amikkel találkoztam a párizsi események után.

Konkrétan gondolok én itt arra, h van egy olyan csoport ezen ügyben kik durcásan, sértődötten, felháborodottan reagálnak arra, h miért csak a Franciaországban történt eseményeket gyászoljuk, sirtjuk, kapja fel a média, mikor világ szerte, napi szinten történnek ehhez hasonló, v még durvább dolgok?!

Az én, és - s tapasztatalataim alapján mondhatom, h - sok más ember véleménye ezzel kapcsolatban az, h mondhatom úgy, h házon belül történt, itthon, ahol nem "megszokott" mindennapos, gyakori az ilyen, szemben mondjuk a közel-keleti, közép-keleti, v afrikai eseményekkel, ahol sajnos ez nagyon is gyakori.

A föld az otthonunk, de egy családi házban is vannak olyan helyek, ahol, v amiket nem érzünk hozzánk közel állónak, nem képzi fontos részét számunkra.

Lehet, h ez egyeseknek erős, de nincs olyan ember a földön - hisz ellenkező esetben már nem is lenne ember -  akinek minden teljesen egyformán fontos lenne...

Mindenkinek megvan a maga vonzalma valaki és/vagy valami iránt, amit/akit jobban szeret, előrébb való.

Számomra teljesen normális és érthető, h a békés, nyugodt itthon(!) Európában(!) történtek után ilyen reakciókat, vált ki az emberekből.
Persze megértem azokt is, akik nem így éreznek, hisz nem kötelező, nem érezhetünk egyformán.

Éppen ezért, nem szép dolog kioktatni a világot, ha nem reagállunk úgy a világ más pontjain történt eseményekre. (Annak ellenére, h sokunkat ugyan úgy elszomorít, s nem támogatjuk az erőszak semmilyen formáját.)
 Nadis tanultak alapján ilyenkor legszivesebben tükröt tartanék az illetők elé, s hozzájuk hasonlóan duzzogva, puffogva felrónám nekik, h na ugyan miért nem siránkoztok a párizsi eseményeken?!

Azthiszem lenne nagy megdöbbenés és felháborodás...

Továbbá úgy gondolom, h európában a történelem során történt már épp elég sok szörnyűség, amiből mi (végre) már kinőttünk. Gondolok én itt az egymás öldöklésére, megbélyegzésére, mert más a szine, vallása, szexuális hovatartozása ésatöbbi.
Szerencsére már ez a nagy többség számára teljesen normális, elfogadott, s a jelenlegi modern társadalom túllépett ezeken a korlátokon.
(Persze még Európában is vannak egyes maradi keleteurópai országok, de erre van egy másik kedvenc mottóm: "Hiszem, h az idő minden korlátoltságot legyőz")
 - amit a történelmünk is alátámaszt....

Az olyan megmosolyogatató megnyilvánulásokra mint: "Minek vállaljak szolidaritást a franciákkal, mikor ők sem vállaltak szolidaritást velünk trianonkor!" csak buksisimit tudnék adni. Tényleg úgy nézek az ilyen emberekre, mint egy durcás kisgyerekre, akit megsimogatod a buksiját, s elkönyveled, h jóóó még gyerek nah...

Majd kinövik előbb v utóbb valamelyik életükben...:)

Minden egyénnek, csoportnak, nemzetnek, kontinensnek végig kell járnia a saját lépcsőjét, melyen mint tudjuk sok szenvedésen kell átmenni a fejlődés érdekében.

Hiszem, h minden okkal történik, s minden hozzájárul ahhoz, h a világunk szebb és jobb legyen, amit szintén be is bizonyít a történelmünk... 

Zárásként pedig az örök kedvenc idézetemmel zárnék:

"A gyűlöletet és az idegenkedést semmi sem állíthatja meg, csak a megismerés és a megértés." - Raana Raan