Az előző részek tartalmából;

Szokásos módon nem általánosítok, de azok az angolok, akik ezen a hajón dolgoznak nagyon önzőek és nem összetartóak, s ezzel kapcsolatban nem csak nekem, de az összes eddig nem angol kollégának is ez a tapasztalata.

Továbbá a hajón dolgozó magyarokkal az a egységes véleményünk, h mi magyarok azért műveltebbek és kultúráltabbak vagyunk.

Pl sok angol előszeretettel túrházik, szívják hangosan az orrukat nemtől függetlenül.

A másik ami mérhetetlenül ellenszenves a számomra, az az angol “humor”. Mi otthon az ilyen embereket hülye idiótának néztük! ...Meg nézzük is... Mert a saját fajtájukon kívül senki se értékeli a hajón a nyomi “humorukat”. Rettentően fárasztó,  lehúzó, zsibbasztó. Úgy képzeljétek el, mint egy tipikus energiavámpírt…

Sokat mondogattam magamban, h nekem ennyi elég is volt az angolokból, s nem akarok ezek után Angliába menni dolgozni. Igaz, eddig se akartunk, ezért is választottuk inkább a hajózást, de azért titkos remélem, hogy a Londonerek nem ilyenek.

Csak ott a gebasz,  h ha nem akarunk esetleg Magyarországon élni, dolgozni, akkor hol?

Ez még a jövő zenéje...

...

Olyan változás is végbement bennem, amit nem gondoltam volna; Erősödött a magyarság tudatom. Persze nem a szélsőséges mélygyökér módon. :)

Hiányzik Magyarország. Hiányzik Budapest, a lakásom,  a kutyám, a barátok, a szülőfalum. Sokat eszembe van a körút, a 4-6-os, a szép hídjaink az Andrássy út. Főleg most, h nyár van. Imádom nyáron a várost,  s egész Magyarországot! Am tök érdekes ez, mert mondjuk a 4-6-os vili kifejezetten rühellem, s ennek ellenére mégis sokat eszembe van... Persze közben tudom azt is, h itt nem ér a lehangoló, lehúzó magyar légkör, s kifejezetten jó, összetartó a hajós hungarian team.

Még itt nincs a szürke mókuskerék effektus. + Továbbá nem tudom megfogalmazás,  h mit csinálok most. Mert munkának ezt nem nevezném… Nyaralásnak se nevezném, mert nem szokásom egyedül, Norbi nélkül menni bárhová is..  Lehet említettem már, de inkább fősulis/egyetemes gólyatáboros feelingje van ennek az egésznek.

...

Mikor olyanom van, folk zenét hallgatok és énekelek. Mondjuk jó páran tudják, hogy otthon is mindig előszeretettel énekeltem jó kis magyar vidékies nótákat.

Azért van egyfajta feelingje, mikor kiülsz a hajóorrba s hallgatod mondjuk a Balkan Fanatiktól a Love Gone Wrong című számot, v Holdviolától a Tavaszi szél vizet áraszt … (sajnos nem tudom belinkelni de a Youtube is mindenki barátja ;) )

Nagyon hiányoznak a plázák, hogy minden egy helyen van. Itt a mediterránon az a szokás van, mint nálunk a szocializmusban volt. Sok kis egyéni boltocskák. …

Nem tudok sehol se Huawei Mate 8-at venni! Egyszerűen nincs egyik telefonos boltban sem! Rejtély,  h miért?!

...

Mérhetetlenül hálás vagyok a fentieknek, hogy ekkora utat bejártam. Indulván egy 2000 fős kis faluból.  S mindig tanultam, hozzáadtam új dolgokat a személyiségemhez, s nem reketem meg egy szinten se, s kiforrott már az a fajta személyiségem is, aminek köszönhetően nem is szégyellem az életpályám egy szakaszát se!

Egy dolgot sajnálok! Hogy a hajón nem szerveznek olyan programokat, ahol bemutathatnánk nemzetiségünk.

Nagyon szívesen megismerném a többi nemzetet is.

Továbbá az egyik utas, látta a névtáblámon, h magyar nevem van, s elkezdett mesélni a magyar ismerőséről, hogy mit tud Magyarországról. A beszélgetés után elgondolkodtam, h minden egyes magyar ember a nemzetet képviseli mások előtt. Kíváncsi lennék, h ennek vajon mennyien vannak tudatában, mert ez egy kisebbfajta “felelősség” is….

Bár az a sanda gyanúm,  h kb. a 80-90% leszarja ezt...

….

Kicsit visszacseng, az előző életem tapasztalata. Ismét nem vagyok otthon, “elszakitva” érzem magam a hazámtól, s szomorú vagyok, mert szélsőséges eszmék, emberek vannak hatalmon, túlnyomó többségben, s fájó szívvel vágyakozom a régi szép idők után...

...

Kusadasi;

Először és utoljára voltam törökben. Legalábbis idén nyáron. Miután elhagytuk Kusadasit, másnap tört ki a puccs. Törölték az összes törökországi megállót, így sajnos Isztambulba se fogok eljutni....

Szép és jó volt. A radarom folyamatosan “vijjogott”, szo rengeteg volt a meleg.

A kikötő egy hatalmas bazár. Folyamatosan leszólogattak, szo inkább bedugtam a fülesem. :D

Életemben először hallottam elő muzzeint v mi a fenét. :D

Libabőrös voltam, s persze tele lett a ég felröppenő madarakkal, s titkon attól féltem, hogy mikor és hol fognak robbantani… :S

De ezt a félelmemet leszámítva hangulatos volt. :) \./

...

Rodosz;

Ez a második olyan hely, ahol jól érzem magam.

Nagyon kellemes a kisugárzása, s a hajóról nézve, (szokásos crew fedélzetről írok) ilyesminek képzelem el Izraelt is. Bakancsilistámom szerepel, szo oda még el kell jutnom.

Rodosz azért is volt jó, mert több olyan üzlet is volt, mint Pl: Budapesten is van;  Zara, Pull, Bershka.

Jó volt bemenni ezekbe az üzletekbe.  Kicsit otthon éreztem magam.

Még azt is éreztem h kibaszottul hiányzik Budapest. … Nem gondoltam volna, h hiányozni fog… :((((

Az indiai kolléganőmmel csavarogtam az este. Még mindig döbbenetes a számomra,  h amíg  a nem britekkel folyékonyan beszélek angolul, addig a az ősbritekkel nyögvenyelősen megy a kommunikáció.

Elmentünk Falirakira egy Rodosz melletti kis Siófok szerű településre. Too much volt nekem. Egymás mellett voltak a szórakozóhelyek, s túlüvöltötték egymást. A britek meg szaladgáltak az egyik helyről a másikra,  mivel minden hol ingyenes a második pia. Mi meg Jyotival (Dzsoti) az indiai kolléganőmmel mentünk utánuk.

Na már most! Én már 27 vagyok, szó a 4. Hely után már kurvára betelt a pohár, s egy taknyos tini picsának éreztem magam, aki szaladgál össze vissza, mint valami mérgezett egér! Jyoti se érezte jól magát szó fogtuk magunk, s vissza taxiztunk Rodoszra. (Zárójelben megjegyzem, h fejenként 10 euro volt oda, s 10 vissza az út, szó kissé ideges voltam.) Odafelé nagyon látszódhatott, hogy szétbasz az ideg, mert Jyoti is és a taxi sofőr is csak nyugtatgatott. Azért is ideges voltam, mert a drága angolok megint leszartak mindenkit, s mindenki önállóan ment. Mondjuk ezen Jyoti is kivolt akadva. Am nagyon hasonló a kultúránk, a a szokásaink, s neki se tetszik, h mennyi érzéketlen, figyelmetlen, önző egy népség ez a brit! … Pfhej!

Szo Jyotival ketten indultunk el, azt se tudtuk hova, csak a város nevét tudtuk. Az volt a szerencsénk, mikor beértünk a városba, megláttam pár embert akik “velünk” voltak, s gyorsan kiszálltunk ….

Szo ott tartottam, h visszamentunk Rodosz bulinegyedébe, ahol a magyar team mulatott. Hát ugyan olyan volt, mint Faliraki, csak valamiért szimpatikusabb volt mindkettőnknek. Egyből beértünk egy bárba piáért és wifiert, hogy felvegyem a magyar teammal a kapcsolatot, h melyik helyen vannak. A long Island segített feloldódni egy kicsit, s elengedni a kellemetlen Faliraki emlékeket…

Aztán sikeresen meg is találtuk a magyar csapatot, s hajnal 4ig jól is éreztük magunk. :)

Végig együtt voltunk, folyamatosan figyeltünk a másikra, mikor eljndultunk egy másik helyre, akkor megvartunk mindenkit, ha valaki lemaradt, szó jó volt.

...

A második nap egyedül sétáltam, s bár viszonylag stabilnak volt mondható lelki állapotom, de azért csak csak elerzekenyultem néha …

Még mindig nagyon fáj Norbi hiánya, pedig 2 nap híján már egy hónapja külön vagyunk.

Ugye beszélgetünk minden nap, s tudom h ő jobban van, erősebb típus, más az ő helyzete már csak azért is mert nagyobb hajón van, jobb ott a légkör mint itt a kisebb hajón.

Am jelenleg Rodosz utcáin sétálok, s miközben nézelődök, jegyzetek, mert csakúgy özönlenek a gondolatok a fejemben, miket fel akarok jegyzetelni.  

Mivel Rodosz számomra nagyon hasonlatos az Izraeli településekhez, ( annak ellenére, h meg nem is voltam ott :D ) így sokat eszembe jutott Steiner Kristóf is. Ha Izraelbe gondolok, után rögtön Őrá. Nagy példaképem ő nekem, s általa ismertem meg a Kabbalát,  s már hordom évek óta a vörös fonalat a bal csuklómon. Ha rá gondolok, egy kis béke és szeretet költözik belém, s segít megnyugodnom is. Igen

tudom fura, de ez van…

Szo remélem 5 even belül sikerül eljutnom Tel-Avivba. \./ ^.^ :)

...

Mykonos;

Sok volt a meleg. Gyakran jelzett a radarom. Kollégákkal mentünk ki, de hasonlóan szar tapasztalatokat szereztem velük,  mint mikor Rodoszon mentem velük bulizni. Furák ők nekem. Csak mennek unottan, vontatottan. Szívják az orruk állandóan nemtől függetlenül. Leszarják, hogy ki hol maradt le épp. Ha jön, jön,  ha nem akkor majd vagy megtalál minket v nem.

Rodoszon megtanultam, h bulizni nem megyek velük. Mykonoson megtanultam, h nem csak bulizni, de sehova se akarok már én ezekkel többet menni!! Két-harom fős társasággal eddig oké volt, de most voltunk vagy 8an, s szörnyű volt!...

Am Mykonos a tipikus görög falucska a maga fehér-kék színeivel. KB két órát csavarogtunk a városban aztán a banda egyik fele ment tovább a standra, a másik fele meg vissza a hajóra. Aztán mivel nekem mosni kell, meg szeretnék a kondiban is elmenni, mivel 2 napja nem voltam.

...

Szo ez volt a terv, de aztán ramírt az egyik magyar, h mit csinálok, hol vagyok, mert ő kint van a városban a helybéli ismerőseivel, s csatlakozhatnék hozzájuk.

Hát velük nagyon jól éreztem magam. Olyan gyönyörű helyre mentünk el, s annyira jó volt a légkör, a hangulat, ami belengte a 4 fős kis társoságunk, h tele volt pozitív, kellemes energiával.

Egy helybéli görög lány, a magyar (meleg) kollégája, a magyar hajós kolléganőm és én voltam.

A srácot irigyeltem, h mennyire laza, közvetlen.  Nem volt az a too much, túl sok típus. Irigyeltem, mert legfőbb célom az volt a kijövetellel, h tapasztaljak, fejlődjek, s szeretném levetkőzni a korlátoltságaim, s ehhez nem elég az elhatározás, ezt még is kell “tanulni”, ki kell tapasztalni az elsajátítását.

Mondjuk az előítéleteim levedlésével elég szépen haladok, mivel eddig sikerült mindig a szöges ellentétét bebizonyítania az embereknek, mint amit gondoltam róluk...

Úgy érzem, s gondolom, h én legbelül egy hippi vagyok, csak az eddig társadalmi nyomás, szokás,  felnevelés, ésatöbbi rámrakott egy rakat merevséget, kötöttséget, amik lehúznak, s miket szeretnék lerázni magamról. Egy önálló, független, sokszínű, felszabadult individum szeretnék lenni, s nem egy a társadalmi szokásoknak behódolt szürke klón.

Bár  nekem a hitvilágom alapból ilyen. Hiszem, h legbelül mindannyian többek vagyunk, mint amit valójában “prezentálunk” itt a földi síkon. Teljes önvalónk csak a halálunk után mutatkozik meg, mikor visszatértünk. Itt a földön csak egy kis része van jelen, viszont ezt lehet bővíteni, többet lehozni, megmutatni, újat tanulni, régi hibákat kijavítani.

Oké fiam! Nyomd el magad, s szállj vissza földre, mielőtt még hittérítésbe torkollik a dolog! :D

...

Vices, mikor angolul beszélek, s néha bemondok magyar szavakat. Ki?! Hallod?! Figyelj! Képzeld! Ácsi! Na necsi! Anyád! Neszopass! Baz!meeeg! Ésatöbbi... Leginkább hirtelen, meggondolatlan, nagyon gyorsan, melyről jövő szavak ezek. :D    

...

Sokan megkérdezik, h hány éves vagyok, s kivétel nélkül mindenki meglepödik, mikor azt mondom, h 27. 22-23-34-nem néznek. ( Zárójelben megjegyzem, h én vagyok a rangidős a csapatban.)

...

Am nem dolgozunk sokat.  Néha van sea day, de heti egyszer legalább van Day offunk. Sokszor csak este 6-7-tol dolgozunk 11ig, köszönhetően a sok kikötésnek.
Szó úgy érzem magam, mintha kb részmunkaidős, v diákmunkás lennék. :)

Viszont Norbiék meg a transatlantic járaton,  kB 3szor többet dolgoznak, mint mi, viszont a fizujuk is jobb…

S ha visszamegyünk 2. Szerződésre  (amit én nem akarok, Norbi viszont igen) akkor elég nagy szopás lesz azt nekem megszokni...

…

Július 23:

Az indiai kolléganőmmel töltöttem az estét. Együtt néztük meg a kihajózást. Nagyon szép tiszta csillagos volt az ég és narancssárgás volt a hold. Piraeus, Athén kikötővárosát hagytuk el. Az indiai csajjal is folyékonyan beszélek angolul, s szinte mindent értek, amit mond. Annak nem örültem, h elszeparálva ültünk a többiektől. Ugyanis a többség nem szereti az India kolléganőm.

Am nagyon sokat beszél.  Folyamatosan lotyog s az este végére már le is húzott az életről, s mondtam is neki, h megyek aludni, mert fáradt vagyok. Ő nagyon szeret, mert szinte én vagyok az egyetlen kapocs, aki nem tartózkodik tőle. De nem akarom h rámnőjjön,  szo egy tisztes távolságot,  határvonalat meg kell határoznom vele szemben.

Július 24;

Santoriniban vagyunk ismét. Nem szálok le a hajóról, mert annyira nem érdekel ez a város. Egyszer elég volt, szép és jó volt bejárni, de köszönöm ennyi. Nincs is netkávezós helye, csak éttermek, oda meg nem akarok beülni, s fizetni annyit a netért. Még amúgy sincs semmi fontos netezni való dolgom.

Úgyhogy inkább relaxálok blogok, aztán megyek a gymbe, aztán 18-23-ig meló.

…

Július 26;

Kotorban vagyunk ismét… … és ismét eltörött a mécses. 9-12-ig dolgoztunk. Délben kikötött a hajó. Gyors ebéd, aztán a mexikói kolléganőmmel felbaktattunk a hegyre. Gyönyörű ez a hely. Nekem (és még sok más kollégának) ez a number 1 hely. Szó már a hegyen nagyon kiakart törni belőlem a zokogás, s vadul pislogtam, s küzdöttem, hogy ne konnyezzek. Barbara szerencsére bóklászott egyedüla romok között, míg én néztem a gyönyörű hegyeket. Eszembe jutott a már megutazott előző életem; Erdély. Hasonló helyen éltem én is. Bár azon a tájon több volt a fa, mint itt, de nagyon hasonló. Továbbá eszembe jutott, az egyik nagy favorite könyvem is: Wass Albert; a Futineli boszorkány.

Középiskolás koromban olvastam, s nagyon mély nyomott hagyott bennem… Akkor meg nem tudtam ugye h miért… Ahogy az se, h miért is volt nekem mindig szív ügyem Trianon… Na mind1. …

Szo fájó szívvel indultam vissza a hajóhoz. Itthon  (a kabinomban) szerencsére, nem volt itthon a lakótársam, szó a hordozható hangszóróval bömböltettem a magyar folk gyűjteményem. (Tudom, sokan a világból kiszaladnátok tőle, de én imádom, s mindig nagyra dagad a mellyem ha magyar folkot hallgatok.

Na szóval! Tök jó volt a kedvem, a csárdás nótáktól, s azon gondolkodtam, h de jó vóna elmenni egy istenes magyar lagziba… Aztán egyszer csak felcsendült a Most múlik pontosan…. Pf… Rotty… Pár másodpercig lefagytam, meredtem ki a fejemből, aztán úgy elkezdtem zokogni, mintha kb anyámat temették volna! Taknyom, nyálam egybe fojt, s annyit sírtam, hogy ragadt s égett már az arcom s a szemem a sok könnytől.

...

Így utólag úgy gondolom, h jó volt az a bőgés. Kellett. Egyfajta szelep kinyitás volt. Azóta jobb a hangulatom.

...

Egyik nap elmentem egy Fülöp(szigeteki) fodrászhoz. Ügyes. Jó levágta a hajam, úgy ahogy kértem. Feszengtem közben rendesen, hogy el ne basssza. A végén a kezébe került egy beretve. Gondolom szokásomhoz híven jól láthatóan kiült az arcomra a döbbenet, mire értetlenkedve széttárta karjait, s megkérdezik, h nem akarok oldalra csíkot a hajamba?

Hát majd lefordultam a székről!  Résen kell lenni bazdmeg mindig, mert elég ha egy kicsit nem figyelek oda, s úgy nézek, mint egy borsodi cigány gyerek! :/ :S

Július 29:

Velence.

A mexikói kolléganőmmel elmemtunk egy bevásárlóközpontba, ami a külvárosba volt, 20 percnyi buszútra.

Olyan jó volt buszon is! Igazi BKV-s volt! Még az a nyomi BKV is hiányzik, amit mindig csak szidunk. :)

A plázában meg teljesen megvadultam! Kivoltam már éhezve egy jó plázázásra is!

Légkondicionált, tiszta helyen együtt minden! Hát kell ennél több? Ráadásul ez a hely, kutyabarát is volt. A mosdóknál volt is kitevő nekik itóka. ^.^

Döbbent,  h mennyire tudnak hiányozni olyan dolog, amik  otthon tok természetesek...

Egészen otthon éreztem magam, s elmúlt a honvágyam. Újabb dolgot tanultam. Pl h nem csak Rómában érzem otthon magam, hanem úgy tűnik, hogy egész Olaszországban. Sokszor felböffen bennem, h ha nem Magyarországon, akkor hol tudnám elképzelt életem folytatását, s ez nem más mint Itália és Tel-Aviv.

Libabőrös lettem, mikor a buszon ülve a Spotifyom bedobta Punnany Massif-től az élvezd című számot….

Am Auchan áruház is volt. Jó volt látni. Deichmanban vettem egy faszentos cipőt, s volt Média Markt féle üzlet is, ahol megtaláltam a drágaságom. (Huawei Mate 8) 600 euro… :S Szo megvárom az első fizum, s kövi alkalommal magamévá teszem. :D

Next time 2 hét múlva úgy is jövünk vissza s akkor jövök ki megint.

Vettem még töltőt, mert Kotorban sikerült úgy bebasznom a csapat vacsin, h ott felejtettem az étteremben. :D

Ingyen helyi rövid italt hozták nekünk. Házi pálos volt, aminek nagyon megörültem! A sok puhos angol meg nem bírta meginni, mert olyan büdös és erős volt nekik, s húztak a szájuk. Hát én ezt meg majdnemhogy sértésnek vettem! Gondoltam is magamban, h na meg a büdös anyátok picsháját! (Amúgy ezek még káromkodni se tudnak normálisan!)  Úgyhogy jó magyarhoz híven nem engedhettem h ott maradjon az üdvözlégy pia! :D

Amúgy erről jut eszembe, h egyik crew báros este, amikor beszélgettem a magyar csajokkal. (Amúgy összesen hatan (!) vagyunk magyarok a hajón.) Szilvi a borfelszolgálló fogalmazta meg és mondta ki azt, ami bennem is kavargott eddig. Mégpedig azt mondta, h sokáig Isten verésének gondolta, h magyarnak született, de már tudja, hogy valójában Isten áldása. ( Büdös életbe nem gondoltam volna, h vala én ilyet fogok gondolni, de hát tényleg formál ez a hajós élet! Ha valaki anno ilyet mondott volna, lehordtam volna mindenféle mélymagyarnak, mert ám nem szeretem, ha valaki nagymagyarkodik. De ez nem olyan. Ez a “pure” tiszta szeretet. Ego, mellverdeső mentes. )

Nah. Egyelőre ennyi elég!  ;)

Csók! 

Rion ;)

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)