Ismét belső kitörés.

 

Idézet mára:

“Olyan vagyok, mint mindenki: úgy látom a dolgokat, ahogyan szeretném, h történjenek, nem úgy, ahogy valójában történnek.” – Paulo Coelho: Az alkimista

 

Huh! Nagyon írnom kell! Most megint megszállt az ihlet, s mély érzéseim vannak. Mostanában egyre gyakrabban érzem ezt a kellemes, mélyről jövő, olykor bizsergető érzést.

Nem érdekel ki mit gondol. Sokan, az ismerőseim nagy rész túl egyszerű, s anyagias ahhoz, h egyáltalán elfogadjon, s nem még h megértsen engem.

Ez az egész, amit mostanában érzek, azóta kezdett el, egyre erősebben felszínre jönni, miután megismertem Andrét, s elkezdtem nyitni a lelki mivoltunk megismerése felé. Elkezdtem jobban odafigyelni a spirituális dolgokra, magamra, a körülöttem történő dolgokra. S most vadul gépelek, annyi minden van bennem, amit le kell írnom. Félek, h elfeledek valami fontosat, ami meghatározó, ami fontos.

Ismét sokat olvasok, mint régen. Mikor tehetek csak olvasok. Leginkább útközben. Melóba menet, s onnan hazafelé jövet. Egymástól független könyvek. Mások írták, más időben, más helyeken, DE(!) észrevettem, h másképpen fogalmaznak, de lényegében ugyan arról beszélnek, arról, amit régen én is kerestem, de megváltoztam, elfeledtem. Aztán elkezdett ismét feltörni bennem ez, de nem mertem róla beszélni, mert a mi világunk egy anyagias, külsőségekre adó, szint semmit sem érő, primitívnek mondható egy világ.

Tarthatnak egyesek ellentmondásosnak is. Igen. Lehet az vagyok. Több okból is. Mert nem értenek. Sokszor én se értem. Néha meglátom, néha meg elveszítem. Fontos a külsőség, de nem minden. - “Olyan vagyok, mint mindenki: úgy látom a dolgokat, ahogyan szeretném, h történjenek, nem úgy, ahogy valójában történnek.” - Paulo Coelho: Az alkimista

Egy másik idézet:

“De kezdett megérteni valami fontosat: Az elhatározás csak a kezdet. Az embert, amint határoz, nagy erejű áramlat ragadja el, és olyan helyre sodorja, ami a döntés pillanatában, eszébe sem jutott.” - Paulo Coelho: Az alkimista

Ilyen vagyok én is. De lehet ti is, csak még nem tudtok róla, vagy már rég tudtok róla, vagy nem is akartok róla tudomást venni. Megértem. Sokáig én se akartam ezekről a dolgokról tusmást venni, mert féltem, s kicsit tartok még most is. Féltem attól, h hülyének néznek, pedig nem vagyok az. Aki ismer tudja, h nem vagyok az. Csak, akik nem szertik az újat, azok könyvelnek el hülyének, mert nem akarják az újat, s az ismeretlent, inkább elítélik. Így járt Kepler, Galilei és sokan mások.

Ajjjj! Annyi sok gondolat csapong a fejemben! A vonzás törvénye, mi magunk, s a világ rejtett, de előttünk lévő dolgai, lehetőségei, te magad, a sorsod, az élet utad, s célod, miben léted, s miért léted…

“ Nincsenek véletlenek – próbálkozott az angol, hogy folytassa a megszakadt beszélgetést. – Engem egy barátom hozott ide, aki ismer egy arabot, aki pedig…
A karaván azonban megindult, én nem lehetett hallani, mit mond az angol. De a fiú számára világos volt, hogy mire gondol az angol: az az egyik dolgot a másikkal összekötő titokzatos láncra, ami miatt pásztor lett, s kétszer ugyan azt álmodta, eljutott egy Afrikához közeli városba, és ott, a főtéren egy királlyal találkozott, s ami miatt meglopták, s rögtön utána megismerkedett egy üvegárussal, meg ami miatt…

“ Minél jobban közeledünk az álmunkhoz, Személyes Történetünk annál inkább életünk igazi értelmévé válik.””

Ez a titokzatos lánc mindenki életében megvan. Mikor én ezt felismertem, s rájöttem… … Csodálatos, szép, megfoghatatlan, s egyben furi. Meseszerű.

Én se úgy jöttem fel Pestre, h a H&M-nél majd a Pull-nál fogok, akarok dolgozni… … S akikkel összefújt a szél, kiket megismertem. Valakit jobban szerettem volna, de nem jött össze, s valaki csak kalandnak indult, s szorosabb kapcsolat lett belőle. Kikkel csak dugni akartam, s mai napig jó barátok vagyunk, s kivel járni akartam, s ma már a nevére sem emlékszem… Na s milyen nagyszerű embereket ismertem meg! Kollégákat, haverokat, barátokat!

Mennyit tanultam s fejlődtem, s mennyi dolog van még előttem!! Néha megtorpanok, s megijedek, s azt mondom, h ennyi elég! Én is csak egy szürke anyagias, sekélyes ember akarok lenni, s nem akarok ilyen hülyeségekkel foglalkozni! Buta akarok maradni! Nekik a legjobb nem fáj semmi, egyszerű a maguk élete, s annyira jó hülyének nézni a másiakt.

Csak bulizni, inni, drogozni. Átvészelni az 5 munkanapom, szarni a életre, s élni a megszokott biztonságot jelentő mókuskerék világomban! Legbelül meg, ha magamba nézek, olykor-olykor, egy-egy magányos napomon, órákon, akkor meg oly nagy magányt, ürességet, szürkeséget érzek, h sírni tudnék, vagy éppen sírok is. Vagy csak elgondolkodom rajta, s aztán újra visszaszállok a mókuskerékbe, mert akkor legalább nem érzem ezt a fájdalmat.

Egyszerűbb butának nézni a MÁSik embert, aki valamivel másabb a maga módján az átlagtól. Nem ő a nagy durr, Estein Buddha, Soros vagy akárki, de mégse teljesen olyan, tömegember, mint bárki más, aki körülvesz.

Ha újat próbál mutatni ellökjük, mert olyat nyújt, ami új, s olyat csinál, amit az én barátaim nem, s én nem akarok ilyenekkel foglalkozni, ilyeneken “elmélkedni”, gondolkodni, mert ők se csinálják, s én a többséghez akarok tartozni, mert pont h ezáltal TARTOZOK valahová, s nem leszek egyedül. Mert egyedül senki vagyok. Félek, magamra maradok, s mi lesz velem? Nem akarom, h kirekesszenek, hülyének nézzenek. Velük akarok lenni, ezért inkább nem nyitok a világra. Maradok az akolban.

Olyan vagyok én is, aki a többségben akarok maradni. Néha bemegyek a tömegbe, a nyáj közepébe. Tolakodok, netán összebalhézok, 1-2 birkával, de köztük vagyok. Néha elvonulunk legelni a többi haverral, s van mikor egyedül kitörök az akolból, s kirohanok a pusztaságba, de ott annyi új, s ismeretlen dolog van, s egyedül vagyok, amitől megijedek, s félelmemben visszaszaladok a többiekhez. De az élmény akkor is bennem van, s néha visszavágyom az ismeretlenbe, így olykor-olykor, ki is megyek, megismerem a nagy világ egyes részeit, kincseit, de akkora hatalmas az egész, h mindig felbukkannak új dolgok.

És ez az egész csak egy, annyira összetett, különböző, s sokféle az egész, h nem lehet leírni egyszerűen. S nem mindent szó szerint kell érteni, nem csak azt kell látni, ami előtted van, amit olvasol, amit leírtam hanem mögé látni, de ezt nem várhatom el, hisz sokan, még azt se látják, amit leírok… Gondolok én itt arra, h leírom, h nem általánosítok, aztán jön egy levél, h ne általánosítsak… Mondogatom, h tolerancia, béke, s az erőszak nem megoldás. Nem általánosítok! Ne mindegy, h mikor, hol, kinek, milyen helyzetbe mondom!

Egyeseknek ellentmondásosnak tűnhetek. Holott nem ÉN vagyok az, hanem a helyzetek sokfélék, s különbözőek, s nem mindenre lehet ráhúzni azt, amit, valahol, valamikor, valamire, valakire mondok.

Sokan mindent leakarnak egyszerűsíteni. Korlátokat húznak fel. Dobálóznak! Feketéről és fehérről beszélnek, egyik végletből/szélsőségből a másikba csapnak, holott sokan észre se veszik, h basszus van szürke is!!!

…

Csók!

Rion