Mivel nem volt időm befejezni a nyaralás beszámolót, s azóta, h visszajöttünk csak rohannak a napok, így most megpróbállom a néhány szavas jegyzeteimmel összecsapni és lezárni a beszámolót, mert itthon munkahely váltáson megyek keresztül, amiről majd a kövi bejegyzésben szeretnék írni, s ha most nem zárom le ezt a témát, akkor soha.
Jún 30 - kedd;
Júl 1 - szerda;
Elutazott az egész csapat a Sidaritól nem messze lévő Aquaworld-be.
Ez is jó volt, de én sose voltam ilyenért oda. Ráadásul az első csúszda fel is horzsolás a fenekem, s az új Ausztráliából rendelt drága Marcuse fecském is kiszakította, meg Norbiét is.
Viszont kipróbáltam a legmagasabb és legmeredekebb csúszda is.
A tetején állva nem sok híja volt, h vissza ne forduljak, de aztán kb; 3-5 másodperc alatt lent voltam. Életemben először s szerintem utoljára csináltam ilyet. Úgy remegtem utána, h tovább tartott felállnom, mint leérkeznem. Kisebb sokkban voltam.
Július 2 - Csütörtökön;
Első és egyetlen napunk, mikor nem kellett korán kelni, s
Albánia helyett parton döglés volt. Kivolt mindenki merülve...
Július 3 - Péntek;
Paleokasztrica. Nem nagy durr. Szép lagúnás terület.
Béreltünk 2 vizibiciklit s kimentünk a halál faszára egy szép tengerparti civilizáción kívüli valahova. Hát én nagyon kivoltam oda úton, s annyit morogtam, h h lehetünk ennyire hülyék, gyerekesek és felelőtlenek, h kitekerünk a nyílt tengerre! Na meg aztán mikor megtudtam, h nincs mentőmellényünk?!
Veszekedtem a többiekkel, h forduljunk vissza, de ők neeeeeem!
Hab volt a tortán, mikor félúton voltunk a céltól, s konkrétan a nyílt tenger kellős közepén voltunk, mikor ötünk közül egyvalaki észrevette s hangosan felolvasta nevetve (!), h 300 (!) méternél beljebb ne menjünk! Hát mi már akkor legalább 3000 méterre voltunk!
Nah itt fogtam magam, vettem elő a telefonom, h legooglizom a görög partiőrség
telefonszamát, de hát térerőm nemvolt a nyílt tengeren, nemhogy netem! Sírás határán voltam!
Szidtam a görögöket is, h azok is mennyire felelőtlenek, h sehol egy vízi rendőrség sehol, bezzeg nálunk a Dunán is meg a Balatonon is látok mindig, akárhányszor elmegyek a partra!
Szétbaszott az ideg!
Aztán mivel mindenki leoltott, kénytelen voltam elnyomni magam hátul.
A hosszú hallgatásomban elkezdtem mantrázni, ami segített lehiggadni, s elengedni mérgelődésem.
Ahová elvittek a többiek, szép volt, megérte elmenni. Visszafelé már kussoltam, bár volt
bőven így is para. A túlélésen kívül még azért szorongtam, h a hazavivő buszunk elérjük.
Július 4 - Szombat;
Zsófi, ki Angliából jött Korfura, reggel 7kor indult Korfura a reptérre. Kelt hajnalban az egész csapat, s a buszmegállóban elköszöntünk tőle.
Reggel 9kor kellett elhagyni a szállasunk, viszont a buszunk csak 16 kor indult. Addig szuveníreket vettünk, s beültünk utoljára a törzshelyünkre, ahol a személyzet szomorúan vette tudomásul, h ez az utolsó napunk, s a reggelink végeztével készítettünk közös csoport képet velük. Majd pihiztünk és pancsiztunk egy utolsót a tengerparton, s páran a könyeinkkel küzdve hagytuk hátra a tengerpartot és a törzshelyünk.
16 után felszálltunk a buszra, s elrobogtunk Korfu városába. A buszon Norbinak és nekem eléggé padlón volt a hangulatunk. Pityeregtünk is egy kicsit lelki buzik hoz méltóan. :)
Korfuban még 4 órát megint dekkolhattunk, s ismét róttuk az óváros utcáit.
Július 5 - Vasárnap;
Nem volt annyira komfortos a hazautunk mint odafelé, viszont gyorsabban hazaértünk.
Már Szerbiában voltunk, közel a magyar hatarhoz, mikor bekapcsolták az M1-et. Hát jópáran kiégtünk, mert az első 3 percben másról sem hallottunk csak a Rákóczi, Kossuth, Hunyadi és egyéb nagymagyarságokról.
Nem is ezzel van a baj, hanem inkább azzal, hogy csak eddig terjed a vilaguk.
Ezekkel hatalmas korlátokat, falakat emelnek maguk elé.
De végül beláttam, h ez a szép a demokráciában, hogy mindenki megkaphatja, ill élhet úgy, abban a világában, ami a számára ideális.
Igen szép és jó, mindaddig amíg nem akarják mindenkire rákényszeríteni a saját szűklátókörű, buta vilaguk másokra is. (Lásd; Fidesz-KDNP - Jobbik; Mivel mi nem szeretjük a csokit, ezért mindent megteszünk azért, h más se szeresse!)
Elég hosszú időt voltam távol ahhoz, hogy hiányozzon a karmalám. Többször "kattant az agyam" s elkeztem mormolni a nadin tanult mantrák valamelyikét. Nyugodtabb is vagyok, h velem, rajtam van a karmala, de tanultam ebből a "journey"-ből is...
Közben többször hol azt kívántam, h bárcsak ilyen jó és nyugodt lenne alapból minden ember élete, hol pedig azt, h minden ember megtehesse azt, h megtapaasztalja ezeket a jó dolgokat, melyekben mi is részesültünk ezekben a napokban.
Csók
:*
Rion
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
A 9 fős csapatból 6an leutaztunk Corfu town városnézésre.
Szép volt, jó volt, csodás volt. Számomra tipikus olaszos, Nápolyra hajazó az óvárosa.
Ez is jó volt, de én sose voltam ilyenért oda. Ráadásul az első csúszda fel is horzsolás a fenekem, s az új Ausztráliából rendelt drága Marcuse fecském is kiszakította, meg Norbiét is.
Viszont kipróbáltam a legmagasabb és legmeredekebb csúszda is.
A tetején állva nem sok híja volt, h vissza ne forduljak, de aztán kb; 3-5 másodperc alatt lent voltam. Életemben először s szerintem utoljára csináltam ilyet. Úgy remegtem utána, h tovább tartott felállnom, mint leérkeznem. Kisebb sokkban voltam.
Július 2 - Csütörtökön;
Albánia helyett parton döglés volt. Kivolt mindenki merülve...
Béreltünk 2 vizibiciklit s kimentünk a halál faszára egy szép tengerparti civilizáción kívüli valahova. Hát én nagyon kivoltam oda úton, s annyit morogtam, h h lehetünk ennyire hülyék, gyerekesek és felelőtlenek, h kitekerünk a nyílt tengerre! Na meg aztán mikor megtudtam, h nincs mentőmellényünk?!
Veszekedtem a többiekkel, h forduljunk vissza, de ők neeeeeem!
Hab volt a tortán, mikor félúton voltunk a céltól, s konkrétan a nyílt tenger kellős közepén voltunk, mikor ötünk közül egyvalaki észrevette s hangosan felolvasta nevetve (!), h 300 (!) méternél beljebb ne menjünk! Hát mi már akkor legalább 3000 méterre voltunk!
Nah itt fogtam magam, vettem elő a telefonom, h legooglizom a görög partiőrség
Szidtam a görögöket is, h azok is mennyire felelőtlenek, h sehol egy vízi rendőrség sehol, bezzeg nálunk a Dunán is meg a Balatonon is látok mindig, akárhányszor elmegyek a partra!
Szétbaszott az ideg!
Aztán mivel mindenki leoltott, kénytelen voltam elnyomni magam hátul.
A hosszú hallgatásomban elkezdtem mantrázni, ami segített lehiggadni, s elengedni mérgelődésem.
Ahová elvittek a többiek, szép volt, megérte elmenni. Visszafelé már kussoltam, bár volt
Reggel 9kor kellett elhagyni a szállasunk, viszont a buszunk csak 16 kor indult. Addig szuveníreket vettünk, s beültünk utoljára a törzshelyünkre, ahol a személyzet szomorúan vette tudomásul, h ez az utolsó napunk, s a reggelink végeztével készítettünk közös csoport képet velük. Majd pihiztünk és pancsiztunk egy utolsót a tengerparton, s páran a könyeinkkel küzdve hagytuk hátra a tengerpartot és a törzshelyünk.
Korfuban még 4 órát megint dekkolhattunk, s ismét róttuk az óváros utcáit.
Felmerült, h megúszhatnánk a kb; 24 órás hazabuszozást, ha repülővel mennénk haza, de nem volt járat, amivel leléphettünk volna.
Nem is ezzel van a baj, hanem inkább azzal, hogy csak eddig terjed a vilaguk.
Ezekkel hatalmas korlátokat, falakat emelnek maguk elé.
Igen szép és jó, mindaddig amíg nem akarják mindenkire rákényszeríteni a saját szűklátókörű, buta vilaguk másokra is. (Lásd; Fidesz-KDNP - Jobbik; Mivel mi nem szeretjük a csokit, ezért mindent megteszünk azért, h más se szeresse!)
Csók
:*
Rion
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése