Ma egész nap itthon voltam. Tanultam, s az ősöknek segítettem.
Kaptam az Oktatási Hivataltól visszajelzést, h május 5-én lesz az emeltszintű érettségi vizsgám. 2 hetem van, h felkészüljek. :(
Ma elő is vettem a töris könyveket, jegyzeteket. Igaz a felét nem találtam már, de szerencsére azokat a tételeket megtaláltam, mikből középfokúra készültem fel, azokat mindenképp betanulom.
Ma tanultam infóra, miből Hétfőn zh-zunk majd. Kedden is előadást kellene tartanunk szóvivői ismeretekből, de azt se tom, pontosan, h mit. :S :/ Múlt órán nem voltam bent, mikor mondták, mert a szakdogát írtam ugye. Aztán Csütörtökön meg pót zh pr-ből a "Dear" tanáromnál.
Konkrétan pr-re ma semmi időm nem marad, de holnap csak azt fogom tanulni. Ma legalább nagyjából megtanultam az infót, s töriztem is.
Anyum ma szokatlanul kedves volt velem. Lehet azért, mert itthon van Bátyám. Mivel egész nap kint ültem s tanultam, hozott ki nekem kétszer is meleg főt kaját, s megsimogatott. E-mondom! Mi van veled?! XD
Nem tom minek köszönhető, de jólesett. Megragadtam az alkalmat, s mondtam is neki, h jövő hét szombaton, lehet megint megyek Pestre bulizni. Morgott, de most már jobban azt kifogásolt, h ott alszok, s nem jövök haza a hajnali vonattal.... :)
Ma 18-kor volt Rózsa Flores Eduárdó gyászmiséje. 1 éve, h meghalt a drága barátom. Pontban 18-kor kaptam egy telefonhívást anyumtól, h éppen akkor tudta, meg, h Edunak most kezdődik a gyászmiséje. Na! - mondom! Felrohantam szobámba átöltözni feketébe, mert éppen kint tanultam, s 10 perc késéssel megérkeztem a templomba.
Húúúúú, de furi, s kellemetlen volt az egész! :S Ne tudjátok meg! Régen voltam már templomban, s nem éreztem jól magam. Középen kivolt téve Edu bekeretezett fotója. Nagyon rossz volt. Szerencsére nem sírtam, de nagyon könnyes volt a szemem, s küzdöttem rendesen, h;
"Nem! Nem! Nem! Most nem fogok bőgni!"
Sok ismerős volt. Többségét Edun keresztül ismertem meg. Mindenkiről Ő jutott eszembe. Feljöttek a régi szép emlékek. Sok időt töltöttem vele. Igaz. Apám lehetett volna, de én mégis úgy viszonyultam hozzá mint, idősebb bátyámhoz.
Még mindig nem akarom elhinni, h meghalt. Nagyon hiányzik, s már többször is említettem a blogomban is, h sokszor eszembe jut. Nagyon-nagyon-nagyon hiányzik! Annyi mesélni valóm lenne neki. Hiányoznak a közös programok, a késő esti beszélgetések, madaraktól hangos, csillagos meleg nyár esti borozgatások. Hiányzik az ölelése, szeretgetése, mosolya, illata, bátorító, vigasztaló hangja. Mindene!
Haj! EDU! Kellett neked elmenned vidékre, aztán külföldre! Ő is egy Hatvan környéki településen lakott. Mikor tehettem meglátogattam. Szerettem nála lenni. Olyan szép helyen lakott, s gyönyörű udvara, s legény lakása volt, h mindig megnyugtató volt ott lenni.
Ah! Inkább abbahagyom, mert csak a mécses törik nálam... :/
HIÁNYZOL EDU!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése