Amikor már megszereztük minden, az életünkhöz szükséges dolgot, már nem muszáj a feleslegek halmozásán fáradnunk; tekinthetünk életünkre kalandként, hiszen az alázatos fáradozások alól felszabadultunk.
– Henry David Thoreau
1. Előhang
Ha egy társadalomnak nincsen elképzelése arról, hogy merre tart, mivé akar válni, nem tudhatja, hogy jó irányba halad-e – azt sem veheti észre tehát, ha elveszett. Ez jellemzi a mai fogyasztói kapitalizmus zavarodott helyzetét, amely a gazdasági növekedést bálványozza, de a növekedés szükségességét nem tudja indokolni. Egyszerűen feltételezzük, hogy a fejlődés eredendően hasznos, de természetesen a gazdasági aktivitás pusztán egy eszköz, nem maga a cél. Csupán egy magasabb cél kitűzése adhatna értelmet létezésének, de pontosan ez hiányzik fogyasztói társadalmunkból – a létjogosultság.
http://takefit.com/427/less-is-more-stop-wasting-your-life-by-endlessly-working-out/
A helyzet további nehézségeit az adja, hogy a növekedés korszaka a végéhez közeledni látszik, különböző anyagi, ökológiai és energia-kényszereknek köszönhetően, melyek a fejlődésen alapuló gazdaságokat az őket történelmileg meghatározó növekedési képességüktől fosztják meg. A fogyasztói kapitalizmus így hamarosan egy eszköz és cél nélküli elavult rendszerré fog válni – a helyzet valójában már kibontakozóban van. Úgy tűnik, a globális növekedés alkonyát éljük, ami maga után vonja egy új korszak hajnalát – ez talán már ránk is köszöntött. De ahogyan a történelemnek e meghatározó szakaszát éljük, rá kell jönnünk, hogy az emberiség számára nincs talaj, amelybe új gyökereket vethetne. Fejezetek közötti generáció vagyunk, kétségbeesetten kapaszkodva az előző történetbe, bizonytalanul várva a holnapot. És mégis, talán az új gondolatok, melyekre oly nagyon szükségünk lenne, már köztünk vannak – talán csak meg kellene ragadnunk őket.
Ezen tanulmány nem vállalkozik a növekedés alapú gazdaság egy újabb kritikájának megfogalmazására, ezt ezelőtt már többen megtették (Schumacher, 1973; Meadows et al, 2004; Jackson, 2009; Latouche, 2009). Ehelyett a kritika egy rövid összefoglalása után kísérletet tesz egy alternatív gazdasági rendszer részletezésére, melyre az "elégséges gazdaság" néven fogok hivatkozni. Ezt a kifejezést tipikusan az úgynevezett "fejlődő gazdaságokra" szokás alkalmazni, amelyek vagy még nem iparosodtak, vagy az iparosodás korai szakaszában vannak (lásd pl. Suwankitti & Pongquan, 2011). Az elnevezést az indokolja, hogy ezek nem termelnek, vagy nem képesek anyagi bőséget termelni, vagy nem is céljuk azt elérni. Ehelyett az elégséges gazdaság a többnyire helyi igények helyi erőforrásokkal való kielégítését tűzi ki célul, anélkül, hogy a társadalmat az engesztelhetetlen terjeszkedésnek tenné ki a profitmaximalizálás növekedés-orientált etikájával. Vizsgálódásom alapjául az elégséges társadalom eszméjét veszem a világ legfejlettebb területeinek kontextusában – ahol a mértékletesség elvei a leginkább hiányoznak –, és megkísérlem körüljárni egy ilyen gazdaság lehetséges kialakulását, illetve működésének körülményeit. Teszem ezt abban a meggyőződésben, hogy a növekedés mintája jövő nélküli, ezért egy alternatív látásmód bevezetése szükséges a növekedés utáni világba való elkerülhetetlen átmenethez. Az elégséges gazdaságot a legígéretesebb alternatív modellként terjesztem elő, noha hitem szerint ez a rendszer szükségképpen, szándékunktól függetlenül ki kell alakuljon, a későbbiekben kifejtett okok miatt. Választhatjuk a könnyebb, vagy a nehezebb utat, úgy szólván, hozzáállásunk és cselekedeteink függvényében.
A későbbiekben részletesen definiált elégséges gazdaság a domináns, határtalan növekedésre alapozott makro-gazdasági paradigma kontrasztjaként érthető meg. Amíg a létező gazdaságok az egyre inkább globalizált világunkban "a több termelés és fogyasztás mindig jobb" kijelentésre alapoznak, az alább leírt elégséges gazdaság által elfogadott állítás szerint "az éppen elég már bőséges". Amint az ki fog derülni, ezen alternatív gazdasági perspektíva következményei méltán nevezhetőek forradalminak. Ahelyett, hogy a fejlődést egy folyton növekvő anyagi bőség felé történő törekvésként tekintenénk, az elégséges gazdaság egy olyan világképet vet fel, melyben mindenki alapvető igényei mértékletesen, de elegendően kielégítettek, egy ökológiailag fenntartható, nagymértékben lokalizált és szociálisan igazságos módon. Amennyiben az anyagi elégedettség ilyen módon megvalósulttá válna, a további növekedés többé nem lenne prioritás. Ehelyett az emberek észrevehetnék, hogy szabadok a folyamatos gazdasági aktivitás követeléseitől, ezáltal több energiát fektethetnének nem-anyagias törekvéseik megvalósításába, mint például a szociális kapcsolatok élvezetébe, a természettel való kapcsolódásra, a világegyetem rejtélyeinek vizsgálatába, vagy sok egyéb, békésen kreatív tevékenység végzésébe. A "szükségletektől való szabadság" elköltése lenne az üdítő, esetleg rémisztő feladata minden emberi lénynek egy így meghatározott, jól megalapozott elégséges gazdaságban.
http://theoacheampong.blogspot.hu/2012/08/leadership-and-economic-growth-learning.html
Egy ilyen gazdaság felismeri, hogy a növekedést alapvető korlátok szabályozzák (Meadows et al, 2004), és ebben nyilvánvalóan osztozik az állandósult (steady-state) gazdaság eszméjével, melyet az elmúlt évtizedekben fejlesztettek ki ökológiai közgazdászok (pl. lásd: Daly, 1996). De a mai napig az állandósult gazdaság ötlete jórészt az elméleti megfontolások síkján maradt, ezzel megnehezítve az általa homályosan sejtetett társadalmi rend elképzelését. Ez sajnos előnytelenül hatott a változást szorgalmazó mozgalmakra, mivel ha az emberek nem tudják elképzelni az alternatív társadalmat, arra vágyniuk is nehezebb lesz; és ha nem vágynak rá, semmilyen szociális vagy politikai mozgalom nem alakulhat ki az előmozdítására. Sokak meggyőződése – köztük az enyém is –, hogy a gazdasági rendszerek a természetes környezet egy alárendelt halmazát alkotják, nem pedig fordítva, ahogy azt a neoklasszikus közgazdaságtan feltételezi. Mindemellett máig nagyon kevés figyelmet kapott egy esetlegesen kialakuló ökológiailag fenntartható gazdasági élet részletes leírása. Hogyan etetnénk magunkat? Milyen ruhákat hordanánk? A közlekedés és technológia milyen formáit használnánk? Mennyi és milyen fajtájú energiára lenne szükségünk? Milyen anyagi színvonalat tudnánk biztosítani, ha sikeresen szénmentesítenénk gazdaságunkat? Végül talán a legfontosabb: milyen minőségű lenne mindennapi életünk? Ez csak néhány a konkrét kérdések közül, amelyekre ezen tanulmány kísérleti válaszokat fog kínálni, végig elfogadva, hogy a leírt elégséges gazdaság természete, mint minden más gazdaságé, alapvetően kontextusfüggő módon alakítandó és értelmezendő. (1)
Az elemzés a következő szakaszában azon sokoldalú problémák rövid leírásával kezd, melyekkel mai világunk szembesülni kényszerül, nem egy átfogó ismertető bemutatásának céljával, hanem egyszerűen az ezt követő értekezés kontextusba helyezésének okán. Hacsak nem vagyunk tisztában a velünk szemben álló, egymást átfedő problémák jelentőségével, az elégséges gazdaság relevanciája, fontossága, netán szükségessége nem lesz magától értetődő. Amint a globális helyzet kellemetlensége körvonalazódott, az elemzés az elégséges gazdaság alapelveinek pontosabb meghatározásával folytatódik, noha ez ismét inkább csak egy gyors áttekintés lesz a témáról, mint sem egy minden részletre kiterjedő leírás. A tanulmány fő szakasza ezután alaposabban körüljárja, miként festhet majd a gazdasági élet, amennyiben a fejlett nemzetek felhagynak a növekedés üldözésével és átállnak egyfajta nagymértékben lokalizált, sokkal kisebb erőforrás- és energiaigénnyel bíró "elégséges gazdaság" modelljére. Reményeim szerint ez az elemzés némi fényt deríthet arra, mire lehet szükségünk egy igazságos és fenntartható társadalomra való átálláshoz, továbbá betekintést adhat egy sikeres átállás után kialakult élet mindennapjaiba.
Megjegyzések:
(1) Ezen nézetek kialakításában sokan inspiráltak, közülük a legfontosabbakat szeretném itt megemlíteni. Az anyagi egyszerűség, és a "jó élet" vonatkozásában Henry Thoreau (1982) gyakorolta messze a legnagyobb befolyást világnézetemre, őt követően pedig William Morris (2004) és a görög és római sztoikusok (pl. Seneca, 2004). Ezen kívül nagyon leköteleznek kollégáim és társszerzőim a Simplicity Institute-nél – Ted Trainer, Mark Burch, David Holmgren, és Simon Ussher – akik mindannyian, a maguk módján mély hatással voltak jelen tanulmányra (lásd Simplicity Institute, 2012). Először Ernst Schumacher (1973) munkája, és a Club of Rome (Meadows et al, 2004) vezettek be a "növekedés határai" elemzésbe, és Serge Latouche (2003; 2009) irányította figyelmemet a tényre, hogy "csökkenésre", nem pedig "zéró-növekedésre" van szükségünk a fenntarthatóság eléréséhez a túlfejlődött nemzetekben. Az energia-helyzetre való tekintettel Howard és Elisabeth Odum (2001) és Joseph Tainter (1988) voltak rám a legnagyobb befolyással, megmutatva, mennyire kulcsfontosságú az energia mai világunkban. Meg kell még említenem, illetve köszönetet mondanom Rob Hopkinsnak (2008) és Transition Movement-nek, hogy megismertettek egy igazságos és fenntartható, szén-utáni világ számomra legígéretesebb vázrendszerével.
forrás: Dr Samuel Alexander - The Sufficiency Economy – Envisioning a Prosperous Way Down
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése