Idézet mára:
"A konzervatív keresztény teológia képviselői és a velük sokszor egzisztenciálisan is összefonódó konzervatív politikusok tehát akkor, amikor az alapvető emberi jogok kiteljesedésének folyamatát akadályozzák (pl. a melegjogok érvényesítésének megakadályozásával), valójában Isten kedves, teremtő akaratával szegülnek szembe. Ez tehát nemcsak általánosságában kifogásolható morális szempontból, hanem morálteológiai értelemben is bűnnek tekinthető." - http://kaleidoscope.blog.hu/
Az előző részek tartalmából:
Múlthéten annyi minden történt velem, h azt elfelejtettem leírni a nagy rohanásban, h Rosszfiúval voltunk kirándulni a budai hegyekben. Gyalog felmásztunk a János hegyi kilátóra. Nagyon jó, s szép élmény volt. Ajánlani tudom csak mindenkinek. Meglepi volt a kirándulás, mert nem mondta meg Rosszfiú, h hová megyünk, de mikor már a hegy lábánál voltam, kicsit paráztam, h már nagyon kint vagyunk a határban, s gyorsban rákerestem a foursquare-en, h hol vagyunk, s akkor megtudtam az uticélunk is, amint kidobta a János-hegyi Erzsébet-kilátót.
Szeptember 6. Kedd:
Reggel 8-kor keltem. Full kóma voltam. Még javában álmodtam, mikor ébresztett az okos telefonom. Mentem Budára a Symbol-ba forgatásra. A Digi tv-nek lesz majd reklámja 1-2 hónap múlva. Egy party-t kellett eljátszanunk. Jó volt. Úgy volt, h nem kapunk se kaját, se piát, de ehhez képest volta 6 féle pizza, s mivel az elején, reggel még nem úgy ment a táncikánk, ahogy szerették volna, így kaptunk fiúk felest, a lányok pedig vodka narancsot, h oldódjunk, majd bulis számokat is betettek. :D Lett is party hangulat. Voltak páran, kik nagyon felszabadultak. Nem csodáltam. A banda 80%-a – köztük én is – éh gyomorra ittunk. XD Volt egy pár buzi is ott. Az egyiket ismertem is. Talán régen kavartunk, nem vagyok benne biztos, de mikor megérkeztem folyton nézett, ráköszöntem, s baszott visszaköszöni. Utálom az ilyen kőbunkó birkákat. Csak les vissza, mint egy igazi barom. Csoda, h nem bőgött egyet, mint egy marha… –.-‘”
Na mind1. Akikkel összehaverkodtam srácoknak a hülye csajozós kiveséző szövegét hallgattam egy darabig, de meguntam, s odébb álltam. Mikor várakoztunk, neteztem, szo elvoltam.
17 körül végeztünk, s estére átmentem Rosszfiúhoz, aki a földszinti szomszédban volt Andréval. Huh! Nem volt semmi. Rosszfiú bemutatott a szomszédoknak. Ők egy igazi magyaros vidéki család, annak ellenére, h pestiek. De ahhoz képest nagyon kedvesek, toleránsak. Etettek volna jó csirkepörkölttel. Itattak borral, aztán valami tömény is előkerült. Bebasztak. Volt magyar zene, mulatós, lagzis, tánci-tánci. Móunika show-ba illő kommunikációu! Sokat nevettem.
10 után elbúcsúztunk, hamiztunk gyrost, s megnéztük Az ördög Pradát visel című filmet. Én még csak most láttam először, mert nem vagyok egy nagy filmes gyerek, de nagyon tetszett. Eléggé elgondolkodtatott a film. Rosszfiúval beszélgettünk közben, h néha már úgy érezzük, h kicsi nekünk már Pest. Mindketten szeretjük a tömeget a nyüzsgést, Párizst, New Yorkot a nagyvárosi metropolisos feelinget. Furi, vegyes érzések kavarogtak bennem… :/
Ma szerda van, de még nem hívtak vissza a Zarától. Szomorú wok. Igaz, azt mondták, h a héten értesítenek, s van hátra még 2 nap, de szerintem már bukta van, ha eddig nem hívtak…
Ah! El is ment a kedvem mindentől! :/
Csók!
Rion
2 megjegyzés:
Bocsi, ha indiszkrét a kérdés, de Rosszfiúval együtt vagy?:) Nagyon úgy jön le a dolog, de így konkréten még nem láttam leírva (lehet én voltam figyelmetlen.. )
:D Nálam nincs indiszkrét kérdés. :)
Igen. Együtt vagyunk. :) Lassan 3 hónapja írok róla is mióta együtt vagyunk.
Megjegyzés küldése