Nemrég látott napvilágot egy újabb közvélemény-kutatás, mely szerint az amerikaiak meggyőző többsége (53 százaléka) támogatja a házassági egyenlőséget. Ennek kapcsán ismerte be a hagyományhű vallásos közösségek vereségét a nagybefolyású The Family nevű csoport meglehetősen homofób vezetője, Jim Daly.
Egy nappal korábban láttak napvilágot a Gallup intézet kutatási eredményei, melyek kimutatták, hogy az amerikaiak többsége támogatja a házassági egyenlőséget, vagyis azt, hogy a melegek és a leszbikusok is házasodhassanak. Az elmúlt hónapokban egyébként ez már a harmadik felmérés, mely a kérdés egyre pozitívabb megítélését bizonyítja. A melegek házasságát a Gallup kutatásában a válaszolók 53 százaléka támogatta, 45 százalékkal szemben (a fennmaradó 2 százalék nem tudott válaszolni).
A demokrata szavazók között a három évvel ezelőtti felméréshez képest 13 százalékkal nőtt a támogatói arány, a pártnélküliek esetében pedig 10 százalékkal. A melegházasságok legnagyobb támogatottsága a liberálisok és az ún. centrista politikai nézetű emberek között figyelhető meg (78, illetve 65 százalék).
A republikánusoknál természetesen az ellenzők vannak még mindig többségben – közülük csak 28 százalék támogatja a házassági egyenlőséget. Átlagosan 9 százalékkal nőtt a támogatottság – a tavalyi 44 százalékról 53-ra. Az idősebb emberek sokkal inkább konzervatívabbak a kérdésben, mint a fiatalok, a nők között pedig több a támogató, mint a férfiaknál – e tekintetben tehát semmi sem változott különösebben.
A Family nevű ultraradikális vallási csoport elnöke, Jim Daly ennek kapcsán úgy nyilatkozott a „World Magazine”-nak, hogy a melegházasság elleni harcot „valószínűleg el fogjuk veszíteni”. Értékelésképpen a következőket mondta: „Vesztesek vagyunk ebben a kérdésben. Különösen, ami a 20-30 éves korosztályt illeti: 65-70 százalékuk ugyanis helyeselte az ötletet, a homoszexuális házasságot. Nem tudom, hogy lehet-e ezen változtatni, hogy idősebb korukban (ezt másképp gondolják), de a demográfusok azt mondják, valószínűleg nem. Szóval itt vagyunk; úgy tűnik, vesztettünk.”
Jim Daly eddigi tevékenysége során rendíthetetlenül küzdött a melegházasság ellen, ezért is tűnik meghökkentőnek legújabb nyilatkozata. Rendszeresen publikál a témában, többek között arról, hogy „Miért nem működik a homoszexuálisok házassága?”, s a Fox News nevű tévécsatornán is sokszor szerepel. Az előbb említett esszéjében korábban kifejtette: a homoszexuális házasság legalizálása „azt eredményezi, hogy helyrehozhatatlan kárt szenvedhet a vallásszabadság”, kitérve arra, hogy a homoszexuális házasságok „ellentétesek az Úr akaratával”, épp ezért annak engedélyezése „nem csak indokolatlan, hanem radikálisan veszélyes is”. „E törvény radikális támogatói módszeresen megsemmisítették a kulturális akadályokat, így csökkentve az emberek érzékenységégét a probléma iránt, s akik ellenzik az indítványt, azokat potenciálisan kriminalizálták. A sors fintora, hogy most, akik támogatják a hagyományos házasságot, azokat a kulturális elit úgy fogja fel, hogy ők a radikálisok. Ha Amerika elveszítené a vallásszabadságot, akkor ez már nem az a nemzet lenne, amellyé vált az „alapító atyák” szemében” – fogalmazott akkor. (Az „alapító atyák” közé az Egyesült Államok azon jelentős politikai szereplőit, így például George Washingtont, Thomas Jeffersont és Benjamin Franklint sorljuk, akik ott bábáskodtak a Függetlenségi Nyilatkozatnál – a szerk.)
A melegszervezetek, így például a melegek média-reprezentációjával foglalkozó GLAAD üdvözölték a döntést, ugyanakkor óvatosságra is intettek. Korai még a pezsgőbontás ugyanis. Ugyan a 18-30 éves korosztályban tényleg meggyőzőnek tűnik a támogatottsági fölény, ugyanakkor azt is tudni kell, hogy ennek a korosztálynak a legalacsonyabb a választási hajlandósága. Tehát, hogyha bármely államban esetleg népszavazást írnának ki a kérdésről (mint korábban Kaliforniában), erősen kérdéses, mi lenne az eredmény. Épp ezért a melegek „fő reménye” még nem a közvélemény, hanem a politikai döntéshozók meggyőzése – véli a GLAAD.
fotó: gay.ru; querty.com
Hanzli Péter – frissmeleg.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése