Idézet mára:
Minden olyan véletlenszerűnek tűnik, minden megváltozhat egy másodperc alatt. Jó helyen lenni jó időben vagy rossz helyen rossz időben.
Május 17. Kedd:
Hosszú idő után végre már volt ismét időm, s lehetőségem, h komolyabban elbeszélgessek az egyik lakótársammal. Mivel eléggé aggaszt, h külföldre tervezik az életük, így rákérdeztem, s megkértem h mondják el h mizu, h állnak, h terveznek, mire számíthatok, mert jobb szeretem tisztán látni a dolgokat. Elég sok mindenről beszélgettünk.
Szóba kerültem én is, s elültette a bogarat a fülemben azzal, h lehet mégis bekellene menni a Munkaügyi Központba, mert vannak olyan képzések, oktatások, amivel lehetne szakosodni, s még fizetnek is érte.
Ez a lehetőség nagyon felvillanyozott, mert tök jó lenne ha tanulhatnék és szerezhetnék egy másik képesítést.
Akkor a késő délután voltam interjún is a belvárosban, de ügynöki jellegű munka lett volna, így rövid időn belül el is köszöntem tőlük.
Este pedig újabb ismeretlen ismerősöket töröltem le fb profilomról.
Aztán kimentünk Csigusszal sétálni a Belvárosba. Nosztalgiáztunk egy kicsit. Én hintáztam egyet a szinte már szokásosnak nevezhető Erzsébet téri játszóteremen, aztán meséltünk egymásnak, h kinek milyen gyermekjátéka volt. Mivel játszottunk anno. Eszünkbe jutottak ilyenek, mint pl.: az ugráló iskola, a pacsis játékok, a cérnás játék, amit úgy kellett átadni a másiknak, h ne hulljon szét a téglalap alakú x-es cérna téglád. Akkor a székes játékok. Kacsintani kellett a másikra, s azzal gyorsan helyet cserélni. Valamint körbe körbe sétálni zenére, s ha 
megáll a zene, akkor gyorsan lehuppani egyre. 
Megmerem kockáztatni, h mi 18-húszon évesek lehettünk az utolsó generáció, akik játszottak még ilyeneket… :/
Hiányzik a gyerekkorom. Jók voltak azok a gondtalan évek. 
Most meg itt vagyok mindjárt 22. Rohannak a napok, kismilló gondom van fiatalként, s tudom, h később még csak rosszabb, nehezebb lehet.
De nem panaszkodom úgy mégse, mert am meg jól érzem magam. Szeretem Pestet, az életet, az albit, a lakótársaim, a haverokat, a jó időt, az újabbnál, újabb ismerősöket. Görizek, napozok, pihenek, relaxállok, találkozok ismerősökkel, kikkel eddig nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem volt lehetőségem.
Munkára is a lehető legkevesebbet próbálok gondolni, mert akkor egyből stresszelek, s feszült és szomorú és ideges leszek.
Elég azzal kétnaponta foglalkozni. Akkor keresgélek, kapok hívásokat interjúra. Majd alakul. Szo csak pozitívan!
Ma is hívtak egy banki telefonos értékesítői állásra, de nem igazán az én területem a pénzügy, meg a tukmálós értékesítés, így megköszöntem a lehetőséget, azt jó idő.
Leginkább az INDITEX hívására vágyok, várok. Pénteken pedig az UPC-hez megyek csoportos interjúra, ami a munkaközvetítőm szerint több óráig is eltarthat. Kedves volt. Még sok szerencsét is kívánt a hívása végén. Jólesett. Kicsit olyan volt a hangneme, mintha azt mondta volna, h ügyes legyél! Ez is több körös interjú. Először – még vagy 2-3 hete - voltam a közvetítőnél. Kikérdezett s volt egy kis feladatom is. Kikellett húzni sok papír közül egyet, – én a férfi kozmetikai termékeket húztam – s azt kellett eladnom, meggyőznöm, h miért érdemes ilyen termékeket vásárolniuk. Tiszta fősulis feelingem volt. A szóbeli vizsgákon volt ilyen, h húzok egy tételt, s arról beszéljek. :) Itt is volt egy kis időm, h kidolgozzam magamnak, s átgondoljam mondandóm. NA. Szo ez volt az első kör. Most megyek erre a csoportos interjúra, aztán majd meglátjuk mi lesz. Nem voltam még csoportos tesztes, kiválogatós interjún, szo itt már tuti izgulni fogok. 
Meg azt se tudom, h mibe menjek. Az öltöny szerintem too much oda, szo szerintem lazább, de elegánsabb irodai feelingű szerkóba megyek.
NA! Egyelőre ennyi elég. Megint sokat írtam. A mai (szerdai) napom, majd következő bejegyzésemben leírom.
Csók!
Rion 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése