2016. április 1., péntek

New age in our life

 Szokásossá vált jegyzeteket osztom meg, s vannak melyekhez nem akrok írni többet annál mint amit gyorsban feljegyzeteltem;

...

 Kezdeném akkor a legfontosabb bejelentenivalóval; Norbit és engem felvettek óceánjáró hajóra dolgozni Sales Assistant pozícióban.

Ha minden igaz a hajónk is megvan, hogy mire megyünk. Ha indulásig (amit még nem tudunk, h mikor lesz, mert majd emailben küldik a jövöben) nem változik semmi akkor nagyjából európai körúton leszünk a nyáron. Télen pedig elhúzunk melegebb éghajlatra a karib térségbe.

Annyi a bökkenő, hogy az első szerződést nem tölthetjük egy hajón, tehát hat hónapot külön hajón kell dolgoznunk. Viszont a második szerződéstől már kérhetjük magunkat egy hajóra. Hideg zuhanyként ért ez mindkettőnket, de átgondoltuk megbeszéltük és elfogadtuk ezt a feltételt.

Ez olyan dolog náluk, hogy először feleljek meg az elvárásaiknak és ha letettem valamit az asztalra akkor onnantól kezdve kérhetek én is. Például azt hogy kivel utazhassak egy hajón, illetve kapok majd engedményeket illetve minden egyes szerződés végén meg kell neveznem három hajót hogy hova szeretnék kerülni, tehát választanom is lehet majd. De az elsö alkalommal nincsen ilyen.

Kérésükre, h mikor tudnánk kezdeni, mindketten június 1-jét adtuk meg, de hogy pontosan mikor utazunk az még nem tudjuk, de nagyjából úgy számolunk hogy két hónap múlva.

Am a nagy öröm mégis elmaradt sajnos. Felemás érzések kavarognak bennem és nem érzek teljes sikert, mert amilyen vágyakkal, reményekkel, tervekkel álltunk ehhez az egészhez ahogy elindultunk, ahhoz képest nem úgy alakultak a dolgok. Nem vált be minden remény, viszont ha jobban belegondolok akkor a fő célt sikerült elérni, ami által a meg nem valósult dolgokat később megvalósíthatjuk.

Ami késik nem múlik, s majd jön, aminek jönnie kell.

A jelenlegi munkahelyen nem mondok fel addig, míg biztosra nem tudjuk az indulás időpontját.

...

 Az élet a folyamatos változásról szól, az elengedésről... ... És még sok minden másról, de ezekről biztosan.

...

 Szívesen dolgoznék a későbbiekben az ENSZnél.

...

 Szerintem a boldogsághoz, s teljességhez 3 dolog kell;
- Hit
- Hála 
és
- Szeretet.

Továbbá annak ellenére hogy elég sokat gondolok a jövőre, gyakran tudatosítom a jelenemet is. Gyakran van az erős érzésem hogy jelen vagyok, ami kicsit hülyén hangzik, de az a lényege, hogy tudom azt hogy ezekre az időkre mosolyogva és boldogan fogok visszaemlékezni. Tehát élvezem a készülődés, a várakozás az izgulás, bizsergés és úgy all in az élet minden egyes pillanatát.

...

 Már rég leakartam írni nektek az érzéseim, gondolataim a koromat illetően. Májusban leszek 27. Közel a harminchoz. Mikor ezzel a ténnyel szembesülök, szinte mindig megdöbbenek, mivel anyira nem érzem magam közel a harminchoz. Én lelkiekben max 22nek mondanám magam, s nem felnőtt fiatal férfiként jellemezném magam, hanem mondjuk egy olyan gyereknek, aki még egyetemista s most ismerkedik a nagybetűs élettel.

Mivel sokat "figyelek befelé" így arra kérdésemre, h miért van ez, az a válasz született meg, hogy egyszerűen azért mert egy újabb "korszakváltás" előtt állok. A legutóbbi korszakváltásom pont akkor volt, mikor kiszakadtam a szülői házból, s elkezdtem főiskolára járni, s ezért is érzem még mindig olyannak magam. Igaz azóta már 8 év eltelt hogy elkezdtem a fősulit, de mint azt korábban már írtam is, a földi élet ciklusokra bontható, s minden állandóan változik. Valami/valaki gyorsabban s van, ami lassabban.

Ebben a "ciklusomban" rengeted új tapasztalatot szereztem, amik formáltak, hatással voltak rám. Viszont már feldolgoztam, megemésztettem mindent, s törvényszerűleg jön a kövi szint...

Am amikor utoljára volt ilyen érzésem, akkor 20 éves voltam. Annyi a különbség, h akkor már javában benne voltam az új ciklusomban, míg most "előre érzem" h az új ciklusom előtt állok.

Én úgy vélem, h nem a kor számít, (Úristen, 30éves lettem!) hanem a szellemi, lelki szinted, érettséged.

Ezért ezt mindenki máshogy is éli meg.

Én nem agonizálok, siránkozok, mert úgy hiszem, h minden kornak, minden egyes évnek megvan a maga szépsége.


Nyugodtan, a tényeket elfogadva és kimondhatatlan hálával a szívemben állok készen ezen életem folytatására.

...

A 2016-os évben a Bikáknak szembe kell nézniük a konfliktussal a belső énjük és a világ között. Koncentrálnod kell a lelkedre is, mialatt anyagi sikereket hajszolsz az életben.
Fontos lenne kialakítani magad köré egy olyan társaságot, akikkel közös a gondolkodásotok, hogy együtt a társadalom javára munkálkodjatok.
A jövő évi előrejelzés alapján csak akkor lehet sikeres éved, ha nem félsz szembenézni a kihívásokkal amikkel találkozni fogsz. Ez kulcsfontosságú lesz ahhoz, hogy az eljövendő jó pár éved sikereit is megalapozd."
Www.ezo-vilag.hu


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2016. február 27., szombat

Az előző részek tartalmából;

Először is azzal kezdeném, hogy a most olvasható bejegyzés kb; november óta feljegyzett gondolatok összegzése.


Az elmúlt hetekben, hónapokban elég sokat olvastam Amerikáról. Nagyon feltámadt iránta a tudáséhségem. Rájöttem, hogy nem sokat tudok róla. Memorizálgatom az államokat, történelmét, élménybeszámolókat nézegetek, olvasgatok. 



...

Amikor vidékről utaztam fel Pestre, a vonaton elmentem mosdóba, s ahogy hullámzott az egész szerelvény, olyan érzés és gondolat kerített hatalmába, mintha repülőn utaznék. Több se kellett. Hosszú percekig elkalandoztam.
Aztán visszafelé menet az ülésemhez, még intenzívebben hullámzott a szerelvény, s fogóckodnom kellett a háttámlák tetejében, ami még jobban beindította a fantáziám.
Képzeletben már a szűk folyosójú repülőn mentem a sűrűn tömött ülések között imbolyogva a félhomályban. Mivel képzeletben valamiért pont éjszaka volt, s az utasok többsége a másik vállára dőlt fejjel aludtak. Na meg, mikor beérkeztünk a pályaudvarra, s rengeteg ember jött velem szembe, s húztam magam után a bőröndött, ami majd szintén jönni fog ki velem... :)

....

Mivel napi szinten közlekedem a 3as metró vonalán, ezért elég gyakran látom, h milyen emberekkel van tele az ország. Azért merem kijelenteni, h az ország, mert amúgy úton útfélen látni azokat a fajta embereket, akikre ránézel, s mellbevág a döbbenet és/vagy ijedtség. Nem akarom tovább részletezni ezt, mert aki érti, az már ennyiből is tökéletesen érti, hogy miről beszélek, aki még nem érti, az mondjuk úgy, hogy a szerencsésebb fajta. :)

Továbbá az ember akarva akaratlanul is látja és hallja, hogy hogyan beszélnek, ami még jobban megnöveli a fentebb is írt döbbenetet...

Úgy érzem magam, mintha valami elmegyógy intézetbe lennék, ahol intenzíven érezhető a rossz légkör, ahol csak az van előtted, hogy mihamarabb elhagyd azt a környéket és nem nézel se jobbra, se balra, pláne nem a rémisztő alak(ok)ra!


És sajnos ilyenekre bárhol belbotlik az ember legyen az vidék, főváros, kül v belváros.

És ekkora mennyiségnél akarva akaratlanul is az a gondolat uralja el az elmém, hogy ennyi "ilyen" ember láttán, már tényleg ne csodálkozzunk, hogy olyan a helyzet M.o-n, mint amilyen. 

Hasonló "lényeket" a keletibb, délibb (európai) régióban látni, amerre szinten barbár és balkáni állapotok uralkodnak...

Az egók megnyugtatása érdekében azért leírom, hogy nem általánosítok, s kinek nem inge, nem veszi magára.  :)

...

Melóhelyen szembesültem a belső énem olyan szegletével, ami eddig nem volt "tudott" a számomra.


Annyi a story, h Londonból hazalátogatott az az ex kolléga, kinek helyére jöttem én anno.

Egész itthonléte a csavargásról a haverokkal való találkozásról szól. 
4 egymást követő nap jött be, mindig másokkal.
A végére már sok volt nekem. Too much. 

Félreértés ne essék, nincs bajom vele, mert a szükség van erre is csak az én (korlátolt) vilagomnak volt too much. Túl sok volt az üzletbe betérő,  még M.o-n elő ismerőse. Nagy volt a zsivaj, sok volt a locsogás, s én egyre inkább kezdtem besokallni,  falat emelni magam köré, s ahogy telt az idő úgy vártam már egy inkább, h menjenek már innen az ...


(Húúú!  Milyen öregember lesz belőlem, ha megélem!) :D
Személyiség téren is uni vagyok. 50-50%-ban vallom magam extro és introvertáltnak, de ha már túlsúlyba kerül az egyik, akkor már morci-marcivá válok. 

Továbbá belegondoltam abba, h én (jelenleg) szinte biztosra veszem, h ha összejön a hajós út, és hazatérünk a 6-8 hónapos utunkról, akkor én csendre, nyugalomra, békére fogok vágyni a lakásomban. 


Mondtam is Norbinak, hogy ha itthon leszünk kb.; 1,5 hónapot, abból én 1 hónapot a fentebb leirtak szerint kívánom tölteni, s maradék fél hónapot a ismikkel, barátokkal, családokkal való találkozással. 


Az ex kolléga hazaugrásának este továbbá arra is rávilágított, hogy mennyit változtam. Én ilyen haver, barát orientált, csip-csip-csip fosomaszót, egész napom az ide-oda rohangálásról szóló személy a 20as éveim elején voltam.


7 évvel később már jelenleg ez az elétvitel nem fér már bele a világomba. 


Oly annyira nem, h kissé furcsán tekintek azokra, konkrétan nem is tudom azokat hova tenni, akik ilyen felszínes, lóti-futi csacsogós életét élnek, s konkrétan rosszul vannak, ha egyedül kell otthon lenniük.

És ezt teljesen objektíven írom, hisz nem érzek irántuk/ellenük semmit.
Olyan fura számomra az ő világuk, úgy tekintek én rájuk, mintha egy idegen világban szemlélném az idegenek életét.

Őket illetőleg talán annyi gondolat keletkezett eddig bennem, h szerintem ők valójában félnek maguktól. Félnek a csendtől, az egyedülléttől, az önmagukban való léttől.

De tény, - s ez is az egyik különlegessége, szépsége a földünknek, - h így szép,  színes s kerek az egész, h annyi sokféle lény él itt. :)

...

Olykor van ugye, h szárnyra kapok s csak úgy elözönlenek az érzések, gondolatok.

Az egyik ilyen, ami nagyon kikívánkozik belőlem, az az, h ha teljes/elégedett vagy, elkezdesz fejlődni, viszomt ha nincs meg a teljesség érzése, lassabban fejlődsz.

Erre az egy mondatra érdemes több másodpercet szánni, hogy átgondoljuk, megertsük. 

Nem akarom ezt tovább magyarázni, vagy példázni.

+

Február óta nagyon... ... furcsa érzések vesznek körül. Nem könnyű leírnom ezt az egészet, de azért is fogalmaztam úgy, h "vesz körül", mert olyan mintha egy légkör, burok szerűség lenne, mert úgy érzem, h ez az egész nem csak szimplán bennem van, mint egy egyszerű érzés.

Sokat tekintek befelé, s próbállom felfedezni, megérteni, s átéllni ezt az egészet. Amire eddig jutottam a megértés szempontjából, h szerintem ez a közelgő változás, kiutazás, új életforma kezdése miatt van.

Átélés szempontjából egyszerre kellemes és... ....öööö... nah ezt nem igazán tudom megfogalmazni, h milyen... Semmiképp sem kellemetlen, v rossz, deeee... jaaaj. Rossz, h nem tudom megfogalmazni... 

Biztos, h van ebben az egészben egy izgatottság is, de ezekkel a kifejezésekkel inkább úgy érzem, hogy nagyon durván, barbár módon fejezem ki magam, hisz ezek az érzések, miket leírtam - kellemes, izgatott - csak a jéghegy csúcsa, s olyan durva kifejezése az egésznek, mintha azt mondanám, h egy leves csak vízből áll.

De most bevillant, hogy nagyon hasonlatos ez az érzés ahhoz, mikor moziban nézünk egy filmet és maga a film teljesen beszippant. Megszűnik  külvilág, a környezeted, a melletted ülők, s csak a mozgó képet látod, a hangokat, éppen valami nagy akció van, hangos zene szól, gyosabban ver a szíved, megugrik a vérnyomásod, s feszülten várod, h az egyre inkább tetőfokára hágó kép és hangeffektek mikor érik már el azt a bizonyos nagy BUMM hatást.
Hasonlatos ez az egész az üldözéshez, aminek még viszonylag az elején vagy.


Felfedezés szempontjából, talán mondhatom azt is, h az adrenalin szintem folyamatos aktivitásban van. Nincs a maximumon, de folyamatosan van egy (aktív) alap rezgése.

+ Azt nem állítom, h minden nap, de gyakran folyamatosan előbb felkelek magamtól az ébresztőóra keltése előtt. Továbbá szerintem a folyamatos intenzívebb rezgés miatt előbb is elfáradok a nap végére, s már kb 10 körül lefekszem a szokásos éjfél helyett.

+ Rengeteget iszom! Csak vizet iszom, s az édes, cukros italok már nem csábítanak. Mondjuk a nadi óta jóval kevesebb cukros italokat fogyasztom, (kB anno leesett 50%ra) de azért szoktam. Most mégjobban visszaesett ez az arány. (KB 20%-ra)

+ Türelem. Nekem senki nem mondta, de tudom, h nekem a türelem tanulása az egyik (főbb)karmikus feladatom a sok közül.
Ez az új feeling, ami körbevesz, türelmetlenebbé tesz, aminek nem örülök, mert ilyen téren még igen csak aktívan vívom a magam harcait. 

+ Van bennem egy alap zsongás szerűség. Van mikor úgy érzem, h szétfeszít az erő, s kifutnék a világból, v jó lenne egy kis fight, v nem is tudom. Így itthon elkezdtem edzegetni. Nincs célom ezzel, mert fogynom nem kell, izmos nem akarok lenni, s megvagyok elégedve magammal, elfogadom a fizikai formám olyannak amilyen. Egyszerűen tényleg csak a + erőm vezetem le éppencsak annyira, h elfáradjak, viszont ahhoz már nincs elég kedvem, motivációm, hogy tervszerűen, rendszeresen edzek egy bizonyos cél érdekében... 

+ Lehet h ez a közelgő tavasz számlájára is írható ( ami az én és egyben a kedvenc évszakom) de sokkal... öööö... jobban érzem, h a hormon háztartásom is intenzívebben "működik"... :)

Most megmosolygom önmagam, mert így első nekifutásra összefoglalva a dolgokat olyan, mintha egy serdülőkorban lévő kamasz gyerek lennék. :D

+ Napi szinten hallgatok Assassins creed: The Black flag és rouge játékzenéket. + A fekete lobogót olvasom is. 
(Mindkettőt kijátszottam már, s a black flaggal még ma napig szoktam kalandozgatni. :D)

... Érdekes... :)

...

Február 18.-án léptem egy nagyot előre az új életformát illetően.
24.én pedig már át is vehettem a passportom. Ne tudjátok meg hogy örültem neki! :D

Sose gondoltam volna, h nekem vala is szükségem lesz rá!
Apró lépés az emberiségnek, de annál nagyobb nekem! ^.^





(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2016. február 15., hétfő

2016. február 7., vasárnap

Tanulás;

Ma (vasárnap) ellátogattam vidékre a szüleimhez. Pár órát töltöttem csak otthon - ahogy általában az lenni szokott - ami szép és jó lett volna, ha nem végződött volna olyan szomorúan és csúnyán ahogy.

Ez a szituáció szembesített egy olyan területemmel, ami még szintén fejlesztésre szorul...

A lényege, hogy anyumat elég sok inger, nyomás, bánat éri általam. (Ahogy ő fogalmaz; miattam...)

Egyrészt maga az a tény bántja, hogy meleg vagyok. Ezt már felfogta, tudamásul vette, s nagyjából tudta folytatni velem az életet.
Másrészt, mostanában már inkább  azon agonizál, hogy külföldre akarok menni azután h 1,5 éve megvettük a saját lakásom. Elég nagy szócsatározások szoktak zajlani,  s nagyon nehezen akarja elfogadni, megérteni, hogy ettől még nem vagyok röghöz kötve.
Harmadrészt nagy a valószínűsége, h bátyáméknak jön a második gyerek, aminek 90% az esélye, hogy engem kérnek fel keresztapának.
Erre mondtam anyámnak, hogy csak akkor fogom elvállalni, ha elmondom nekik, hogy mizu, s ők ezt el is fogadják.
Nah!  Ezzel ledobtam az atomot!
Sokat vitatkoztunk, amibe nem akarok most belefolyni, hisz képzelhetitek, miket hordott össze indokként,  h ne mondjam el nekik...

A lényeg, hogy az lett a vége, hogy ő belovagolta magát a témába, feltéptem a sebeit - miről én képes voltam azt feltételezni, hogy már rég begyógyultak - s elkezdett sírni.  ( Már itt kezdtem érezni,  h gyűlik bennem a feszkó. )
De amikor felelősségre vont, h miért akarok én másoknak bánatot okozni, ott elszakadt a cérna!

Letámadtam,  hogy hogy mondhat ilyet?! Aztán meg, h akinek ezzel bánatot okozok, az meg is érdemli a keserűséget, s csak magának köszönheti! Végül pedig azt kívántam neki, h amúgy meg tegye össze a két kezét, h ez a legnagyobb problémája az életben.

Azzal köszönés nélkül otthagytam...

A legrosszabb számomra az egészben, hogy még én éreztem magam szarul és lelkifurdalásom volt.

Az egóm tombolt, miközben a legbelső énem, meg szidta az egóm, h elbuktam, gyenge vagyok, s nekem kellene bölcsebbnek lennem, s segítenem anyumnak, támogatom sok-sok türelemmel és szeretettel.

Továbbá szidtam magam, h milyen rosszul mértem fel a helyzetet. Gondolhattam volna,  h ez már sok neki, s nem kellene ilyenekkel terhelni.  
Tisztában vagyok vele, h idősebb, más időben, közegben nőtt fel, konzervatív stb, s nem fogja a végtelenségig bírni ezt az állandó határfeszegetést.

Egy darabig azon az állásponton voltam, h nem akarok vele beszélni jó pár napig. Aztán azon, h anyum nagyon szeret, s tudom h mindig szeret megölelni s most ilyen csúnyán váltunk el, az nagyon őrli őt.

Ezért is szeretek írni, mert sokban segít érzéseim feldolgozásában.
Most, h ezekét kiirtam magamból - s mindjárt visszerek Pestre -úgy gondolom most, h ha hazáértem felhívom,  s elmondom neki, h nem fogom elmondani bátyáméknak, viszont cserébe azt kérem tőle, hogy többet ne beszéljünk a melegség témáról, s ne sértegessen, tartsa meg magának a véleményét.

2016. január 28., csütörtök

Az előző részek tartalmából; Betekintő

Karácsony előtt egy nagy táskányi rég nem hordott ruhámat adtam le az arany János utcai vöröskeresztnek.

Egy kisebb táskányi adag még hátramaradt,  de kimenetel előtt még lepasszolom azt is.

...Kimenetel...


Továbbra is minden nap gondolok a kimenetelre. Megfigyeltem, h nagyon sok gondolat, ötlet születik meg bennem ilyenkor. Gyakran elkap ilyenkor az a feeling, amiről 1-2 bejegyzéssel ezelőtt beszéltem, h megnyílik a lelkem, elmém s csak úgy jönnek az ihletek. :)



A videón túl én még annyival egészíteném  ki, hogy;

1; helyzet, probléma felismerés 
2; stratégia kialakítása 
3; tették mezejére lépés 

Ezek az élet minden területén alkalmazhatóak. Karrier, magánélet, fizikai, szellemi téren stb...


Én leginkább szellemi, lelki téren használom, hisz ezek hatással vannak a fizikai síkra.
Pl ha a legáltalánosabb esettet vesszük figyelembe; Sokan elégedetlenek az életükkel. Jön ugye az első felismerés, hogy gebasz van. Aztán  Miután felismertük, h szar a közérzetünk, életünk, megkell keresni a problémát/problémákat. Hiszem és tudom, hogy minden (!) rajtunk múlik!

Sajnos sokan itt leragadnak az önsajnálatnál, kétségbeesésnél, mások hibáztatásánál, irigykedésnél. (Nincs Isten, szar az élet, miért történik ez PONT velem?! Bla, Bla,  Bla, rinya, rinya, rinya.)

Buksisimi.

Ezekből a szarságokból engem anno szintén a nadi húzott ki. (Surprise!)
Addig csak sodródtam én is a szennyvízben a sok szar között. ^-^

Nadin tanultam meg, amit fentebb írtam, hogy minden rajtad múlik. Továbbá hiszem, hogy leszületésünk előtt mi választottuk azt, amiken keresztül megyünk,  h tanuljunk belőlük. Úgy tekintek erre például, mint mielőtt főiskolai/egyetemi élet kezdete előtt  te határozottad meg, h milyen területen, miket szeretnél tanulni. Aztán a suliban meg, háborgunk, h mi a fászomé' kapom én ezt a sok szarságot?! Szidjuk a marketing órát, mikro, makronómiát stb, stb stb.... Fogjuk a fejünk, h mi a fasz van, s h én ezt nem fogom tudni megcsinálni! 

Nah! Szo nem véletlenül megyünk keresztül azon, amin. 

A másik nagyon fontos, a karma. Amíg nem nézel szembe a problémáiddal,  s nem oldod meg őket,  csak rinyálsz,  s inkább minden mással foglalkozol  ( dolgozol, túlórázol,  bulizol,  haverokkal lógsz, iszol, drogozol, ide-oda jársz egyszóval mindennel foglalkozol csak a benned lévő problémával nem ) addig nem fog a helyzeted javulni. :)

Tehát ha sikerült végül felismerni, szembenézni a helyzeteddel,  problémáiddal, (mihez az kell, h egyedül legyél s magadba szállj) akkor jöhet a tervezés,  stratégia kialakítása, h hogy lehet őket megoldani. Egy jó stratégia kialakítása több napba, akár hétbe is eltelhet. Attól függően mennyi, s milyen mértékű a probléma, Ill mennyire vagy elszánt,  alapos, precíz, átgondolt, körültekintő. 

S végül,  ha készen vagyunk, s megteremtettünk mindent, ami kell a terveink megvalósításhoz, akkor ráléphetünk a tettek mezejére.


Ha az a valami/valaki, nem akar összejönni amit/akit annyira szeretnék, annak is megvan az oka. Lehet nem szerepel a te életudaban, nem a neked való. Nem szolgálja fejlődésed (attól még,  hogy te azt (csak) hiszed).

Nemsok értelme lenne az életnek , ha minden szép, jó és egyszerű lenne.

Minden ember ért valamihez, szeret valamit, jó valamiből, s ugyan ez fordítva is.(Nem ért, utál, béna.) Nem a véletlen műve a velünk született személyiségünk.
  
Am ez az egész tök ugyanolyan, mint amikor lebetegszel és elmész dokihoz....

1; helyzet, probléma felismerés 
2; stratégia kialakítása 
3; tették mezejére lépés 

Ott se véletlenül van az h "csak úgy " lebetegszünk...
Nah de ez már más témakör. ...

+ Még egyéb jótanacs.

Am nem ilyennek szántam ezt a bejegyzést,  de hát ilyenre sikeredett. A többit, miket a kimenetellel kapcsolatban írtam majd megosztom a kövi bejegyzéssel, mert így egybe túl hosszú és sok lenne.

Csók!

:* :)

Rion


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2016. január 23., szombat

Szia, magyar vagyok - határátkelő

Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató Heni írása, ami elég erős keverék ahhoz, hogy bátran ajánljuk nektek. Szerzőnk egyébként Csehországban él, de mai típusfelsorolása szerintem univerzális.
„Öt év távlatából elmondhatom, hogy a honpolgárnak sem könnyű a helyzete, amikor országába idegen érkezik. Tartósan. Ott tanulni. Dolgozni. Élni. Mindenki ebben a szép világban, habitus, neveltetés, tapasztalat és tudás együttes használatával utasít el vagy fogad be tárgyakat, ízeket, eszméket és embereket.
Nem csupán Te kapcsolódsz a közösségbe, hanem a közösség is kapcsolódik Hozzád. Az, hogy ez a kötés mennyire lesz sikeres, a közös találkozási pontok mennyiségétől függ.
Íme, néhány embertípus, akikkel külföldön élő magyarként találkoztam. Benyomásaim és élményeim talán ellensúlyozzák a szerencsétlenül induló alkalmazkodást.

Abszolút elutasító

Köszönöm az összes szentnek, hogy kevés ilyennel volt dolgom. Százból két ember. Ő az, aki akkor sem hajlandó érteni, mit beszélsz az anyanyelvén, ha tökéletes nyelvtani és kiejtésbeli helyességgel használod a szavakat.
Továbbá akkor is viszolyog Tőled, ha Mila Kunis vagy kandušban (cseh népviselet) és illedelmesen udvarolsz neki.
Fahéjas teát akartam vásárolni egy teaboltban. Fahéj csehül (skořice) nem éppen a barátságos szavak csoportjába tartozik nyelvtanulás szempontjából. A ř betű kiejtése olyasféle, mintha a magyar r és magyar zs hangokat egyidejűleg darálnánk. (Próbálkoztok, mi?;-))
Egy cseh barátnőm szerint a csehek 7%-a nem képes helyes ejtésmóddal produkálni. Morcos boltos néni kérdezte is: “ugye maga nem cseh?” Valóban.
Szenvtelen arccal várakozott, hogy talán a tizenötödik sikertelen kísérletem után esetleg tizenhatodszorra világossá válik számára a fahéj. Végül mutattam a mögötte lévő polcon álló üvegcsét, amelyen a skořice felirat virított…

Nemzetfüggő

Mivel a fizimiskám nem országspecifikus, ezért első pillantásra nem dönthető el rólam, hogy kínai vagy kenyai vagyok-e. Eddig véltek már norvégnak, franciának, sőt, spanyolnak is, habár ez utóbbi fura, ugyanis habfehér a bőröm és vörös a hajam. (Csodálkozom amúgy, miért nem került még listára a viking.;-))
A lényeg, hogy találkoztam pár patriótával, akikkel a kellemes csevegés kényelmetlen távolságtartásra váltott, miután szóba került a hazám. Egyébként ezen nem álmélkodom. Nekem is vannak fenntartásaim a saját fajtámmal.
Itt említeném meg, hogy az élet egyik inspiráló érzése, amikor magyarul beszélgetsz a társaddal olyan idegennyelvi közegben, amit értesz, ám a körülötted lévők úgy gondolják: mégsem. Valaki röhög rajtad és azt állítja, biztos ukrán a fehérnép, Te pedig kuncogsz a párodra, hogy biztos nem. Na, tényleg: ukrán is voltam… 😉

Csodabogár-imádó

Mindegy honnan jössz, az a fontos, hogy nem helybeli vagy. Ti is szoktatok templomba járni? Tényleg csak fűszeres kaját főztök? És a slágergyanús: nálatok szocializmus van?
Van egy srác, aki minden alkalommal, ha összefutunk, vígan tudakolja, akkor most magyar-e az anyanyelvem vagy román. Mondjuk ez tényleg szórakoztatóbb, mintha például amerikai lennék. Róluk általában mindenki tudja, hogy coca-cola, Hálaadás, ám Magyarország a mai napig változatos csoda…

Elődjei között…

…vagy barátai között akad magyar. Minden harmadik cseh elmondhatja ezt magáról. Édesapja, nagymamája, dédapja magyar. Pár kifejezés jön is magyarul. A „jó napot” mindegyikük felsorolásában dobogós.
Durva nyelvi jelenség a lány, akinek anyukája magyar, de a csaj nem beszél magyarul. Javára írható azonban, hogy a Csiga-biga gyere ki-t tökéletesen előadja.
Valdemár bácsi osztrák-cseh állampolgár. A második világháború idején járt Pesten, ahogy ő fogalmaz: „…a József Attila utcában megismerkedtem egy Ilonka nevű lánnyal, és még arra emlékszem magyarból, hogy Jó napot…”.
A zeneklubból ismerek egy anyukát. Japán-angol tolmács. Egyetemista korában egy magyar hallgatóval élt közös albérletben. Már nem rémlik neki a magyar nyelv, vagyis de: „…olyan van, hogy paprikás krumpli?” Hogyne. Hogyne. Szívmelengető terefere az ilyen.

Nyelvelő

Amíg nem uraltam a csehet, némettel és/vagy angollal próbálkoztam. (Újdonsült anya, babakocsival hivatalban, üzletben, máshol. Szórtam a teuton és ánglius gyönyörűségeket, mert esetleg…)
Esetleg másfél év után sikerült is levadásznom olyan embert, akivel a non-verbális kommunikáción túl szavakat is váltottam. Szerintem odahaza kukázó Karcsival is előbb folytatok diskurzust (b) irodalmi német nyelven. Részecskegyorsításról (is).
Nálunk az újszülött után még öt nyelvvizsga hagyja el a szülőcsatornát. Ha mégsem: anyja sem tart rá igényt. Cseheknél nyelvvizsga nélkül is lehetsz aszfalt.
Ellenben az már szemfényvesztő vagányság, ha a német nyelvtanár végzettségű ismerős nem tudja dekódolni a Wie geht es dir? klasszikust. Majd az ezt követő heroikus impresszió: cirógatásra született szurikátának vél, amiért csupán társalgási szinten birtoklod a cseh nyelvet. Istennek hála nem burjánzó típus. Azok, akikkel értekezni tudtam angolul, németül, mind toleránsak voltak velem szemben.

Valakije külföldön él

Haladunk a befogadó csoportok felé. Idősebb generáció. Fia, keresztlánya, unokaöccse került másik országba. Van, akinek Csehország sem csokoládé a boldoguláshoz. Nekünk ízlik a cseh csoki.
„Tudom, mit érez édesanyád!” – feleli, ha arról társalgunk, hogy utoljára az akciós plazmatévék idején látogattunk haza. Ő tényleg átéli a szituáció fájdalmas voltát, ha derékzsábával mászol három napig, fogaid közt bébivel, fejeden fostos rugdalózóval, anyád pedig együttérzően segít napi harminckét darab, Kitartás! üzenettel.
Annak, akinek szerettei határokon keltek át, nem kell magyarázni, mit jelent interneten keresztül követni az unoka fejlődését vagy a beteg rokon lábadozását…

Világlátott

Járt már külhonban és nem csak turistaként. Au pair volt Angliában, cserediák Franciaországban, recepciós Németországban, testnevelő tanár Amerikában, hogy említsem néhányukat az ismerőseim köréből.
Rögtön pártfogol. Ismerteti a helyi jellegzetességeket, szokásokat. Hova menjek vásárolni és hova ne. Mit kell feltétlenül kipróbálnom. Kísér ügyeket intézni. Kérned sem kell. Társaságba vezet és dicsér, amiért tanulod az anyanyelvét.
Hálával tartozom a véletlennek, hogy kaptam pár, bicegésemet segítő csehet. Nélkülük nyelhettem volna Dr. Kanapé piruláit.

Maga is idegen

Vigyázni kell velük. Nem úgy működik a dolog, hogy ha Te sem idevalósi, ő sem idevalósi, akkor összeborulás, pusziözön. Nem ütköztem sok bevándorlóval, ám akikkel igen, azt a képet mutatják, minél népszerűbb egy ország a de-jó-lenne-ott-élni ranglistán, annál köcsögebb a szülöttje.
Például a vietnamiak borzasztó kedvesek. Rád köszöntenek, mosolyognak, érdeklődnek. Ezzel ellentétben az ausztrál anyuka akkor sem ismer fel az utcán, ha egyébként hétfőtől péntekig minden reggel egymás mellett vetkőztetitek porontyaitokat az óvodában.
Még egy jó tanács: magyarral ne barátkozz! Először parányit tartózkodik a bratyizástól, majd miután önerőből ösvényt vágsz a sűrű erdőben, hátadra kapaszkodik, és igyekszik sárba taszítani… (Erről bővebben a blogonMagyarbarátság külföldön címmel.)
Végezetül egy botránymondat: Elégikus érzet, hogy az elmúlt öt évben Csehországban több segítőkész, mesterkéletlen vagy pusztán jófej helybeli keresztezte utamat, mint Magyarországon harminc év alatt, holott előbbieknek földije sem vagyok.”
(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Www.hataratkelo.com

2016. január 19., kedd

Betekintő;

...Betekintő...

Akik régóta olvasnak, tudhatják, h ez egy különlegesebb bejegyzés lesz, mint az "előző részek tartalmából"...

Fura számomra, hogy valójában még csak most ismerem fel, h az anno tök gyorsan, spontán létrehozott cím mennyire a tudatalattimnak köszönhető.

S tényleg mennyire helyénvaló ez a cím;


Betekintés


Vannak olyan pillanatok, - amiben szinte biztos vagyok, h minden más embernél van, csak mindenki máshogy kezeli - amikor totál megnyílok. Nevezhetnem egyszerre/együtt szívemnek,  lelkemnek, elmémnek.

Még azt nem tudom, hogy mikor, mitől,  miért történik ez meg. Pedig szinte mindig felismerem s tudatosítom, hogy nah most is abban az állapotban vagyok, s hiába gondolkodom el a miértjén, hogyanján, (még) nincs válasz.

Amit eddig sikerült "beazonosítani", h nálam gyakran zenék, egyedülllétek, s utazások során "jön rám" ez a "megnyílás".
Különböző filmekben sokszor lehet ilyeneket látni, csak fel kell tudni ismerni.

Ilyenkor leginkább azt látjuk, hogy mi történik/történt a főszereplővel, aki éppen mesél az érzéseiről, gondolatairól.



...

Amikor sikerül elbizonytalanodnom a külföldi munkávalallást illetően, gyakran az a gondolat uralkodik el rajtam, h;

"azért jöttem, hogy tanuljak, fejlődjek, tapasztaljak!"

Ami az egó számára biztonságot jelentő jelenlegi körülmények között nem tudok "fejleszteni", megvalósítani.

Az egész eddigi 26 évem a folyamatos fejlődésemről szólt, de úgy érzem megrekedtem, megálltam, amit én ilyen fiatalon nem tartok elfogadhatónak.

Én tényként hiszek abban, hogy minden okkal történik.
Hiszem, hogy nem véletlenül születtem oda és olyannak ahová és amilyennek!...

... Most eltört nálam a mécses... ... Eltört, mert mérhetetlenül hálás vagyok a fentieknek, minden élőnek és (már) nem élőnek, valamint magamnak (nem a kis egónak. Bár neki is, mert az egoista faszaságok is segítettek ebbe az irányba haladni, s tanultam sokat).

Külön bejegyzést tudnék írni itt felsorolás szerűen, hogy kiknek, miknek miért vagyok hálás.

Emlékszem, hogy régebben írtam, hogy a nadi 3as szint elvégzése óta milyen gyakran, intenzíven (mélyen) tudok hálás lenni mindenért, legyen az mások számára akármilyen kis apróság, természetesség. (Süt a nap, egészséges vagyok,  család, munka jó és rossz dolgok, érzések, gondolatok s minden egyéb.)

Hmmm! Most hogy ezeket leírtam, felismertem, hogy mikor "rámtör" a mély hála érzés, akkor is "megnyílok".

S remek példa ez, h ezért a felismerését is tökre hálás vagyok!

Tudom, hogy ez sok ember számára érthetetlen és hülye faszaságokat hadoválok, de egyrészt ez engem nem zavar, mert tisztában vagyok azzal is, h ők másfajta személyiségek. Egy materialista, evidens hogy így gondolja. Vagy nem is feltétlenül kell az illetőnek "materialistának" lennie. Épp elég, ha a nagy rohanás, mókuskerék hajtás, vagy éppen az önmagunktól, ismeretlenségtől való félelem miatt így vélekednek.

 Én meg vagyok egy tökre más oldalon, aki inkább humanista, s azon belül is liberális hippi, aki x időnként mindig megáll, megpihen, leül, s elengedi azt a káoszt, túlpörgést, hajszát, ami körülvesz, s elgondolkodik, átél/megél és hálát ad olyan dolgokat/ról, melyek sokak számára faszság.... ... Aztán majd  (talán) a halálos ágyon fekve meg azon elmélkedik, s bankódik (mint a szintén kemény vonalas "materialista" nagyapám, aki már későn ismeri fel , hogy tulajdonképpen nem is élt, csak a munkának a megélhetésnek gürizett, s az ágyon fekve - igazából még nem hiszem, h felismerte, inkább csak - kapizsgálta, h mennyivel mélyebb oldala, jelentősége van mindennek, s ha ezt az oldalát felismerte volna a dolgoknak, mennyivel másképp élhetett volna....

(Zárójelben megjegyzem,  h hiszem, h azért is sikerült elérnem mindent eddig  amit akartam, mert mindig is sokat foglalkoztam azzal a... ..."mélyebb dologgal".... Hiszem, hogy ahhoz, hogy VALÓBAN fejlődj, élj és tapasztalj, az kell, hogy legyenek olyan pillanataid, amikor lenyugszol a picsába, s egy "kicsit" magadba szállsz.

(Naponta sok ilyen pillanatra lelehetsz. Reggel, a napközbeni szünetekben, mikor épp kivagy mint a szar, mikor egyedül vagy, ill este a zuhany alatt állva,  miközben lesel ki a fejedből, vagy elalvás előtt.

Ahogy a drága jó Kali barátomtól tanultam az egyik csoportos meditáción; Az emberi lélek, mindig meditáll, mikor épp nem csinál semmit. Legyen szó bambulásokról, amikor csak úgy vagy, nem vagy jelen és hasonló kis apróságok. Ezért is hálás vagyok neki is.)

Csak akkor leszel képes arra, hogy felismerd, tudatosítsd, foglalkozz, fókuszálj, "gondozd/ápold" mind az érzéseid, mind a gondolataid, h kissé vallásosan fogalmazzak;  rátalálj az utadra s egyben önmagadra, s egyenlővé váljona balance...)

Nah! Visszatérve a materialista, humanista ésatöbbihez. Újabb szép példa, amiért szintén gyakran vagyok hálás;
A sokszínűségért. És ezen belül is van más, + hála érzet, ami azért van, h sikerült a sokszínűségre pozitivumként tekintenem.

Hálás vagyok, mert tudom (ahogy a már 6 (!) éve engem olvasók/ismerők is tudják ) hogy milyenként, honnan jöttem...

"A szeretet és a hála minden negativitást felold,  bármilyen formát öltsön is. Ez a két érzés képes tengereket szétválasztani,  hegyeket megmozgatni,  és csodákat véghezvinni.
Rhonda Byrne



(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2016. január 1., péntek

Az élet körforgása;

December 22;

Hajnal 2.45 körül papám eltávozott.

KB 1 éve kapott strokeot. Akkor a fél oldala lebénult, s fekvő beteg lett. Idén Dec 20 körül pedig második strokeja volt, minek következtében teljesen lebénult, s már beszélni se tudott.

Utoljára november elsején láttam. Bátyám a napokban pont h hazautaztak szo anyummal volt. Mondta, h szörnyen nézett ki a vége felé a papa. Nagyon sokat szenvedett, s megváltás volt már neki ez a halál.

Én nagyon lelkis vagyok - mondjuk ez a kijelentés nem teljesen igaz, mert általánosságban stabil lelki világgal rendelkezek - de az utóbbi napokban többször volt az, hogy hirtelen, s nagyon intenzív sírás, zokogás tört rám.

Ezt nem csak a papám eltávozása miatt van.
A karácsonyi és egyéb klasszikus, komoly zenék is kiváltották ezt az érzést belőlem.

Dec 26:

25.én leutaztam a szülői házhoz vidékre. Semmi kedvem nem volt lent lenni ráadásul 5 napot tartózkodom itt! Nyűglődés, de ki kell bírnom.

Első éjszaka elég rosszul aludtam, sokszor felébredtem. Annak ellenére is, h kértem és csináltam is védelmet a lakásra.

Minden nap kérem a fentieket, hogy papát segítsék át a túlvilágra.

Dec 27:

Elmentünk templomba,  mert papám miatt "illő".
Én nem kívánok papolni, de a lényeg, hogy a végén megköszöntem anyumnak a lelki zsarolást "illő volna egy misére elmenni a temetés előtt". (Megjegyzem a 4 unokából csak én és bátyám volt jelen, globálisabban nézve a rokonság "illő" részének kb a 30-40%-a tette be a lábát "Isten házába"(nevetséges) ...)

Szóval megköszöntem, mert eddig csak elvétve jutott néha eszembe a nagy nyári félelem és gyűlöletkampány közepette - melybe a mélykeresztény nagymagyar egyház is beszállt Erdő Péter ... pásztor vezetésével - hogy kilépek ebből a gyűlölködő, korlátolt, rasszista, tipikusan bort iszok s vizet prédeikállok közösségből.

Most is csak a szardobálás,  gyűlölködés ömlött ennek a papnak a szájából is. Évekkel ezelőtt voltam utoljára karácsonyi misén, akkor a másik pap is hasonlóképp osztotta az észt... (Azóta nem is járok egyáltalán templomba.)

El is kezdtem ennek utánajárni,  s találtam egy szimpatikus verziót;

Egy mise közepén erőteljesen nyiss be egy templomba, menj oda a paphoz és kiáltsd azt: "FELMONDOK".
Www.gyakorikerdesek. hu

Nem tartom helyesnek, hogy egy gyerekre, sőt mi több egy csecsemőre (!) ráerőltetik, belekényszerítik, egy ilyesmi dologba. Erre az egészre olyan maradi s abszurdumként tekintek, mint h a szülők döntsék el, hogy kilesz a gyerek jövendőbelije!

Majd ha eljön az ideje, - ha eljön - majd maga eldönti, h neki ki/mi a jó!

Még egy olyan gondolat formálódik bennem, h lehet, h Én nem kérnek temetést.
Az már fixen megérett bennem, h testemet hamvasszák el. De a továbbiakban bizonytalan vagyok még, de jobban hajlok afelé, hogy a hamvaim szórják szét valahol, s ne temetőbe tegyenek.

Az is fixen megérett bennem, h én nem kérek templomi szertartást, megemlékezést ettől a keresztény egyháztól. Havának rám akár megemlékezés,  azt a szívében bárhol, bármikor megteheti, gyújthat gyertyát bárhol. Nem kell ahhoz egy fix helyre kimennie, hogy "meglátogasson"! Baromság! Fizikai testnek kell látogatást tennie mindig valahova, de a  lélekre, szellemre való megemlékezésért nem kell sehová sem menni....


De 28:

Érezhető volt a levegőben a feszültebb légkör ami a másnapi temetés előszele volt.
Sokat magyar kártyáztunk. Felénk Beethovennek hívják. Lényegében makaó. 4en négyféle szabályt ismertünk. Valaki mindig tud valamivel cifrázni. ☺

Imádom ezt a játékot. Évente egyszer szoktam játszani, s ez karácsonykor szokott lenni.

A másik, amit még szeretnék megemlíteni az az a csodálatos érzés, amit a zenei relaxáció során sikerült átélnem.  Annyi az egész,  h beteszem a fülest, elnyúlok az ágyon, s hallgatom a Spotify-n összeállított kedvenc relax lejátszási listám.

Amikor csak a tiszta zene szól a fejedben, s annyira eltudsz lazulni  szinte folyamatos hidegrázás és libabörösödés közepett, h arra "térsz vissza" h bezavar a tudatod egy olyan kérdéssel, hogy hol vagyok?! Össze vagy zavarodva, mert mintha elszálltál volna a testéből. Nem érzed konkrétan a tested, se azt a fizikai "nehézséget", h feküdnél, érintkeznél az ággyal.

Aztán, ahogy "visszatérsz, s megakarsz mozdulni, olyan súlyosnak s nehéznek érzed a tested, h egyből ráncossá változik az arcod az erőlködéstől, s a ráncokon érzed a vékony réteget s másodpercen belül rájössz, h a rászáradt könny nyoma.
- Tudatod (tudat, mely valójában mit se tud) már teljesen átveszi közben az uralmat, s elkezd visszaemlékezni, mint mikor az álmunkra próbállunk visszaemlékezni - Tényleg! Sírtam is! Miért is? Oh!  Igen! Volt egy olyan lassú classic zene, amiben keringőztünk, táncoltam a papával... ... Számomra is fura volt...


Dec 29:

Hát eljött a búcsúzás napja. Feszkó a köbön. Mindenki merev, feszült, ideges. Én ott buktam el, h azon lettem ideges és feszült, h mérges lettem magamra, h hagytam eluralkodni, rámragadni ezt a hangulatot,  s most nem tudom uralni érzéseim. Nagyon gyenge jellemnek tartom mindazokat, kiket mindig az érzésük, indulatuk, egójuk vezet. Nesze. Puff.

Az élet természetes része a halál, s ma csak a testtől köszönünk el, s nem úgy tekintek a temetésre, mint a keresztények, s mégis sikerült eluralkodnia, rámragadnia az ő érzelmeiknek.

Nagyon csapongtak a gondolataim, s az utolsó bástyám tudtam csak megőrizni, ami a higgadtságom. 2 szál Black Djarumtól sikerült egy kissé bekábulnom, s összeszedni a gondolataim. Pár mély lélegzetvetelek közepette kértem az angyalok segítséget, vigaszt, lelki megerősítést rám és a közeli hozzátartozókra.

Ezúton is köszönet nekik, mert meglepően jól tartottam magam, ahhoz képest is, h nyitott fedeles koporsó mellett kellett állnom végig mamám mellett....

...Igen... Megkaptam a legjobb helyet, holott egy kérésem volt; Nem akarom az öreget holtában látni. Aha...

...Közvetlen közelről, első sorból nézhettem... ✌ :)

Szo ott tartottam, h felnőtt férfi módjára meredtem végig csak magam elé.
Elvoltam a saját mantrázásommal, s "csak" kétszer kellett a zsepi, amikor felzendült a Demjén Ferenc; Honfoglalás száma...

Sokat gondoltam papára, h ugyan mit gondol/érez. (Én abban hiszek, h kb.: 40 napig köztünk van az elhunyt lelke, s így a temetésen is ott volt velünk.)

Még aznap hazautaztam Pestre.

December 30:
 Norbival bekocsikáztunk a belvárosba, s tettünk egy kört a Dunapart azon szakaszán, ahol először találkoztunk. Aztán elvitt ebédelni a Vintage Garden nevű helyre, h megünnepeljük a 4. évfordulónkat. A hely szép és látványos, de nem voltunk megelégedve sem az étellel sem a kiszolgálással. Drága hely, s ahhoz képest elég amatőr, s gyenge volt a kiszolgálás. Minimum (!) 10 percet vártunk az étlapra. Pont mondtam Norbinak, hogy ha 5 percen belül  (de már a 10 percen felül) nem hozzák ki az étlapot, felállunk, s távozunk. (Az étterem félig sem volt tele...)

Aztán az Árkádban és az Ikeában csavarogtunk, shoppingoltunk.
Vettem/csináltattam magamnak Ray-ban szemüveget.  Mindig is tetszett a design, formájuk.  Mindenképp szeretnék egy olyan régi divatú kerek szemüveget, ami kb a 20-50es években volt divat, főleg az orvosok körében.
Ez a most csináltatott szemüveg is hasonlít rá valamelyest.

 December 31;

Délután Norbival és Borival elmentünk korcsolyázni a Bálnához, estére még hazaugrottunk készülődni, aztán go vissza Borihoz, ahol töltöttük a szilvesztert.
Hajnal 1 előtt elindultunk haza, s most fél szemmel a bécsi filmharmonikusok újévi koncertjét nézem.


Boldog új évet!


"Miért van az, hogy minden változik?” Csak egyetlen feleletet találok rá: Ez maga az élet. Semminek, a világon semminek nincs állandó jellemzője. 
Buddha azt mondta: E világi létünk oly tünékeny, mint az őszi felhők A lények életét és halálát figyelni olyan, mint a tánc mozdulatait nézni. Az élet - villámfény az égen, elfut, mint zuhatag a meredek hegyoldalon." - SZÖGJAL RINPOCSE Tibeti könyv életről és halálról

Csók!

:*

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2015. december 20., vasárnap

Azonosulás;

Kaptam egy karácsonyi ajándékot a hazámtól, pontosabban annak vezetőitől. Be sem csomagolták, csak úgy küldték, kopaszon, szalagok és személyre szóló üdvözlőkártya nélkül. Belekiáltották a levegőbe, ahol mint tudjuk a hang egyenesen gyorsan terjed, s így biztosak lehettek benne, hogy eljut hozzám. Eljutott! Meghallottam, s azt is, amit a sorok, akarom mondani a hangok között üzentek Kövér László házelnök becses száján keresztül:
Te, kedves (még) magyar állampolgár nem kellesz nekünk, agyő!
gift-932764_640
Nem vagyok méltó a hazám szeretetére, nem akar látni, nem akar elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Szerencsére nemcsak engem nem, hanem a férjemet sem. Ez csak nekem és neki szerencse, mert így együtt köszönhetünk vissza, agyő!
Keresünk másik országot, ahol én önmegvalósító nő lehetek gyermekek nélkül és a férjemnek sem kell szégyelnie magát, mert a fű nem gyermek formájában nő ki utána. 
Mi megpróbáltuk, tanultunk, igaz nem csak sportot, hanem magyar irodalmat, magyar történelmet, magyar felfedezőket, magyar földrajzot, majd a legkomolyabb egyetemeken a legkomolyabb tudományokat. Imádtuk, füvek, alkohol és abortusz nélkül, pedig felkínálkoztak nekünk, hiszen mi már a szabadság évtizedében voltunk fiatalok! Voltak terveink, céljaink, nemcsak a “minél több pénzt szeretnénk munka nélkül” cél lebegett a szemünk előtt, hanem, hogy építsünk egy országot, a hazánkat, érezzük jól magunkat az életben, mint két olyan ember, aki szereti a könyveket, a kultúrát, a zenét, az utazásokat, de legfőképpen egymást, s majdan gyermekeit. 
hope-660379_640
De az ország nem arra ment, mint amerre indult, s amerre mi húzni akartuk. Amely normális helyen nem lett volna akkora gond, de itt az volt. Nem volt pénz már kultúrára, zenére, könyvekre, utazásra, de nem a pénz volt a legrosszabb, hanem hogy az ország s annak vezetői nem is akarták, hogy legyen. Pontosabban, hogy nekünk kisembereknek, akik tanultunk, akik napi 12-13 órákat dolgoztunk, akiknek 3-4 munkahelyre volt szükségük, azoknak szabadságuk is legyen. 
A szabadság egyetlen kis kapuját az Európai Unió nyitotta ki, amikor munkát ajánlott, nem megalázó fizetésért, nem 13 órányi munka mellett naponta. Nem a Porsche gyárat kaptuk, s nem is 500 négyzetméteres villát a Boden-tó partján, csupán egy lehetőséget, tisztességes fizetéssel, amelyből már könyvet, kultúrát, utazást, koncertjegyeket vehetünk. 
Fizetést, amelyből még lehet nyugdíjunk, mert a magyar magánnyugdíjunk már kitudja hol lapul, s lehetőséget, hogy önmegvalósítsuk magunkat. 
Ja, a gyermek, majd el felejtem! Hogy nem tettünk meg érte mindent? Hogy többet kellett volna? Hogy bizonytalan kimenetelű eljárások alá kellett volna vetni magunkat? Hogy még több pénzt kellett volna rá áldozni? Sok hektárnyi örökség sokmilliós ára ment el a különböző beavatkozásokra, ahol már az orvosok is azt mondták, nincs remény.
Elfogadtuk, mert szeretjük egymást annyira, hogy ketten is csodálatosan élünk. Nyilván időnként rossz, de vannak gyermekek, akik szívesen jönnek hozzánk, szívesen beszélgetnek velünk, s számíthatnak ránk, a jófej nagynénire és nagybácsira. Elég sokat szenvedtem attól, hogy nem lehet azzal a férfival gyermekem, akit a világon a legjobban szeretek, de nem vagyok hajlandó elfogadni, ha valaki úgy gondolja, hogy nem tettem meg mindent, s gyermeket kellett volna szülnöm, ha kell, akkor az életem vagy az ő élete, vagy a mi életünk árán is. Nem, tisztelt hazám, nem fogok gyermeket szülni. Akkor sem, ha emiatt a hazám elítél!
Mert most el akar ítélni! Sőt el akar szakítani a saját kultúrámtól. Nem az Európai Unió, hanem a hazám. “Gyökértelen barbárok szállásterületén” élek – szerinte, szerintem meg egy olyan helyen, ahol elfogadják, hogy nem beszélem a nyelvet még tökéletesen, nem itt születtem, de tisztességesen dolgozom, amit rámbíznak azt a legjobb tudásom szerint megcsinálom, betartom a szabályokat, s tudom, hogy nemcsak jogaim, hanem kötelességeim is vannak. Cserébe írhatok, blogot és könyvet, a férjem fotózhat, utazhatunk, s magyar barátainkkal együtt tölthetjük az időt nyugodt otthonainkban. 
Nincs reményem, nincs reményem arra, hogy valaha visszatérhetek a hazámba! Nem kér belőlem, mert multikulti vagyok, mert nincs gyermekem, mert önmegvalósítok, mert elfogadom, ha valaki más, nem vagyok homofób, mert nem tudom elfogadni a hazugságot, a korrupciót, mert szabad akarok lenni, mert liberális vagyok, s mert Petőfi Sándor Ha férfi vagy légy férfi versének eme két strófáját másként értelmezem, s büszke vagyok rá, hogy a férjem még petőfis értelemben is férfi:
Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.
….
Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd,
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.
Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi
Kedves hazám! Köszönöm a karácsonyi ajándékot! Eddig még volt reményem, hogy egyszer újra a hazám leszel, de most azt is elvetted. Szerencsére vannak jelentkezők a posztra, s magyarságom nem földrajzi alapokon nyugszik, hanem az anyanyelvemen, amit már nem vehetsz el tőlem. 
Boldog Karácsonyt Magyarország!

Forrás;  
http://eletsoja.cafeblog.hu

2015. december 13., vasárnap

2015. december 12., szombat

Az előző részek tartalmából;



November 2. Hetében nagy kirakat átalakítás volt az üzletünkben, s én voltam az a szerencsés, akinek zárás után ott kellett maradni segíteni, mert fiú segítségre volt szükségük, - s mivel én vagyok az egyetlen fiú, - én nyertem el ezt a feladatot.

Nagyon különleges dolog nem történt csak annyi, h örültem, élveztem s egyben izgalmas is volt egy olyan multikulturális csapattal dolgozni, ahol németek voltak a kirakatrendezők, olasz a visueles, és én egyedüli magyar.

Emlegettem is a látókat, kiknél voltam anno, mert mindketten azt mondták, intenzív tanulási és tapasztalatszerzés miatt is kerültem én jelenlegi munkahelyemre.

Természetesen nem telik el nap, h ne gondolnék a hajóra, de minden egyes ilyen gondolatot azzal zárok, h addig is megélem a jelenem, mert ez is szép,  jó és kellemes, s nem fogok abba a hibába esni, h amikor meg máshol leszek, akkor meg ez a feeling fog hiányozni.

Megvan a kellemes hangulata az itthon punnyadásnak is. A tvzésnek, a pihizéseknek, olvasásoknak, meditálásoknak, kutyasétáltatásoknak, s mostanában elkezdtem színezni is. Divatba jött a színező felnőtteknek. Imádom. Kikapcsol, relaxál, s kellemes nyugis zenéket hallgatok közben.

Nov25;

Megint elkapott az az érzés. Amikor magamon kívül vagyok, amikor úgy érzem, h a belső énem kitör belőlem, s "szörföl" egyet a mindenségben.

Ilyenkor az érzések és a gondolatok csak úgy szárnyalnak bennem/rajtam keresztül.
Mostanában egyre gyakrabban gondolok a nadira, azon belül is a 3. szintű beavatásokra, amiket átéltem anno, amikre természetesen sajnos "nem emlékszem"... :)

Szinte másodpercenként csaponganak az érzések, gondolatok, villannak be képek az elmémbe.
 Lehet ilyesmiket élnek át a beszívott emberek is. Pedig én csak egy szál cigire gyújtottam rá, s álltam ki az erkélyemre a hidegbe, s gyönyörködtem a naplementében.

Az egymást élesen váltó gondolatok közöt volt az is, h ki tudja hol leszek 1 év múlva ilyenkor?! ... Lehet ugyan úgy, ugyan itt. :D ... Lehet ... Túl sok minden lehet, csak a korlátjainkon múlik, h mit engedünk meg magunknak. :)

Aztán a remegés visszahozott megint pár másodpercre. Fázom és félek egyszerre. Mindkettő ráz.

Majd tömegével repülnek el a varjak, hangos vinnyogásuk, krákogásukat hallatva.

Aztán megint a süvítő érzések és gondolatok: Halál, döglődés, szenvedés, nyomor, csalódás, lelki sérültek, kiégettek, szürke passzív emberek tömkelege, s az a mély leszívó érzés, amit Magyarországot uralja, s minek köszönhetően sokszor a faszunk kivan ezzel az országgal!

Töröl, kuka.

Napsütés, kék, zöldes tenger, tengerpart, pálmafák, giga óceánjárók, lazaság, tolerancia, multi kulti, sokszinűség, relax, peace, mosolygós boldog emberek.
Jól megérdemelt pihenés, kikapcsolódás.

Aztán a hirtelen fájdalom érzése megint vissza ránt. Mi a fasz?! Ujjamra ég a cigi!

Újra itt. Kibaszottul remegek. Elég. Takarodjunk vissza a meleg lakásba.

Este karácsonyi zenéket hallgattam, mézeskalács illata járta be a lakásom  (illóolaj), szeretett kutyuskám pihizett szépen mellettem elterülve, miközben a hasát simiztem, amit úgy imád s közben pedig angol tanultam, készültem a jövő kihívásaira. Aztán a Coldplay Christmas lights számára elérzékenyültem.

Nagyon átéltem az adott pillanatot. Nagyon kellemes, nyugodt, harmonikus volt minden. Szinte tökéletes volt. Norbi hiányzott. (dolgozott)
Ez a helyzet is egy olyan, amiről fentebb írtam, mi hiányozni fog.

December 4;

KB 1 hete kapom a (nem bántó)  megjegyzéseket a kolléganőimtől, hogy megváltoztatam, valami van velem.
Eleinte badarságnak véltem, de ahogy teltek a napok én is éreztem magamban valami "mást".
Nem kell nagy különlegességekre gondolni.
Csupán sokkal visszafogottabb vagyok a megnyilvánulásaimat illetően.
Kevesebbet beszélek, mozgok, vevőzök és hasonlók.

Többször eszembe jut a nadi és a mesterem. Álmaimban is s nem tudom ezt hova tenni. Szívesen folytatnám a tanulást, de nincs pénzem.

Dec 12:

A nadira már szinte napi szinten gondolok, de nem fogok tudni elmenni továbbképezni magam. Képezhetném magam "mellék/kiegészítő" képzéseken is, mint pl az utaztatás (előző életek), de az is drágább.

Nem tudom, h korábban írtam e, de november végén voltam nadi masszázson, s nagyon jó volt. Pár napig úgy éreztem, h lebegek, s hihetetlenül könnyűnek éreztem magam.

Ismét napi szinten hallgatom az Om Mani Padme Hum mantrát, s szabadnapjaimon, rövidke 20-30 perces mediket csinálok. Nagyon jólesik. Ismételten egyre több időt szánok az olvasásra is.

Talán korábban írtam már, h a húst se kívánom annyira. Eszek, de sokkal kevesebbet, kisebb mennyiségben, mint általában.  Sokkal jobban vágyom mostanság a zöldségek, gyümik után. Pl.: a répa, banánt olyan mohón és élvezettel tudom enni, ( :D Jaj rosszra gondoltam... XD ;) :P ) mint a gyerekek a nutellát. 

Sok halat eszek. Imádom a ruszlit és a konzerves halakat. Na meg a vecsési savanyú káposztát. Úristen! Annyira imádom, h önmagában is képes vagyok megenni! Finom salikat csinálok ezek összekeverésével kombójával, persze még hozzáadva paradicsomot, mandarint(!), salit, édes és csípő paprikát, és saláta öntetet.

Úgy látszik télen eléggé befelé fordulok, s kissé átszellemülök, amivel nem lenne baj, pontosabban nincs is, csak a nadis része fusztrál kissé. Mennék, de a pénzt most sajnos - v nem sajnos, - de a külföldi kijutásra gyűjtöm.

Nah. A gyerek már toporzékol, h menjünk le sétállni, szo továbbállok.

Ha nem jelentkeznék addig - ami valószínű - akkor minden kedves olvasómnak ezúton kívánok Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet! :)


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2015. december 5., szombat