Először is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok drága barátnőmnek: Tímeának. Isten éltesen sokáig Drágám! :) (K)(L)
Ma sétáltam egy kicsit Kertváros egy részében. Nagyon régen voltam már kint. Igaz. Most se magamtól keltem útra, hanem anyum küldött el a postára. Annyi változáson ment keresztül Kertváros, h alig ismertem rá! Kertvárosról tudni kell, h nagyrészt régi típusú házakból áll. 1 szintes kocka és paraszt házak. Ahol mi lakunk, az volt eddig Kertváros “gazdag” része, ahogy anno csúfolódtak, mert a rendszerváltás idején itt épültek az új típusú többszintes házak, meg ez volt eddig a legszebb része.
( Anyumnak emlékszem, régebben mesélt is, h a szocializmus alatt két típusú házat lehetett építeni. Vagy kockaházat, vagy többszinteset, mint a miénk. Szeretem a házunk, de néha a pokolra kívánom, mert annyit kell szaladgálnom le-fel! :S )
Most meg? Épült egy új amerikai negyed! Frankó amerikai típusú, földszintes házak. Szépek, tágasak, színesek. A paraszt házakat is már nagyon szépen kezdik felújítani. Némelyiknek olyan “Hollókős” feelingjük van.:) Nagyon tetszenek!
A mi utcánkból indult ki jó pár éve a kertudvar díszítkezés is. Manapság meg már minden 2. háznál van sziklakert, virágok, ilyen-olyan növények, udvari, kerti világítás, törpék, lámpások stb. (Erről jut eszembe! Tegnap játszottam a kutyával. Labdáztam. S az egyik törpünk mellé esett a labda, a kutya meg nagy lendülettel ment neki, fellökte, s betörte a fejét! XD Hupika mondom! Anyum meglátja kidob minket! Szo Szerencsére nem nagyon törte össze magát, szo össze tudtam ragasztani neki a fejét, s megkértem h ne szóljon anyumnak! Amn nem látszik, csak nagyon közelről, ha közvetlen megfigyeljük a csúcsos, piros sapkáját;) :P XD )Szo! Vannak, akik túlzásokba esnek, s elég giccses cigányos lakájt kreáltak. Szökőkút, fehér kövek, meg mit tom én mik vannak már! Amin viszont full ledöbbentem az egy Japán kertre emlékeztető udvar. Van egy tó, körberakva kövekkel, s rajta egy szép nagy barna, enyhe hajlású, korláttal rendelkező híd. A tó körül kis zöld nád, meg megláttam köztük egy hatalmas zöld békát. Szép dísz. :) Nekünk meg egy kis süni van elrejtve a kaktuszoknál a sziklakertbe. Olyan aranooooooooooos! :)
Szo örömmel vettem tudomásul, h szépülünk, újulunk. Mondtam is magamban, h nesze neked gazdasági válság! Mindenki panaszkodik, erre meg újítgatnak, szépülnek, s már-már leköröznek minket! Pedig tök proud voltam a szép udvarunkra! Volt pár éve szép nagy szekér kerekünk is. Nagyon nice volt a virágok közt az udvarban, de az időjárás miatt szétrohadt. :S :( 20 éves már a házunk. Vannak is vele gondok. Minden kezd már elavulni, s arra kell költekezni. :S
De, h jutottam Én ide?! Ja! Kertváros! Hát igen… Meg szinte minden 3. ember újonc! Csak lestem, h ez ki, az ki? De rendesek, mert előre köszönnek, s mosolyognak, annak ellenére, h én vagyok a fiatalabb, s nekem kellene, de hát nem ismerem, akkor meg… Mind1. Kik köszöntek, azoknak vissza köszöntem.
Apummal nagyon összevesztem ma. Semmibe se veszi tanulmányaim! “Gép előtt ülök egész nap, meg lesem azokat a hülye papírokat! Mást nem csinálok!” Ennyit lát belőle. –.-‘ Holott már anyám, s Bátyám is leoltotta, h vegyen vissza magából, mert nem úgy van az. Bátyám is kiakadt rá, h milyen hülyeségeket hadovál össze! Nem mondja, de tudom, h nem hiába nem volt Ő anno itthon soha se…
Am az este fél órát szenvedtünk Hungaryboy-al, h megszülessen nálam is az fb-s like-olós gomb. Ezúton is köszönöm neki türelmét, kedvességét, s segítőkészségét. :) S köszönöm Redblek-nek is, de nem jött össze, ahogy Ő írta. :S Mondtam! Szőke Rion és a technika… :) Ennyi bőven elég… ;)
Ma kb 4 tételt sikerült “megtanulnom”. Azért idézőjelben, mert nem teljesen tanulok. Konkrétan inkább csak olvasok, a lényeget memorizálom, azt annyi. A többi rizsa, meg mondom magamtól. Sok tétel összemosódik, s sok a hasonlóság, meg vannak olyanok, miből tavaly vizsgáztunk, v alap dolgok. PL.: vezércikkről, sajtó, média, belső, külső PR… HR, SWOT, stb…
Csak attól félek, h kérdeznek majd olyat mire majd csak pislogok, h what a fuck?! :S De hát ne az uccsó vizsgán basszanak már ki velünk!
Na! Nagy szusszanatra ennyi! Holnap végre húzok Pestre délután. Majd nem tom h leszek, de jelentkezek, amint tudok.
Csók!
Rion ;)
(K)
1 megjegyzés:
Lényeg, hogy sikerült :)
Megjegyzés küldése