Emberek, bajok, pszichológia

 

Idézet mára:

A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot. Van, aki a szerénységből ért, van, aki a szemtelenségből.

Ottlik Géza

 

Tegnap este éjfél körül értem haza Kertvárosba. Meglepődve vettem észre, h mennyivel frissebb a levegő, sötétebb van, s tripla annyi szúnyog van, mint Pesten.

Ma voltam bent az öregeméknél, kik úgy veszekedtek egymással, mit még soha nem láttam. Emlékeztettek Önmagamra és Mancira. Valahogy mi is így szoktunk veszekedni. :) Anyum is megint tiszta hülye. 1 napra hazajöttem, s nem is beszélünk. Felkeltem dél körül, s egyből flegmásan kezdett el velem beszélni, mint régen is csinálta. Én meg megmondtam neki, h ha majd lehiggadt, s normálisan tud majd hozzám szólni, akkor beszélünk. Szo nem beszéltünk egész nap semmit.

Nem tudom h mi van, h szinte mindenki bolond körülöttem.

Am a múltkori hangulatos, hajnali bejegyzésemben írtam, h mennyire megváltoztam. Konkrétan Én magam sem tudtam megfogalmazni, h miben, s hogy, de már kezd körvonalazódni, h egyre többet gondolkodom ezen azóta, h erről írtam.

Amit észrevettem, h annyira rideg, érdektelen lettem sok mindennel, s mindenkivel szemben. Mondhatni, h érzelmektől mentes. Szo régen sajnáltam s megérintett, ha öreg néniket láttam koldulni az utcán, ha síró kisgyerekek álltak a Vácin a szökőkútnál, ha valaki kétségbe esve kért egy kis pénzt mert elhagyta a pénztárcáját, s nem tud hazautazni. Megérintett, h anyám mennyire maga alatt van az előbújásom óta, megérintettek a mással való veszekedéseim, vitáim, ha más panaszkodott nekem.

Ezek már elmúltak. Nagyívben teszek az egészre! Tudom, h a koldus meggörnyedt néni is feltud egyenesedni, s mikor szembe néz veled láthatod, h attól még, h fekete kendő van a fején, még nem is olyan öreg, s tud Ő olyan egyenesen is járni, mint mi. Rájöttem, h a kútnál síró 3 kisgyerek azért van, h a turistákat megtévesszék, s ahogy gyűlik nekik  egy kis pénz, akkor egy bizonyos mennyiséget zsebre tesznek, s várnak tovább, had gyűljön. Ha elfogyott a könnyük, akkor odanyúlnak a szökőkúthoz benedvesítik az arcuk, bedörzsölik a szemük, s máris úgy néznek kik, mint akik már szinte véresre sírták a szemük. Aztán egyszer csak eléjük áll a tömegből egy tőlük valamivel idősebb lány, kinek odaadják az összegyűjtött pénzt, s nevetve mennek a Mekibe fagyit venni…

A kiraboltak, elhagytam a pénztárcám manuszokat meg inkább nem is írom már le… :) (Am ezeket én lttam, tapasztaltam, szo azért állítom ilyen határozottan.)

Nem hat már meg anyám se, mert fél év után, még ma is azt hajtogatja, mint anno, s az egyes barátaimmal szemben is olyan rideg lettem már. Például az egyik lakótársam, szintén fél év után még mindig depis, s hős szerelmes még, s ugyan úgy iszik, s hiába ígérte meg, h legalább a piáról leáll, semmi eredmény. Nem veszekszek már vele, nem is próbálok már neki segíteni, már oda jutottam, h vele se beszélek már, hisz teljesen felesleges épp úgy, mint anyámmal.

Vagy túlteszik maguk a saját lelki válságukon, vagy akkor maradnak padlón. Próbáltam nekik segíteni. Elbuktam. Sajnáltam. Már nem. Mikor nekem kellett volna segítség a részükről, akkor nem segítettek.

Pl.: A lakótársamról kiderült, h kibeszél a hátam mögött, s kurvának tart, holott  már december óta nem fiúzok, április óta pedig kapcsolatban élek… Morog azért, h Manci sokat van nálunk, holott anno, direkt azt beszéltük meg, h így 3-an melegek költözzünk össze, h ne legyen az baj, ha fiúkat viszünk fel. A szemembe meg azt mondja, h milyen jó ember vagyok, s menyire hálás nekem, amiket tettem érte, aztán elkezd papolni nekem megint a volt szerelméről, s felnyit egy üveg bort, mit fél óra alatt simán egymaga tisztán benyakal… :)

Nice!

Anyám meg arra nem hajlandó, h kimoss a ruháim. Jó! Mondom akkor kimosom én, csak mutassa meg, h kell. Nem hajlandó! Inkább elkezd papolni megint nekem a melegségemről, h milyen csapás fogja még Őt érni, s miért nem dobott ki akkor Októberben, mikor előbújtam neki… :)

Cool!

Na már most! Gondoljatok bele, hogy ha a saját anyámmal és a barátommal(nak vélt) ilyen helyzetben vagyok, akkor komolyan meglepő, h szarok már szinte mindenre egy nagyot?!

Ja!

A folytonos melós átbaszásokról nem is beszélve!… :)

Elegem van már! Nem vagyok kíváncsi senkinek se a siránkozására! Nekem mindenki állandóan csak nyaúkol, meg sír! Anyám is, lakótársam is! Ez megy már fél éve! Nem érdekel! Hagyjanak engem békén! Az más, ha valakinek valami baja van. Szívesen segítek neki, meghallgatom, próbálok tanácsot adni. Amióta eszemet tudom ezt teszem, hisz szeretek másoknak segíteni. HA(!) van értelme!

De ha nem hallgat rám, nem fogadja el a tanácsom, segítségem, s ugyan úgy szerencsétlen továbbra is, akkor utána nekem fogja be a pofáját, s siránkozzon inkább másnak! Ne az én energiám szívja, s idegeljen fel!

Nem! Szerintem egyáltalán nem meglepő, h ilyen lettem! Csak engem keserít el, h milyen szürke, érzelmektől mentes, rideg ember lett abból a fiatal srácból, aki csodálkozva nézett a világra. Aki annyi mindenben hitt, s színesnek, látta a világot. Most meg már nem hatja meg semmi!

Megtanultam előadni, beszélni, nyitott személlyé váltam. Jó, szép, s fontos dolgokat tanultam. Szinte mindent, ami a humanizmushoz köthető.

Erre tessék! Családi és magánéletem szinte romokba hever! Ami még nem hever romokban azok pedig mondhatni, h… azért nem hevernek romokban, mert nincs alapzatuk, hanem csak… …lebegnek!

Email formájában tartom a kapcsolatot sok emberrel. ( Msn-re már ugye nincs időm.) Olyan jókat levelezünk, h nocsak! Megnevettetnek, s jól érzem magam, ha elolvasom miket írnak nekem. De ha komolyabban belegondolok, mégse tudják bepótolni az űrt. Elég, ha Ő, v Én nem válaszolok, s már vége is mindennek. Egy rakat emberrel nem is találkoztam még, pedig némelyiket ismerem már több, mint fél éve! Nincsen közös múltunk, közös progink. Még csak egy kibaszott buliban sem voltunk együtt!

Vagy lehet, h csak azért érzem én ezt, mert már ennyire felszínes, s szürke, s kiábrándult lennék? Vagy lehet h én nem is vagyok ilyen, csak én látom önmagam ilyennek???

Nem tom. 21 éves vagyok, de még is egy 17 éves kis faszopó kamasz szintjén álok, aki azt sem nem tudja mit akar, vagy h what a fuck is van most?!… Érdekes az is, h ez az egész is csak ciklikusan jön rám. Valamikor (pl most) ilyen vagyok, de az esetek többségében meg nem. Pl.: Általában nagyon is tudom, h mit akarok. Csak nehezen, v nem jönnek össze. Lehet, h ez miatt van ez az egész. Ahhh Nem tom!

Már megint elment a kedvem mindentől!

Komolyan mondom, h rendesen várom már a gay blog talit, h végre megismerhessem a sorstársaimat, s az olvasókat. Felüdítene. Legalább is remélem, h felfog. :)

Rám férne már… :/

Csók!

Rion

(K)