Rosszfiú, ZARA, cigók

 

Idézet mára:

Megértettem, hogy mindannyiunk élete győzelmekből és vereségekből áll - kivéve persze a gyávákat, (...) ezek ugyanis soha nem győznek és nem is veszítenek.

Paulo Coelho

 

Az elmúlt 2-3 nap eseményei:

Rosszfiú aranygaluskát csinált nekem. Nagyon jólesett, s meglepődtem, h tud ilyet is csinálni. Alapanyagokat megvette, kigyúrta a tésztát, megcsinálta rá azt a pudingos fincsi öntetet, s 50 perc alatt kész is volt vele. Finom volt. Nadon üdesssz! :) Ezúton is köszönöm.

Anyum tegnap ismét egy “kellemes csalódást” okozott nekem. Rettenetesen felhúzott telón. Elmeséltem neki, h bent volt az egyik kertvárosi srác, aki rég Pesten él, s alig jár haza, s h megváltozott. Először a radarom jelzett, s mikor megláttam az arcát, h ki ő, akkor levert a víz. Anyum persze kiakadt, h valószínűleg azért nősült meg, mert meleg. Én meg kinevettem, h “valószínűleg” nemhiába váltak is el, s él azóta egyedül Pesten. + Hány családapuka van aki faszt szop titkon?! Na! Anyum meg itt akadt ki. Jött a “pofon”.

- “Ő legalább nem hoz szégyent a családjára!”… –.-‘"

Ok. Rionka azon nyomba ki is nyomta a telót. Majd visszahívott, h hiába csapkodom(!???) a telefont… a többit nem hallottam, mert letettem az asztalra, h had mondja. Néha felemeltem, s belehallgattam, h hol tart, de szokásához híven ugyan azt mondogatta már megint, mint már lassan 2 éve. 666-szor ismétli körbe a fejét, h mi lett velem, miért lettem ilyen, s mikor nő be a fejem lágya stb, stb stb… –.-‘”

De mikor ismét felvettem a telót, h belehallgassak mondókájába márt nem élt a vonal. Azóta meg nem beszéltünk… Néha azt hiszem, h két énje van. Van 1, aki már felfogta s elfogadta, s van az a nem normális szélsőséges homofób, aki olykor visszatér az agyacskájába s mintha 2009 októbere lenne, mikor előbújtam neki… –.-‘”

… Na mind1! …

Találkoztam volt lakótársammal. Sétáltunk a belvárosban. Volt téma bőven. Nagy változások vannak, s lesznek a cégnél. JA! Felhívtam  a ZARA-t is! Egész héten ugye titta depis voltam, h még csak egy rohadt 2. interjúra se hívnak be! Mondták páran, h hívjam fel őket! Nem akartam, de végül péntek délután mérgemben csak felhívtam a hölgyet, ki interjúztatott. Elnézést kért. Tudta egyből, h ki vagyok, tegezett, s mondta, h most kicsit csúszik ez az ügy, mert feltorlódtak a HR-es ügyek, amin nem lepődök meg, tudván, h mizu-mizu-mizu.  

Szo pici reménysugaracska még van, de már pénteken végképp lemondtam az álom Zarás irodai melóról. Pici szívem a mai napig fáj miatta, de majd elmúlik…  

Ezzel a hívással meg vagy pozitív, vagy negatív pontot szereztem náluk… :/ Majd lesz, ami lesz…

Ma – szombaton – dolgozott velünk utoljára az egyik drága jó managerem, aki anno felvett. Áthelyezték az Arénába. Izgis egy utolsó napunk volt együtt. 3 fős cigó banda portyázott az üzletünkben. Téma a szokásos. Felmérik a terepet, s támadás. Egyik az egyik másik a másik eladóhoz ment oda “segítséget kérni” ruha ügyben. De résen voltunk. Éles volt a helyzet, s hívtuk is a biztonságiakat. Bejöttek az üzletbe  tettek 1-2 kört, majd kint várakoztak az üzlet előtt. Az üzletben. A “testívrek” így le is léceltek…

Mindig akkor jönnek, amikor kevesen vagyunk. Tudják, mikor kell támadni a ku.va ……!

Rettenetesen utálom, h alpári módon szólítanak meg: “ Hé! - Haver! – Gyere má segíteni! – Hallod? -

ANYÁÁÁÁÁD! Nem szoktam ezekre természetesen azért se odafigyelni. “Nem hallom meg”, így kénytelenek odamászni hozzám, ha akarnak valamit. Egyszer volt már egy kisebb konfliktus is, h felháborodva jött oda, h nem hallod? Persze meglepődve ránéztem, h nekem beszéltél? Azt hittem, h valamelyik haveroddal beszélgetsz…

Nah! Most ennyit írok, mert mennem kell!

Csók!

Rion