…Szakítás…

 

Idézet mára:

"Minél jobban szeretünk, annál mélyebben szenvedünk."‎

 

November 22. Kedd:

Ma leültünk megbeszélni kettőnk dolgát Apával – Bálinttal.

Beszélgettünk, s úgy indult, h tartsunk, szünetet, de mivel egyikünk se hisz igazán a szünetben, így tovább beszélgettünk, s arra jutottunk, h hát akkor vége.

A részletekbe természetesen nem mennék, bele. Sok minden összejött, s kész, de számomra ezek csak felszínes dolgok, mondhatni ürügyek, de így akarja akkor legyen. Nem tartom vissza. Mindig is én voltam a dominánsabb a kapcsolatban, s most is nekem kellett kimondani.

Furi, s visszagondolván kicsit vicces, h elszívtunk együtt utoljára egy cigit, s még pakolászott, addig én kinyitottam az ajtót, de csak pakolászott, matatott, nézelődött, s még ezt csinálta, nagyon rám tört a sírhatnék, de visszafogtam magam. Az fogott vissza, h sírtam már eleget! Elég volt! Utálom a gyenge lelkűséget, s eszembe jutott a rég elfeledett kedvenc idézetem Petőfitől:

 

“Ha féri vagy, légy férfi, s ne hitvány gyönge báb, mit kény, s kedv szerint lök a sors idébb-odább!”

 

Aztán nagy nehezen elkészülődött kilépett a küszöbön, majd pár másodperc után végül integettünk egymásnak egyet, s csukódott a nehéz ajtó. Kattant a zár, bementem a szobámba, leoltottam a villanyt, gyújtottam gyertyákat, s füstölőket, h nah akkor most meditáljunk…

Leültem, kényelmesen elhelyezkedtem, becsuktam a szemem, s fél perc alatt úgy elkezdtem zokogva sírni, h megutáltam magam! Furi volt, mert olyan gyűlöletet éreztem önmagam s a kis picsogós, gyenge, érzékenységem miatt, h legszívesebben a fejemet vertem volna az asztalba, s minden egyes verésnél azt kérdeztem volna; h MI – A – FASZOMAT –BŐGSZ –KÖCSÖG???!!!

…De csak jól esett a sírás…

Kibőgtem magam, sóhajtottam egyet, s azt mondtam, h akkor kezdődjék az új élet! A nagy mozdulásban oda jutottam, h felültem az ágy szélére s annyi! Jött a kérdés, h; TOVÁBB???

Elkapott a félelem, h Úristen, megint egyedül vagyok, s h én ezt nem akarom, s h félek, s h hazaköltözök, de otthon megőrülnék, bár már lehet, h most az vagyok, s elterültem az ágyban, s megint bőgtem… –.-‘”

Majd abba maradt, s csak úgy voltam. Aztán megmozdultam, s elkezdtem fekvőzni és felülésezni. Csináltam magamnak ismét fehérje bombát, beszélgettem a lakótársakkal, ami könnyített lelkemen, s most itt wok azt mondván, h a remény hal meg utoljára!

Most ennyi jött ki belőlem. Nem wok jól se, s fogalmam sincs, hogyan tovább, de majd alakul. Rettenetesen félek a magánytól, s az egyedülléttől. Nem akarok újra, pasizni, ismét a téli, tavaszi időszakom élni, mikor minden 3. nap másvalakit hoztam fel. NEM! Nem kérek ebből a buzi világból! Pont h kivonulóban vagyok belőle! Az egyediséget keresem, az embert! Nem vagyok kíváncsi az átlag buzira, a szarkavarásra, a flörtökre a felszínes dolgokra és a többi…

Nem buliztam szeptember óta, s az ismerőseim száma is a felére esett, úgy leszűrtem most az fb-m, de annyira nem wok kíváncsi, most az emberekre!

A kérdésre meg, h hogyan tovább,  most az írás közben azt a választ kaptam egyelőre, h elkezdek ismét edzeni, mert az is nyugtató, s jó hatással volt rám, dolgozok, s azon leszek, h felfelé haladjak és erőteljesen ráfekszem a spirituális dolgokra, a tanulásra, s személyem fejlesztésére.

Lakótársaim felhívták a figyelmem a barátokra… Jelenleg 3 ember van, aki közel áll hozzám, abból az egyiket kicsit elhanyagoltam mostanság, ami miatt szarul érzem magam, s bánt az is, de remélem helyrelehet hozni… … Furi, h Exemmel is ősz vége felé szakítottunk… :/ Ez nagyon nem az én évszakom. Azt látom, h tavasz az én évszakom. A kedvencem. Akkor születtem, s ellentéte az ősz… … Az őszben mindig elmúlik valamim, valakim…

…

…

…Mmmmm…

Azt hiszem ennyi!

Pár napig, biztos offos leszek még, vagy 1 hétig, nem tudom. Exemhez bő fél év kellett, h túllegyek rajta… … Igaz abban is Apa… … Bálint segített… … … Reméljük, h majd most is lesz valaki a segítségemre… … Idővel! Mert h én most egy darabig nem akarok senkit az is biztos!

Csók!

Rion