Gödör, fiúk, tali, meló, kakukk, gondolatok

:’(

 

Idézet mára:

“Úgy kellene mára jó kedv, egy kis nevetés, mert az élet szép, nem temetés!"

Palya Bea – Utánam a vízözön

 

Április 18:

Mivel volt hozzátok egy kérésem, így kaptam jó pár levelet. Ezek közül kiszeretnék emelni egyet, amin nagyon jót nevettem. A lényeg az volt, h reméli, h a o commentek nem azt jelentik, h nem olvasnak, s abba akarom hagyni az írást.

Megírtam neki is, h szerencsére nem állok szarul ilyen téren.

+ Ő is írta azt, h a színesek a bejegyzéseim, s megmosolyogtatják. Mások is mondták már ezt, fogalmaztak hasonlóan.

Örülök, mert jó ezt olvasni, s visszacsatolásokat kapni, h mizu. Am még nem mondtaam soha, de nyugodtan írhatok bátran, ha bármilyen kérdésetek, észrevételetek van. Bár sokan fb-n ismernek, s írnak, páran meg mailen, szo írjatok nyugodtan.

NA de! Akkor elkezdek mesélni!

Hétfőn aludtam délig, aztán beugrottam a Kalickába, majd kigöriztem a Gödörhöz napozni, pihenni, s olvasni. Na meg persze nézelődni! Olyan nyunyik, biciklis fiúk voltak, h hazakellett jönnöm!

Itthon felhúztam az agyam valaki miatt, aki 1 hónapja csak húzatott, szívatott, s csak szenvedtem. Ma megszüntettem vele a kapcsolatot, s még a telefonszámát is kitöröltem, amit még soha nem csináltam.

Váltok, tovább lépek, mert muszáj, hisz már így is kimerültem lelkileg, idegileg, s kurvára nem az az erős gyerek vagyok, akinek sokan leírtok.

Társra van szükségem.

Hívtam pár embert a Gödörhöz, akikkel szerettem volna  lenni, s senki sem volt elérhető, nem ért rá… Elég szarul esett. :/

Aztán este találkoztam egy régi ismerőssel. Jött értem kocsival, elmentünk a Gödörhöz iszogatni, beszélgettünk mindenről. Politika, magánélet, meló…

Jó volt, mert őszinte beszélgetésnek éreztem. S sokáig nem tudtam, h mi volt IGAZÁN furi az egészben. Aztán így utólag visszagondolva talán az, h az illető valóban figyelt rám. Mármint arra (is), amit mondtam. Figyelt, válaszolt, kérdezgetett, tanácsokat adott. Beszélgettünk egymás személyéről is, h ki milyen, milyennek ismerte meg pozitívumok, negatívumok stb…

Idejét sem tudom, h mikor beszélgettem valakivel ilyen… mélyen és komolyan és őszintén. Általában mindenkivel semleges, semmilyenes, felszínes témákról beszélünk. Gyakran csak elmondjuk a magunk dolgait, panaszait, örömeit bánatait, azt csá.

Aztán eléggé hűvös volt kint a teraszon ülni, így sétáltunk egy nagyot a belvárosban, majd beültünk a kocsiba, h hazavisz, de hirtelen jött egy ötlete, s kivitt egy nagyon szép helyre. Budára a hegyre. III. ker. Nagyon szép villák vannak arra. Kis, kacskaringós utcácskák, zöld övezet. Igazi kertvárosi feeling.

Aztán hirtelen, mint a filmekben kiérünk egy tisztásra, egy perem területre. Lekanyarodunk az útról, s a kocsi alatt szétterül fél Pest látképe.

Tittára, mint a filmekben!

Nagyon jó volt ott lenni. Ráadásul telihold volt, amit nagyon szeretek, s szép volt, s megnyugtató. Bár sokáig nem maradtunk kint, mert eléggé hideg volt, s csak egy vékony póló, s a zöld fehér kapucnis pulóverem volt rajtam.

Késő estére hazaértem, aztán tetikéltem is.

( Ezúton is köszönöm az illetőnek az estét! )

 

Április 19:

Reggel korán keltem, mert elkellet mennem valahová egy fontos ügyben. Épp, h hazaértem, s mehettem is dolgozni, ki Dachauba!

Pocsék nap volt! Oly annyira, h kajaszünetben egyedül voltam, s nem bírtam már tovább. Álltam a mosdóba a tükör előtt, mert épp a lencsémet akartam betenni, de nem bírtam! Aztán már eltört a mécses. Ott támaszkodtam a mosdón, s csak néztem magam a tükörben, aztán jött, jött, jött, s kitört belőlem… :/ …Jól kibőgtem magam…

Február óta tart ez az egész szerencsétlen állapot már, s akár h is próbálom, nem tudok szabadulni! Pedig már szinte minden követ megmozgatok!

Harag, gyűlölet, utálat, tehetetlenség, méreg, bosszú, csalódás, bántás, annyi minden ér, h már megtörni látszom. S a legelkeserítőbb az egészben, h olyanokkal állsz szemben, akik nem valódi ellen feleid. Nem fair, nem egyenlő ez az egész.

Nem látom a végét, nem látom a kiutat, akkora a létbizonytalanságom, h már tetőpontjára ért ez az egész.

Este meló után felhívtam, anyum. Elmondtam neki mindent, s h mik a terveim, mit fogok csinálni. Erre nem azt éreztem, h bátorítana, mellettem állna, hanem még belém rúgott, s gáncsolgatott. Elkezdte mondani a magáét. Felment a pumpa! Kinyomtam a picsába, s még a telefonszámát is kitöröltem már neki is!

Csalódtam benne is! Elárult Ő is! Még ilyenkor is mar, rugdos, utálkozik, flegmázik! A saját anyám!

Elkezdtem megint könnyezni, s akkor düh, forrt bennem, h legszívesebben nekimentem volna a legközelebbi embernek, s addig ütöm rúgom, verem, még valaki le nem szed róla!

Aztán megint megint úgy éreztem magam, mint 2009 augusztusában. Azon a hajnalon, miután megnéztem a C.R.A.Z.Y című filmet, s felfogtam, beismertem magamnak, h meleg vagyok.

Akkor is végtelenül egyedül éreztem magam. Tehetetlennek. Bánatosnak, dühösnek, h MIÉRT PONT ÉN???? MIÉRT PONT VELEM??? MIÉRT??? MIÉRT??? MIÉRT???

Végül arra jutottam, h ha azt túléltem, sőt, h megváltozott mind a véleményem, mind a személyem, s jó, jobb számomra, valódi, igazi, élhetőbb útra tértem, akkor ezt is túlélem valahogy, s ismét kifogom taposni magamnak a másik utat.

Muszáj leszek!… :/

Hisz; “ Ami nem öl meg, az megerősít!”

Csók!

Rion