Írtam egy cikket. Egy ártatlan írás, amelyben nem promotálok erőszakot, gyilkolászást, kokainhasználatot, de még őrült pénzhajhászatot, hatalomvágyat, és kirekesztő magatartást sem. Épp ellenkezőleg. Ám ha az írásomra kattint valaki, a jelenleg érvényben lévő törvények érdekében a következő felirat fogadja: “Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz erről a számítógépről kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!” Mellette pedig egy nagy 18-as karika díszeleg.
Már akkor terveztem, hogy egy napon közzéteszek valamit a blogon erről az ügyről, amikor a papám felhívott, hogy az esküvőnk 18-as karikával megy a tévében… és persze felháborodottságát fejezte ki, amiért két férfit (akik természetesen nem tangában és bőrfűzőben, egy szexbárban, hanem éppen olyan “normáli” körülmények között házasodnak össze, mint egy hetero pár) hivatalosan nem nézhet a tévében egy kiskorú. Mondanom sem kell, hogy a közeli családunkban 6-7 egészen kicsi gyerek is akad, aki pontosan tudta, hogy Kristóf és Matan egy pár, és mindannyian egészségesek, okosak, és érzékenyek.
Gyerekek százai lesznek öngyilkosok, ezrei bántják magukat,és tízezrei-százezrei bántják a társaikat csak azért, mert egy olyan társadalomban nőttek fel, ahol erről a témáról “nem beszélünk”. Egyedül érzik magukat a másságukkal, mert csak egy-egy félmondatot hallanak a nagybácsitól, hogy “a szomszédék Józsikája buzi”, erre meg nagynéni azt mondja, hogy “ne beszélj így a gyerek előtt”, vagy hogy “vinné el az ördög”, legjobb esetben “csináljon amit akar, de ne lássuk őt a fiújával kézenfogva”. Amikor az én véleményem szerint – amellyel igyekszem minden esetben az elfogadást és a feltétel nélküli, mindenkinek kijáró szeretet képviselni, hacsak nem agresszióról van szó – ilyenkor az a helyes reakció, hogy “hála Isten, hogy békében van magával, legyenek boldogok”. És ha a gyerek megkérdezi, hogy “miért, egy fiú és egy fiú szerelmesek lehetnek?”, arra az a válasz, hogy “már miért ne lehetnének, csak talán valamivel nehezebb dolguk lesz a világban, mert sok az intoleráns ember, és családot is nehezebben alapíthatnak”. Ennyi.
Miért volna csak nagykorúaknak való tartalom egy cikk olyan férfiak, akik mind elismert emberek, a művészetükben, a szakmájukban hatalmasat alkottak: inspirációt és bátorítást jelenthetnek sokaknak, akik nem tudják elképzelni, hogy lehet valaki homoszexuális, avgy biszexuális, és “normális” ember. Ugyanakkor az felsorolt művészekben az is közös, hogy mindannyiukat “meghurcolta” a társadalom a homoszexualitásuk miatt. Én soha nem fogom abbahagyni a publikálást olyan témákkal kapcsolatban, amik segíthetnek abban, hogy az emberek elfogadóbbak legyenek önmagukkal és másokkal szemben.
Soha nem fogom megtenni, nem magam miatt, nem a melegek miatt, hanem mindannyiunkért. Főként azokért, akik nehezen fogadják be az “ilyesmit”. Mert ha akár egyetlen ember is összecsapja a kezét és azt mondja: “nahát, értelmes, okos, rendes emberek, és melegek, ilyen is van”, és többé nem keveri össze a pedofilokat a melegekkel, én már boldog vagyok. Akkor lennék csak mégboldogabb, ha ez a lehetőség nem csak 18 éves kor felett adódna meg az embereknek. A jelenlegi helyzet ugyanis az, hogy ha egy kamasz fiú kíváncsi Arthur Rimbaud és Palul Verlaine szerelmének történetére, hazudnia kell a koráról a gépnek.
Azt hiszem erre mondják: “Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz”. És akkor az ominozus cikk.
Szeretet, béke, elfogadás, VÁLTOZÁS.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése