Idézet mára:
Amikor elfogadod, amit már amúgy is tudsz, a többi jön magától.
Tegnap este, mikor hazajött anyum beszélgettünk egy jót. Megmutattam neki a céges képeket, meséltem a hetemről. Tök rendes volt. + Neki csak 1 héttel később mondtam el, h elköltöztem, de jól tettem, h elmondtam, mert már tudja, h venni akarok pár bútor darabot s szerencsére beszáll anyagilag nem sokkal, de jól jön ez a kis segítség is.
Kaptam már most tőle egy fasza kis modern szőnyeget. Fehér alapon vannak fekete íves vonalak benne. 80X150-es csak, de az ágyam mellé jó lesz majd. Örült nagyon neki a fejem. Nem gondoltam volna, h egy szőnyegnek is lehet örülni!
Akkor ma eléggé radikálisan léptem fel anyummal szemben a meleg témákat illetően. Mindent 666-szor mond el 1 nap, mitől falra mászok, s már oda jutottam, h ha még egyszer megemlít egy dolgot, amit 1 nap már mondott, akkor otthagyom, v leteszem a telefont. Eddig mind a kettőt megcsináltam már vele.
De am minden ok köztünk, s úgy érzem, h végre már ismét olyanok vagyunk, mint régen. Bő 1 év kellett neki, h elfogadjon.
Akkor írogatom verseim. Már a 3.-at írtam meg tegnap, de még nem érzem teljesnek. Igaz, spontán módon készültek, s versemben azt írom le, amit éppen érzek, de jó leverselni.
Gyúrtam is egy kicsit, s csináltam magamnak fincsi fehérje bombát. Az alap fél liter tej, s 1 db tojás, 1 evőkanál cukor mellé tettem még banánt, diót, s mazsolát is. Fincsi volt. Kis édesre sikeredet, s eléggé torta ízű volt, de jó.
Este taliztam Hugival. Jó volt vele beszélgetni. Jó sok új dolgot hallottam tőle. Furi. Annyira más már minden. Vagy semmi sem más, csak én?… Nem tom… Megkaptam tőle a névnapi ajándékom is. Saját maga készített nekem 2 szép gyertyát meg édességeket is kaptam. Nagyon aranyos!
JA! Az ajándékokról jut eszembe, h elfelejtettem a múltkor megírni, h a céges vacsin ugye húztunk nevet, s az illetőt megajándékoztuk! Én Wass Albert Összes verse című könyvet kaptam ajándékba. Nagyon örültem neki, s annyira meglepődtem, h honnan tudta, h szeretem Wass Albertet. S na honnan? Na mire jó a facebook? Nagyon egyszerű, leleményes, s ötletes egy ajándék volt ez. Tényleg nagyon örülök neki. Verseit még nem olvastam, de kíváncsi vagyok rájuk. Mert Wasss Albertnek nagyon szép, nemes, emberséges gondolatai vannak.
No! Mára lényegében ennyi!
Holnap este megyek Alterbe Manóval szo lehet h csak majd vasárnap jelentkezem.
Csók!
Rion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése