Wááááá!!!

 

 

Idézet mára:

“Ha férfi vagy légy férfi, s ne hitvány gyönge báb, mit kény és kedv szerint lök a sors idébb-odább!”

Petőfi Sándor

 

Továbbra is zéró életkedv.

Hétvégén mennék bulizni, de nem lehet + nincs kivel.  :/

“TUDOD MI AZ H SZOPOL???!!! MINT A KISMALAC!!!”

Jelen pillanatban rettenetesen feszült vagyok. Dúl bennem a düh, a harag és az útállat. Ez az egy dolog, amit kibaszottul útálok a meleg életben. Az, h ilyen intenzíven tudunk érezni, h oly érzékenyek vagyunk!

Annyira kihatással van rám, h reggelről kis híján elütött egy autó az Oktogonnál, ahogy mentem át a zebrán, merthogy nem vettem észre, h már piros van, csak mentem előre. Este kifelé jövet a Corvinból pedig szintúgy ugyan ez volt. Az utóbbinál dudált is a kocsi, én meg egy laza mozdulattal beintettem neki, mire őrült dudálással az aszfaltot kaparva megindult őrült módjára, mikor már mögöttem volt. A fasszopója! –.-‘

A munka az egyetlen ami segít. Meg a kollégák. Az új kollégák is nagyon jó fejek. Tök laza a légkör, s nem olyan drákói, mint nálunk volt az elmúlt hetekben. Szo itt csillapítani tudom magányom. Amint kilépek az utcára, már minden bajom van. Elkezd zakatolni az agyam, mindenféle hülyeségeken…

Rettenetesen szarul érzem magam jelen pillanatban. Igaz ez a “jelen pillanat” már lassan h 1 hete tart, de mindeeeeeeegy! Persze jól esett, h voltak kik felhívtak, h mi a baj, de nem is tudom h mi kellene már nekem, ahhoz h felrázódjak, s újra Önmagam legyek.

Dühít, ha feltűnően megnéznek, s rám mosolyognak a buzik, s dühít ha csak gyorsan végigfutnak rajtam! Dühít, h simán kiélhetném magam, de mégse tudok semmit tenni, mert akkora LOOSER vagyok mint egy hááááz!

Mára ennyi, mert ha tovább folytatom, olyat írok, h én is megbánom! De lehet, h ezt is megfogom már! :/

Csók!

Rion