2014. április 9., szerda

vágyak, tisztánlátónál, meló, betegség, lakáskeresés, választás;



Idézet mára:
" Egy társadalom, amelynek vezetői az alattvalók idiotizálását oly kizárólagos feladatának tekinti, nem csodálkozhat azon, ha tevékenységét időlegesen siker koronázza, és az alattvalók tényleg idiótákká lesznek, és a termelés kezdeményezésére többé nem képesek. Úgy tudom, e nép egyébként sem rendelkezik technikai képességekkel. A magam részéről ezt nem vagyok hajlandó hátránynak tekinteni. Sőt. Ez a nép álmos és álmodozó, ezért fantaszta, és mivel feladataival nem bír, iszákossá kell váljék. Én ezt a nehézséget már régen figyelem. Az a szándékot, hogy ők ipari produktivitás szempontjából vezető helyhez jussanak, én reménytelen erőlködésnek tartom, amellyel csak a népet nyúzzák, és teszik végképp boldogtalanná.
...
A desperált hazugságra épített állam csak bűncselekményekkel képes magát fenntartani."
H.B.

Jegyzeteim alapján írom  a bejegyzést, szo ezért kesze-kuszásnak tűnhet;

Vettem magamnak egy lótusz és egy rudraksa karmalát. Megnyugtat, ha rajtam vannak és szeretem használni is őket. Hol, a vágyaim mormolgatom, hol pozitív gondolatokat küldöm ki.

Furcsa elkalandozós érzéseim vannak mostanában. Nem is ezzel van a baj, mert máskor, helyesebben mindig is voltak. Inkább az a érdekes, h egyre gyakrabban kerülök ilyen különleges állapotba, lehet azért mert nyugis vagyok.
Kollégáim is gyakran kérdezték, h mi van velem, de semmi bajom, csak néha kerülök olyan furi állapotba, h nem egészen vagyok jelen a testemben.

Mikor szabadnapos vagyok, mindig kimegyek a közelbe a Duna partra relaxálódni. Nagyon élvezem a tavasz friss illatát, s jó látni az, ahogy egyre jobban és szebben zöldül a környezet. Tavasz az én évszakom! Imádom! ^^˘

Voltam tisztánlátónál is. Bő 40 percet voltam nála. Sok mindent mondott, de nem fogom leírogatni, h miket jósolt, de a sok közül az egyik már megvalósult.
Amit kiemelnék, h valszeg vissza fogok térni a politikába 4 év múlva.
A könyvemet pedig kb… 17-20 év múlva fogom megírni, de nem itthon…

Benyeltem valami vírusos fertőzést, szo másfél hétig beteg állományba vagyok. 3 napig lázas voltam. Nem volt még ilyen velem. Máskor egy éjszaka alatt átment láttam a láz. Nagyon rossz volt. Már csak a megfázást kell legyőznöm, de nehezen megy a felépülés… :/

Régen a mi szintünkön dolgozott a legtöbb értékesítő. Mára már olyan kevesen maradtunk, h a többi szinteken többen dolgoznak már, mint nálunk. Furi érzés, h mennyi minden történt nyár óta a melóban, s mennyien elmentek már… :/

Nagy lakásnézegetőben vagyok. Voltam már megnézni lakást, s megyek is még a héten. Néztem már felújítottat ill, felújítandót. Nagyon nehéz. Bizonytalan is vagyok. Türelempróba ez is! :/ –.-‘”
Remélem, h nyár közepén tényleg megvalósul a költözés is, ahogy a tisztánlátó is megmondta….
Nagyon szeretnék már az felújított, zsír új lakásomba lenni!

Választás!
Hát izgalmas egy este volt!
Tudom, h sokaknak tabu téma a politika, de szeretném tisztázni magam a félreértések elkerülése érdekében.
Nem tartom magam 100%-osn LMP szimpatizánsnak , de fontosnak tartottam h bejussanak, mert szükségesnek érzem azt, h minél több párt legyen bent a parlamentben, mivel úgy gondolom, tudom és érzem, h nem csak 4 féle ember él Magyarországon....
Ha az LMP biztosan bejutott volna és egy másik X vagy Y párt küzdött volna a bejutásért, akkor őket erősítettem volna.
Am egyik párttal sincs problémám a DK és a Jobbikon kívül. A DK-t miatt nem fogom tépni a szám feleslegesen…
A Jobbiknak is van sok jó progija, de gyűlölet soha nem vezet sehol, semmilyen téren megoldásra. Vona Gáboré s még pár Jobbikos felső vezető beszédei nagyon ütősek és jók, és igazak. Sokukat személyesen is ismerek, s ezért is mertem leírni, h igazak, de(!) a Jobbik nem csak belőlük áll. Ugyanis a Jobbik minimum 80% a vidéki kiégett, elkeseredett, és ezáltal agresszív és rasszista.
A maradék 20%-a pedig az, akikre szerencsére ez nem mondható el, csak hát ők sajnos kissebségben vannak…
Ahogy Schiffer is jól mondta;
“A Jobbik jó eredménye arra utal, hogy ebben az országban százezrek, milliók elkeseredettek, dühösek. Százezrek érzik úgy, hogy az elmúlt 25 év kudarc.”
Csók!
Rion



(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)








Nincsenek megjegyzések: