Itthon:
Mégsem kerülne be a bejegyzett élettársi kapcsolat az új Ptk.-ba
Gondoskodó élettársakat és könnyebb kártérítést ígér az új Ptk. című cikkében többek között arról ír az [origo], hogy ősszel lehet kész az új Ptk. szakmai tervezete. A javaslat szerint komolyabb dolog lesz élettársi viszonyban élni, a válás szabályai nem változnak, ám az új Ptk.-ba vélhetően nem fog bekerülni a bejegyzett élettársi kapcsolat.
Az [origo] levélben kereste meg Székely Lászlót, az új Ptk. előkészítését irányító kormánybiztost, aki elárulta: július 22-én tartja utolsó ülését az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) összeállító bizottság. A szöveg közel száz százalékos már, többek közt a családjogi rész is.
A tervezet valószínűleg a jelenleginél jóval részletesebben szabályozza majd a különböző nemű élettársak viszonyait. Viszont ki fog kerülni a törvénykönyvből a bejegyzett élettársi kapcsolat. Székely ezzel kapcsolatban az [origo]-nak azt írta: "ennek a kérdéskörnek a rendezését a már meglévő külön törvényre bízza a jogalkotó." Az elképzelések szerint tehát a bejegyzett élettársi kapcsolat nem kerül be a magánjogi kódexbe, de nem is szűnik meg.
A bejegyzett élettársi kapcsolatot egyébként a 2009. évi XXIX. törvény szabályozza, mely a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szól. A korábban, 2009-ben már elfogadott Ptk.-ban a bejegyzett élettársi kapcsolat is benne volt, annak életbe léptetését azonban az Orbán-kormány leállította. A mostani nyilatkozat azért is különös, mert az új Ptk. szövegezését végző Kodifikációs Főbizottság 2010. december 8-án a bejegyzett élettársi kapcsolat változatlan formában történő fennmaradását javasolta a kormánynak.
Az úgynevezett szakmai tervezetnek szeptember 30-ig kell elkészülnie. Ez ősszel társadalmi egyeztetésre kerül, az országgyűlés pedig 2012 tavaszán kezdheti meg a tárgyalását.
Az [origo] alapján: Hanzli Péter – frissmeleg.hu
Sziget - Hatvan szervezet az idei Civil Szigeten
(MTI) - Önkéntesség, egészségügy, drogprevenció, oktatás, emberi jogok, diszkrimináció, fogyasztóvédelem, jog, vallás és környezetvédelem - idén is színes programokkal és játékos formába öltöztetett komoly témákkal várja az összesen hatvan civil szervezetet és intézményt felvonultató Civil Sziget a Sziget fesztivál látogatóit.
Az idei Civil Szigeten is számos szervezet foglalkozik az emberi jogokkal, a társadalmi problémákkal, a diszkriminációval, a kisebbségi jogokkal. Kint lesz az Amnesty International Magyarország, amely emberi jogi kampányait mutatja be, az Amaro Drom, ahol villám cigányszótárt készíthetnek vagy szájbőgő workshopon is részt vehetnek a vállalkozó kedvűek, az Európa Tanács Élő Könyvtára, amelyből könyvek helyett embereket lehet "kikölcsönözni" egyórás, emberi jogokkal kapcsolatos beszélgetésre, a Humana Egyesület pedig emberi jogi és újságírói gyorstalpalót tart azoknak, akik egy napra a Humana magazin tudósítói akarnak lenni.
A meleg civil szervezetek közös sátrában a magyar melegmozgalom története mellett az elfogadás, a NaNE Egyesület helyszínén a családon belüli erőszak elleni küzdelem kerül a középpontba. A MONA - Magyarországi Női Alapítvány programjai a nemek közti esélyegyenlőség növelését, a Menedékház Alapítvány a leszakadt társadalmi rétegek, a mélyszegénységben élők megsegítését helyezi fókuszba.
Az amerikai nagykövetség sátrában a kinti tanulási lehetőségek mellett többek között az amerikai önkéntes kultúráról hallhatnak az érdeklődők. Az önkéntesség európai évében azonban a téma más helyszínen is megjelenik a Civil Szigeten: a WWOOF elnevezésű nemzetközi hálózat például önkéntes munkák szervezésén keresztül segít az embereknek megismerni a biogazdálkodást.
Egy fiatalokat vonzó fesztiválon elmaradhatatlan téma az oktatás: az idei Szigeten az érdeklődők megismerkedhetnek például a Közép-európai Egyetemmel, az AIESEC elnevezésű nemzetközi szervezettel, amely hallgatóknak és friss diplomásoknak segít a szakmai tapasztalatszerzésben, valamint a dán DNS és a One World University közös afrikai tanárképző programjával.
Szintén gyakori téma fiataloknál a drogprevenció és az ártalomcsökkentés: a Civil Szigeten ott lesz a Drog Stop Budapest Egyesület, a szenvedélybetegnek és hozzátartozóiknak segítséget nyújtó Félúton Alapítvány, a Kék Pont, valamint az Életrevaló Egyesület is, amely bemutatja az országos drogprevenciós kisfilmkészítő versenyére készült alkotásokat is.
Az egészséges életmódról, a különböző betegségek megelőzésének módjáról is számos helyszínen hallhatnak majd az érdeklődők. Az Elmecirkusz-Ébredések Alapítvány sátrában például a mentális zavarokról, köztük a depresszióról, az Egészséges Magyarországért Egyesületnél a szívbarát táplálkozásról, az Egy Csepp Figyelem Alapítványnál a cukorbetegségről tájékozódhatnak a fesztiválozók. De kint lesz a Szigeten a Magyar Rákellenes Liga, a Májbetegekért Alapítvány, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság, és idén is lesz ingyenes AIDS-szűrés a PLUSS Alapítvány szervezésében.
Számos állami intézmény munkájával is megismerkedhetnek a "koncertezésbe belefáradt" fiatalok: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Nemzeti Bank is képviselteti magát a Civil Szigeten, ahol a Fővárosi Bíróság idén is szervez Sziget Bíróságot, amelyen ezúttal többek között a Kiskakas és Othello kerül a vádlottak padjára.
A környezetvédelmet idén is külön helyszín szolgálja: a Zöld Udvarban ökolábnyom-számítással, fotókiállításokkal, zöld totóval és kerekasztal-beszélgetésekkel is várják a fiatalokat. A BOCS Alapítványnál filmvetítéseket tartanak, a Fair Trade Teázóban egy kávé vagy tea mellett a méltányos kereskedelemből is ízelítőt kaphat az arra járó, a Jane Goodall Intézet sátrában textiltáskát készíthet az, aki nem akarja műanyag zacskóval szennyezni környezetét, az Orpheus Állatvédő Egyesületnél állatvédelmi programokat, a Régiók Fejlesztéséért Egyesületnél a fenntartható életmódot ösztönző előadásokat, bemutatókat találnak a fesztiválozók. Az Útilapu Hálózat megrendezi a Nemzetek Olimpiáját, ahol kiderül például, hogy tudnak-e a franciák alumínium dobozból is Eiffel-tornyot építeni.
A Civil Sziget kínálatából a vallási programok sem maradhatnak ki: az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány a történelmi keresztény felekezetek közös sátrába várja beszélgetésekkel, teaházzal, vasárnap pedig katolikus szentmisével és protestáns istentiszteletekkel a fiatalokat, a Jewish Meeting Point, Magyarország legnagyobb internetes zsidó közössége zenei magazinnal és virtuális zsidó múzeummal készül, de a Szigeten lassan már másfél évtizede állandó helyszínnek számító Zsidó Sátor is ott lesz "újratöltve", a rabbi tanácsa mellett kóser sóletezővel és pálinkakóstolással.
A közös meleg civil sátor programját hamarosan közöljük!
forrás: MTI – frissmeleg.hu
Lelki Segítő Képzés a meleg háttér információs és lelkisegély telefonszolgálatnál
A Meleg Háttér Információs és Lelkisegély Telefonszolgálat 2011. októberben indítja képzését, mely önismereti, kommunikációs, empátiás fejlesztést és elméleti oktatást foglal magába. A képzés havi 1-2 hétvégi napot, a telefonos munka kb. heti egy estét igényel. A felvételt személyes beszélgetés előzi meg. A képzés ingyenes, a munka önkéntes.
Ha jelentkezni szeretnél:
- írj magadról rövid bemutatkozást
- írd meg, miért szeretnél telefonos segítőként dolgozni
- írj le egy számodra jelentős problémát vagy konfliktust az életedből, és hogy hogyan oldottad meg!
Leveled a hatter@hatter.hu e-mail címre várjuk.
Kérjük, írd a levél tárgyába: „jelentkezés lelki segítő képzésre”.
Jelentkezési határidő: 2011. október 30.
forrás és kép: hatter.hu
Külföld:
Élőben közvetíti a YouTube az Amsterdam Pride-ot
Az augusztus 6-i Botenparade (hajóparádé) élőben lesz követhető a YouTube online csatornáján: ez lesz az első meleg illetve első hollandiai esemény, amit ennyire kiemelten ajánl a honlap látogatói figyelmébe. A közvetítés awww.youtube.com/weareproud („Büszkék vagyunk”) címen lesz elérhető. Mindez a melegfesztivált szervező ProGay és az AVRO kezdeményezésére született meg.
A 13:30-kor kezdődő parádén 80 különbözően dekorált, mindenféle szervezeteket és társaságokat képviselő hajó lesz látható, az izgalmasnak ígérkező videóközvetítést az amerikai stand-up komikus, Michael Diederich fogja kommentálni.
A Gay Pride-ot emellett a hollandiai nézők az AVRO tévécsatornáján is követhetik, ahol este egy-az-egyben leadják a kavalkádról készült filmet.
Fotó: accomline.com
Langer Ármin – frissmeleg.hu
ELHUNYT RUDOLF BRAZDA, A HALÁLTÁBOROK UTOLSÓ HOMOSZEXUÁLIS TÚLÉLŐJE
Elhunyt az utolsó „rózsaszínháromszöges”, a nácik által homoszexualitásuk miatt koncentrációs táborba hurcoltak közül az utolsó vélelmezett túlélő, Rudolf Brazda. Az áprilisban a legrangosabb francia kitüntetéssel, a Becsületrenddel kitüntetett férfit 98 éves korában, szerdán érte a halál.
ean-Luc Schwabbal közösen írta meg életrajzát „Itinéraire d’un triangle rose” (Egy rózsaszínháromszöges életútja), amely a koncentrációs táborban eltöltött 32 hónapjáról, a kényszermunkáról, a mindenütt jelenlévő halálról, a zaklatásokról számol be.
Rudolf békésen ment el, álmában, augusztus 3-ára virradóra. Június óta idős emberek kórházában volt, az elzászi Bantzeimben” – tudatta a környezete.
A Németországban született cseh férfit, aki 1960-ban francia állampolgár lett, hétfőn temetik Mulhouse-ban. Hamvait a 2003-ban Mulhouse-ban elhunyt Edouard Mayer hamvai mellé helyezik, aki több mint ötven éven át volt társa.
Rudolf Brazda egyike volt annak a mintegy 10 ezer embernek, akiket Hitler uralma alatt nemi irányultságuk miatt lágerekbe hurcoltak. A nácik ugyanis a fajfenntartásra leselkedő veszélynek tartották az egyneműek közötti szerelmet. Brazdát a buchenwaldi lágerba deportálták, ahol rózsaszín háromszöget kellett viselnie.
Brazda 1913-ban született a németországi Szászországban, németajkú cseh családban. Mint a természet rendeléséről vett tudomást homoszexualitásáról, amelyet elfogadott. Szerencséje volt, hogy mindig volt mellette társ – mondta el később.1937-ben félévi börtönre ítélték „megrontás” vádjával, majd kiutasították Csehszlovákiába. A Szudéták Hitler általi bekebelezése után ismét elítélték ugyanazzal a váddal, ezúttal 14 hónapra. Büntetése letöltése után mint visszaesőt Buchenwaldba internálták. Itt 32 hónapot töltött a pokolban, egy kommunista kápóval való barátságának köszönhette a túlélést.
A rózsaszín háromszögesek tragédiája ismeretlen volt, amíg az 1980-as években több színdarab, könyv és film nem foglalkozott a kérdéssel. Amikor 2008 májusában Németországban ünnepélyesen felavatták Berlin szívében a homoszexuális deportáltak emlékművét, a szervezők azt mondták, hogy a tragédiának nem maradt egyetlen túlélője sem.
Rudolf Brazda, aki 1945 óta névtelenségbe burkolózva élt Mulhouse mellett, ekkor döntött úgy, hogy véget vet a hallgatásnak. Egy hónappal később meghívták a berlini melegfelvonulásra. Rózsaszínű ingben helyezett el egy szál virágot az új emlékműnél a szintén homoszexuális Klaus Wowereittel, a német főváros főpolgármesterével az oldalán.
Később részt vett elzászi iskolákban tartott rendezvényeken és ott volt, amikor emléktáblát avattak a nácizmus homoszexuális üldözötteinek Mulhouse-ban és a struthofi koncentrációs táborban. Az Oublié-e-s de la mémoire internetes portál kondoleálóoldalt nyitott az utolsó túlélő elhalálozása kapcsán.
MTI/Hatter.hu
AZ ALLIANZ A MELEG MUNKAVÁLLALÓK INTEGRÁCIÓJÁT SZORGALMAZZA A NÉMET NAGYVÁLLALATOK KÖRÉBEN
A német Allianz a szexuális kisebbségekhez tartozó dolgozók munkakörülményeinek javítását szorgalmazza, a világ legnagyobb biztosítótársasága levélben fordult az ügyben a vezető német vállalatokhoz - írta a Handelsblatt csütörtökön online kiadásában.
A német üzleti lap szerint az Allianz személyzeti főnöke elektronikus levélben fordult a frankfurti DAX tőzsdeindexben szereplő 30 német óriásvállalatnál hasonló beosztásban dolgozó kollégákhoz. A biztosító vezetősége "a 'közösen többet érhetünk el' mottóval szeretné megvitatni önnel, valamint a politika, a gazdaság és a társadalom képviselőivel, hogy miként lehet javítani a munka világában a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek integrációját" - áll a Handelsblatt által látott bizalmas levélben, amelyet Christian Finckh személyzeti vezető Michael Diekmann vezérigazgatóval egyeztetve küldött el.
Számos címzett csodálkozva fogadta az e-mailt. "A munkavállalók szexuális beállítottságához a vállalatnak nincs köze" - nyilatkozott a Handelsblattnak a Lufthansa egy szóvivője. Hasonlóképpen reagált a Volkswagen illetékese, aki szerint "a szexuális orientációnak nincs szerepe" a munkában.
Többen valószínűleg nem fogadják el a meghívást. "A kisebbségek támogatása és védelme a személyzeti politikánk alkotóeleme, ezért aztán nézetünk szerint a részvétellel nem szereznénk többlettudást" - fogalmazott egy szóvivő a Metro csoporttól, amelyhez a Mediamarkt és a Saturn hálózat is tartozik. Az RWE energetikai óriás és a Henkel képviselői is visszafogottan reagáltak.
A szexuális kisebbségek érdekképviseletei üdvözölték a kezdeményezést. Stuart Cameron, a MILK meleg és leszbikus karrierépítő hálózat vezetője nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az Allianz lépése lehet a kezdet a munkaerőpiaci integráció erősítésének folyamatában.
(MTI) – háttér.hu
ÚJABB AMERIKAI INDIÁN TÖRZS ENGEDÉLYEZTE A MELEGHÁZASSÁGOT
A nyugati parti Washington államban élő szukvamis (suquamish) amerikai indián törzs engedélyezte az azonos neműek házasságát, másodikként az oregoni kokvill (coquille) törzs után.
A törzsi tanács hétfőn döntött úgy, hogy a homoszexuálisok előtt is megnyitja a házasság intézményét, miután az intézkedés már egy tavaszi nagygyűlésen elnyerte a törzs több mint 100 tagjának támogatását. Az új jogszabály lehetővé teszi, hogy a törzsi bíróság a partnerek nemétől függetlenül bocsásson ki házassági engedélyt olyan 18 éven felüli pároknak, amelyekben legalább az egyik partner a törzs tagja.
Más bíróságokon múlik majd, hogy Washington állam többi részén is érvényesnek számít-e majd a szukvamis rezervátumban kötött melegházasság. Washington államban ugyan nem engedélyezett névlegesen az azonos neműek házassága, de a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg párok a házastársakéhoz hasonló jogokat élveznek, és a helyi parlament nemrég olyan törvényt hozott, amely érvényesnek ismeri el a más államban, országban létrejött melegházasságokat.
A melegházasságot a törzs egyik leszbikus tagja, a 28 éves Heather Purser harcolta ki négy évi kemény munkával. A lány már 16 évesen felvállalta másságát családjában, és úgy döntött, hogy az egyetem elvégzése után a melegházasságért fog küzdeni. Heather azt akarta elérni a házassághoz való jog kiharcolásával, hogy törzse elfogadja őt olyannak, amilyen.
Heather már négy éve a törzsi tanácshoz fordult a melegházasság elismerését kérve. A tanács nem volt elutasító, de nem is volt bátorító: azt a tanácsot adta a lánynak, hogy próbálja meggyőzni a törzs öregjeit. A kampány azonban eredménytelennek látszott, ezért Heather visszatért a Seattle-be, annak egyik melegnegyedébe, ahol megismerkedett partnerével.
Ez év márciusában azonban Heather Purser visszatért a Seattle-től egyórányi autóútra, a tengerparton fekvő rezervátumba, ahol újból a törzsi tanács elé állt, újra szenvedélyesen érvelt, és nagy meglepetésére mindenki igennel szavazott.
Heather Purser élvezte családja - apja és fivérei - támogatását. "Büszke vagyok arra, hogy kiállt magáért és határozottan állást foglalt. Egy apa legfőbb gondja, hogy a gyermekei boldogok legyenek, és mindent megtesz azért, hogy segítsen" - mondta az apa, Rob Purser. Noha egyetemet végzett, Heather abból él, hogy búvárkodik és ehető dolgokat hoz a felszínre a tenger mélyéből.
A Puget Sound tengerpartján élő szukvamis törzsnek honlapja szerint 1000 bejegyzett tagja van.
Az őslakos népcsoportok közül elsőként 2008-ban az ugyancsak nyugati parti Oregon államban élő kokvill indiánok ismerték el a melegházasságot. A legtöbb törzs törvényei nem foglalnak állást a kérdésben. A melegházasság elismertetésére 2005-ben a legnagyobb - a navahó - indián rezervátumban tett erőfeszítés elbukott.
Hatter.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése