Idézet mára:
"Amikor túlságosan belevonjuk magunkat bizonyos helyzetekbe, nem látunk tisztán. Ez egy paradox helyzet, hiszen csak akkor látjuk magunkat igazán, ha kilépünk önmagunkból. Csak kívülről látjuk kik vagyunk, mit kell tennünk és mi történik körülöttünk valójában.
Tehát ha azt érzed, hogy süllyedsz magadban, csak lépj ki és nézd magad kívülről. Így fogod látni amin változtatnod kell."
Június 21. Csütörtök:
Eléggé hosszú egy napom volt. Zuszanna jött hozzánk, s átrendeztük a kirakatot. Most már mindent Én csináltam. Zuzi a végén meg is jegyezte, h ez az első általam csinált kirakat! 
Hát most annyira nem volt jó, s nem örült a fejem, mert rendesen megkellett érte dolgoznom. Zuzi szinte már nem is segített. Sőt! Azt tetette, h Ő nem tudja! Próbáljam meg, s vagy jó lesz, v nem!
A bábuk rögzítésénél szenvedtem nagyon meg. El is csúsztam itt időben, s + 1 órát bent maradtam dolgozni. A ruhákat kétszer vasaltam át. Egyszer az elején, meg egyszer a végén a stylingolásnál. Jah! 
Mikor közölte a stylingolásnál, h most akkor vasalunk megint, akkor kiszaladt a számon, kicsit felháborodott s egyben meglepődött hangnemben, h “Why???!”
Nah! Hát meglepődött ezen Ő is! Kicsit sokkot kapott, mert perceken keresztül azt hajtogatva – persze poénból és viccelődve – h why? why? why? why?
A másik vicces jelenet, amin jót nevettünk, h elkezdtem ugye vasalni.
Ő ott állt mellettem, s csak nézett, majd megkérdezte, h; What are you doing?! Éreztem, h valamit nem jól csinálok, s már vártam, h mikor szólt, de ideges is voltam, h ne h szóljál baszd meg, h h csináljam! Kattogott mindenen már az agyam, s alig tudtam arra figyelni, amit csináltam.
Aztán ezen a kérdésén, amilyen vicces hangnemben feltette, kitört belőlünk a nevetés.
Am ezért szeretek vele dolgozni. Mert oktat, tanít, meg le is basz, de mégis lehet vele lazán venni a dolgokat, de egyben komolyan is.
Azon is nevettünk, mikor becsipogott a kapunk. Átnéztem a srác táskáját, s úgy köszöntem el tőle, h; Thank you! Bye! A srác döbbenten nézet rám, Szuzi meg a kirakatban röhögött rajtam, s mikor visszamenetem vörös fejjel a lányos zavaromban, még mindig kuncogva 
mondta, h; Thank you! bye?! AAAAL RIGHT!
Kicsit nehezen váltok magyarról angolra és fordítva. 
:/
Káár, h nem mindennapos kollégám, mert akkor remekül ellennénk!
Estére hazautaztam vidékre. Jó volt otthon lenni. Átmentem Hugihoz, felköszöntöttem így utólag a szülinapja alkalmából, s iszogattunk. Kicsit be is csiccsentettünk, de jó volt. Nosztalgiáztunk, h régen minden nyári esténket együtt töltöttük, s milyen jó volt, mennyi mindent csináltunk. Hiányoznak azok az idők is… :/ 
Elmesélte az unokatesóm leánybúcsúját is és megbeszéltük, h ki mibe megy majd a lagziba. 3 hét és lagzizunk basszus!
Szarrá táncolom magam a csajokkal, s már előre tudom, h ha leakarok ülni se fogok tudni, mert tudom kik lesznek, s ők szerettek régen táncolni velem, s mindig jöttek oda h táncoljak velük, mert a többi osssstoba fiúkkal nem lehet. Szeretem nagyon a mulatós, retrós zenéket. 20 éves koromig ezen nőttem fel! 
( Igen. Tudom, h sokan most húzzátok a szátok, meg fúúúj, h lehet szeretni, de hát ez van! )
Június 22. Péntek:
Hajnalban többször felébredtem, ahogy már az lenni szokás nálam, mióta Norbi dolgozik. Szo felriadtam, de olyan mélyről térhettem magamhoz, h jó pár másodpercig csak néztem magam elé, gondolatok nélkül. Aztán beindult az agyam is, s jött az értelmes első gondolatom, h hol vagyok? Szintén jóóó pár másodperc kellett ahhoz, h felfogjam, h nem a Nagymezőben, nem is az új albiban, nem is Norbiéknál, hanem otthon vagyok a családi házban.
Aztán nagy nehezen megmozdultam, s megnéztem, h mennyi az idő, s h írt e Norbi.
Ezt az egészet azért írtam le, mert tudom, h már máskor is említettem nektek, h néha azt se tudom hol vagyok, mikor magamhoz térek. Most is volt egy ilyen furcsaság. Ilyenkor az első pár másodpercenként szinte külső szemlélőként tekintek magamhoz, s csak akkor ”szállok” magamba, mikor megszűnik az üres semmiség a fejemben, s végre beindul az agyam működése.
Az is megfordult már párszor a fejemben, h lehet nyitott szemmel alszok olykor, h arra ébredek, térek magamhoz, h csak lesek ki, előre a fejemből, s arra várok, h felfogjam mi van. Bár nem tudom, mert soha nem látott senki nyitott szemmel aludni... …Még jó… Ha jobban belegondolok, elég félelmetes látvány lenne… :/
Hazafelé a vonatunk megállt Gödöllőn, mert a vonatra korábban felszálltak, ordibáló, balhézó, majd verekedő cigányok, s a kalauz kihívta rájuk a rendőrséget. De még vártuk a rendőrök kiérkezését, azt az infót kaptuk, ha jobban járunk, ha átszállunk egy személyvonatra, így a vonaton utazók fele, át is szállt. Szo a ….. cigányok, akik természetes állati, barbár szokásukhoz, életvitelükhöz híven hozták a formájuk, nekik köszönhetően bő 1 órás késéssel érkeztem fel Pestre!
Azt le se írom, h az utasok, milyen szitkokat szórtak rájuk, mert egyes szélsőséges liberálisoknál kibaszná a biztosítékot, de a sok közül egyet kiemelnék, amit szinte minden 3-4 ember szájából hallottam az a “ólom” volt…
No mind1. Nem is húzom rajtuk tovább az agyam, mert arra se érdemesek! Pfhej!
( Zárójelben kénytelen vagyok megint elmondani, h nem általánosítok, s nem vagyok rasszista, de a cigányoknál is vannak rétegek, s akik ebbe a rétegbe tartoznak, azokat valóban nem szívlelem, de tudni kell, h léteznek rendes és normális cigányok is. stb, stb, stb… )
Csók!
Rion
Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése