Idézet mára:
"A megtört ember napról napra, evésről evesre el, inkább állat már, mint emberi lény." - George R. R Martin; Varjak lakomája
Mivel nem sok időm van írni, de szeretnék írni, ezért gyorsban elmesélem az elmúlt hetekben történteket, mik eszembe jutnak.
Mivel egy újabb kolléga hagyta el a céget, ezért ismét egy hatalmas búcsú buliban volt részem. Bár elég kacifántosra sikeredett az egész, mert semmi kedvem nem volt menni, de napközben melóban rábeszéltek a kollégák. De este meg későn zártunk, a kutya meg otthon volt egyedül, s reggel óta nem volt levéve, így lemondtam a bulit, s hazajöttem. Itthon hívott két hozzám nagyon közel álló barát/kolléganőm, h de menjek már, de nem tudtak meggyőzni, de a bogarat azért már csak elültették, s ott motoszkált végig a buksimban, s már a kedvenc bőszárú lila, kék kockás pizsama nacimban () ettem a kis salimat itthon egyedül a csendben, mikor gondoltam egyet, gyorsan felöltöztem, s jóval 23 után valamikor csapódtam a többiekhez az AnkerT-ben. Most voltam itt először. Nem nagy durr. Tipikus, szokásos romkocsma, mint a többi.
Sokan voltunk, s mindenki gyorsan jó állapotra itta magát.
Mostanában nagyon sokat iszunk! Életemben nem ittam el szerintem ennyi pénzem, mint az elmúlt fél évben!
:/
De nem bántam meg, mert mind nagyon jól sikerült, kellemes emlékekkel teli ivászat volt.
Valszeg áthelyeznek rakiba tőlünk 4 lányt, akiből kettőt nagyon imádok, s kikről fentebb is hívtam, h hívtak bulizni. Nagyon elszomorít ez az egész, mert rossz érzés, h széthullik a csapatunk.
A héten jön 3 új kolléga a házba. Kíváncsian várjuk, h milyenek….
A hétvégén pedig újabb buli és ivászat lesz, mert két kollégánk összeköltözik és albiavató bulijuk lesz. Naná, h megy mindenki!
…
Voltam fodrásznál, s csináltattam brazil hajegyenesítést. Tetszik. Szép, selymes, finom tapintású, teljesen más! Legalább nem kell egy jó darabig szenvedni a vasalással, mert amilyen erős, hullámos és drót hajam van, sokat kínlódtam vele…
…
Aztán voltam bankban is egyik kedves meleg ismerősömnél lakáshitel ügyintézésével kapcsolatban. Előre informálódtam, s sok hasznos információt kaptam mint írásban, mind szóban. Nem lesz egyszerű ez az egész lakás vásárlásdi, de úgy érzem, h közeleg az idő, h pontot tegyünk ennek az ügynek a végére is.
Bár anyummal nagyon nem könnyű, mert mindent kifogásol, s mindenbe beleköt, mondván, h a legjobbat akarja nekem….
Mostanában a belvárosban nézegetek két, különnyíló szobás lakásokat, max 14 milla értékben. Vannak is, szépek is. Csütörtökön megyek majd megnézni egyet, ami a listámon az első helyen van, de anyum persze nem adja hozzá jóváhagyását, mert h én másként akarom felosztani a lakást, ahogy most van, ami igencsak nagy mennyiségű + költségekkel járna, s körülményes, s ennyiért nem ér meg 14et szerinte az a lakás. Mondjuk igaza is van, de van egy utolsó reményem, h ha 13ért eladná a tulaj, akkor anyum is belemenne. Most egy nagy szobás és amcsi konyhás, nappalis a lakás, és én 2 szobát akarok bele.
De több hónap ez az egész procedúra. Ha találok is jót, és meg is nézem személyesen és továbbra is tetszik, akkor anyuméknak is fel kell jönniük megnézni, rá kell bólintaniuk, aztán bankkal, tulajjal, ügyvéddel, közjegyzővel, önkormányzattal, istentudjamégkivel tárgyalni, papírmunkák stb, legalább 1-2 hónap a folyamat… :S
De már nagyon szeretném a belvárosi, szép, normális környéken lévő otthonos, fényes, napsütéses, nyugati-déli fekvésű, 2 különnyíló szobás, konyhás-nappalis lakásomat, ahol egészségben, boldogságban élhetek sokáig, s amire napi szinten gondolok is.
Csók!
Rion
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése