Idézet mára:
- Hát hová lettek ebből az országból a normális emberek?
- Diliházba csukatták magukat, hogy legyen egy kis nyugalmuk.
Pocsék egy idő van. Nyálkás, borús, úúúútállatosssss. :/
Dislike!
Mára kialudtam magam. 13 órát sleepingeltem. Este 10-től reggel 11-ig nyomtam (az ágyat).
Jelenleg olyan semmilyenes hangulatom van. Hívtak ma melóból. Mikor láttam, h kijelezte a telefonom, h; “H&M” eléggé rám jött a para, h behívnak melózni, de szerencsére csak azért hívtak, kedden majd mennem kell az Allee-ben lévő H&M-be orvosi vizsgálatra.
Örültem neki, mert szeretek ilyenekre menni. Mármint, h törődni magammal, egészségemmel. Amúgy is terveztem, h elkellene mennem egy teljes körű kivizsgálásra, mert már nem voltam egy ideje.
Akkor szűrésre is elakarok menni Mancival. Júniusban voltunk utoljára, s azt tervezem, h negyed évente legalább mindenképp elfogok járni szűrésekre.
Fontos a számomra a tudat, h nincs semmi bajom, s minden oks.
Pl.: Múltkor utaztam a kombin, s mellettem elkezdett köhögni egy nő csúnyán én meg el is mentem onnan. Még az hiányzik, h elkapjak valamit. Félek az ilyenektől. A csövesektől meg rendesen irtózom! Némelyik kb 3-5 méterről is bűzlik. Borzasztó.
Akkor már az is kezd dühíteni, ha valaki idegen hozzám ér, v ha belép az intim zónámba. Kajak idegbeteg wok, h néha busszal utazom, ami tele van, kapaszkodom, s az emberek nekem dőlnek, lökdösődnek… –.-‘
De szerencsére 90%-ban a földalattival utazom, s ott általában van ülő helyem. Ja! Képzeljétek. Egyszer az utolsó kis földalattival mentem haza, s kajak csak én utaztam rajta. Beültem az egyik szerelvény végébe, s néztem magam elé. Tök furi volt, h sehol egy lélek. Olyan filmbe illő. Ott a sárga metrószerelvény. Üres ülőhelyek, lógnak a kapaszkodók, s egy fekete kabátos alak ül csak benne. Pedig az oktogonnál szálltam fel rá, s még ott se volt senki! Végállomásig utaztam, s egy megállónál sem szállt fel senki! Mi jutott eszembe? A kaptár című film. Eltűntek az emberek. Zombik odafent tolonganak a sötétségben, s én egyedül bolyongok városban.
Mindig ilyen hülyeségek jutnak eszembe. Katasztrófák. Pl.: Tele van a metró, s mi lenne, ha kisiklana. Jönnének a mentők, rendőrök, túlélők után kutatnának. Benne lennénk a hírekben. Metrószerencsétlenség! Több tucat halott, x sebesült. Akkor kk jönnének a temetésemre. Kiknek hiányoznék. Kik sírnának értem. Ki, mikor tudná meg, h meghaltam?
A legutóbbi ilyen kitalációm a Westendben volt. Terrorsiták foglalják el az épületet. A túszokat összeterelik a pláza közepén, s minden órában a szökőkútba lőnek egy túszt. Bombát helyeznek el az épületben stb..
De elképzeltem már ugyan ezt a H&M-re lekicsinyítve. Lehet régen túl sok akció filmet néztem, s sokat játszottam a SWAT4-el. :/ :) –.-‘
Mind1.
Holnap jelentkezem.
Csók!
Rion ;)
(K)
2 megjegyzés:
ez tök durva:D sokkal jobban el tudom képzeni, hogy Simsezel, minthogy SWAT 4-en nyomulsz:) Én is nagyon szerettem azt a játékot!:)
:)
Nem jársz messze az igazságtól!
Játszottam én a Sims 1, 2, 3-al is, sigaz iagz, jóval többet simseztem, mint Swatoztam. ;) :P
Megjegyzés küldése