Idézet mára:
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát égig.
Ha találkozunk egy más csillagon,
Szerepeinket talán kicserélik.
Apum megint rám szállt, h még mindig nem mondtam le a netet. Tegnap hívtam őket, de egyszer nem vették fel. 
Ma felvették, elmondták h mit kell ahhoz tenni, h lemondjuk. Jó. Megírtam a levelet apám helyett, mert megkért, h írjam meg én. Na itt nyeltem egyet, h mekkora egy szerencsétlen ember már az, aki levelet nem tud írni! OK megírtam, mondtam, h beszkennelem, s elküldöm nekik emailben, h ne neki kelljen postra járni. Erre pár perc múlva jön fel hozzám, h de még hívjam már fel őket, s kérdezzem meg még ezt, meg azt. Mondom most beszéltem velük! Nem fognak hülyének nézni szerinted? Erre rávágja, h had nézzenek! Kit érdekel! Hát na itt mondtam magamban egy nagyon csúnya 2 szavas káromkodást, s közöltem vele, h nem igaz, h felnőtt emberként nem tudsz egy hivatali ügyet elintézni! 51 évesen úgy viselkedsz, mint a 75 éves nagyapám!
Erre nézett rám a nagy szemeivel megdöbbenve, s felháborodva kiviharzott a szobámból, s még az ajtóban megfordult s közölte, h;
“Ne felejtsd el ezt a felnőtt emberes beszólásod!”
“Brrr! De megijedtem!” Aztán pár percig mondtam magamban a magamét! 
Ma szarabbul vagyok, mint tegnap voltam. Nem tudom miért. 
Ismét gyengének éreztem magam ismét szinte percenként fújtam az orrom, s alig volt erőm elmenni egyik helyről a másikra. Pedig alig csináltam ma valamit. :/ Remélem, h a jövő hétre már kikupálódom, mert már kezdem unni ezt a szerencsétlen állapotom.
Van EGY fiú az életemben, aki nagyon különös egy személy a számomra. Nem is a személye valójában, hanem a kettőnk… … h is mondjam… eddigi közös… … nem tudom megfogalmazni milye. Annyi minden tartozik ide, h azt nem is tudom jelen pillanatban egy szóval kifejezni!
Lehet nem értitek ezt, v furán hangzik, v mit tudom én. De lehet nem. Valószínűleg, ezt szinte csak Ő és én érthetjük, érezhetjük, s tudhatjuk valójában.
Most így hirtelen vissza emlékezvén, szerintem még soha nem meséltem nektek róla. Még talán csak nem is említettem soha!
Már kb.: másfél éve, h levelezünk egymással. Még soha nem találkoztunk. Anno Ő is blogot. Az Ő blogja volt az első amit elolvastam. Az elejétől a végéig, betűről-betűre. Az Ő blogja volt az, ami segített abban, h elfogadjam magam, s h rámerjek lépni erre a “meleg” útra. Nem ismertem, de ismeretlenül is rengeteget segített a blogja által.
Aztán mikor elindultam, írtam is neki egy levelet. Talán egy köszönő levél volt, h ír blogot, s örülök neki. Azóta levelezünk. Mindez 2009 nyarán kezdődött. ( Mint minden az én meleg életemmel kapcsolatban. )
Aztán neki köszönhető az is, h én vagyok. H elkezdtem blogolni. 
Volt mikor napi szinten de általában 1-2 heti rendszerességgel váltottunk levelet. Most szegény eléggé padlón van. Szakításon van túl. Mindezt azért is írom le, mert… úgy megérintett, s elgondolkoztatott az egész.
Nagyon rossz a távolság, s nem Pesten él, s így nem lehetek ott vele/mellette, s nem segíthetek neki csak így, virtuálisan. Jó! Persze lehet azt mondani, h ez mindenkivel előfordul, idővel túlteszi majd magát rajta, etc, etc, etc, de ő nem olyan nekem, akire ezt mondjam. Sokkal közelebbi. Bizalmasom. Olyan, aki valóban ismer, s szinte mindent tud rólam, mióta ismerjük egymást.
Most azokon megy át, amiken én Novemberben, s Decemberben. Nehéz menete lesz, de úgy látszik, h egyszer ezt az utat előbb, v utóbb mindenki megjárja… :/
Csak annyit tudok mondani neki is, s mindenki másnak, h erősnek kell lenni. Az első pár hét a legnehezebb utána lassacskán könnyebb lesz. Olyan ez, mintha meghalna valakid. Mindig az elején a legrosszabb a legelviselhetetlenebb, a legfájdalmasabb.
Nem szabad magadba zuhanni, - ahogy sajnos én is tettem a hülye fejemmel – hanem barátok, haverokat keresni, csinálni valamit, lekötni magad azzal ami érdekel, s szeretsz, elfoglalni magad aztán tényleg könnyebb lesz idővel. 
Aztán mikor vacsoráztam pont ment a híradó. Olyan rettenetes dolgot láttam, s hallottam benne, h a fél kajámat ott kellett hagynom. Elment az étvágyam. Egyszerűen irreleváns, nonszensz, hihetetlen, h ilyen megtörténhet! 
:
Mára ennyi!
Csók!
Rion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése