Idézet mára:
Senkiről nem tudjátok, mi történik vele, csak saját magatokról. És ha belekeveredsz valaki életének egy részébe, nem csak abba a részbe keveredsz bele. Sajnos nem lehetsz ilyen pontos és igényes. Mikor belekeveredsz valaki életének egy részébe, akkor az egész életébe keveredsz bele.
Na! Akkor story van az elmúlt 2 napról. 
Pénteken ebédszünetben kiugrottam a Matchba - v mi van ott lent a legalsó szinten – s egy rakat meleg ismerőssel találkoztam. Eggyel bent a boltban, kettővel a kaszában, s még másik kettőt láttam visszafelé menet.
Tegnap is voltak bent ismeretlen ismerősök. Manapság elég gyakran kerülök így a sok klubtag láttán olyan kellemetlen helyzetbe, h tudom, h ismerem, v legalább is ismerős valahonnan, de nem esik le egyből h honnan?! Aztán meg mikor állandóan lessük egymást azon agyalok, h köszönjek-e vagy sem, mert mi van ha ő nem is is mer, s hülyének néz?! De szerencsére rövid időn belül eddig mindig megoldódtak ezek a bajok azzal, h ők köszöntek elsőként, ami jó, mert tudom, h akkor valóban ismerős, csak arra az esetek 50%-ban sajnos továbbra sem nem jövök rá még így se honnan?! 
Aztán vannak full ismeretlen nyálgép buzik is, kikről ordít h azok, s akkor még kajakra a fejem is megfájdul… –.-” Leginkább a hangjuk az ami irritál. Brrr… Most is kirázott a hideg.
( Zárójelben megjegyzem, h más, ha valaki hülyeségből buziskodik és más, aki alapból olyan… )
No mind1!
Szo a héten elég sokszor jelzett a radarom…
Aztán voltak olyan interesting helyzetek is, mikor az az érzés jött, h figyelnek. Konkrétan tegnap, s azelőtt is volt 1-1 ilyen helyzet.
Mindkét esetben szép, bejövős, - heterós megjelenésű – fiúk voltak. De az ilyenektől óckodom is, s a radarom se működik, mert nem tudom eldönteni, h most miért néz?! Direkt nem szemezek vele, nehogy gáz legyen, de akárhányszor odanéztem, néztek!
Persze örült a fejem, mert mégis csak egy helyes pasis srác néz, de a nagy fehér kérdőjel akkor is ott forog a fejem felett, h ez most mi?
Lépni, kezdeményezni nem nagyon merek, mert én ahhoz vagyok szokva, h mindig mások nyitnak felém, s a “pasizós” részből én nem vagyok valami jó… :/ Bár tudom azt is, h előbb utóbb elkell kezdenem majd nekem is megtanulni kezdeményezni, de még… na!… 
A héten tök jó volt a meló. Hiányzott. Kellett. Jól éreztem magam. Volt pörgés, forgalom, minden ami kell.
Szeretem a munkám, a munkahelyem, a kollégákat, a pergést, szo mindent. Aztán mostanság azon vagyok, h jobban bővítsem úgymond a látóköröm. Azaz még jobban odafigyelni a többiekre, a csapatra. Ne csak az én feladatomra figyeljek, hanem a prioritásokra is. A szabályokra, s úgy egészében mindenre. A héten is tanultam dolgokat de az továbbra is rettenetesen zavar, s idegesít, h mikor hordani kell a ruhákat akkor ott tökölök, h megtaláljam az adott ruhát, mert folyamatos átépítések vannak, s eléggé zavaró ez nekem, mikor bolyongok. Akkor mindig felmegy bennem a pupmpa, h na már megint hol a fa…m-ba van már ez a ruha?! –.-‘
Akkor szerintem még a kommunikációmon kellene még egy kicsit változtatni. Bár nem tudom, h hogyan tudnék változtatni, hisz engem így neveltek fel, s a fősulin is ezt tanultuk…
Az a baj, h a segítség kérésemet páran utasításként élik meg, pedig az tényleg pont h kérés, s nem utasítás! + Mindig odateszem az a mondatom végére, h ‘kérlek’.
+ Tudom azt is, h azért csattan az esetek többségében rajtam az ostor, mert én vagyok a… h is fogalmazzak… … az “aktív” ember. Úgy cakkom pakk. Mind a verbális, mind a nonverbális kommunikációs megnyilvánulásaim tekintetében. (Ez durva egy mondat volt! ) 
Szo tényleg egy aktív személy vagyok ( a gay olvasóknak üzenem, h az aktív személyemet nem ‘úgy’ kell most érteni 
) s lehet h valójában ez zavar 1-2 embört. Nem tooooooooooom. No de mind1!
A hétvégém különösen jó volt, mert sokat nevettem, s tök jó hangulatom lett. Pl.: Az egyik kolléganőm mondta, ha kevés papírpénzt kell hagyni a kasszában mert gyanús alakok vannak az üzletben, s én meg tökre beparáztam, h Jesszus! Kirabolnak minket? Túszul ejtenek, s bombát helyeznek majd el nálunk?! S h riadóztassak? Kinek szóljak, mit csináljak? Nagyon beparáztam. De aztán persze kiderült, h csak hülyéskedet, de én meg annyira dolgoztam, h nem jött át, h hülyül, s v fél órán keresztül sokkos állapotban voltam, h melyik pillanatban rántják elő a pisztolyt, s lő le valami hülye idóta, mikor én televagyok tervekkel! Még élni akarok! Most akarok új albiba költözni, berendezni a saját kis kuckómat, új életet kezdeni, talpra állni stb, s én erre meg itt pusztulok?! Wááááá!
Szo zajlik az élet, s úgy érzem, h lassan lerázom magamról a depis időszakomat. Legalább is remélem. Jó lenne már. Lépnem kell tovább. Változik az idő, s változnom kell nekem is…. :/
Na Drágáim! Mára lényegében ennyi!
Csók!
Rion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése