Idézet mára:
Ha ököllel támadsz rám, biztos lehetsz benne, hogy az én öklöm kétszer olyan gyors lesz, mint a tiéd. De ha azt mondod, üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat, tisztázzuk a nézeteltéréseket, és ezek okát: rögtön kiderül, hogy tulajdonképpen nem is különbözik olyan nagyon a véleményünk, csak néhány pontban kell megegyeznünk, mert sokban máris egyetértünk. Ha tehát megvan bennünk az együttműködéshez szükséges türelem és őszinteség, semmi akadálya az együttműködésnek.
Itthon vagyok. Kint ülök a kedvenc helyemen. Az udvarunkon a hintaágyban. Süt a nap, kellemes az idő, s csend van. Túlságosan is. Nem is nagyon tudom elviselni zene, s azon belül is Gaga nélkül. :)
Jó volt hazautazni. Sokkal szebb, zöldebb itt minden. Meg a levegő is annyira jobb, tisztább. Csak az itthoni levegő nem jó. Mármint a családi légkör shit. Feszült. Apámmal szokásos. Semmi. Alapból nem beszélünk. Anyummal este kimentünk sétálni. Jól elbeszélgettünk. Ritka ez is. :) :/ De megint a lakótársammal, Csabival traktál, nekem meg már a tököm van tele, h mindig ezzel jön. Nem érti, s nem elég ok neki az, amiket elmondtam kettőnkről. Mindent meg nem mondhatok el anyámnak! Nem tehetek róla, h ilyen gyenge az idegzete már! Hogy is mondhatnám el neki a teljes igazságot, h miért utáljuk egymást a Csabival?
Egyértelmű, h irigy, s féltékeny, h nekem van valakim neki meg nincs. Útáll minket, s idegesíti, h Ricsi annyit van ott nálam. Nem mondja ezt meg nekem, de egyértelműen lelehet venni a meta kommunikációjából. Tegnap este is fáradtan hazajöttünk Mancimmal a fotózásról, s olyan paraszt módjára beszólt, h csak a fáradtságomnak volt köszönhető, h nem volt cirkusz.
Manci meg már konkrétan immunis lett Csabira. Annyira nem érdekli már, h levegőnek nézi. Jól teszi! Nekem is így kellene! Legjobb lenne, ha Én is azt csinálnám, amit Ő! Itt a blogom! Úgy besározhatnám, amennyire csak jólesik, de én nem Ő vagyok! Úgy gondolom, h a most következő héten már elfogok vele beszélgetni. Kettesben kellene, de mégis hármasban jobb lenne, ha Dávid lakótársam is ott lenne, mint tanú, h utána a Csabi ne tudjon össze-vissza kavarni ( szokásához híven ) a trugyit.
Am meg teszek rá! Ha ott van Manci, legalább addig sem kell vele egy légtérben lennem. Már annyira pikkelek rá, h nem tudom elviselni őt! Már korábban írtam, h mindig lökte nekem akkor a sódert, meg a hülyeségeit annak ellenére, h nem kérdeztem, s kurvára de nem érdekelt! Így legalább megkímél! Csak Dávidot sajnálom, mert ahogy hallom, most őt traktálja a hülyeségeivel, s már Dávid is panaszkodik nekem ez miatt.
Annyira barbár dolog! Nyakunkba zúdítja a dolgait, minden nyavajáját! Eddig tényleg meghallgattuk, próbáltunk segíteni, de már betelt a pohár! Zéró tolerancia! :) Eddig ő is tekintetlen volt ránk, hát most már én is az leszek rá! Eddig bevált. Sokkal jobb, s könnyebb így nekem is, h ott van Manci, s már az Ő jelenléte megvéd engem Csabitól.
Sejtem, h nem lesz ennek jó vége, de aki kiskirályoskodik, s egy antiszociális lény módjára él együtt 2 másik lakótársával, ott szinte természetes, h előbb- v utóbb borul a bili…
Ja! Am a tegnapi fotózásról akartam írni, csak elkalandoztam. Sorry.
Szo! Fotózás!
Tegnap 4 körül kezdtük el a fotózást Bratyóval, alias Broafkával és Mancimmal. Hát jól elfáradtunk a végére az biztos. Körülbelül vagy 300 kép készült. Majd 1-2-t teszek fel facebookra is.
Ezúton is szeretném megköszönni drága Bratyókámnak az áldozatos munkáját, segítségét, s türelmét, valamint a fotózás utáni vacsora meghívást. :) Köszönjük Emese! ;) :P
NA! Mára azt hiszem ennyi! Holnap este jelentkezem!
Csók!
Rion ;)
(K)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése