2010. február 22., hétfő

Pasik


Reggelről nagyoooooooon kóma voltam!
Este minimum ötször(!) felébredtem, mert a lány szobatársnőm álmában nyamnyog, eszik, s mivel új, még nem szoktam meg, de idővel majd sikerül, ahogy a többiek "éjszakai életét" is megszoktam.
A mai egyetlen árvácska órámon nem volt semmi kül. Óra után feladtam a postán az e-felvis jelentkezési lapom, és shopingoltam egy kicsit. beszabadultam ismt a plázába, s vettem magamnak egy jó karcsú, divatos fekete nyakkendőt a Springfield-ben. Jó lesz majd, fehér ingemhez s rá egy fekete V nyakú pulcsi, + farmer. ;)

Mivel nem mentem Pestre, ezért kénytelen voltam kitakarítani az albérletet is. Eddig szerencsésen elkerültem a takarítást, mert mindig húztam Pestre, de most már elfogtak, s takarításra ítéltek a lakótársak, h most már dolgozzak én is! :) :/

Aztán basztattak is egy kicsit, h hogy takarítok, meg milyen finnyás vagyok! Mondom nem vagyok én ebben jártas, mert a szobám kitakarítom. Portörölgetés, porszívózás és ennyi. De ilyen, h feltörölés, a mosdó fertőtlenítése meg ilyenek? Hol csináltam volna én ilyet???!
Pedig, tom, h jobb lesz, ha megtanulom, s hozzászokok, mert magamnak fogok élni, s nem lesz "asszony" ki takarítson utánam....

De am jó volt, mert buzltunk megint, meg hülyültünk, s így gyorsabban eltelt a "munkaidőm", mint ha egyedül magamban takarítottam volna.
Büszke voltam utána magamra, főleg az eredményre! Rend, tisztaság! Jó érzés volt! :)
Akkor mi van mééég?...

Van egy új ismerősöm is, kinek legyen a "fedő neve" a; "Fodrász srác". A "közismert pasi" ajánlotta, de mint kiderült, ismerjük látásra mi már egymást, de ha jól emlékszem írtam már erről. Annyit írok, h én sem tom már, h mit írtam v mit nem! :S

Szo! Holnap majd, ha minden igaz, összefutunk egy kis időre. Még nem taliztam vele, s kíváncsi vagyok, h milyen lehet élőben. :)

Akkor volt még egy izgis alakításom is ma a "Közismert pasival"!Levelezgetünk, s beszélgettünk is. Ültem délután a suliban, mert ugye csak reggel volt 1 órám, s ennyi, s a shopingolás után beültem pihizni, netezni. Késő délután volt már, s nem voltak, már olyan sokan  suliban, s gondoltam egyet, h akcióba lépek, s lesz ami lesz!

Az akció sikeres volt, s igaz az a mondás, h aki mer, az nyer! ;)
Szóval, aktív, gyors felelgetős, levelezésbe kezdtünk, aztán személyesen is felvettük egymással a kapcsolatot. :)
ÁÁÁÁÁÁ! Azt se tudom, hol kezdjem! XD
Hát komoly voltam egész beszélgetés alatt! :S

Mondta is, h úgy válaszolgatok  kérdéseire, mint aki tanárnak felel. De kedves volt, mert megnyugtatott, h olyan 4/5-ös feleletet írt volna be az indexembe! :)
Kicsit morgok most magamban, mert visszagondolva az egészet, tényleg komoly voltam, de mentségemre legyen, h első beszélgetésünk volt, meg kicsit zavar, meg mit tom Én?!.... :/

A másik furcsaság, h nem sértődtem, lepődtem meg, mikor először kezdett nyújtott, mert.... .... szerintem azért, mert nem úgy néztem rá, mint melegre! Furi ez most a számomra, de tényleg, úgy álltam ehhez az egészhez, mint szimpla beszélgetéshez! Talán azért is, mert van barátja, kivel már el is voltak jegyezve, s mikor mutatta is, úgy elérzékenyültem. Tök jó szerintem. Olyan megható, meg jó, romantikus!

2 pasi eljegyzi egymást!  Ez olyan sweeeeeeeeeet!
Vajon én leszek majd így? WOW! Eljegyzési gyűrű! Feszítenék, mint pók a lucerásban! XD NA NÁ! XD Tök büszke lennék! Az így sem kicsi egóm, meg az egekbe szökne!
Na! de elkalandoztam egy kicsit. Ezúton is gratula nekik, s sok további boldog együttlétet kívánok nekik! ;)

Szo!
A végén, meg én nyújtottam a kezem, ami szintén furcsa, és hülyéül is érzem magam, mert pont h én vagyok az, kinek nem teszik, ha a melegek kezelgetnek egymással, de első alkalommal szerintem természetes.
Nagyon jót beszélgettünk, s az eltöltött bő 2 óra nekem olyan fél-1 órának tűnt. Szinte mindenről beszélgettünk. Felszínesen csak. nem merültünk komolyabban be egy témába se, mert mindig jött valami új téma. Hát sok meglepő dolgot, tudtam meg! Volt több olyan téma is, min majd este tuti elgondolkodok...

Ezt szeretem a meleg világban! A spontaneitás! Nem voltam Pesten, erre alkottam Egerben! Csak úgy Spontán! Vagy lesz valami vagy sem! Jó helyen voltam, jó időben! Igaz! Tudatosan! ;) :P De megérte az fix!

Mosolyogva írok most is. A beszélgetés alatt, annyi furi, jó érzés futott át rajtam. Voltam kis édes, gyerekes kisfiú, felelő komoly diák. Visszagondolván a történteket, kicsit interjú feelgje volt a egésznek. Legalább is az elején!

A mosolya meg annyira ééééééééééddddiiiiiiiiiiiii!!! XD Én jöttem zavarba a mosolyától! XD Viszont most az is meglepő a számomra, h szinte nem is beszélgettünk komolyabban "olyan" témáról! Felszínesen persze érintettük, de még csak annyira se beszélgettünk "arról", mint pl.: másokkal szoktam első alkalommal!
Szo örült este a fejem XD


A "Vonatos srác" is felhívott, h nem látott ma. Mert ugye úgy volt, h megyek Pestre, de mégse mentem, mert nem tudták megmondani, h mikor lesz a betanítás az új munkával kapcsolatban. Jó volt hallani a hangját a "Vonatos srácnak". Örültem, h felhívott. Igaz csak 1-2 percet beszéltünk, de jó volt! Tegnap este sokat beszélgettünk msn-en, s megbeszéltük "egymást"!

Szo, h mi lesz, velünk! Nehéz volt számomra erről beszélni, de tudtam én is, h egyszer előfog kerülni a téma, s dönteni kell. Szerencsére megtudtunk egyezni, s örültem a "megkötött szerződésnek". :)
Lényegében csak annyit mondanék, h nem nyert egyikőnk se, de veszíteni se veszítettük el egymást. :) TALÁN (!) így a legjobb....

Nagy hirtelenjében lényegében ennyit mára!
A mai napom ötösre osztályoznám! :)

Csók!
Rion ;)
(K)

2 megjegyzés:

angel.o írta...

:o) Nem vagy semmi! Ki se kell tenned a lábad és ... Végül is mi a lényeg? Hogy jól érezd magad!!! Ez a lényeg! :oD

Rion írta...

:)

Ma sajnos nem volt semmi. :)
Rég volt már ilyen, h unom magam... :) :/