A homoszexualitás megítélésének története

 

Az ókori népek viszonyulása

A buddhizmus a világvallások közül az egyetlen, amely nem ítéli el az azonos neműek kapcsolatát. E vonzalom magyarázata szerintük az, hogy a másik nem tagjaként eltöltött megelőző élet maradék karmája hat az új életre, vagyis az újjászületési láncok természetes következménye esetenként a homo érzelmek megjelenése.

Az ókori görögöknél az i.e.V. századig az azonos neműek közötti testi kapcsolat egy férfi és egy ifjú között általánosan elfogadott, de szigorúan szabályozott társadalmi jelenség volt. Érosz őrködött az ilyen szerelmek felett, s ő az érzelmek, a szeretett lény erkölcsi javulásán munkálkodó akarat és a szellemi tisztaság istene volt. Így a homoszexualitást / az ő fogalomhasználatukban pederasztiát / a heteroszexualitásra való természetes felkészülésként, oktató és beavató tevékenységként élték át, amelynek során a fiúból kiűzték női felét, és evvel felkészített férfiként léphetett a házaséletbe. Az i.e.V. századtól kezdődően azonban a szigorú szabályozás kezdett elhalni, egyre gyakrabban fordult elő, hogy két férfi csak az élvezetért kereste az intim kapcsolatot. E változás elleni tiltakozásként írhatta Platón a Törvények című munkájában a következőket:

"… meg kell gondolnunk, hogy a női és a férfiúi természetnek, ha a nemzés végett egyesülnek, a vele járó gyönyörűség természettől adatott - férfinak férfival, vagy nőnek nővel való egyesülése ellenben természetellenes, és olyanok merészkedtek ilyenre először, akik a gyönyörrel szemben gyengék voltak." Valamint: "... mindenki kárhoztatni fogja annak elpuhultságát, aki enged a gyönyörnek és nem képes magán uralkodni, s még inkább meg fogja vetni azt, aki a nő utánzására adja oda magát, s ahhoz hasonlóvá lesz."

A rómaiak

A rómaiak a homoszexualitást nem tartották sem szégyennek, sem dicsőségnek - egyszerűen elfogadták létezését, bár a passzív nemi szerepet játszó felnőtt férfit / hiszen ő politikailag is tehetetlen a szemükben / és a prostituálódást elítélték.

A középkor

A korai középkorban országonként, területenként eltérő viselkedést váltott ki a jelenség. Bár Justinianus 533-ban a homoszexualitást korlátozó törvényeket hozott, de ezek nem mindenhol befolyásolták jelentékenyen a közvélekedést. III. Leó bizánci császár (711-741) törvénykönyvében a természetellenes kapcsolatok 12 év feletti aktív illetve passzív résztvevőit kard általi halálra ítélte. A XI. századtól a városok fejlődése gazdag meleg- kultúrának teremtett teret, amely a XII. századra nagy mennyiségű és esztétikailag is jelentős irodalmat hozhatott létre. A másság iránti toleranciát mutatja, hogy a Ganümédész és Heléna vitája című népszerű vers, amely a homo és hetero szerelmet hasonlítja össze - kötelező olvasmány volt az egyetemeken. A kor másik alapállását tükrözi, hogy a kereszténység kezdeti szakaszában az egyházatyák a Bibliára hivatkozva ítélték el a paráznaságot, a kéjvágyon alapuló együttlétet, a heteroszexuális kapcsolat " értelme " természetesen a gyermeknemzés. Az egyik sokat emlegetett hivatkozási pont Mózes III. könyvének a 18/22. pontja: " Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az." - s ha valaki e bűnt elköveti, halállal lakol. A másik gyakran idézett szabályt, a paráznaság vétsége elleni fellépést Pál apostol is több helyen említi leveleiben.

A patrisztika legtekintélyesebb alakja, Augustinus / Szt. Ágoston / annyira ellenséges a homoszexualitással, mint minden más olyan szexuális aktussal, amely nem a gyereknemzést szolgálja. Aquinói Szt. Tamás, a skolasztika meghatározó teológusa a természet rendjét sértő, kéjvágyból elkövetett bűnök közé sorolja.

A szexuális magatartást tehát az egyház szabályozta és az ettől való eltérés gyakorlatilag egyet jelentett az egyházi doktrínák megszegésével, tehát az eretnekké minősítéssel.
A XIII. századtól korábban elfogadó magatartás mindenhol csökkent a feudális államokban létrejövő központosításnak, az egyházi tanok kanonizálásának, az inkvizíció határozott fellépésének köszönhetően, amely a másként gondolkodókkal, másként viselkedőkkel szemben elutasító magatartást képviselt. 1250 és 1300 között a legtöbb európai törvénykönyv a homoszexuális aktusokat főbenjáró bűnné nyilvánította.

A protestantizmus sem hozott újat a homoszexualitás megítélésében, hiszen Luther az ördögtől származtatta, Kálvin pedig visszatért Aquinói érvéhez: természet elleni bűnként aposztrofálta.

Az iszlám

Az iszlám Allah elleni lázadásnak tekinti ezt a másságot, amely sérti a világ rendjét és egyben a rossz, az anarchia forrása lehet - amennyiben nyilvánosan történik. Az iszlám törvények csak a homoszexuális cselekményeket ítélik el és nem beszélnek homoszexualitásról, hiszen a férfinek be kell töltenie a társadalmilag rá kirótt szerepet, tehát gyereket kell nemzenie.

A XVIII-XIX. sz.

A XVIII. század, a felvilágosodás kora az, amelyben megjelent egy új megközelítés: a homoszexualitást már nem bűnnek, hanem betegségnek tartották, de büntethetősége ellen nem léptek fel, mivel a halálbüntetés fenyegetettsége gyakorlatilag megszűnt, egy sajátos, erotikus szabadkőművességé vált a homoszexuális magatartás.

A XIX. század végére a szexuális élet szabadabb lett, a vágyakat sem kellett oly mélyre elfojtani, egyre nagyobb számban jelentek meg a homoszexuálisok, egyre többen mentek orvoshoz avval, hogy ki szeretnének gyógyulni ebből a " betegségből ". A századfordulón már különféle érdekszövetségek, pártok harcoltak azért, hogy a felnőtt melegek megegyezésen alapuló párkapcsolatát törvényesen is engedélyezzék.

A XX. század

1918-ban Kurt Hiller az első világháborút követő rendezést elméletileg szabályozni szándékozó wilsoni 14 pont szellemében készített egy iratot, amelyben a homoszexuálisokra a kisebbségvédelmi megállapodásokban megfogalmazott és a közép-kelet-európai etnikumokra vonatkozó előírásokat tekintette mérvadónak.

A náci birodalom nyíltan üldözte az azonos neműek iránt vonzódókat, rózsaszín háromszög viselésére kötelezték őket - és a mai napig sem tisztázott számban koncentrációs táborokba hurcolták őket.

A második világháború után fokozatosan" engedékenyebb " hangulat terjedt el. Sir Wolfenden vezetésével az angol parlament egy bizottsága 1954-től vizsgálatot folytatott a homoszexualitás tárgykörében, s arra a következtetésre jutottak, hogy ez egy a gyermekkortól tartó, folyamatosan kialakuló, akarattal vagy gyógyító beavatkozással meg nem szüntethető állapot, amelyet el kell fogadni biológiai eredetű nemi változatként, és önmagában büntetni nem szabad. E megállapításra hivatkozva Angliában - s ezt követően Európa legtöbb országában - olyan törvényi szabályozást alkottak, amely a kiskorúak sérelmére elkövetett homoszexuális cselekményt sújtja retorziókkal, de a felnőttek közötti szabad megegyezésen alapuló kapcsolatokat nem.