Idézet mára:
A haladás csak összeütközések és harcok eredménye, a világot csak az ellentétes erők küzdelme hozta létre.
Július 24. Péntek:
Ma hívtak a Debenhams-tól, h holnap bekellene hozzájuk menni 4 órás próbaidőre. Nem tudok bemenni, mert dolgozom, így abban maradtunk, h majd kedden akkor visszahívnak, mikor szabadnapos leszek, szo szerintem már az is bukta, mert nem hiszem, h visszahívnának, ha meg mégis, akkor meg azért nem lesz jó, mert vagy kedden, vagy szerdán ugye megyek forgatásra statisztának.
A héten ismét elbúcsúzott 2 általam ismert kolléga a H&M-től. Jóba voltam velük, jó arcok. “Kicsit” szarérzés, h fogynak a még H&M-es ismerőseim száma. :/
Aztán az utcán összefutottam egy régen látott ismerőssel, kit a Westendes időszakomban ismertem meg. Ő ajánlott egy telefonos melót, cseréltünk telószámot, s várok a cég hívására
Csütörtök este meló után elmentem Rosszfiú elé a munkahelyére, mert itt dolgozik a környéken. Elmentünk hozzá, majd találkoztunk egyik barátnőjével, hazajöttünk hozzám, s elmentünk a az Alter Caféba. Épp h betettem a lábam, s egyből megláttam Kristófot. Egyből össze is borultunk. Örült neki nagyon a fejem, h ott találtam. Ünnepeltek, mert most sikeresen leérettségizett, szo nagy volt az öröm. Ezúton is gratulálok Zuza!
Karaoke party volt. Élveztem. Nem is olyan sznob hely, mint amilyennek képzeltem. Hajnal fél 3 körül csapódtunk haza. Csabi fuvarozott minket, mit ezúton is köszönünk. Szo jó volt. Gyorsan eltelt. Tetszett a nagy nyári zápor is. Imádom az ilyen villámlós, dörgős, nagy zuhikat.
Ma (pénteken) szabadnapos voltam. Elmentem Budára vettem parfümöt, aztán találkoztam a volt kedves H&M-es kolléganőmmel Mártival. Bejártuk a várost. Este pedig mentem megint Rosszfiúért.
Holnap melózok, s este kezdődik nálunk a nagy házibuláááj, aztán csapódunk mi az Alterbe, Dömpi szülinapra és Wolf Kati-ra.
Lényegében ennyi történt velem az elmúlt napokban. Kellemes hétvégét!
Csók!
Rion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése