2010. április 12., hétfő

Anyum, Dávid, tanulás, Manci

 

Szerencsésen túlvagyunk a választásokon. Szerintem jól alakult. Bejutott az LMP, s a Jobbik se kapott annyit, mint amennyire számítottam. A Fideszről és az MSZP-ről meg szólni sem kívánok, úgy televan a tököm velük...

Anyum reggel azon nyomban rám vetette  magát, mihelyt kiléptem a szobából. Egyből azt kérdezte, mikor megyek vissza Egerbe! Mondom neked is jó reggelt! De rendes volt, mert a heti kajám, mit viszek Egerbe kikészítette, s nem nekem kellett magamnak megcsinálnom. Bár Ő szokott bepakolni is, de az a része most elmaradt. Adott pénzt is. Igaz azért, mert fizetni kell az albit, s panaszkodtam neki, h több ezer forintos kiadásom lesz annyit mert köttetni kell, meg több példányban szükségeltetik kinyomtatni a szakdogát is, szo ilyen téren rendes volt, holott én már arra voltam felkészülve, h az albi pénzt se fogja odaadni.

Dávid felhívott délután. Nagyon felhúztam magam azon, amit mesélt, pedig én higgadt gyerek vagyok! Szo nagyon durva és hányingert keltő támadás érte őt s teljesen alaptalan, hülye vádakkal illeték, mi egy kicsit megviselte. Úgy ahogy sikerült felráznom, s talpra állítanom, de a további szarkavarások elkerülése érdekében holnaptól Dávidomról se fogok írni, s őt is cenzúrázom sajnos.

Most legszívesebben ordítanék, s leírnék mindent, ami bennem van (hisz azért van ez a rohadt blog ), de sajnos nem tehetem, mert tudom olyanokat írnék, mi nem lenne valami szép, s azzal csak a támadó fél szintjére süllyednék, amit nem akarok.23802_383793147777_78438037777_3627289_2887926_n..

Ma sokat tanultam. Vonatozás közben elkezdtem tanulni az emelt töri szóbelis tételeket. Ha jól emlékszem 33 tétel van, s ma eljutottam a 7. tételig.

Befejeztem a szakdogozatom is és a pr tervem is. Igaz az utóbbit holnap már be kell köttetni, s le is kell adni, de lehet h ugyan ez lesz a szakdogámmal is, pedig annak csütörtökön van a leadási határ ideje.

Beszéltem Bözskémmel. Nem bírtam ki, h ne halljam a hangját s felhívtam, s vagy 10 percet beszéltünk, pedig spórolnom kellene, ha májusban Pestre akarok költözni. Sok a kiadásom, pedig már szinte nem is költök magamra.

A tartalékom pénzem annyi, h talán elég egy havi albérlet kifizetésére. Ha anyum most nem adott volna + pénzt, akkor ahhoz kellett volna nyúlnom. :/ Igaz szombaton is elbasztam a pénzt, de a pozitív oldala, h ez már valóban drasztikus nadrágszíj húzásra ösztönzött, + még annyi a jó oldal, h vettem egy v nyakú fekte pólót a Vörösmartyn a New Yorker-ben holott az a bolt nagyon nem az én stílusom, de a póló egyszerú, szolid, s egyben divatos volt. :) Bözském stílusát tükrözi jobban az a bolt, s Ő találta nekem a pólót is. (K)

Na! Mára lényegében ennyi. Megyek mert vár Manci!

Csók!

Rion ;)

(K)

Braeden Baade 12

7 megjegyzés:

Unknown írta...

RION! Reméljük a mi barátunk is megnyugszik már, kicsinálták rendesen- életében nem hozott ilyen bátor döntést úgy, hogy szerette is. Soha nem szeretném átélni azt amit ő. Mellesleg ne gondolod, hogy neki olyan jól esett, de belátta nem versenyezhet egy olyan bájos személyiséggel mint te. Megjegyezném mellesleg épp kórházban van, sok volt amiket itt olvasott mindenkinek, úgyhogy nemcsak a te barátodnak estek rosszul dolgok, a miénknek is.

Névtelen írta...

kár hogy igy eltávolodtunk egymástól,
Flirt

Popov írta...

Én nem fogom általában senki pártját ilyen ügyekben. Semleges próbálok lenni: de szerintem senkinek NINCS SEMMI JOGA ahhoz, ha valaki nemet mond neki (nem is egyszer...), akkor az továbbra sem tudja ezt mentálisan felfogni! Egyszerűen a zaklatás/erőltetés/erőlködés határát nem tudom életem során megérteni egyes férfiaknál, hogy a fenébe nem tudják ezt elkerülni?! A másik: mindenkinek saját szívügye, hogy hogyan játszik mártírt, s ha esetleg "kórházba kerül szerelmi furdalása miatt" - és hasonló rémhírekkel próbálja ÉRZELMI ZSAROLÁSSAL az egyes EMBEREKET SÚLYTANI akkor MEG IS ÉRDEMLI az illető, ha tényleg úgy is van/lenne...! Ez ízléstelen, gyalázatos zsarolás, a tisztességes az lenne, ha mindenki megy a saját irányába, s többé nem beszél semmit a történtekről, egyik fél sem senkinek! Azért magába nézhetne mindenki, mert ez egy undorító és ocsmány dolog. Minél "felnőttebb" életkorban az ember, annál jobban visszafejlődik szellemileg azt látom, hogy ilyen dolgokat magának meg mer engedni... Többek közt saját magából nevetséges és szomorú eszközökkel szánalomra méltó embert csinálni!!!

Rion írta...

OMG! What a fuck van itt? :)

NA! Kezdjük! ;)

Zeke:
Erre nem tudok mit mondani. Ő ügyük. Felnőtt emberek mindketten. Oldják meg! Nekem megvannak most a maga gondjai, nem igazán van most nekem ilyenekre türelmem, de ha úgy hozza a helyzet, akkor szivesen állok elébe, h megbeszéljük a felmerült problémát. Nyitott vagyok egy kuturális, és higgadt beszélgetésre.
VISZONT! Az alattomos, undorító, hátulról támadó, és össze-vissza terjengő hülye pletykák miatt engem is sértés ért. Tudod miről beszélek ugye? Hogyne tudnád! Hiszen.... :)

Rion írta...

Flirt:

Sajnálom én is. De, most, h én nem kereslek, már te se írsz semmit, h mi van velem. Bár tom, h megvannak a magad bajai, de nekem is jó esne!

HA végeleze ennek a hülye hajtásnak itt a suliban jelentkezem!

Popov:
Teljesen egyetértek veled.

Névtelen írta...

Bár szoktalak hivni te meg nem tudom én vagyok a hibás megint-nem is vinnyogok többet.
Vonatos Pali Srác

Rion írta...

Jaj! Már!...

Írtam oda, ahol szoktunk levelezni...