Marci ( 18, sz.): „ez ördögi kör, hogy: nem elfogadottak, ezért titkolóznak, de akkor lennének elfogadottak, ha nem titkolóznának”
Nagyon gyakori válasz volt az előítéletességgel kapcsolatos kérdéskörnél, hogy a személyes ismeretség, mely általában vagy pozitív vagy legalábbis nem erősíti a negatív sztereotípiákat, az egyik legfontosabb tényezője az előítéletesség csökkentésének. A személyes ismeretség ilyen tekintetben tehát feltételezi a coming-out-ot, amit sokan úgy tartanak a legpraktikusabbnak, hogy némi idő és megismerés elteltével érdemes tudatára hozni másoknak, a környezetnek a melegséget, hogy az ne előítéleteiből kiindulva kezdhesse megítélni ill. elutasítani a meleg személyt. Ehelyett kénytelen legyen utólag átértékelni esetleges előítéleteit a korábbi pozitív interakciók, viszony, a meleg személynek tulajdonított attribútumok alapján. Ellenérvként szokták felhozni azt, hogy ez a szexuális orientáció, identitás hirdetésével egyenlő, figyelemfelkeltő gesztus, ami visszatetszést vált ki, sőt sokan arra hivatkoznak. Azonban ez több ponton cáfolható: nem tekinthető hirdetésnek, feltűnősködésnek az a mondjuk társadalmi elvárások szerint normális szint, amennyire az ember magánéletét, intim kapcsolatait nem titkolja ill. annak egyes aspektusait megosztja másokkal, olyanokkal is, akikkel nem a szoros kapcsolata – ennek azonban akár semmi köze nem kell legyen a személy nemi életéhez, hiszen a mindennapi, nem szexre vonatkozó társalgában automatikusan kiderül, hogy például van-e állandó partnere valakinek ( és milyen nemű például az illlető ). Megfigyelhető és tapasztalt jelenség a kivételképzés, azaz mikor a sémáinknak beláthatóan ellentmondó esetek nem módosítják magát a sémát, hanem kivételekként könyvelődnek el. Azonban nyilvánvaló, hogy a sorozatos szembesülés a séma keretinek szűkösségével előbb-utóbb a séma módosítását fogja eredményezni. Kontra érvek konkrét megfogalmazásban: M.81, pro érvek: M.82. Megjegyezzük, hogy a közismert személyek nyilvános coming-out-jának felfogása is dominánsan ebben a keretben történik, vagyis vagy a társadalmi felvilágosítást és liberalizálást segítő altruista lépésként fogják fel, avagy az a feltűnéskeltés olcsó, visszatetsző ( és egyébként egyre inkább elkopó ) módjaként jelenik meg a jelentéstulajdonításban.
( Forrás: http://kutatas.gay.hu )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése