2015. szeptember 20., vasárnap

"Élet" a Bacio után;

... "Élet" ... ... Idézőjelben...

Konkrétan elő halott vagyok. Egy zombi. Egy szürke köd, ami bolyong a nyílt tengeren. A lényeg, h kurvára nemvagyok önmagam... :/ :(

Az új melóhelyemen elvagyok, a kollégáimmal nagyon jó a viszonyom. Szeretem őket és érezhetően ők is engem, de ennyi...

Minden más téren hatalmas a hiány, az űr bennem...

Nap nem telik el úgy,  h ne gondolnék rá.
Pláne, ha nap mint nap ott járok el elotte, mellette...

Úgy érzem magam, mint valami romantikus filmben, egy szakítás után...


A szeretett Baciom oly magasra tette a mércét, annyira Ő az igazi, h mindenben őt keresem. S most egyik szemem sír a másik meg nevet... ... Talán kínjában...

...Ugyan ez van akkor is, mikor nézegetem a régi képeket, mikor még épült, a nyitás előtti készülődés, maga a nyitás, az események, a hétköznapok, munkában,  munkán kívül kollégákkal,  barátokkal ... Egyszerre jó és rossz. Örömteli és szomorú. Kellemes és kellemetlen. Pityeregsz és mosolyogsz...

Sok probléma volt abban a kapcsolatban, de melyik kapcsolatban nincs? S most ebben az új másik kapcsolatban látom, h vannak rosszabb dolgok is.

Kb 2 hónapja már, h az új munkahelyemen vagyok, de folyamatosan a konfortzónámon kívül érzem magam.
Ezen 2 hónap alatt legalább heti kétszer azt hallottam, h az elmúlt 3 évben (mióta az üzlet nyitva van) nem történtek olyan dolgok, mint mostanában, mióta ott vagyok. S ezt nem felróva mondják nekem, de már a kollégák is furcsállják és feltűnt nekik is ez a furi szitu.

Egyfajta jelek ezek a számomra, megerősítések azt illetően, h nem véletlenül kaptam én ezt a munkalehetőséget akkor, mikor már süllyedőben volt a hajó. Nem véletlenül kaptam helyet egy mentőcsónakban, melyben azóta is csak hánykolódom a tengeren, s várom a csodát, a megmentésem, megváltást.
Igen. Ez a jelenlegi hely nekem csak egy ideiglenes álláspont. Mikor átkerültem erre a mentőcsónakra, teljesen máshogy láttam ezt az egészet. Örültem, h megmenekültem, van folytatás, remény, öröm, bizakodás érzései kavarogtak bennem.

De azóta nagyon megváltoztak a dolgok, a körülmények, s az érzések. Fizikai, lelki síkon egyaránt. Nem gondoltam, h így lesz. Persze, h nem, hisz ha tudtam volna, nem fogadom el ezt a lehetőséget, s nem ugrok bele ebbe a csónakba.

A cégről, ahová kerültem, sok olyan dolgot tudtam és tapasztaltam is meg ez idő alatt, mik negatívak. Ahogy telt az idő, egyre több és több infót tudtam meg, s kivétel nélkül mindegyik unszimpatiks, negatív! S ezek a negatív infók szépen felfalták azokat a pozitív érzéseim, mikkel átszálltam, majd szépen erősítették a sóvárgó érzéseim az előző munkahelyem iránt.

Többször eljutottam már arra a pontra, h álltam a csónakocska szélén ugrásra készen, h kész ennyi, betelt a pohár, köszönöm a lehetőséget én lelépnék.
De a kollégák mindig visszatartottak, úgy, h ők ezen szándékomról nem is tudtak, tudnak semmit!

Úgy jöttemn ide, h hosszú távra kellek, s teljesen megegyeztek a szándékaink, mert nekem is elegem volt már abból, h 1-2 évnél tovább nem tartott sehol se a munkám, mert mindig tovább kellett lépnem, s szeretnék már én is egy nyugalmas, hosszú távú munkalehetőséget, szo örültem, mint majom a farkának, de hát ez az egész egy szalmalángnyi ideig tartott.

Továbbá az is visszatartott még, h tényleg annyi olyan dolog történt (ami az elmúlt 3 évben még nem vol ilyen az üzlet életében ugye) h a lehető legroszabb pillanatban hagytam volna a szarban őket...

Nagyon nehéz időszak volt. Folyamatosan a konfortzónámon kívül éreztem magam és a tűrőképességem határán voltam többször is.

A héten ért véget az a káosz, ami az augusztus végi nagy "árvíz", esőzés követketében elúszott az egész raktárunk.
Remélhetőleg most már nyugodtabb vizekre evezünk, de bőven elég volt, h megölje a kapcsolatunk.

Mivel nem talállom a helyem, így ismét elmentem a látóhoz, de nem kaptam biztos és kielégítő pontos válaszokat. Nem nyugtatott meg, mint szokott, s októberben elmegyek egy másikhoz, akit ismerek, s kinél egyszer már voltam.

Am nem alszok valami jól se az "eset óta". Gyakran felébredek, s így megmarad bennem a tudat, h miket álmodtam, s bármily meglepő, de folyton vele álmodom...  A kezdeti, nyitás előtti időszakról, az elmúlt 2 évről, s gyakran a könnyektől ragadó szemekkel térek vissza a fucking valóságba.

Mostanában ezek az álmok keverednek a vágyaimmal, reményeimmel, főleg azóta, h az EU bíróság a cégünk tulajdonosának adott igazat a NAV-val szemben.

De amúgy már nem csak Magyarországon képzelem el a jövőm(/jövőnk Norbival)...
Sokszor eszembe jut Franciaország, Anglia, Svédország, a Benlux államok és Amerika is. Szívesen dolgoznék ezekben az országokban. Amerikán belül leginkábba nyugati part vonz.

Végre sikerült angol tanárt is talállnom, ki külföldön él ugyan, de skype és a google drive segítségével gond nélkül tudunk tanulni. Nekem ez még annyival jobb, h nem kell kézzel írnom, amit mások számára rejtéj kibogozni, elolvasni. ^_^
Szo frissítem, javítom az angolom...

De egyelőre még csak itthon szopok... :D

Viszont október elején immár harmadjára megyünk ismét Rómába a hőn szeretett városunkba. :)

Jó lesz. Ránk fér ismét egy jó kis kiszakadás.

Nah!

Ez a lelki fröcsi mindig jót tesz a lelki világomnak, h kiírhatom magamból a dolgokat.

Majd jelentkezem.

Csók.

Rion ;)

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2015. szeptember 19., szombat

Pletyi 2;

http://humenmagazin.com/meleg-ferfi-lehet-az-usa-uj-haditengereszeti-minisztere/

Pletyi 1;

http://www.cosmopolitan.hu/sztarhirek/2015/09/18/homoszexualitasa-miatt-valik-john-travolta/

2015. szeptember 1., kedd

Márai Sándor;

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg.”

Márai Sándor naplója (1945)

Részletek;

http://gepnarancs.hu/2015/08/egy-marai-idezet-ami-sajnos-egyre-aktualisabb/

Idézet

"Kérjük azokat, akik szerint nem lehetséges, ne tartsák fel azokat akik már csinálják."