Idézet mára:
"Amikor "elveszítünk" valakit, azt szó szerint értjük. Amikor elveszítjük a türelmünket, akkor elveszítjük a lelkünk egy részét is. Egy másik ember lelkének a csapdájába esünk.
Amikor konfrontálódunk másokkal az legyen a legutolsó dolog, hogy elveszítjük a fejünket. Helyette kezeljük proaktív módon a helyzetet.
Ilyenkor állj meg egy pillanatra és nézz a színfalak mögé!
Nyerd vissza az elvesztett fényszikrákat."
Sorry, h megint nem jelentkeztem egy jó ideje, de rohannak a napok, s sokat is dolgoztam az elmúlt héten, s minden szabadidőm Norbival töltöm. Most azokat a jegyzeteim teszem közzé, amit jól régen írogattam össze;
Július 24. Kedd:
Csörgött a melóban a telefon. Senki nem mozdult s Marci az üzletvezető helyettes nekem szólt, h vegyem fel. 
Egy vásárló érdeklődött afelől, h árulunk e fehér neműket, s milyen méretekben. Majd miután válaszoltam, a hangjában is hallható zavarral elkezdte mondani, h mivel elég nagy mérete van így nem tudja, h neki melyik méret lenne jó, s mit ajánlanék.
Nah! Gondolhatjátok! Annyira nem döbbentem le, mert azért az elmúlt 2 évnyi eladói tapasztalattal a hátam mögött találkoztam már jó pár érdekes vásárlóval és helyzettel, de azt is megéreztem, h valami nem smakkol… Azért megnéztem, h van e nagyobb méretű fehér neműnk, s közben zakatolt az agyam, s rá is jöttem, h mi a helyzet.
Majd megmondtam, h mi a legnagyobb méretünk, s közöltem, h többet nem tudok segíteni…
Az utolsó pár mondatából 100%-osan meggyőződtem, h ugratás az egész.
Letettem a telefont, s lebasztam a többieket. Lebuktak, mert rájöttem közben, h kamu az egész, ugyanis felismertem a mellettünk lévő testvérüzletből az üzletvezető helyettes hangját. 
Mindenki tette a hülyét. Marci a mi ü.v helyettesünk jó színész, poker face, de a többiek sunyi mosolya árulkodó volt.
Majd zárás után az öltözőben a tettessel is találkoztam. Hát Ő nem egy poker face. Ezer wattos vigyorral az arcán elmondott mindent. 
( Zárójelben megjegyzem, h klubtag Ő is, s menetközben azóta már az egyik kolléganőmtől megtudtam, h bejövök neki… ( Bár neki, ki nem jön be… ))
Július 30. Hétfő:
Eddig legjobb napom volt az eladást illetően. Közel 200 rugóért adtam el kb.: 3-4 ruhát. Észrevettem azt is, azokat a külföldi, europid vásárlókat értem meg leginkább, akik nem anyanyelvi szinten beszélik az angolt, hanem csak társalgási szinten, annyira, mint Én.
Vannak akikkel úgy elbeszélgetek, mintha magyarul csevegnénk, s vannak, kiknél alig értek meg 1-2 mondatot… 
Július 31. Kedd:
Megint a gyermekkoromról álmodtam… Nem is mondok má semmit… :/
Hazautaztam este vidékre. Otthon sétáltunk egy nagyot anyával. Jó volt. Már jó ideje nincs köztünk konfrontáció és jól megvagyunk. Megnyugtat és örülök neki. Jó volt otthon lenni.
Augusztus 1. Szerda:
Délután hazautaztam vidékről, majd Norbival, Popoval a lakótársammal és a barátjával elmentünk kajálni Marikanéni kávézójába, ahol életem legnagyobb hamburgerét ettem. Konkrétan egy fél hamburgert ettem meg, mert egy akkora, h elképzelni se tudtam akkorát. Itt van az Angyal utcában, szép környék.
Utána elváltunk a többiektől és Norbit elvittem az Erzsébet híd lábához.
Ott elővettem a meglepi pezsgőt és a két poharat, s így emlékeztünk meg a 7. hónapfordulónkról. Nagyon aranyos volt, azzal a kis sunyi mosolyával. Norbinak nagyon szép a szája is, s minden egyes alkalommal beleszerelmesedek a mosolyába. 
Gyorsan elreppent ez a 7 hónap. Elnosztalgiázgattunk.
Augusztus 2. Csütörtök:
A legjobb eladásom volt a mai nap, konkrétabban én adtam el a legnagyobb értékben. Nem nagy kunszt, de jó érzés volt, h megdicsértek. De mivel még próbaidős vagyok, s az egyik nagyfőnökünk elég kettős, így neki az is gond szokott lenni, ha túl sokat ad el egy próbaidős, így a u.v helyettes mondta, h a mai napon már nem kell annyira vevőznöm, így visszavonultam a kassza mögé, s gyorsan el is telt a napom szinte a semmittevéssel.
Nah! Több jegyzetem nem volt, s a hónap elejére történtekre nem is emlékszem, h mi említésre méltó dolog történhetett volna, szo egyelőre csak ennyit írok, aztán majd next time jelentkezek megint.
Talán annyit jegyeznék meg, ami a napokban (Aug. 11.-e van) többször is eszembe jutott, h kicsit sajnálom, h már nem tudok minden nap írni, mint régen. Emlékszem, h többen írtak anno, h mennyire jó, h napi szinte olvashatnak, mint egy regényt.
Ez van! De ugyan úgy szeretek írni, s amikor tehetem írok, s jelentkezek is!
Nah!
Csók!
Rion 
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése