2011. július 10., vasárnap

Apum esti piknik, anyum látogatása

 

Idézet mára:

"Rendezetlen életviszonyok közt könnyed és könnyelmű optimizmussal élő, a társadalmi formákkal nem nagyon törődő, jó kedélyű ember." – Ez lenni én! Kacsintó arc

 

Szombat: 4e0d696cf283f

Anyummal beszéltem telón, s mesélte, h apum elmondta neki, azt,  h beszélgettem vele, s meséltem azt is, h vannak meleg barátaim. Erre azt  mondta anyumnak, h ha megtudja rólam, h meleg vagyok, akkor nem, h haza, de még Kertvárosba se tehetem majd be a lábam! Zavarban levő arc Eléggé megijedtem, s szarul esett. Főleg, mivel mondta azt is anyum, h vasárnap akkor feljönnek, s meglátogatnak apámmal együtt. Zavarban levő arcOkkéééé mondom. Na mindeeeeegy!

Rosszfiúval kimentünk este az Erzsébet térre piknikezni. Vittem borospoharat meg bort. Leültünk az egyik fa tövébe, s iszogattunk beszélgettünk, relax, pihi. Jóu vót! Mosolygó arc Mivel fehér bort iszogattunk így, mikor már a felénél tartottunk, már keserűnek éreztük, így elmentem a Rionba,  Roniba sprite-ért meg egy kis nasiért. Aztán mikor visszamentem, s pár perc után egy sörösüveg landolt előttünk a fűbe, mert egy tini fiú hátrabaszta, s mikor hangosan felhördültem, h ez meg wtf volt, akkor felállt s odaszalad már messziről mentegetőzve, h bocs, bocsi, bocsi, bocsi, s mikor látta rajtunk, h hát 3378990939_bd1a42126fettől nem nagyon enyhültünk meg, visszaszaladt, s hozott egy üveg bort. Megtöltöttük poharunk, s így peace lett. Mire azt lehúztuk, hát én már nagyon fáradt letettem, s mikor felálltam nagyon éreztem, h húúúúúú! Mosolygó arc Zavarban levő arc

A maradék piát odaadtuk egy csoportnyi fiatalnak, s hazacammogtunk.

Vasárnap:

Dolgoztam 11-től délután 3-ig, aztán meló után loholtam anyum elé az Oktogonra, mert Ő már 3-kor a Keletiben volt, mikor én még akkor végeztem Budán. Mikor megláttam, megkérdeztem, h apum hol van? Hááát! Nem jött. Egyből megkönnyebbültem. Hazamentünk kipakoltuk a rengeteg kaját, ebédeltem egy jóut, s elmentünk sétálni. Kíváncsi volt, h mi az a Gödör, s hol az Erzsébet tér, ahol mindig “lopom a napot”. Tetszett neki. Azt mondta szép hely. Átmentünk a Vörösmarty térre is. Bementünk a H&M-be, majd a PullandBear-be. Vicces volt. Álltunk a bejárt előtt néhány méterrel, s mutattam anyumnak. Volt munkahelyem, jelenlegi munkahelyem. Arc nagy mosollyal ( Mivel ugye egymás mellett van a 2 üzlet. )IMG_3639

Aztán le a Vácin, Duna korzón vissza, s haza az Andrássyn. Kibaszottul meleg volt, s anyum nagyon elfáradt. A Nagymezőben várt ránk Rosszfiú, s be is mutattam anyumnak, s együtt kísértük ki a Keletihez.

Jó volt.

Este pedig átjöttünk Rosszfiú lakására, s mindjárt tete. Fáradt wok, s holnap meg 7:30-tól 16-ig szophatom odabent melóhelyen a faszt. Más részmunkaidős melóról meg még semmi hír. Zavarban levő arc Szomorú arc

Ja! Jut eszembe!

Eladó egy Samsung GT-S5230 kártya független telefon! JA! És egy POLICE karóra is eladó! Mindkettő nagyon jó állapotban van. Érdeklődni nálam lehet. ( riongay@gmail.com )
( Ha továbbadjátok, megköszönném! :) )

Csók!

Rion Kacsintó arc

Piros ajkak

IMG_3560



Nincsenek megjegyzések: