A világ legostobább turistapanaszai;

http://tudnodkell.info/v/a-vilag-legostobabb-turistapanaszai/

"Élet" a Bacio után;

... "Élet" ... ... Idézőjelben...

Konkrétan elő halott vagyok. Egy zombi. Egy szürke köd, ami bolyong a nyílt tengeren. A lényeg, h kurvára nemvagyok önmagam... :/ :(

Az új melóhelyemen elvagyok, a kollégáimmal nagyon jó a viszonyom. Szeretem őket és érezhetően ők is engem, de ennyi...

Minden más téren hatalmas a hiány, az űr bennem...

Nap nem telik el úgy,  h ne gondolnék rá.
Pláne, ha nap mint nap ott járok el elotte, mellette...

Úgy érzem magam, mint valami romantikus filmben, egy szakítás után...

A szeretett Baciom oly magasra tette a mércét, annyira Ő az igazi, h mindenben őt keresem. S most egyik szemem sír a másik meg nevet... ... Talán kínjában...

...Ugyan ez van akkor is, mikor nézegetem a régi képeket, mikor még épült, a nyitás előtti készülődés, maga a nyitás, az események, a hétköznapok, munkában,  munkán kívül kollégákkal,  barátokkal ... Egyszerre jó és rossz. Örömteli és szomorú. Kellemes és kellemetlen. Pityeregsz és mosolyogsz...

Sok probléma volt abban a kapcsolatban, de melyik kapcsolatban nincs? S most ebben az új másik kapcsolatban látom, h vannak rosszabb dolgok is.

Kb 2 hónapja már, h az új munkahelyemen vagyok, de folyamatosan a konfortzónámon kívül érzem magam.
Ezen 2 hónap alatt legalább heti kétszer azt hallottam, h az elmúlt 3 évben (mióta az üzlet nyitva van) nem történtek olyan dolgok, mint mostanában, mióta ott vagyok. S ezt nem felróva mondják nekem, de már a kollégák is furcsállják és feltűnt nekik is ez a furi szitu.

Egyfajta jelek ezek a számomra, megerősítések azt illetően, h nem véletlenül kaptam én ezt a munkalehetőséget akkor, mikor már süllyedőben volt a hajó. Nem véletlenül kaptam helyet egy mentőcsónakban, melyben azóta is csak hánykolódom a tengeren, s várom a csodát, a megmentésem, megváltást.
Igen. Ez a jelenlegi hely nekem csak egy ideiglenes álláspont. Mikor átkerültem erre a mentőcsónakra, teljesen máshogy láttam ezt az egészet. Örültem, h megmenekültem, van folytatás, remény, öröm, bizakodás érzései kavarogtak bennem.

De azóta nagyon megváltoztak a dolgok, a körülmények, s az érzések. Fizikai, lelki síkon egyaránt. Nem gondoltam, h így lesz. Persze, h nem, hisz ha tudtam volna, nem fogadom el ezt a lehetőséget, s nem ugrok bele ebbe a csónakba.

A cégről, ahová kerültem, sok olyan dolgot tudtam és tapasztaltam is meg ez idő alatt, mik negatívak. Ahogy telt az idő, egyre több és több infót tudtam meg, s kivétel nélkül mindegyik unszimpatiks, negatív! S ezek a negatív infók szépen felfalták azokat a pozitív érzéseim, mikkel átszálltam, majd szépen erősítették a sóvárgó érzéseim az előző munkahelyem iránt.

Többször eljutottam már arra a pontra, h álltam a csónakocska szélén ugrásra készen, h kész ennyi, betelt a pohár, köszönöm a lehetőséget én lelépnék.
De a kollégák mindig visszatartottak, úgy, h ők ezen szándékomról nem is tudtak, tudnak semmit!

Úgy jöttemn ide, h hosszú távra kellek, s teljesen megegyeztek a szándékaink, mert nekem is elegem volt már abból, h 1-2 évnél tovább nem tartott sehol se a munkám, mert mindig tovább kellett lépnem, s szeretnék már én is egy nyugalmas, hosszú távú munkalehetőséget, szo örültem, mint majom a farkának, de hát ez az egész egy szalmalángnyi ideig tartott.

Továbbá az is visszatartott még, h tényleg annyi olyan dolog történt (ami az elmúlt 3 évben még nem vol ilyen az üzlet életében ugye) h a lehető legroszabb pillanatban hagytam volna a szarban őket...

Nagyon nehéz időszak volt. Folyamatosan a konfortzónámon kívül éreztem magam és a tűrőképességem határán voltam többször is.

A héten ért véget az a káosz, ami az augusztus végi nagy "árvíz", esőzés követketében elúszott az egész raktárunk.
Remélhetőleg most már nyugodtabb vizekre evezünk, de bőven elég volt, h megölje a kapcsolatunk.

Mivel nem talállom a helyem, így ismét elmentem a látóhoz, de nem kaptam biztos és kielégítő pontos válaszokat. Nem nyugtatott meg, mint szokott, s októberben elmegyek egy másikhoz, akit ismerek, s kinél egyszer már voltam.

Am nem alszok valami jól se az "eset óta". Gyakran felébredek, s így megmarad bennem a tudat, h miket álmodtam, s bármily meglepő, de folyton vele álmodom...  A kezdeti, nyitás előtti időszakról, az elmúlt 2 évről, s gyakran a könnyektől ragadó szemekkel térek vissza a fucking valóságba.

Mostanában ezek az álmok keverednek a vágyaimmal, reményeimmel, főleg azóta, h az EU bíróság a cégünk tulajdonosának adott igazat a NAV-val szemben.

De amúgy már nem csak Magyarországon képzelem el a jövőm(/jövőnk Norbival)...

Sokszor eszembe jut Franciaország, Anglia, Svédország, a Benlux államok és Amerika is. Szívesen dolgoznék ezekben az országokban. Amerikán belül leginkábba nyugati part vonz.

Végre sikerült angol tanárt is talállnom, ki külföldön él ugyan, de skype és a google drive segítségével gond nélkül tudunk tanulni. Nekem ez még annyival jobb, h nem kell kézzel írnom, amit mások számára rejtéj kibogozni, elolvasni. ^_^

Szo frissítem, javítom az angolom...

De egyelőre még csak itthon szopok... :D

Viszont október elején immár harmadjára megyünk ismét Rómába a hőn szeretett városunkba. :)

Jó lesz. Ránk fér ismét egy jó kis kiszakadás.

Nah!

Ez a lelki fröcsi mindig jót tesz a lelki világomnak, h kiírhatom magamból a dolgokat.

Majd jelentkezem.

Csók.

Rion ;)

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Pletyi 2;

http://humenmagazin.com/meleg-ferfi-lehet-az-usa-uj-haditengereszeti-minisztere/

Pletyi 1;

http://www.cosmopolitan.hu/sztarhirek/2015/09/18/homoszexualitasa-miatt-valik-john-travolta/

Márai Sándor;

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg.”

Márai Sándor naplója (1945)

Részletek;

http://gepnarancs.hu/2015/08/egy-marai-idezet-ami-sajnos-egyre-aktualisabb/

Idézet

"Kérjük azokat, akik szerint nem lehetséges, ne tartsák fel azokat akik már csinálják."

...

Angol nyelvtanulas sorozatokkal;

http://tablet.hvg.hu/tudomany/20150828_sorozatok_nezese_angol_tanulas_speechyard

Sorozatajanló;

"Többé nem próbáltam beilleszkedni, olyanná válni, mint ők. Tudtam, hogy sosem menne. De ami még fontosabb, nem is akartam.
Az erőszakosságuk... kicsinyes volt és ostoba, de végeredményben ők is azok voltak.
Az igazi erőszak ami, mint rajottem, megbocsájthatatlan, az amit magunkkal teszünk, amikor félünk önmagunkat adni."

Kedvenc;

http://open.spotify.com/track/7IKq4yNGvAe5KjKwaOW24L

Filmajánló;

https://youtu.be/-Lp7rkNYOtE

Hétvégi kiruccanás:

2015.08.07 - Péntek:

  Meló után összecuccoltunk otthon, s elindultunk vidékre Lakitelekre, ahol lakótársnőm gyerekként élt.

A vonatozást elég rosszul viselte a gyerek, mert zajos IC-n utaztunk, s nem bírja a hangos környezeti zajokat.

Kecskeméten átszálltunk buszra. Ha jól tudom az utolsó járattal mentünk, s ahhoz képest elég sokan szálltak a buszra.

Lakitelekre megérkezve sokáig csodálkozva szemléltük a csillagos eget. Nagyon szépen lehetett látni. A község is szép. Nemrégiben láthatóan sok felújításon esett át.

08.08 - Szombat;

  Délelőtt kisétáltunk a Tisza holtágához, úgynevezett tőserdői részre.

Nem voltam még a Tiszán, szo nekem új volt, de nagyon tetszett, jól éreztem magam. Egy darabig sétáltunk szűk kis ösvényen a Tisza mellett. Nagyon élveztem a csendet, a friss levegőt a természetet. Mivel én is a Mátra környékén nőttem fel, ezért (is) nagyon közel áll hozzám a természet, s szeretek barangolni erdőben. Itt el is gondolkoztam azon, h talán kb; 60-40%ban az erdő javára jobban szeretek ilyen helyeken lenni, mint mondjuk tengerparton.

A kis séta után elindultunk vissza, mert jött Pestről Niki barátnőnk. (Aki egyben a fodrászunk is.)

Miközben kimentunk elé, s jöttünk vissza volt lehetőségünk nappal is szétnézni Lakiteleken. Am kurva meleg volt, szo kivoltunk. Annak örültem, hogy voltak kutak. Mindig pancsiztam, s locsoltam, hűtöttem magam.

Délután, kora esti órákban az udvarban gengeltünk, iszogattunk, s sikerült jó állapotba kerülünk. Am ha társaságban vagyunk általában én foglalkozom a zenével, s egy idelye már eléggé rákattantam a Spotifyra. Imádom. Elő is fizettem rá, így nincs reklám s offline is hallgathatom kedvenc számaim. Ajánlom figyelmetekbe! ;)

Grilleztunk is - a főzés pedig apus feladatköre - s nagyon finomat ehettünk. <3

Aztán 8kor elindultunk spicces állapotban a strandra, éjszakai fürdőzésre.

Az is szupi volt. Film vetítés is volt, de mivel hogy még a strandra is vittünk piát  (of course) így nem ültünk be a termálfürdőbe filmezni. Bár voltunk abban is.

Van egy kissebb kalandpark is, ami este zárva volt, de mi beszöktünk oda is. 😀

Aztán észrevettük, h a felügyelők kiszúrtak minket, s elkezdtek felénk jönni, de mi

gyorsban azelőtt leléceltunk, hogy odaértek volna.

Természetesen ez a közös programunk se lett volna teljes veszekedés nélkül. ...

Én szerettem volna a strandon valahol a sötétben... ...huncutkodni Norbival, de ő nem olyan egyszerű eset... Aztán én ezen megsértődtem, s ilyenkor sajnos hajlamos vagyok oltogatni s megsérteni őt...

Persze sikerült kibeszelni magunkból a dolgokat, ami mindig segít a tovabblépésben.

08.09 - Vasárnap;

Egész nap a Tisza holtágánál gengeltünk. Szintén a Spotify alkalmazásnak köszönhetően, nagyon jó kis chill, kellemes, zenéket hallgatva lazulhattunk.

Késő délután pedig elindultunk túrázni az erdőbe. Nagyon élveztem ezt is. Szeretem a természetjárást, csak elég ritkán van benne részem.
Este rendeltünk kaját, pihiztünk az udvarban, növényeket locsoltunk slaggal úgy persze, h a másikra is jusson. :)

Aztán elkzdtünk filmezni, de kb a feléig jutottunk, mert meguntuk.

Norbival aztán elindultunk kutyát sétálltatni. Kimentünk a falu határig, ahol elég sötét volt egy huncutkodáshoz...

Tök jó és izgi volt minden s javában ment a szeretgetés, mikor egy kissebb zajra lettünk figyelmesek, minek következtében teljesen lefagytunk pár másodpercre, aztán egyszer csak megjelent az útmelletti bokor mögül egy világító lámpással biciklin közlekedő fütyörésző helybéli. Annyi volt a szerencsénk, h állva csináltuk az út szélén egy kerítésnek támaszkodva, s csak gyorsan egymás mellé kellett állnunk, s úgy csináltunk mintha pisilnénk.

Vicces volt, h megbeszélés nélkül mindkettőnk ezt játszotta el. Nekem még az fordult meg a fejemben, h imitállom, h részeg vagyok, de ezt akkor játszottam volna el inkább, ha megállt volna kérdezősködni a biciklis.

Na de nem volt persze semmi gond. :)

08.10 - Hétfő:

Reggel korán keltünk, s elindultunk haza. Visszafelé már busszal mentünk, amit nagyon szépen és jól tűrt a gyerek.

Délután pihenéssel telt. Este pedig megyünk a Lisztre vacsorázunk Zsófi barátnőnkkel, aki hazaugrott bő 1 hétre Londonból.
Majd jól kifaggatom, mert nincs nap, h ne gondolnék Londonra. Nem mintha nagyon vágynék ki, de valami változás elindult bennem, s szeretek alaposan sok infót begyűjteni dolgokról, főként a Selfridge és a Harrordsot illetően.

Ha esetleg valaki, v ismerős dolgozik a fentebb említett 2 áruházban, s tudna nekem segíteni, válaszolni néhány kérdésemre, (riongay@gmail.com) azt megköszönném.

  Ezúton is köszönjük Kittinek a lehetőséget és a meghívást.
Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, h jól éreztük magunk, s nagyon kellemes élményekkel, emlékekkel lettünk gazdagabbak.


Csók!

:*

Rion

Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül, sehol semmilyen formában felhasználni nem lehet

Another. ...

http://riongay.tumblr.com

...

Meg akart verni egy meleg párt, de aztán kiderült róluk, hogy katonatisztek;

http://444.hu/2015/08/04/meg-akart-verni-egy-meleg-part-de-aztan-kiderult-roluk-hogy-katonatisztek/

!

18+ Gazdik, állatbarátok figyelmébe!

MÉGIS HÁNY ILYEN ESET KELL MÉG, HOGY A GAZDÁK KOMOLYAN VEGYÉK A MOZGÓLÉPCSŐZÉS VESZÉLYEIT???
Most elmesélném Nektek a sztorit a saját szemszögemből:
Soha nem hittem volna, hogy egyszer tanúja leszek annak, ahogy egy kutya lábát bedarálja a mozgólépcső. Ma erre is sor került. Egy teljesen normális reggelnek indult...
Ülök a 3-as metrón, olvasok, mint mindig. Az egyik megállónál felszáll egy kedves fiatal pár egy helyes kis fehér alapon fekete foltos Jack Russell kutyussal. A kutyus nézelődik, figyel mindenkit maga körül. Nekem még a lábszáramat is megszaglássza, meg megnyalogatja (gondolom megérezte rajta a saját kutyus, meg cica szagát), ami állat- de főleg kutyabolond révén a legkevésbé sem zavar.
Következő megálló a Kálvin tér. Ők is itt szállnak le. Nagy a tömeg ezért a mozgólépcsőnél lemaradnak. Van egy furcsa-, már-már rossz érzésem, ezért hátra-hátra pillogatok. Tényleg rá kéne szólnom minden egyes kutyával közlekedőre, hogy "Ugye fel fogod emelni a mozgólépcsőn??? Vagy ha nem akkor ugye a leállítotton mentek???" ? Én se kultiválnám túlzottan, ha ok nélkül okoskodnának, de tény, hogy nekem SOHA nem fordult meg a fejemben, hogy ne vegyem ilyenkor az ölembe. Még ha nagy táskával vagyok is, akkor is végig szorongatom a huszonegynéhány kilós kis testét, amíg teljesen fel nem értünk. Szóval vissza a sztorihoz... rossz érzésem volt, de végül betudtam paranoiának, és mentem fel. Épp hogy kiléptem a BKK területét leválasztó üvegajtókon meghallottam a sikítást. Soha nem hallottam még ilyet, és nagyon remélem, hogy SOHA TÖBBÉ nem is kell, de valahogy rögtön tudtam mi történt. Káromkodva rohantam vissza életem legszörnyűbb élményéhez. A hölgy 'gazda' csapkodta a vészleállítót, közben próbálták kirángatni a kutyát a hámjánál fogva, szerencsétlen meg csak visított kínjában, ahogy a mozgólépcső egyre beljebb húzta a lábát. Nagy nehezen leállt a lépcső, és míg én is felocsúdtam az első sokkból csak azt látom, hogy a többi lépcsőn rekedt ember futtában jön föl, sokan sírva. Közben még valahogy 1x vagy 2x elindul a lépcső és még jobban bedarálja. Odarohanok a ''gazdákhoz', hogy hívtak-e már segítséget a kutyához, vagy mit fognak vele csinálni? Teljes sokkban vannak. Még nem hívtak senkit. Nem idevalósiak, nem tudják... Mondom oké, akkor azonnal kerítek valami segítséget. A BKK-sok futnak minden felől, hogy segítsenek de a kutyus annyira beszorult, hogy nem tudják kiszedni. Nem is tudom hogy, de szinte 1-2 perc alatt megjelennek a Katasztrófamentők, és közösen dolgoznak a kiszabadításon. Közben én remegő kézzel próbálom előkeresni az Újpesti Állatmentők telefonszámát. Tudom, hogy nem Újpesten vagyunk, de kétségbe vagyok esve, és segítséget akarok szerezni a kutyának. Leszólítok egy sokkosan ott ácsorgó fiatal párt is, hogy ha le kéne írni egy másik telefonszámot, írják már be a telefonjukba. Ott kellett feljönniük nekik is mellette a már leállított lépcsőn. A lány a barátja vállán zokogott a sokktól, de azonnal segítenek. (Köszönöm nektek!) Sikerül elérni őket telefonon, és bár a sokktól és dühtől többnyire végigbőgöm a telefonbeszélgetést, azért szerencsére rögtön próbálnak segíteni kocsit szerezni. Sajnos mindkét autó épp helyszínen van, így nem tudnak jönni, de rögtön mondják, hogy vigyék a kutyát taxival a Lehel úti Állatkórházba. Visszaszaladok a gazdikhoz, gyorsan mondom nekik mi a helyzet. A hapsi azonnal veszi is a telefonját, hogy taxit hívjon. Közben végre sikerült kiszedni a kutyát. Borzasztó a látvány. Tiszta vér minden, láthatóan roncsolódott az egész lábfeje. Rohannak kötszerért, hogy ellássák amennyire ott tudják. Próbálnám lefényképezni, hogy legyen ez is egy 1001. elrettentő példa a felelőtlen gazdáknak, de a Katasztrófavédők már rázzák a fejüket, és körbeállják szegény kicsikét. Szívem szerint ordítanék a gazdákkal, de tudom, hogy avval nem segítek a kutyának, és most CSAK EZ számít. Nyomatékosan mondogatom még nekik, hogy azonnal menjenek a kórházba.
Távolról azért csináltam egy képet, bár ezen tényleg semmi nem látszik. Muszáj elindulnom. Már többet nem tehetek, és így is már elkéstem a munkahelyemről.
Délután felhívtam az Állatkórházat, hogy érdeklődjek. Egy nagyon kedves - a hangjából ítélve - fiatal hölggyel beszéltem. Igen bevitték a kutyust, és a hölgy gazdi kétségbe volt esve. Több órás műtétet végeztek el a kutyuson. Az egyik lábáról 1 lábujjat-, a rosszabbul járt lábáról 2 lábujjat amputáltat, plusz erről még egy talppárnát is. Meg fog gyógyulni, de nyilván soha nem lesz olyan, mint azelőtt. Beszélgettünk a hölggyel arról, hogy heti több ilyen esetük van, és tehetetlenek ők is. Hiába volt már rengeteg figyelemfelhívás, a gazdák továbbra is felelőtlen és nemtörődöm módon viselkednek. Ha egy kisgyereket önkéntelenül is megemelünk a mozgólépcsőnél, mert nem feltételezzük róla, hogy magától át tudja ugrani, akkor egy kutyáról - aki nincs tisztában avval, hogy egyszer csak eltűnik a lába alól a talaj - hogy feltételezhetjük, hogy automatikusan tudni fogja, hogy át kell ugrania??? IGENIS TESSÉK ÖLBE VENNI A KUTYÁT, VAGY HASZNÁLNI A LEÁLLÍTOTT MOZGÓLÉPCSŐT. NEM LEHET ERRE SEMMILYEN KIFOGÁS. HA MEG EZT NEM TUDJA MEGOLDANI, AKKOR IGENIS FELSZÍNI KÖZLEKEDÉSSEL KELL MENNI!!!
A dühöng nem elég kifejező most a lelkivilágomra. Nem tudnám szavakba önteni...
Kérlek, ha vettétek a fáradtságot, és végigolvastátok ezt akkor osszátok is meg! Próbáljuk meg minél több ember figyelmét felhívni rá, hogyan is KELL a kutyákkal a mozgólépcsőn utazni! Még annak is hasznos lehet, aki nem közlekedik kutyával, de lát olyan esetet, ahol az állat veszélyben foroghat. Figyelmeztetheti időben a gazdát.
Ezek után, még ha mindenlében kanál okoskodónak is fognak nézni akkor is inkább beszólok mindenkinek. Utáljanak érte, de az fontosabb, hogy ne történjenek ilyen, és ehhez hasonló balesetek.

Egy korszak vége:

Mint az előző bejegyzésemben is emlitettem, bekövetkezett az, amiről az elmúlt hónapokban mélyen hallgattam. Tudjátok mindig annyit írtam melóval kapcsolatban, h változások vannak. Csak, h hű maradjak önmagamhoz, továbbra se megyek bele a részletekbe,  h mik történtek. Akik informáltabbak, úgy is olvashattak róla a sajtóban...

A lényeg, h július 17ig dolgoztam az Il Bacioban. Imádtam itt dolgozni! Ezen életem ötödik és egyben az eddigi legjobb munkahelye volt. Számomra mindig szép,  kellemes érzés visszagondolni a "karrier utamra". Nagyon szépen látható az önéletrajzomban is,  h egy olyan utat tapostam ki magamnak, melynek fokozataiban egyre feljebb és feljebb lépdeltem. (Nem fogom őket felsorolni, hisz a blogom is egyfajta "önéletrajz", melyben visszatekinthető, látható "életpályám". )

Szo Bacio...

Nincs nap, h ne gondolnék rá. Nagy fanatikusa voltam...
S talán maradok is a szívem mélyén... Sok minden csorbult bennem e 2 év alatt, mert  hát persze voltak ám rossz időszakok, s ért jó pár csalódás, de bennem így utólag végül is csak a szép és jó dolgok maradtak meg.

Sajnálom, h nem tudom (mindenkinek) igazából átadni, azt az érzést, élményt, ami bennem van mit átélhettem, de valamelyest segítségemre lehet a fentebb belinkelt sorozat ajánló, amely a londoni Selfridges áruház indulásába, mindennapjaiba enged betekintetni.

Ilyesmi volt a mi életünk is a Il Bacio di stile "áruházban". :)

Nem mondom, h nem pityeregtem el magam az első részben, amelynek tartalma annyira jellemző volt a mi üzletünk nyitására is.... :')

Megmosolyogtat az is, h milyen nagyokat sóhajtotozok most is, e sorokat irva.

...Nagyon vegyesen és egyben erősen kavarognak bennem az érzések...

20 évesen fogadtam el magam, s álltam a sarkamra és léptem ki a nagybetűs életbe, s annyi minden történt velem az elmúlt 6 évben, olyan intenzív hullámvasútra ültem fel, ami nagy hatással van rám.

1 hónap múlva elfogok menni ismét a tisztánlátóhoz, (szeptemberre kaptam időpontot) akihez szoktam járni.
Általában akkor megyek, ha elértem az életem egy olyan fontosabb állomásra, amit ő megjósolt. Kissé olyan, mint mikor a szakdolgozati konzultációmra jártam a tanáromhoz anno megbeszélni,  h na hogyan tovább.

A másik fontosabb tényezők még amik szoktak ösztönzi, h na menjek a látóhoz, az a bizonytalanság és a "nemvagyokjelen" érzés.

Az utóbbit nem is tudom teljesen elmagyarázni,  de kissé olyan feeling, mint mikor álmodozunk,  merengünk, és/vagy csak szimplán bambulunk ki a fejünkből.

Szóval ezek az érzések mostanában sokszor előjöttek....

Továbbá, h még nagyobb legyen a bennem kavargó érzelmek káosza, azért is akarok elmenni még a látóhoz, mert minden egyes alkalommal elmondta a jövőmet illetően, h külföldön fogok élni. Aminek nem örültem,  s azt gondoltam, h ezt benézte,  mert eszem ágaban sincs külföldre menni.
Legalább is akkor nem volt. De az utóbbi fél - 1 évben kezdett megváltozni külföldet illetően a véleményem.

De visszatérve a Baciora...

Július 31.én volt utoljára nyitva a ház.
Az utolsó 1 órára bementem, leróttam az utolsó tiszteletköröm, ami nagyon nehéz, s fájó volt... ... Oly annyira, h el is kellett mennem a mosdóba összeszedem magam... ...de csak jobban kihozta, mondhatni robbantotta belőlem a keserűséget, s fájdalmat, ami bennem volt, gyülemlett az elmúlt hetekben, hónapokban.

A mosdó tükörje előtt állva úgy felkavarodtak az emlékeim és érzelmeim, mintha egy tornádó csapot volna le.
Emlékeztetett, h hányszor készülődtem ott nyitás előtt, ügyelve öltönyömre, h minden szépen álljon rajtam, hányszor izgultam ott, h mi lesz az nap, miket kell majd csinálnom és a többi...

Telve voltam büszkeséggel, örömmel, izgalommal, reménnyel...

...Ah... Most is bekönyezzek, h ezt írom...

Szerelmem volt a Bacio. S mondhatom, h sokunk szerelme.
Otthonról hazajártam, gyakran feltöltött energiával, s bár voltak borús időszakok, kellemetlenségek, viták, nézeteltérések, de melyik családban nincsenek?

Nem csak szimpla munkahelyet veszítettem el, hanem életem legszebb és egyben legjobb munkahelyét, kapcsolatokat, barátokat, egy életérzést, egy családot...

Néha hálás vagyoka fentieknek, h részese lehettem ennek az egésznek, olykor pedig haragszom és dühös vagyok, h a jó dolgok miért tartanak oly rövid ideig?!

...

Zárás után mondtak eg kis rövid köszönő záróbeszédet, s aztán átmentünk az Ankertbe, ahol a leghátsó helység levolt foglalva a számunkra.
Az elején a keseredettségtől gyorsan felhajtottam a garatra, de kb éjféltől leálltam az ivással, s teljesen magamba zuhantam. Fokozatosan elcsendesedtem, visszahúzódtam, s végül megállapodtam egy pultnál, s hol a kivetítőn néztem az elmúlt 2 év képeit és videó felvételeit, hol a társaságot néztem, mikor épp nem jött oda hozzám senki, s egyedül tudtam maradni egy kicsit.

Megmagyarázhatatlan érzések és gondolatok keveredtek anno bennem, de h mégis megértessem, kb szerintem ilyesmi lehet, a halál beálltakor az életed lepergése, visszanézése, átélése...

...

2 hete már, h nem dolgozom a Baciónál, de azóta lelkileg kómában vagyok...

Élek, de a szivem nagyon lassan üt, ritkán látni az élet jelét azon a gépen, ami a kórházakban van rákötve a betegre, s ami jelzi a szívdobogását.

Amikor üt egyet, akkor bentvgyok az új munkahelyemen, s éppen egy olyan pillanat van, mikor megnevettetnek a kollégák, kiket szintén szeretek, s jól megvagyok velük, meg jó az új melóhely, minden okés meg minden, de a bacio okozta üresség elég nagy bennem.

De ez egy röpke kis pillanatnyi idő 1 napszakból. Ez az állapot rosszabb, mint amire számítottam, s jelenleg úgy érzem, h hosszabb ideig fog eltartani a gyász időszak, mint amire számítottam.

Mindenki aztmondja, h majd idővel könnyebb és jobb lesz... ...Lehet... Hiszek nekik, de amit ez a kibaszott rendszer elvett tőlünk, azt már akkor sem kaphatjuk vissza...



A fájdalom, a gyász idővel elmúlhat, de aminek részese lehettem az elmúlt 2 évben, az örökre velem marad...

Köszönettel és szeretettel búcsúzom a háztól, kollégáktól és a vásárlóktól, a családtól.

Köszönök nektek mindent!

Csók!

:*

Rion


A fenti sorozat megnézhető ezen a linken.

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

"Idegesítenek a menekültek, cigányok, melegek?" – Kampány indult a neten

http://m.hvg.hu/itthon/20150724_Idegesitenek_a_menekultek_ciganyok_melege

Pillanat;

Ma egy új fejezet vette kezdetét életemnek, s pont éjfélre ért véget ez a film, melynek hatására 6 éve szintén új fejezet indult életemben...

Holiday the end;

Mivel nem volt időm befejezni a nyaralás beszámolót, s azóta, h visszajöttünk csak rohannak a napok,  így most megpróbállom a néhány szavas jegyzeteimmel összecsapni és lezárni a beszámolót, mert itthon munkahely váltáson megyek keresztül, amiről majd a kövi bejegyzésben szeretnék írni, s ha most nem zárom le ezt a témát, akkor soha. 

Jún 30 - kedd;

A 9 fős csapatból 6an leutaztunk Corfu town városnézésre. 

Szép volt,  jó volt, csodás volt. Számomra tipikus olaszos, Nápolyra hajazó az óvárosa.

Júl 1  - szerda;

Elutazott az egész csapat a Sidaritól nem messze lévő Aquaworld-be.

Ez is jó volt, de én sose voltam ilyenért oda. Ráadásul az első csúszda fel is horzsolás a fenekem, s az új Ausztráliából rendelt drága Marcuse fecském is kiszakította,  meg Norbiét is.

Viszont kipróbáltam a legmagasabb és legmeredekebb csúszda is.
A tetején állva nem sok híja volt, h vissza ne forduljak, de aztán kb; 3-5 másodperc alatt lent voltam. Életemben először s szerintem utoljára csináltam ilyet. Úgy remegtem utána, h tovább tartott felállnom, mint leérkeznem. Kisebb sokkban voltam.

Július 2 - Csütörtökön;

Első és egyetlen napunk, mikor nem kellett korán kelni, s 
Albánia helyett parton döglés volt. Kivolt mindenki merülve...

Július 3 - Péntek;

Paleokasztrica. Nem nagy durr. Szép lagúnás terület. 
Béreltünk 2 vizibiciklit s kimentünk a halál faszára egy szép tengerparti civilizáción kívüli valahova. Hát én nagyon kivoltam oda úton, s annyit morogtam, h h lehetünk ennyire hülyék, gyerekesek és felelőtlenek, h kitekerünk a nyílt tengerre! Na meg aztán mikor megtudtam, h nincs mentőmellényünk?!
Veszekedtem a többiekkel, h forduljunk vissza, de ők neeeeeem!

Hab volt a tortán, mikor félúton voltunk a céltól, s konkrétan a nyílt tenger kellős közepén voltunk, mikor ötünk közül egyvalaki észrevette s hangosan felolvasta nevetve (!), h 300 (!) méternél beljebb ne menjünk! Hát mi már akkor legalább 3000 méterre voltunk!

Nah itt fogtam magam, vettem elő a telefonom, h legooglizom a görög partiőrség

telefonszamát, de hát térerőm nemvolt a nyílt tengeren, nemhogy netem! Sírás határán voltam!

Szidtam a görögöket is, h azok is mennyire felelőtlenek, h sehol egy vízi rendőrség sehol, bezzeg nálunk a Dunán is meg a Balatonon is látok mindig, akárhányszor elmegyek a partra!
Szétbaszott  az ideg!

Aztán mivel mindenki leoltott, kénytelen voltam elnyomni magam hátul. 
A hosszú hallgatásomban elkezdtem mantrázni,  ami segített lehiggadni, s elengedni mérgelődésem. 

Ahová elvittek a többiek,  szép volt, megérte elmenni.  Visszafelé már kussoltam, bár volt

bőven így is para. A túlélésen kívül még azért szorongtam, h a hazavivő buszunk elérjük.

Július 4 - Szombat;

Zsófi, ki Angliából jött Korfura, reggel 7kor indult Korfura a reptérre. Kelt hajnalban az egész csapat, s a buszmegállóban elköszöntünk tőle.

Reggel 9kor kellett elhagyni a szállasunk, viszont a buszunk csak 16 kor indult. Addig szuveníreket vettünk, s beültünk utoljára a törzshelyünkre, ahol a személyzet szomorúan vette tudomásul, h ez az utolsó napunk, s a reggelink végeztével készítettünk közös csoport képet velük. Majd pihiztünk és pancsiztunk egy utolsót a tengerparton, s páran a könyeinkkel küzdve hagytuk hátra a tengerpartot és a törzshelyünk.

16 után felszálltunk a buszra, s elrobogtunk Korfu városába. A buszon Norbinak és nekem eléggé padlón volt a hangulatunk. Pityeregtünk is egy kicsit lelki buzik hoz méltóan. :)
Korfuban még  4 órát megint dekkolhattunk, s ismét róttuk az óváros utcáit.

Felmerült, h megúszhatnánk a kb; 24 órás hazabuszozást, ha repülővel mennénk haza, de nem volt járat, amivel leléphettünk volna.

Július  5 - Vasárnap;

Nem volt annyira komfortos a hazautunk mint odafelé, viszont gyorsabban hazaértünk.

Már Szerbiában voltunk, közel a magyar hatarhoz, mikor bekapcsolták az M1-et. Hát jópáran kiégtünk,  mert az első 3 percben másról sem hallottunk csak a Rákóczi, Kossuth, Hunyadi és egyéb nagymagyarságokról. 
Nem is ezzel van a baj, hanem inkább azzal, hogy csak eddig terjed a vilaguk.
Ezekkel hatalmas korlátokat, falakat emelnek maguk elé.

De végül beláttam, h ez a szép a demokráciában, hogy mindenki megkaphatja, ill élhet úgy, abban a világában, ami a számára ideális.

Igen szép és jó,  mindaddig amíg nem akarják mindenkire rákényszeríteni a saját szűklátókörű, buta vilaguk másokra is. (Lásd; Fidesz-KDNP - Jobbik; Mivel mi nem szeretjük a csokit, ezért mindent megteszünk azért, h más se szeresse!)

Elég hosszú időt voltam távol ahhoz, hogy hiányozzon a karmalám. Többször "kattant az agyam" s elkeztem mormolni a nadin tanult mantrák valamelyikét. Nyugodtabb is vagyok, h velem, rajtam van a karmala, de tanultam ebből a "journey"-ből is...

Közben többször hol azt kívántam, h bárcsak ilyen jó és nyugodt lenne alapból minden ember élete, hol pedig azt, h minden ember megtehesse azt, h megtapaasztalja ezeket a jó dolgokat, melyekben mi is részesültünk ezekben a napokban.

Csók 

:*

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Így terjedt el a melegházasság – VIDEÓ

http://pinkpuli.com/2015/07/15/2828/

A homofóbia a sikertelen emberek szegénységi bizonyítványa;

http://nyugatifeny.blog.hu/2015/07/07/a_homofobia_a_sikertelen_emberek_szegenysegi_bizonyitvanya?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

Hogyan bújjak elő? 5 kérdés és 5 válasz a coming outról;

Magyarországon sok LMBTQI gyerek és felnőtt nem coming outol (bújik elő) soha senkinek, ami elsősorban a társadalmi kirekesztettséggel, előítéletekkel és elutasítással, vagy az ezektől való félelemmel függhet össze. A felmérések szerint ugyanakkor, már 14-18 év között tudatosul a például a leszbikus és meleg identitás lehetősége, egy magyar kutatás alapján fiú gyerekeknél ez átlagosan 13 éves korban, lányoknál 14 éves kor körül történik, maga a coming out pedig általában 18 éves kor utánra marad, ha egyáltalán megtörténik.

Holott az elfojtás – bármiről is legyen szó – valósággal megmérgezheti az életet. Megerősíteni az identitására ráismerő személyt nem a „melegség” ösztönzését jelenti, inkább abban segít, hogy bárki információk birtokában, közösségi támogatás lehetősége mellett és saját beépített sztereotípiáit és előítéleteit, előfeltevéseit felismerve, szabadon alakíthassa ki saját identitását.

Ide összegyűjtöttünk 5 kérdést a coming outról, amit szerintünk talán feltennél.

1. Van-e jó stratégia a coming outhoz? Vagy minden egyik pillanatról a másikra történik, előzetes tervezés nélkül?

Az előbújás egy része „lebukás”, bár előfordul, hogy a szándék, vagy vágy már korábban megvan tudattalanul, és a személy akár direkt is elöl hagy olyan jeleket, amik LMBTQI identitására utalhatnak.

Ugyanakkor sokan tudatosan tervezik az előbújást, és fokozatosan teszik ezt meg. Felkészülésként kereshetnek információkat az interneten, felhívhatják a Háttér Lelkisegély Szolgálatát, coming out történeteket olvashatnak. Ilyenkor pszichológustól is kérhetnek segítséget, és nagyon fontos, hogy milyen a terapeuta reakciója.

Az első előbújás lélektani szempontból nagyon jelentős, az itt megélt reakció sokat adhat, ha pozitív, valószínűbb a szélesebb előbújás, a személy bizalma növekedhet önmagában és másokban is, önbecsülését is pozitívan befolyásolja, ha támogatást tapasztal. A negatív reakció azonban akár hosszú időre is visszavethet önmaguk elfogadásában és a további coming outokban. Egy terapeuta tekintélyszemélyként is funkcionál, és szakmai véleményt is formál, így még lényegesebb lehet, hogy támogatóan, informáltan fogadja az előbújást, tehát olyan szakembert érdemes választani, aki jártas az LMBTQI témákban, annak társadalmi fogadtatásával kapcsolatos kérdésekben is.

2. Hogyan készüljön fel a coming outot tervező annak érdekében, hogy mindenki a lehető legkevésbé sérüljön?

Mindenképpen a legfontosabb a türelem egymás iránt, hogy mindkét fél megpróbálja észben tartani, a másik reakciója nem ellene irányul, inkább saját belső világát tükrözi. Ugyanakkor az LMBTQI személy jó, ha nehézségekre is felkészül, arra, hogy a fogadtatás nem feltétlen lesz a várakozásoknak megfelelő. És érdemes figyelembe venni: mind az előbújás, mind az esetleges negatív reakció a szeretet megnyilvánulása is, előbbi egy hitelesebb kapcsolódásra tett kísérlet, utóbbi az aggodalom, féltés, vagy család értékeit fenyegető dolog elleni védekezés. A harag, szomorúság megnyilvánulásai mögött általában valamilyen félelem, szorongás áll s a világ (benne például a szülői szeretet fennmaradása) kiszámíthatósága iránti igény.Bár eltűnhet az idealizált gyerek és idealizált szülő képe, de helyébe egy komplexebb, emberibb, valós kép léphet.

3. Hogyan és kivel érdemes megosztani a „titkot”? És kivel nem?

Erre nincs szabály. Mivel ez sok esetben egy nehéz, és mindkét fél részéről elfogadást igénylő kérdés, érdemes alaposan mérlegelni a várható következményeket. Ehhez jó, ha figyelembe veszi az előbújást fontolgató, hogy

• mennyire van függő viszonyban a kiválasztott személlyel pl. anyagilag, fizikailag, szociálisan (pl. családja, kisközössége, etnikuma, vallási közössége).
• az a személy vagy csoport, ahol meg szeretné osztani, veszélyes lehet-e a testi épségére. (Ha ebben valaki bizonytalan, érdemes lehet a lelkisegély szolgálattal – pl. Háttér Társaság – vagy egy szakemberrel személyesebben is közösen átgondolni a lehetőségeket, tervezni a coming out-ot).
• szakmai segítséghez LMBTQI barát, jól informált szakembert érdemes keresni. A pszichológus a hozzá fordulónak szolgáltatást nyújt, így akár egy első beszélgetésen lehet és szabad ellenőrizni a jártasságát a területen. Ha a kliens nem érzi a bizalmat, joga és lehetősége mást keresni, váltani.

4. Vannak különbségek abban, ha egy városi vagy kistelepülésen élő, fővárosi vagy vidéki LMBTQI fiatal bújik elő?

Vidéken gyakran a kisközösségek miatt nehezebb az előbújás, jobban félhet mind a személy, mind a család a pletykától, megbélyegzéstől, Budapesten könnyebb „eltűnni”. Vidéken gyakran konzervatívabb az értékrend, mélyebb a vallásosság, amivel nehéz lehet összeegyeztetni a melegséget, biszexualitást, transzneműséget, a queer identitás pedig még kevésbé ismert.

A magyar statisztika szerint Budapesten legkönnyebb, vidéki városban már nehezebb, kistelepülésen legnehezebb előbújni. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők általában jobban fogadják, de ennek ellentmondó kutatási eredmények is vannak külföldről. Szintén külföldi adat, hogy a családi támogatás leszbikusoknál, melegeknél nagyobb, biszexuálisoknál csökken, transzneműeknél a legkisebb. Az öngyilkossági kísérletek kockázata pedig sokszor ezzel párhuzamosan nő, a transzneműek a legveszélyeztetettebbek, ami jól mutatja, mennyire fontos az elfogadó közeg. Szerencsére már néhány vidéki városban is vannak LMBTQI közösségek, akik segíthetnek, hogy az elszigeteltség érzése oldódjon.

5. Milyen különbségek vannak, ha egy lány, illetve ha egy fiú bújik elő?

A kutatások azt mutatják, a szülő általában rosszabbul éli meg a vele azonos nemű LMBTQI gyerek előbújását. A sztereotip nemi alapú elvárások, szexizmus is gondot jelenthet.

Érdemes szem előtt tartani, hogy bár az előbújás maga csak egy pillanat, de ez egy folyamatba ágyazódik, így később is újragondolásra, „identitásmenedzsmentre”, mindebben pedig segítségre lehet szükség. És ahogyan a személynek magának is soká tarthatott az önelfogadás, a környezetnek is beletelhet egy időbe, jó, ha erre is számítanak a felek.

Íme egy néhány lépéses coming out segédlet, amit végiggondolhatsz: 

• Tudatosítsd a saját értékeidet, azt, hogy bátor (és nehéz) lépésre szántad el magad!
• Előbb te magad erősödj meg, keress támogatást, elfogadó közösséget!
• Készülj fel kérdésekre, akár vallásos/egészségügyi információkkal, attól függően, ki az, akinek a coming out szól!
• Ne felejtsd el, hogy nem kell választanod az identitásaid között, az mind te vagy!
• Vedd figyelembe az akadályokat, hogy biztonságos-e a környezet!
• Körültekintően válaszd ki az első embert, akinek elmondod!
• Kezdd a beszélgetést a saját érzéseiddel, hogy tudják, hogyan bánjanak veled. (Ugyanakkor elismerheted már ebben a beszélgetésben is a másik lehetséges érzéseit, szükségleteit is.)
• Adj időt! Légy türelmes magaddal és másokkal is! Egyszerre inkább csak egy személyt válassz!
• Tudatosítsd, hogy a másik reakciója nem rólad, hanem a saját félelmeiről, elvárásairól, vágyairól szól, mint ahogy a Te reakcióid is rólad.
• Készülj fel a negatív dolgokra is – vedd figyelembe ezek lehetőségét – és gondold át, azon ki/mi tud majd átsegíteni!

És mit lép a szülő, amikor a gyerek coming outol?

A coming out természetes, hogy nem könnyű egyik félnek sem. Az elfogadásánál sokat számíthat az információhiány vagy társadalmi attitűdök okozta félelmek is, például a szülő féltheti gyermekét a magánytól, megbélyegzéstől, a karrier akadályaitól, vagy olyan szexuális úton terjedő betegségektől, mint a HIV/AIDS. Az is tényező lehet, a szülő mennyire gondolja megváltoztathatónak a szexuális irányultságot, vagy nemi identitást.

A szülői szerep lélektani szempontból igen fontos, szerep, teljesítmény értéke van, általában ezen a módon is szeretnének az emberek hagyatékot tenni, nyomot hagyni a világban, megosztani saját tapasztalataikat a következő generációval. Egy szülő gyakorlatilag befektet a gyermeke sikerességébe, boldogságába. Itt jelennek meg azok a vágyak is, hogy a gyereken keresztül lehessenek sikeresebbek, saját – akár meg nem élt – álmaik megvalósítói.

Ezek bármelyikében úgy érezheti a szülő, hogy gondot jelent a coming out, akár, mert attól fél, nem lesz unokája, akár attól, hogy a környezet őt fogja hibáztatni (és persze önmaga is hibáztathatja saját magát) a gyerek melegségéért, leszbikusságáért, transzneműségéért, vagy tarthat tőle, hogy ő maga megszégyenül. És mivel heteronormatív társadalomban élünk, tehát a legtöbb szülő heteroszexuálisnak feltételezi a gyerekét, míg az ellenkezőjéről nem szerez tudomást, így visszamenőleg is úgy érezheti, át kell írni a közös történetüket, és talán nem is ismeri úgy a gyereket, ahogyan képzelte. A heteroszexuális jövőképet el kell engednie, ami gyakran konkrét gyászmunkával jár.

Ugyanakkor a gyerek is lojális a szülő felé, gyermekszerepéből neki is fontos a szülője boldogsága. Ez okozza, hogy a coming out előtt álló személy úgy érezheti, hitelessége és aközött kell választania, hogy közel maradhasson, támogatást kaphasson, féltheti ő is a szülőt a környezet megítélésétől, az önhibáztatástól. Ezért sok kutatás is azt mutatja, a szülőnek való előbújást mérlegelik legtöbbet, ettől félnek legjobban.

Nemcsak a szülők, hanem az iskolatársak, barátok esetén is gondot jelenthet, hogyha úgy érzik, visszamenőleg is mindent megváltoztat a coming out: az ember, akit úgy hittek, ismernek, eltitkolt egy fontos dolgot előlük. Ez okozhat bizalmi sérüléseket, bár gyakran inkább megerősíti a kapcsolatot, elmélyíti a bizalmat, ha a barát felismeri, mennyire nehéz lehet felvállalni az előbújás kockázatát – és ezzel az esetleges elutasítást – egy érzelmileg telített, fontos kapcsolatban.

A szerző Faix-Prukner Csilla LMBTQI területre specializálódott pszichológus, az Affirmatív Pszichológia Műhely egyik vezetője. (www.affirmativ.hu).

http://lathatatlangyerekek.444.hu

Álláspontom a prideról;

Tegnap részben részese lehettem a pridenak. Munkahelyemen előtt volt pont a gyülekező, s kb bő 2 órán keresztül álltunk kint a járdán az üzletünk előtt amíg gyűlt a nép s el nem indult a menet.

Ez az első alkalom, h "részt vettem"  a prideon, de számomra irtó jó buli, élmény volt.
Imádtam azt a sokszínű, mosolygós embertömeget!

Ajánlom, s egyúttal kívánom mindenkinek,  h legalább egyszer ezen az életében legyen részese ennek!

Na de! A kis bevezetőm után térjünk a témánk tárgyára!

Aki ismer, tudja, h kb 6-7 éve vezetek online naplót (blogot).
Tudják azt is, h mennyi, s mekkora változásokon mentem át...
Így utólag visszatekintve, talán mondhatom azt is, (egoizmus mentesen) h fejlődésen.

Aki nem ismer annak gyorsan kutyafuttában felvazolom a lépéseket.
20 éves koromig vidék, jobbikos idoszakom, buziellenesség, látensségem, önmegismerés, elfogadás, viszont televoltam továbbra is előítéletekkel, ellenszenvesek voltak a nagyon buzik, elleneztem a prideot is és még isten tudja mennyi korlátoltság és blokk volt még bennem.

Aztán ahogy teltek az évek ezeket szépen mind sikerült levetkőzni, túllépnem saját magam korlátjain. Persze vannak még, hisz még élek és emberként létezem.

De, ahogy fokozatosan vetkőztem le ezeket, úgy jutottam el oda, ahol jelenleg tartok, h már támogatom a prideot.

Igenis szükség van rá! Fontos!
Miért?
Nézzük vissza a történelmet. Szinte minden fejlődés a felkelések, forradalmak, sztrájkok által indult meg. Ez a pride története is. Persze van ennél több mondanivalója is, de hangsúlyozom, h a fejlődés, tolerancia, elfogadás, egyenlőség elérésében fontos szerepe van.

Emberek vagyunk. Nem egyformák, de egyenlőek! Senki és semmi sem helyezheti magát előbbrevalónak másoknál. Aki azt hiszi, h ő feljebbvaló másoknál színe, neme, szexuális hovatartozása miatt, az kérem..... .... finoman fogalmazva csak egy a fejlődési szinten megrekedt egyén.

Rétegződés persze van és létezik; szegény,  gazdag, ázsiai, európai, lusta, dolgos, békés, erőszakos stb. Ezek szimpla  egyéni jellemzők, amiket teljes mértékben (normális emberek legalabbis) elfogadunk.

Elfogadjuk és tudomásul vesszük, h ő olyan.
Ami azt is jelenti, h ezek az egyéniségek nem magánügyek, még akkor sem, ha azt (csak) hiszik (!) egyesek, h az!
Semmiképpen sem magánügy!
Ma már csak mosolygok ezen, h h a fenébe tudtam így gondolkodni anno?!

Betudom annak, h fiatal voltam és nem voltam még megérve erre a témára.
Viszont nagyon hálás vagyok azért mint magamnak, mint a fentieknek, h még ezen életemben sikerült ezt és még sok más leckét megértenem és megtanulnom.

Ezt az egészet én úgy látom mint egy iskolát. Vannak olyan tárgyak melyekből jók vagyunk, gyorsan tanulunk, s vannak, mely területeken kevésbé, v megáll a fejlődésünk, v akár visszamaradottabbak vagyunk a többiekhez képest.

De előbb vagy utóbb, ( ha más nem, valamelyik kövi életünkben)  megértésük és megtanuljuk azokat a leckéket, melyekből levagyunk maradva.

Ennek tudatában (is) kell tekintettel lennünk, s nem lenézni azokat az embertársainkat, kik még(!) nem rendelkeznek olyan intelligenciával, mint amivel jelenleg mi rendelkezünk.

De kissé elkanyarodtam a témától.
Ott tartottam, h nem magánügy szexuális hovatartozásunk.
Aki annak tartja, az az ember kissé olyan a számomra, mintha az illető a fél szemére vak lenne.
Véleményem szerint, ez a téma azóta nem magánügy, mióta az ember közterületen jár.

Ezzel azt akarom mondani, h ha magánügy lenne, akkor senkinek(!) semmilyen formában(!) nem lenne szabad érintkeznie a másikkal!

Pont.

Meglátásom szerint manapság mi melegek ugyan azt az időszakot éljük, mint a feketék amerikában a 19 - 20. században. Mára már végre ők is teljes jogú polgárai lehetnek a társadalomnak, s mi is ezt az utat járjuk be épp.

Továbbá hiszem, h mi magunk is sokat tehetünk azért, (coming out) h (valódi) személyünkkel pozitív(abb) irányba változtassuk társadalmunk véleményét, hozzáállását a melegeket illetően.

Tudom vannak olyanok, akik nem így gondolják, nem értenek ezzel egyet, sőt! Vannak szép számmal olyanok, kik mindennek a szöges ellentétjét kívánják!
(Róluk (is) irtam fentebb a tanulás, fejlődés,  iskolás témánál.)
Tiszteletben tartom és elfogadom, h az a korlátoltabb világ számukra jelnleg az ideális. Hiszem, h idővel ők is túllépnek saját korlátjaikon, hisz ez az életek rendje és törvénye.

A tapasztalás, tanulás és fejlődés.

S mindez a körforgás megy életeken keresztül mindaddig, amíg el nem sajátítjuk a mindenre és mindenkire kiterjedő feltétel nélküli szeretetet.

Namaste!

:*

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Gyűlölködünk - gyűlölködünk?

"Ha bedőlsz a menekültezésnek, ha bedőlsz a buzizásnak, azzal a saját sírodat, és ami még rosszabb, az országét ásod meg; amikor gyűlölöd a menekülteket és a buzikat, akikkel még sose beszéltél, sose találkoztál, pedig ugyanolyan emberek ugyanolyan gondokkal, mint a tieid, akkor pontosan a saját elnyomásodat teremted meg. Pontosan azokat az erőket erősíted, akik nem hagyják, hogy a társadalom az egészségügyről, az oktatásról, a jövőnkről beszéljen. Amikor gyűlölsz bárkit is, csupán a politikai hatalom fenntartását támogatod: a rendszer részévé és működtetőjévé válsz."

http://kettosmerce.blog.hu/2015/07/09/gyulold_a_menekulteket_gyulold_a_buzikat_es_asd_meg_a_sajat_sirod_magyarorszag

"A SZERETETET VESZEM ÉSZRE A VILÁGBÓL" - ALFÖLDI RÓBERT PRIDE-NYITÓ BESZÉDE

http://www.szinhaz.hu/plusz/61190-a-szeretetet-veszem-eszre-a-vilagbol-alfoldi-robert-pride-nyito-beszede

Fotósorozat: Budapest Pride 2015 – a legjobb pillanatok Instagramról

http://www.humenmagazin.com/fotosorozat-budapest-pride-2015-a-legjobb-pillanatok-instagramrol/

Filmajánló; A PRIDE története;

http://www.port.hu/milk/pls/w/films.film_page?i_film_id=98932

HAPPY PRIDE DAY! ^_^

A homofóbia a sikertelen emberek szegénységi bizonyítványa

Kevés téma képes annyira megbízhatóan kihozni az átlagpolgárban lakozó vicsorgó fenevadat, mint a melegek ügye. Szelíd kisnyugdíjasok, keményen dolgozó kisemberek válnak gombnyomásra lila fejű dühöngővé, ha szóba kerülnek meleg honfitársaink.

Kidagadt nyaki ütőérrel megy a buzizás a kocsmában, a vasárnapi ebédnél, meg persze a cikkek alatti kommentekben. Huszonöt év „demokrácia” után nem sokkal vagyunk elfogadóbb, felvilágosultabb ország, mint ahonnan 1989-ben indultunk.

A megismerés és az elfogadás helyett inkább gyűlölünk, fröcsögünk és népszerű tévhiteket szajkózunk. Pedig néhány egyszerű tényt kellene csak megérteni ahhoz, hogy mindannyian jobban érezzünk magunkat kicsivel az országban.

Minden híreszteléssel ellentétben a melegek nem akarják rákényszeríteni a saját életmódjukat a heterókra, nem akarják „megrontani” a gyermekeket, nem akarják elszeretni a heterók párjait, és általában nem akarnak semmi olyan rémséget, amit önfeledten buzizó honfitársaink nekik tulajdonítanak.

A melegszcéna nem óhajt mást, mint egyenlő jogokat, gyűlöletmentes légkört, méltányos közbeszédet és félelem nélküli életet. Csupa olyan dolgot, ami egy civilizált és tisztességes országban minden állampolgárt megilletne.

A toleráns közhangulat kialakulását nyilván nem segíti, ha a felelős politikusok az elfogadás gesztusai helyett szándékosan hergelik a társadalmat. Ha Budapest polgármestere visszataszítónak nevezi a melegfesztivált, ha a miniszterelnöknekviccelni támad kedve a téma hallatán, vagy ha Kerényi Imre buzilobbiról, Semjén Zsolt aberrációról hadovál.

Persze tudjuk, honnan fúj a szél. Egy olyan szegény, félperifériás országban, ahol a kilátástalanság, a nyomor és az emiatti frusztráció jut millióknak osztályrészül, sokkal könnyebb dolog a gyűlölet parazsát felszítani honfitársaink lelkében, mint tiszteletre és elfogadásra bírni őket. Minthogy a melegeket következmények nélkül lehet gyalázni (nem fognak visszaütni, de általában visszaszólni sem), így aztán különösen „ízléses” és „bátor” cselekedet pofozóbábuként használni őket.

A politika jobboldali fertálya ezeket az alantas állampolgári igényeket igyekszik kiszolgálni a rendre visszatérő sunyi kiszólásaival. A Fideszben és a Jobbikban úgy vélik: túl sokan vannak a homofóbok ahhoz, hogy lemondjanak róluk, mint potenciális szavazókról, ezért inkább teljes gőzzel ráálltak a megdolgozásukra.

Akinek nincs más büszkesége az életben, mint hogy magyar heteroszexuálisnak született, az könnyebben válik meleggyűlölővé. Hiszen akkor máris felsőbbrendűnek érezheti magát valami olyan tulajdonsága miatt, amiért a kisujját nem kellett megmozdítania, ami veleszületett. Nem kell erőfeszítéseket tenni, nem kell jól teljesíteni iskolában és munkahelyen, elég annyit mondani: heteroszexuális magyar vagyok, különb mindenkinél, aki nem hetero. Ez az az ingyenbüszkeség, amelynek csábítása könnyen elragadja azon honfitársainkat, akik képtelenek felmutatni egyéni teljesítményt.

Egy kiegyensúlyozott ember, aki békében él önmagával és a világgal, nem leli örömét abban, hogy nálánál védtelenebb társadalmi csoportokat szekáljon. Akinek a kommentekben való buzizás a hobbija, annak az életében jó eséllyel valami más gond is van. A sötét homofóbia a sikertelen emberek szegénységi bizonyítványa.

http://nyugatifeny.blog.hu/2015/07/07/a_homofobia_a_sikertelen_emberek_szegenysegi_bizonyitvanya