Gondolatok egy kapcsolatról…

 

Idézet mára:

"Minden ember okkal lép az életünkbe. A kérdés csak az, hogy nyitottak leszünk-e arra, hogy ezt az okot felkutassuk, még akkor is, ha a válasz, amelyre rábukkanunk nem minden esetben az, amelyre éppen várunk. Egyes emberek úgy adnak, hogy örömet okoznak, mások úgy, hogy fájdalmat. De mindkét esetben olyasmit kapunk tőlük, amelyet késleltethetünk ugyan, de elkerülnünk nem érdemes. Légy türelmes és kitartó, járj nyitott szemmel, hisz olyan kincsre is bukkanhatsz egy embertársadban, amely értékesebb bármely földi jónál."

Múlthéten Bálint is jelentkezett. Meglepődtem rendesen. Mindig hallok róla innen-onnan valamit, s nem gondoltam volna, h pont most fog jelentkezni, s közölni, h megbánta, s “kibaszott nagy hibát” követett el anno.

Furi érzés az, h az első exem után, Ő is jelentkezett. A két eset nem ugyan olyan, de a tanulság számomra az, h az  ember előbb, v utóbb a folyamatos, kisebb-nagyobb csalódások, átbaszások, kihasználások, pofonok után belátja, s rájön a hibáira, s ismét a nyugalmas, biztonságot jelentő, hűségen és őszinteségen alapuló kapcsolat nyújtotta  biztonságot szeretné újra érezni.

Ez szerintem valami olyasmi, ahogy mindenki szeretne valahová tartozni. Tudni azt, h mindig van hova, kihez menni, kihez bújni, őszinte szeretetre, törődésre, biztonságra találni.

Nem meglepő, h a melegeknél olyan sok a magányos, depis pesszimista és “öngyi”. Persze sokan ezzel nem törődnek, nem akarnak tudomást szerezni, de előbb utóbb, mikor egyedül vannak kénytelenek ezzel szembe nézni…

Mikor egyedül, magányosan vagyunk, akkor jövünk rá (már aki ugye), h az ember valójában tényleg társas lény, s létezésének egyik alap köve ( már akinek ““ ) A kapcsolat.

Elmesélek egy rövidke példát, ami velem történt meg, de nem én tettem;

Görcsösen, (v éppen nem görcsösen) keresed a párod a nagy Őt. Megtaláljátok egymást. Minden oké, örültök egymásnak. Telnek a hónapok, s ahogy elmúlik a rózsaszín köd, elhal a szerelem, s a csupa jó mellé már negatívumok, viták is párosulnak, akkor az egyik megelégeli, csalódik, s feladja. Vége a kapcsolatnak.

Sokan nem tudják, v nem elég kitartóak, v éppen nem eléggé szertik a másikat, h tudják, h egy kapcsolat természetes vele járója a nézeteltérések, a veszekedések is. Ha gyakran van, van ritkábban…

Ill. nem képes azt elfogadni, h egy kapcsolat általában áldozatokkal is jár, s Ő nem akar v nem képes, hajlandó ezt megtenni, ill semmibe se veszi a másik kérését...

Vagy a másik “kedvencem” az, ha nem tud ellenállni a felkínálkozó lehetőségeknek s kísértésbe esik…

Mind1. Nagyon belementem. Szinte egész nap írhatnék erről, de úgy gondolom, h ennyi elég. Legalább is nekem, mert egy kicsit felkavart…  

Csók!

Rion

( Ui.: Zárójelben megjegyzem, h nem általánosítottam, de a többségre valóban ez jellemző... )