2011. február 28., hétfő

Semmi kül

 

Idézet mára:

A mai nap soha nem jön el újra. Éppen ezért használd ki minden pillanatát.

Ralph S. Marston, Jr.

 

Anyummal megint összekaptunk ebéd közben. Kis semmiségen húzta fel magát. Kivágta a hisztit, elkezdett sírni, s kiviharzott. Okkkéééé mondom. Rosszabb, mint egy buzi! Fogtam magam. Pakoltam be kaját, összeszedtem a ruháim, s eljöttem otthonról. Így este 7 helyett már 5-kor Pesten voltam.1

Úton Pest felé nagyon ingerült voltam. Tele volt a vonat, alig volt hely. Megfogadtam, h többet sem jövök ezzel a vonattal. Ráadásul az út felétől egy pszichopata férfi került mellém. Látszott rajta, h az. Erős, kemény arcvonásai voltak. Olyan, mint a filmekben, aki rezzenéstelen arccal tud ölni. Néha morgott is magában, s egyszer kinyújtóztatta az újait, s akkor keze volt, h mondom, azzal 5 másodperc alatt megtudna fojtani! Akkor mellettünk a csaj köhögött párszor, s akkor mindig ránézett azzal a gyilkos tekintetével. Látszott, h idegesíti a köhögés.

Nagyon kellemetlen volt, mert mindig is féltem az ilyen emberektől.

Annyi jó volt csak a mai napban, h sütött a napocka. Azt pedig nagyon szeressük. Várom már nagyon a tavaszt. Mosolygó arc

No! Mára lényegében ennyi!

Csók!

Rion Kacsintó arc

Piros ajkak

tumblr_lbr3spyUzk1qaqcoao1_1280

1 megjegyzés:

Lacigay írta...

uhhh,ha Én is köztük lenék... <3