Mélyről, belülről…

 

Idézet mára:

Reménytelen, reménytelen -
dobogja bennem a félelem,
mert arcod, kezed, szíved nélkül,
az életem a csendbe rémül.

Nagy István Attila

 

Fekszek a szobámban, a szeretett ágyamon, a szeretett szobámban. Kicsit tini szoba. Tini. Gyerek vagyok elvégre még. Növekszem, s nem a régi gyerek vagyok, akinek az volt a legnagyobb gondja, ha nem jött ki a szomszéd lány játszani, mert nem voltak otthon.

lelkem mélyén látom, h néha kirohanok a világra, s tudatosan csinálok gyerekes dolgokat. Tüntetek az élet ellen?

…Hm. Ez is milyen gyerekes… Lázadó kamaszkor?

Azon is túl vagyok már sajnos.

Képekkel, plakátokkal teli a szobám. Angol, tinis mindenféle számokat hallgatok, miközben sírogatok, mint egy kislány. Manó sapka a fejemen, h lapuljon a göndör hajam. Nonszensz vagyok.

Mostanában annyit elgondolkodok magamon. Manapság tényleg olyan zavaros vagyok, mint egy lázadó kamasz.

Kaptam egy levelet egy kedves ismerősömtől. Olvas. Elgondolkoztatott levele. Ahogy elgondolkoztam jó volt látni az ő szemszögéből az én nehéz helyzetem, ami nem is nehéz.

Kérdéseket intézett hozzám, s egyben felvilágosított, h mások örülnének, ha egyáltalán munkahelyük lenne, s külön örülnének, h olyan helyen dolgozhatnának, ahol én dolgozok, s dolgoztam.  S saját albérletük lehetne Pest belvárosában.

Ezen először meglepődtem, s kiakadtam, h miről beszél? Röhejesnek találtam ezt. Aztán csak tényleg 1 perc erejéig kis empátiát erőltettem magamra, s rájöttem, h Jesus! 1 éve én is valóban így vélekedtem, s így láttam a dolgokat, mielőtt Pestre költöztem volna…

Aztán a tegnapi beszélgetésünk S. Viktorral is… A belvárosban annyira más világ van. Képes vagyok gyorsan felejteni, s kicsit elrugaszkodva élni a valóságtól…

Tisztában vagyok ezekkel, de én ilyen vagyok. Nekem akkor sem lesz jobb. Helyesebben jobb lesz, csak jelenleg nem állok a helyzet magaslatán. De tudom, h jó lesz, hisz egyszer lent, egyszer fent. S amint belül, úgy kívül is…

…

Csók!

Rion