Tisztelt Ünneplő Közönség, Hölgyeim és Uraim,
Kedves Szegediek!
1848. március idusa valamennyiünk tudatában összeforrt Pest-Budával, a Múzeum körúttal és a Nemzeti Múzeum lépcsőjével. Úgy tudjuk, úgy tanultuk, hogy akkorra gyűlt össze annyi elégedetlenség, annyi elkeseredettség és annyi szabadságvágy a magyar emberekben, hogy a tömeg egyszercsak hömpölyögni kezdett a fővárosi utcákon.
És ez pontosan így is volt.
Ha azonban kicsit messzebbről nézzük, ha megpróbáljuk térben is, időben is kitágítani a horizontot, mást is, többet is mutat a kép.
Az a tömeg 1848-ban ugyanis Európa-szerte sok utcán gyülekezett, Európa sok utcáján hömpölygött még.
Januárban az itáliai államokban – Palermoban, Piemontban, Toscanaban. Február 23-án Párizsban.
A szabadság hulláma március 13-án elérte Bécset, aztán Velencét, Berlint és egy hónappal később Krakkót is.
Az a kor egyszerre érlelte meg és termelte ki a szabadság, a polgári átalakulás és az alkotmányos demokrácia igényét. Nemcsak Pest-Budán, nem csak Magyarországon, de mindenütt. Mindenütt, a közös sorsú, a közös történelmű és a közös érzelmű – európai emberekben.
Kedves Szegediek!
Ebbe a sorba illeszkedik - mint egy láncba a számunkra legfényesebb láncszem március 15., az európai-magyar történelemnek ez az egyik legdicsőbb pillanata.
És ez a pillanat mutatja meg azt is, hogy a mi hazánk Szent István óta olyan természetesen tartozik az európai népek családjába, mint gyöngysorba a gyöngyszem.
Európa része vagyunk, amellyel egy úton haladó történelmünk akkor és csak akkor ágazik kétfelé, ha Magyarországot a zsarnokság vagy az idegen megszállás tartja a markában.
Mert Európa számunkra nemcsak a tágabb közösség, hanem szimbólum is: Európa saját fundamentumunk szimbóluma.
Kedves Szegediek!
Ha azt mondjuk, „európaiság” – nemcsak történelmünk legszebb pillanataira, nem csak hazánk legtermékenyebb korszakaira, de legszentebb, legfontosabb közös értékeinkre is gondolunk.
Mert ezen a földön Európa a szabadság, a demokrácia, a sokszínűség és tolerancia szinonímája. A műveltségé, a kultúráé és a civilizációé. A civilizációban pedig a cívisé, vagyis a polgáré.
Azé a fölemelt fejű polgáré, aki a történelem során oly sokszor – Párizsban, Bécsben, Toscanában vagy Pest-Budán és Szegeden– ki tudta mondani, hogy elég volt. Hogy nem kér a zsarnokságból, a rabságból, nem kér az agresszív hatalomból, az egyenlőtlenségből és az igazságtalanságból.
Mert a büszke és szabad polgár az, aki – Párizsban, Bécsben, Krakkóban vagy Szegeden – 1848-ban vagy 2012-ben is képes a sorsát a saját kezébe venni.
Polgár az, aki felelősséget vállal, aki közösséghez tartozik és közösséget épít.
Polgár az, aki nem gyűlölködik és a másikban nem legyőzendő ellenséget, legfeljebb meggyőzendő ellenfelet lát.
Polgár az, aki érvel és gondolkodik – de nem hódol és nem hódít.
A polgár tudja, hogy minden hatalmi berendezkedés, állam, kormány – őáltala és őérte van.
A polgár nem alattvalója, hanem megbízója a mindenkori politikusoknak.
Az európai-magyar polgár az, akire most olyan büszkén emlékezünk.
Kedves Szegediek!
EZ a mindenkori európai-magyar polgár fogalmazta meg 1848-ban Magyarországon – Pesten, Budán és Szegeden - a 12 pontot – a törvény előtti egyenlőséggel, a közös teherviseléssel és a sajtó szabadságával.
Ő az, aki először mondta ki, fogalmazta meg a ma is érvényes igazságot, a „törvény előtti egyenlőség” nem osztja jókra és gonoszokra, mieinkre és tieitekre a nemzetet.
Nem ítélkezik és nem kirekeszt, hanem együttműködik.
Az európai-magyar polgár hitte és hiszi, hogy az „arányos közteherviselés” nem arról szól, hogy a gazdagok még többet, a szegények még kevesebbet kapjanak.
Aki arra a demokráciára vágyott és vágyik, melynek nem alattvalókra, hanem szabad és öntudatos polgárokra van szüksége és arra a szabadságra, amelyben a hatalom nem fél a véleménytől, a bírálattól – hanem egyenesen igényli azt.
Kedves Szegediek!
Ez a mindenkori európai-magyar polgár Szegeden is sokféle volt és sokféle ma is.
De amikor március 17-én, Pestről érkező utazók révén elért ide a forradalom híre, a sokszínű „szögedi nemzet”, a Bakay Nándor féle nagyiparosok, a felsővárosi hajóácsok, a palánk szerb és zsidó kereskedői, az alsóvárosi paprikatermesztők, a főgimnáziumi tanárok és a román anyanyelvű sóhordók egy emberként mozdultak meg.
És egy emberként, közösen lobogózták föl a várost, és közösen írták azt a levelet Kossuth Lajosnak, amelyben biztosították támogatásukról.
Nem voltak egyformák, de egyetértettek.
A szegediek tudták, hogy a szabadságot sokféle szálból szövik – de a sokféle szál együtt egy erős. És nem csak tudták, de gyakorolták is Kölcsey útmutatását, amely szerint „a haza üdvéhez jóakarat kell, a jóakaratot pedig a kölcsönös bizodalom teremti”.
Ez a szegediség az, ami Kossuth Lajos „nemzetének büszkeségét” 31 évvel később, a nagyárvíz idején, ismét csak egy emberként fordítja szembe az elemekkel.
A fölbőszült Tisza gátjain ugyanúgy ott van a tudós rabbi, mint a város jegyzője, a fiatal mérnök, az idős hírlapíró és a szegénysori kubikos.
Ezek az emberek – a szegediek – képesek arra, hogy egy nap alatt megszervezzék a közigazgatást, hat nap alatt elkészüljenek az újjáépítés terveivel, hogy az egyetlen szárazon maradt területen megtartsák a hetipiacot és békén megosztozzanak Isten egyetlen épen maradt házán, az alsóvárosi templomon valamennyi felekezet tagjai.
De ezek a szegediek nincsenek egyedül.
Kedves Szegediek!
Hiszen napok alatt, a bőrükön érezhették, hogy mit jelent egy tágabb közösség részének lenni. Hiszen, mintegy varázsütésre, segíteni megmozdult egész Európa.
Ha bizonyítékra van szükség, hát Szegeden itt a bizonyíték: nekünk Párizs, Brüsszel, Bécs, London nem csak néhány távoli főváros, de életünk része, a pénzükből épült szegedi nagykörút részei.
Ha bizonyíték kell, hát Szegeden van bizonyíték: az árvíz után a semmiből újrateremtődött, s az utóbbi tíz évben dermedtségéből újjászületett, fejlődő, dinamikus Szeged minden téglájában ott van Európa segítsége, Európa összefogása, az európai adófizetők pénze. Az európai gondolkodás, mely segít, óv és véd a bajban, de fölemel és büszke a sikerben.
Nekünk, szegedieknek, akik számára ez a fölemelt fejű, szabad, polgárosult, európaiság olyan természetes, mint a levegő, nehéz elhinni, hogy ezt nem értik mindenütt.
Hölgyeim és Uraim, Kedves Szegediek!
Igen, ma vannak, akik azt mondják: Európa támad. Európa elvesz. Európa diktál, sőt gyarmatosít minket.
Mi tudjuk, hogy nem így van. Mi értjük máig Géza és Szent-István parancsát.
Mi tudjuk, hogy a hazafiság és az európaiság nem egymás ellenében, hanem kizárólag együtt értelmezhető.
Kedves Szegediek!
Ma az Európai Unió nem támadja, hanem védi Magyarországot.
Ma az Európai Unió nem támadja, hanem védi a magyar szabadságot.
Ma Európa véd, amikor figyelmeztet. Mert kétségbe vonják, megsértik legalapvetőbb közös értékeinket.
Az Eu védi az európai-magyar polgárt, mert veszélyben érezheti magát, mert indokolatlan és fenyegető túlhatalommal találja magát szembe.
Európa minden polgára számára az a hely, ahol ki-ki tehetsége, szorgalma, találékonysága függvényében munkálkodhat.
Európa az a hely, ahol hit, meggyőződés, rokonság, párttagkönyv alapján osztogatott előjogok nem hamisítják meg az egyedül hiteles mércét: a teljesítményt és a minőséget.
Európa az a hely, ahol a nyugdíjas évek a megérdemelt pihenés és a megdolgozott jólét esztendei.
Európa az a hely, ahol a tanulás az ember elemi, tehetségen szerzett joga és nem a szülői pénztárca függvénye.
Ez az Európa, ahová tartozunk, és amelynek üzenete 2012-ben is érvényes: magyarságunknak európaiságunk adhat értelmet – európaiságunk pedig csak magyarságunkon keresztül értelmezhető.
Hölgyeim és Uraim, Kedves Szegediek
az imént úgy fogalmaztam: nekünk, szegedieknek ez a büszke, szabad, polgárosult európaiság olyan természetes, mint a levegő.
Mi így élünk. És ez a sokszínű, sok-akaratú, de mindig felelős, toleráns, a bajokkal szembenézni és megbirkózni képes város történelme folytán sokszor volt „nemzete büszkesége”.
Ez a város most, 2012-ben is fejlődni és építkezni fog és Európa segít nekünk ebben.
De hiszem, hogy épületek, utak és falak építésén túl a legfontosabb feladatunk ma újjáépíteni azt a Kölcsey kívánta bizalmat és jóakaratot magyar és magyar, ember és ember között, mely ismét, és immár sokadszor példát mutathat a hazának.
Mert ma ehhez kell igazán bátorság!
Kedves Szegediek!
Legyen hozzá erőnk! Nekünk hűséges európai-magyar szegedi polgároknak!
Mert sokszor tévútra vezették nemzetünket. De van mit védenünk, és van is erőnk megvédeni.
1848 Európája, Magyarországa és Szegede erre kötelez bennünket.
Ünnepeljük tehát ma azt, hogy mi itt, Szegeden nem engedünk. ’48-ból, és szabad, magyar-európai polgárok maradunk!
Mert így lehetünk, így maradhatunk „nemzetünk büszkesége”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése