Otthon, család, gyerekeskedés, szatír, hónapforduló

 

Idézet mára:

“Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.
Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.”
Márai Sándor

Május 1. Kedd:

Jó volt itthon ébredni. Madárcsicsergés, kinézvén az ablakon pedig napsütés, zöldellő növényzet minden felé. Csodássss.

Felöltöztem, megágyaztam, megmosakodtam, leballagtam a konyhánkra. Anyum már várt a még meleg bundás kenyérrel, amit előző este kértem tőle, h készítsen nekem majd. Főztem mellé coffee-t. Nagyon baba volt.

Bátyámék jöttek 11 körül. Eljátszogattunk a kisfiával, aki ma 3 éves. Ebéd után felköszöntöttük, aztán mentek is haza, mert a nagy kajálásba elkókadt a kiskrapek. Furi volt, h szinte nem is kérdezgettek, mint régebben szoktak. Nem is beszélgettünk egyáltalán. Mintha csak tegnap találkoztunk volna, holott, karácsonykor láttam őket utoljára… Erős a gyanúm, h sejtik h mizu, v nem tom… :/

Anyum persze morog, h nem kellett volna elmondanom, h mivel foglalkozom melóban, mert arról vidéken egyből levágják, h meleg vagyok; ”Mert a tv-ben is lehet látni, h mindenki meleg, aki divattal, öltöztetéssel, stylingolssal foglalkozik!” –.-‘”

Okééé! Rion Úrfi – agyfasz, gyerünk itthonról…. Taliztam Hugival. Mentünk egy séta körre. Beszélgettünk, merengtünk a múlton, meg h kivel mi van. Az egyik általános osztálytársam nemsoká szülni fog, unokatesómnak júliusban lagzi, és még csak 20 éves… Májusban akarnak leánybúcsút ( ami szerintem nagyon korai), s kicsit szomorkodtam Huginak, h kár h én oda nem mehetek…  

Am valamelyik nap azon is elgondolkoztam, h nekem a május milyen meghatározó egy hónappá vált az életemben. Kezdve ugye azzal, h ebben a hónapban születtem. Ilyenkor voltak a ballagásaim, érettségi, vizsgák, záró vizsgák, szakdolgozattal való bajlódás. Tavaly e hónapban mondtam fel a H&M-nél, most meg költözök…

Indulás előtt játszottam a kutyánkkal. Locsoltam Ő meg ugrált a vízsugárba. Élveztük nagyon. Addig locsoltam, még el nem fáradt. A végéra tiszta sárfolt lett minden. Gyorsban vízzel letisztítottam a rövidgatyám, meg magam is, mert félmeztelenül voltam, s csupa foltos lettem a sártól, mert a föld ugye felázott, a kutya meg ugrált, s így lett a baj. Voltak oda kitéve még tálak, edények is. Anyám meglátta, nah! kaptunk mindketten, h lehet ennyi eszem, h miért pont itt kellett azt csinálni?! Há’ mondom, mert itt a csap! XD

Mérges volt, de jó eső érzés volt, h morgott, s h leszidott, mint egy taknyos gyereket. Újra kisfiúnak éreztem magam. Jó volt látni, ahogy ott sürög forog körülöttem, még én száradtam a napon. Miközben újra elmosogatta az edényeket, mondta a magáét.

József Attila: Mama című verse jutott az eszembe…

Jó volt látni, ahogy a kutyánk lógó nyelvvel és az ázott nagy bozontos szőrével feküdt a füvön s összeszűkült kínai szemmel szárította Ő is magát a napon. Érezni, ahogy éget a nap, s másodpercek alatt tűnnek el a vízcseppek rólam. Csicseregtek a madarak, virágzó fák illata terjengett a levegőben és a távolabbi szomszédunk kerti tavában kuruttyoltak a békák. Mondhatnám, h nagyon jó volt az összhang.

Testem, Lelkem újra fürdőzött a fiatal, gyermekkorom természet adta örömeiben. Nincs laptop, nincs internet, nincs facebook. Ez az, ami annyira hiányzik nekem, s amiért annyit álmodok általános iskolás időszakomról…

Gyermekkor, mikor még az ősi elemekkel játszottunk; a vízzel, tűzzel, levegővel és a földdel… … Hm… Május van… Látszik, h bika vagyok…

…17-kor megindultam haza. A Keletiben várt rám Norbi. Hazamentünk, lepakoltunk aztán kifeküdtünk az Erzsébet térre. Aztán sétáltunk a Duna parton, majd a Korzón, ahol egy kicsit összekaptunk, s elindultunk haza, de Én kiszúrtam útközben, h egy biciklis szatír nagyon néz, majd pedig azt, h ez konkrétan követ is minket! Vagy 10 percen keresztül ment ez az játék. Hol mögöttünk, hol előttünk ment, mi meg elkezdtünk össze vissza kacskaringózni az utcánkban, h lerázzuk, mire egyszer csak előttünk lett a Vörösmarty téren, s megszólította Norbit, h “Nem találkoztunk mi már valahol?”

Nah! Most mondjátok meg! Gondolhatjátok! Norbival szite egyszerre förmedtünk rá, h leszállnál rólunk?! Meg Norbi is, h nem gondolod, h “kicsit” pofátlanság az amit csinálsz?!

Elküldtük, h hagyjon minket békén, s hazamentünk. Egy szót nem szóltam egész úton olyan ideges voltam! Kajakra remegtem az idegtől! Milyen emberek vannak, h meglátnak valakit, s követik, s még le is szólítják, ráadásul ott vagyok mellette! Már minden megfordult a fejemben, h ha nem száll le hívom a rendőrséget, lefújom gázsprével, nekiesek, s kikaparom a szemét. Düh, harag, félelem érzések hömpölyögtek bennem…

Am itthon egy darabig, csak feküdtünk egymás mellett az ágyban szótlanul, de aztán elkezdtük megbeszélni, amin összekaptunk, majd jól megszeretgettem a Norbit és így ért véget a 4. hónapfordulónk.

Csók!

Rion