Idézet mára:
"Amikor jól mennek a dolgaink, általában nem törődünk annyira a személyiségünk fejlesztésével. Azonban amikor nehezebbé válik az életünk, akkor elkötelezetté válunk aziránt, hogy jobb életet teremtsünk magunknak.
A világ természete, hogy fejlődnünk kell, akár akarjuk, akár nem. Ha a proaktív változást választjuk, az sokkal könnyebb, mint amikor az univerzum tol minket előre, és így mi magunk is részt veszünk a jobb sorsunk megteremtésében.
A nyugodt pillanatok lehetőséget adnak nekünk, hogy átgondoljuk, hogyan juthatunk előrébb, hogy még boldogabbak legyünk." - Yehuda Berg
Július 28. Vasárnap:
Reggel 7-kor keltem, levittem a kutyát, aztán elindultam haza vidékre. Csak pár órára mentem haza, mert délután, már jöttem is haza, de jó volt egy kicsit otthon lenni, bár fárasztó is volt az a nap, mert a reggeli korán kelés és a vonatozás mindig lehúzza az energiám.
…
Melóban nagyon jó volt ez a hét is. Az első felében csak tanultunk, a második felében pedig meló volt.
Jókat tanultunk!
Lényegében protokolláris, spirituális, kommunikációs és emberi kapcsolatokról.
A protokollról és a kommunikációról azt oktatták, amit én a fősulin tanultam, szo új nem volt, de nagyon élveztem ennek ellenére is, + retro feeling megvolt, és eszembe jutottak a szép emlékek. ![]()
Megpróbálom átadni azt, amit én kaptam, éreztem az elmúlt napokban, bár nem lesz egyszerű.
….Hááááát…
Ami így az elején hirtelen az eszembe jut az a meglepő, elgondolkodtató és kellemes, csodás érzés, h azokról beszéltek az előadók, amikkel én tél óta aktívan foglalkozom, érdeklődöm. Nagyon közel állt a Kabbalizmus tanításaihoz is, de nagyon örültem neki, h van Magyarországon olyan cég, s olyan munkahelyen dolgozhatok, ami foglalkozik az alap emberi értékekkel!
A főbb irányvonalak az alábbiak voltak;
Szeretet, másoknak adni, jót cselekedni, hinni, toleránsnak, nyitottnak lenni. A pozitív gondolkodás, bizalom, jó szándék, pozitív, kedves kisugárzás, egód visszaszorítása, ítélet nélküliség,
Ezek alapjában mind nagyon fontosak a számomra, s bár tisztában vagyok vele, h nem mindegyiket sikerült még teljesen elsajátítanom, de bízom benne, h itt sikerül mindenből még feljebb tornásznom magam, s fejlődni fogok.
Ebből persze mindenki azt tesz a magávévá, amit akar, s csak a lelki világán múlik, h hogyan vélekedik ezekről, de mivel ez egy internetes napló ezért első sorban csak magamról írok. ( Am megkérdezte egyik ismerősösöm, h mióta írok naplót, s minden egyes visszaszámolás után magam is meglepődöm!
Szo általános 5. osztályában kezdtem el, azaz… …14(!!) éve!….. ![]()
NA NEHARAGUUUUUUUUDJ! ![]()
Legalább majd öreg koromban lesz mivel elütnöm az időt, s lesz mit olvasni.
^^
…
Szo eddig hétről hétre ért valami új, valami jó, s érezhetően nő a motiváltságunk.
Am augusztusban nem mehetünk el nyaralni, mert sok munkánk lesz.
Úgy volt, h augusztus utolsó hétvégéjén, Norbival és a kolléganőjével kimegyek Montenegróba 1 hétre, de így az sztornó. Norbi közölte, h ő márpedig akkor is kimegy! Ez nagyon rosszul esett, de ugye minden okkal történik, s ahogy az egyik melós képzésen is tanítják; el kell tudni engedni dolgokat…
Viszont a pozitív oldalát nézve, mivel sok pénzem megmarad, így lehet, h az első fizumból megveszem a HTC one telót, mert a mostanival már nagyon sok gond van, s gyakran felmondja a szolgálatot.
…
Mmmmmm…. …. Gondolkozom, h mi történt még velem, de melón kívül semmiről sem tudok mesélni. Lakótársaimmal általában hetente 1-2 alkalommal esténként elmegyünk valami zöld övezetbe iszogatni, kikapcsolódni. Általában mindig a Duna part valamelyik mólóján kötünk ki. Nagyon szeretem nézni a vízről visszatükröződő fényeket, s felnézve pedig a csillagokat és a holdat. Nagyon kitud kapcsolni, s megnyugtat.
Jah! Erről jut eszembe! Éjszaka… … álom…
Az egyik, h mostanában már megint többször álmodtam a gyerekkoromról, pedig egy jó ideig ez szünetelt. Mindig olyan furcsán, s elvarázsolva érzem magam, ha felébredek. Nah meg persze szomorú vagyok, h felébredtem, s vége a szép, boldog, gondtalan szép gyerekkoromnak….
Annyira sajnálom, h elfelejtettem anno megkérdezni a látótól, h miért álmodok sokat ezekről? Sejtéseim vannak, de jó lett volna tudni.
A másik pedig nagyon negatív álom volt, amibe nem szeretnék részletesen belemenni, de az egyes élet szakaszaimat éltem át. A negatív élményeimet.
Akarva, akaratlanul spontán vissza szoktam emlékezni erre az álomra.
Úgy gondolom, h nekem ebben az életemben az egyik fő tanulnivalóm az elfogadás és az elengedés. Az élet – legalább is az eddigi megélt tapasztalásaim alapján – minden területén, minden formájában, akárkivel/mivel/magammal szemben is.
Vissza nézve, nehéz utat jártam be. Anno 20 évesen, mikor elfogadtam magam, s ráléptem erre az útra, nem is gondoltam volna, h mekkora változást veszi kezdetét az életemben, s még mindig ezen az úton járok, s kitudja mi vár még rám…
Nah! Csak tudtam írni még valamit!
Csak írni kell, s jönnek a gondolatok!
Most viszont elköszönök, mert hazaért Norbi aztán tentikélünk… ![]()
Csók!
Rion ![]()
![]()
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

1 megjegyzés:
From tall dark and handsome to your true love with gay guys. Here i have for you the Gay Dating site with profile and pics.it is authentic and also you do not have to worry about meeting someone who they really weren't and no creeps
Megjegyzés küldése