Norbival (a párommal) leutaztunk Balatonfüredre, ahol strandoltunk pár órát, majd busszal átmentünk Tihanyba, mert aznap kezdődött a szedd magad Levendula program. Nagyon jól éreztük magunk. (Azt leszámítva, h Füreden orkán erejű szél fújt, s a balcsiban kb minden 5.lépésnél beszartam a lábamhoz erő, tekerő hínártól, Ill a tihanyra tartó buszon kisebb Mounika show-t csináltunk. )
A mezőre menet angol és amerikai lányokkal találkoztunk, kik szinten keresgélték az oda felé vezető utat, s együtt találtuk meg a levendula mezőt, ahol szétváltunk, de a nap folyamán többször találkoztunk Tihanyban is és a vonaton is.
Am kritikán aluli a tömeg közlekedés! 18 kor indul vissza a közvetlen vonat Pestre, s 19 kor megy az uccso vonat, amivel feljuthatunk Pestre, de azzal meg át kellet szállnunk Fehérváron!
A 19 kor Füredről induló járatot úgy értük el, h Tihanyból már nem volt busz Füredre, így a neten utánajártunk, h van taxi, s azt rendeltünk.
Tihanyba 400 ftbol megúsztuk az utat, vissza felé meg már 4000(!) volt...
...Nem szidtuk az országot és a rendszert...
Fehérváron a "haverjaimmal" talákoztam az állomáson. Nagymagyar korlatoltagyúakkal. -.-" Ráadásul részegek voltak...
Am csak úgy vettem észre őket, h angolul kiabáltak valami olyasmit, hogy halál a
Szerencsére ritkán találkozom olyan emberekkel, akik zsidóznak, de akkor mindig megrökönyödöm azon. Döbbenetesnek vélem ezt. Eszembe juttatja, hogy honnan jöttem, ki voltam, s hálával és örömmel tölt el, h még ezen életemben sikerült ezen a kicsinyességen, korlatoltságon felülemelkednem.
Néha meg az egoista énem szólal meg előbb; Barbárok.
De aztán mindig felulemelkednem ezen a kicsinyességen is, hisz ha lenézem, elítéltélem őket, akkor semmivel se vagyok jobb, több, előrébb hozzájuk képest...
Am az elmúlt hetekben sokat gondolok izraelre és azon belül is főként Tel-Avivra.
Már Norbival beszéltem, h jövőre oda szeretnék kimenni.
Nem akarok belemenni a részletekbe, hogy miért. Sokan úgy is tudják, akik még nem ismerik, járjanak utána. ;)
Vasárnap pedig elutaztam vidékre az ősökhöz.
Legfőképp Papám miatt.
Mikor én nála voltam jó passzban volt, de anya mindig mesél (mivel mindig megkérdezem, h mi van az öreggel), h sokat alszik, sők probléma van, s nehéz vele.
Sokat gondolok rájuk szeretettel. (S itt én nem csak gondolok.)
Nadi óta erősen érzem azt, h soha nem vagyunk egyedül...
Számomra ez nagyon kellemes és megnyugtato érzés.
Az intuícióm is erősödött, de még tanulom, gyakorlom, h jobban, könnyebben eljussanak hozzám, melyek halvány, gyors gondolatok formájában suhannak át rajtam, de van utánuk egy fura érzés, állapot is ami átmegy rajtam egyfajta "utóhatásaként" annak az adott bizonyos gondoltnak...
No.
Ennyi elég legyen! :)
Csók!
;*
;)
Rion
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése