2010. április 22., csütörtök

Suli, költözés, utazás

 

Reggel magamtól keltem. 9:30-ig alukáltam. :) Jó volt pihenni. A 10 órakor kezdődő óránk ma elmaradt, s meglepő módon tudott erről minket értesíteni a tanár! Ritka ám az ilyen! :) :/

Szo reggelről kelés, pakolgatás, kávé, betettem a lencsém ismét 3 perc alatt, kis tanulás, s go be a suliba. PR-ből zh-t írtunk. Utolsó lehetőségünk. Remélem meglesz. 7 kérdés volt. Mindegyikre válaszoltam, bár abból 2 rizsa volt, s az egyik válaszom, mint utólag kiderült, valószínű, h nem jó, mert összekevertem egy másikkal. :/ De a tanár legalább ebből is láthatja, h készültem! XD :P

Szomorító számomra visszagondolni, h 1 éve, h szerettem én ezt a szakot, most meg h megutáltam a sulit! :S :/ Lehet, h jövőre nem lesznek már ezek a gondok, mert addigra rendezik a tanszéken a problémákat, de akkor is sértő, s shit, h így kibasztak velünk...

ZH után hazamentem, s olyan kupit csináltam, h úgy nézett ki a szobám, mint ahová bebaszott az atom! :S XD A cuccaim egy részét most bepakoltam, s viszem majd haza, mert tegnap esett le, ahogy néztem a naptárt, h jövő héten ilyenkor már végleg kiköltözök az egri albérletemből, s rengeteg cuccom van bent még. :S

Ma szép napos idő volt, bár kicsit szeles sajnos. Jó volt a vonaton utazni hazafelé. Konkrétan Pestre, mert ismét Mancihoz megyek tanulni. XD Lehet, h páran úgy gondoljátok, h; "Gondolom mennyire tanul ott a Rion!...", de múltkor is viszonylag jó tanultam... ...Kisebb megszakításokkal, de amúgy is! Mindig kell egy kis szünet, h feldolgozd a tanultakat... ;) :P

Délután volt egy kis időm, s végre válaszoltam a baráti levelekre. Az a furi, de tényleg nagyon furi, mondhatni megdöbbentő számomra, h sok emberrel levelezek ugye, s mindenkivel ugyan az a változás állt be, mióta bolondok háza van nálam.

Szo mindenki jó, hosszú, tartalmas, de annál jobb, élvezetesebb, kedves, megmosolyogtató leveleket ír. Beletelik egy jóóóóóóóó pár percbe, még végigolvasom a levelet, de furi, h mindenkinél így alakult.

Igaz az is, h 1-2 korombeli srácot leszámítva a levelező partnereim, barátaim nagy része tőlem idősebbek, s mint már anno írtam, velük valahogy jobban megértetem, s jobban érzem magam. Szeretem társaságuk.

Számomra az én barátiam; (kik idősebbek (25-40 körüliek), stabilitást, örömet, megnyugvást, vigaszt jelentenek. Szóval minden jót!

Ellentétben a fiatalabbakkal. Félreértés ne essék. Nem általánosítok, s nem is akarok senkit megsérteni! Mentségemre szolgáljon, h meglepő módon úgy jöttem össze Ricsivel, h fiatalabb nálam, de mégis megvolt benne az a bizonyos szikra, s +, ami megragadott benne, fiatalsága ellenére. (Bár nagy szerencséje, h borostás!... ;) :P (K)(L)) Az ugye nekem az egyik gyenge pontom... :)

Szo pl.: Ricsi mesélt az Ő haveri, baráti köréről, s full káosz az egész. Nagyon nem tetszett. Sokan elhagyták, átvágták, acsarkodás, marakodás, szarkavarások tömkelege. Mondom a-aaaaaaa! Én ebből nem kérek! Ismerkedek fiatalokkal, de náluk nagyon résen kell, h legyek!

De ez nem csak Ricsinél van így! Más fiatal meleg pesti ismerőseim is meséltek már ilyenekről. Elkeserít, de hát ez a "való világ!"

Facebook-on bejelölt az egyik amerikai blog olvasóm, aki lány. Még a régi blogomon egyszer írtam is róla röviden, s az elmúlt héten bejelölt. Örültem neki. Pusziom ezúton is.

Ja! Facebook! Már második ázsiai shamle jelölt meg. Az a vicc, h mindig azt hittem, h csaj az illető, s mikor visszaigazoltam, s megláttam a többi képét, döbbentem tapasztaltam, h ez fiú! ÍÍÍJJJÁÁÁÁ - mondom! :S XD

Na! Megyek, mert befutottunk menet közben a Keletibe!

A végére pedig egy kis flash bomb. Tök frankó! :)

 

Csók!

Rion ;)

(K)

Parker-Hurley-7

Nincsenek megjegyzések: