Május 4 - Szombat;
Jó barátosném és egyben volt lakótársnőm esküvőjén voltunk Szajolon. Nagyon jó volt. Jó társaság, jó hangulat, jó zene.
Mulattunk is végig hajnal fél ötig.
Ezúton is köszönjük szépen, h részt vehettünk rajta s sok boldogságot kívánunk itt is. ♥️😘
Május 11 - Szombat;
A család legjava bika, így most összegyűltünk vidéken a családi háznál s megtartottuk a születésnapi köszöntéseket.
Jó volt. Apum 60, Anyum 59, én 30, bátyám fia pedig 10 éves lett.
(Mondjuk én majd csak május 20-án leszek 30, de ez volt az a időpont, amit össze tudtunk hozni a családdal.)
Május 13 - Hétfő;
Bekövetkezett az, amit már hónapok óta érzek/sejtek. Elküldtek melóból. (Hivatalosan közös megegyezéssel váltunk el.)
A korábbi bejegyzéseimben már többször írtam, részletezem, szo már nem igazán tudok mit mondani.
Röviden; Megmondták, h nem megy a szekér. Nem akarnak több pénzt beleölni. Ez amúgy is cska egy mellék vagány volt a tulaj számára. A 2 Üzletünkből az egyiket be is zárják júniusban, s inkább a tulaj felesége viszi tovább a boltot egy darabig.
Akár hogy osztottak-szoroztak, s próbáltak más megoldást találni, de sehogy nem jött ki a matek, s mivel nekem van egy magas fizetésem a cégnél, így meg kellet, h váljanak tőlem.
"SUPRISEEEE!"
2 hétig még vagyok, h átadjam a munkákat az egyik kolléganőmnek, meg a tulajnak.
Május 23-án lesz az uccsó munkanapom. Azt jóu napot!
Ami leginkább elkeserített az az volt, h Bátyám fia kórházba került. Infozión van. Kiderült h cukor beteg.
A héten bent tartják. Amúgy jól viseli a helyzetet még, mert nem tudja h ez milyen életmód váltással fog járni neki.
Aztán szintén még ezen a napon történt délután, h felhívtak meló ügyben egy prémium ruházati üzletvezetői pozival kapcsolatban, ahova még múlthéten jelentkeztem.
Csütörtökön megyek majd hozzájuk interjúra.
Május 14 - Kedd;
EUROVÍZIÓÓÓ!!!
Megkezdődött a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál! Nagy rajongója vagyok. Nagyon szeretem. Mindig átjön az a felszabadult, vidám, liberális hangulat ami miatt is nagyon szeretem.
Az idei eléggé melegre sikeredett. 😅 Jó volt látni a tv-ben, h szinte minden harmadik csókolózó pár meleg volt, s több nyilvánvalóan meleg fellépő volt. A helyes műsorvezetővel az élen.
A fesztivál alatt mindig nagyon szeretem s értékelem a földi élet adta szépségeket és gyönyöröket. Mint azt szinte minden dalfesztivál alkalmával elmondom, h nekem ez lenne a normális világ, ahol ennyire normál, alap elfogadott a sokszínűség, a felszabadult boldog lét.
A kiesés nem lepett meg.
Viszont azt is elkell még mondjam, h a dalfesztivál a bakancs listánkon van. Főleg ennyi szépfiút látván... 😉😁😅
Nah!
Csók!
Rion
😘❤️
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése