2015. április 19., vasárnap

Felelősök;

A felnőtt magyar lakosság több mint fele előítéletes a zsidókkal. Minden harmadik polgártársunk pedig antiszemita. Mindez kiderül a napokban közzétett Medián-kutatásból.


Néhány évvel ezelőtt hasonló megállapításra jutott az amerikai székhelyű Rágalmazás Elleni Ligának (ADL) a világ több mint száz országában elvégzett összehasonlító kutatása is, amely szerint Magyarországon az emberek 41 százaléka viseltetik súlyos előítéletekkel a zsidókkal szemben. Európában csak Lengyelország (45 százalék) és Bulgária (44 százalék) fertőzöttebb nálunk, az európaiak döntő többsége azonban sokkal kevésbé fogékony az ilyen nézetek iránt. És nemcsak a nálunk szerencsésebb nyugat-európai országok polgárai, hanem Csehország, Horvátország, Szlovákia, sőt Románia lakosai is nyitottabbak és toleránsabbak ebben a vonatkozásban a magyaroknál.
Az általános helyzetnél is elkeserítőbb: az adatok azt jelzik, hogy az elmúlt években éppen a felvilágosult és liberális Budapesten terjedt leginkább az antiszemitizmus. A Medián-kutatás eredményeiből következtethető: ha kilépek a házunk kapuján, jószerivel minden második szembejövő polgártársam utálja a zsidókat. Meg az arabokat, a feketéket, a románokat, a kínaiakat, no és persze a cigányokat. Mi több, a svábokat is. Mindenkit, aki egy kicsit más, mint amilyennek ők képzelik magukat.
A kormánypárt politikusainak és propagandistáinak hol nyílt, hol burkolt uszítása a bankok, a multik, az idegenek, a szegények, a baloldaliak, a liberálisok és egyáltalán mindenki ellen, aki másképpen néz ki, máshogy gondolkodik vagy él, mint az eszményi NER-polgár, egyértelműen a Jobbik malmára hajtotta a vizet.
Jó hír, hogy az elmúlt néhány évben nem növekedett az antiszemiták aránya. Rossz hír, hogy már így is nagyon sokan vannak. A kutatás eredményeit interpretálók úgy vélik, abban, hogy éppen 2009–2010 táján járt csúcsra nálunk az antiszemiták aránya, a Jobbik választásokon való megjelenésének van meghatározó szerepe.
Én ezt kicsit másképpen látom: nem csupán az antiszemitizmus, a kirekesztés, az intolerancia terjedésében, hanem magának a Jobbiknak a megerősödésében is a Fidesz játszotta a döntő szerepet. Nemcsak azért, mert a Jobbiknak már a genezise is a Fideszhez köthető. Hanem főképpen azért, mert a kormánypárt politikusainak és propagandistáinak hol nyílt, hol burkolt uszítása a bankok, a multik, az idegenek, a szegények, a baloldaliak, a liberálisok és egyáltalán mindenki ellen, aki másképpen néz ki, máshogy gondolkodik vagy él, mint az eszményi NER-polgár, egyértelműen a Jobbik malmára hajtotta a vizet. A Fidesz által vezényelt gyűlöletkampányok, a közbeszéd teljes lezüllesztése nem vezethettek máshova, mint a kirekesztés, gyűlölködés és ezáltal a szélsőjobboldal erősödéséhez. A Fidesz politikusai azt gondolták, úgy válhatnak a világ – és elsősorban európai pártcsaládjuk – szemében jobboldali középpárttá, ha egyszerre mutogathatnak posztkommunistaként aposztrofált baloldali és radikálisként azonosított jobboldali ellenfeleikre.
Csakhogy túllőttek a célon.
Addig szították az indulatokat és próbálták kiénekelni a sajtot a Jobbik szájából, amíg oda nem jutottunk, hogy már a szélsőjobboldali párt a második legnagyobb politikai erő Magyarországon, amely közvetlen veszélyt jelent a rogyadozó lábakon állon kormánypárt számára is. Most hirtelen a Fidesz vezető politikusai is egymás után „ébrednek rá”, hogy a „féltő aggodalommal” felnevelt Jobbik éppen az, aminek eddig is látszott: náci párt. Már így nevezi őket Kövér László és Lázár János is.
Ám a Jobbik tapolcai győzelme megmutatta: a pestisként fertőző gyűlölet szelleme már kiszabadult a palackból. A felelősség elsősorban a kormánypártoké.
168ora.hu

Nincsenek megjegyzések: